A Munkáspárt örülhet győzelmének Anthony Albanese vezetésével, a megújuló kabinet azonban egy minden eddiginél széttöredezettebb felállásban fogja irányítani az országot. A két vezető párt meggyengülésével új hangok jelentek meg az alsóházban, ami a törékeny többségi kormány korai összeomlását is hozhatja.

Május 21-e után Ausztráliában egy új korszak beköszöntét láthatjuk. A negyedik egymást követő győzelmére készült Scott Morrison liberál/nemzeti koalíciója vereséget szenvedett az Anthony Albanese vezette Munkáspárttól. A munkáspárt 2007 óta először tudott kormányzati többségre szert tenni a Képviselőházban elfoglalt 77 mandátumával. Azonban a választási eredmények kiértékelése előtt érdemes megismernünk a magyar szemmel nézve kissé különösnek tűnő ausztrál elsőbbségi szavazás rendszerét.

A leginkább szembeötlő eleme a rendszernek a kötelező szavazás intézménye, vagyis az a 18 év feletti aki Ausztráliában nem megy el szavazni komoly pénzbírsággal (20, később 50 ausztrál dollár) találhatja szemben magát, így a választások részvételi aránya ciklusról ciklusra közel 100%-os. Ezen kívül Ausztráliában preferenciális szavazás van érvényben, mely során a szavazók  rangsorolják a jelölteket a szerint, hogy kit mennyire látnának szívesen az alsóházban. A rendszer előnye, hogy részben csökkenti a pártalapú szavazást, és a pártok befolyását a képviselőház összetételére. A kormányfőt 3 éves parlamenti ciklusra választják és kétkamarás parlamenti mandátumokról döntenek a választópolgárok. A 151 fős képviselőház és a 76 fős szenátus tagjait is preferenciális szavazás során választják meg. A zöld képviselőházi szavazólapon a választópolgárok az összes jelöltből preferencia-sorrendet állítanak fel, a fehér szenátusi cetlin pedig meghatározott számú preferencia-sorrendről kell dönteniük. A rendszer előírja, hogy a szavazólapokat többször is meg kell számolni annak megállapítására, hogy mely jelöltek érték el a megválasztáshoz szükséges formális szavazati arányt. A számlálás során a szavazatok a szavazók által megjelölt preferenciáknak megfelelően kerülnek át a jelöltekhez. Ebben a rendszerben, ahol mindegyik jelölthöz tenni kell egy preferencia számot, előfordulhat  a szamárszavazás jelensége, ahol a választó úgy állítja fel a szavazó a sorrendet, ahogy a pártok a lapokon fel vannak tüntetve. Ez ausztráliában akár döntő is lehet.

Az országban az erőviszonyok megváltozásáról beszélhetünk.

A  Liberálisok (valójában ausztrál konzervatívok) -a második világháború.óta dominánsak. A munkáspárt mindössze négyszer alakíthatott kormányt. Habár az elsődleges szavazatok többségét a konzervatívok kapták (35.7%), (Munkáspárt- 32.6%),mégis vereséget szenvedtek, ugyanis a kétpárti szavazásnál újraszámolják azokat a szavazatokat, amelyek nem a befutó két pártra szavaztak elsődlegesen és ezeket a szavazatokat is beszámítják a végső eredménybe.

A győzelem nem volt váratlan, hiszen előzetes felmérések alapján is Albanese pártiak voltak az Ausztrálok. A kampány fő témái a környezetvédelem, a nemzetbiztonság (Kína térnyerésével szembeni fellépés), a gazdasági fejlődés és a covid kezelése volt. Albanese programjába beletartozott az  ingyenes egészségügyi rendszer kialakítása, az LMBTQ közösség védelme, a szociális háló erősítése, a minimálbér emelése és az adó csökkentése. A nemzetbiztonság javítása érdekében pedig javaslatot tett egy csendes óceáni védelmi iskola létrehozására Kína ellenében, amely napjaink folyamatait eltekintve egy előrelátó lépésnek tűnik. Fontos pont volt továbbá az üvegházhatású gázok kibocsátásank csökkentése is (egy olyan országban amely a 3. legnagyobb fosszilis energia exportőr). Hangsúlyos volt még nőközpontú politika és a “future made in australia”  iparfejlesztési program.

Ezzel szemben Morrison főbb narratívája arra irányult, hogy próbálta gyengének láttatni ellenfelét Kínával szemben és az  elmúlt évek eredményeire helyezte a kommunikációs hangsúlyt, vagyis a rekordalacsony munkanélküliségre, illetve a szociális ellátás helyett hangsúlyos, gazdasági alapú, kutatás-, infrastruktúra és gyártóipari fejlesztések támogatására.

Morrison bukása több okban is gyökerezhet. A koronavírus járvány nem megfelelő kezelése, a kamatemelés, a soha nem látott mértékű infláció és a növekvő költségvetési hiány mind egy hosszú távú vízió hiányát jelentették a választók számára. A választási eredmények jól mutatják, hogy az ausztrál társadalom követve az USA példáját ideológiailag a nyitás felé, míg gazdaságilag a “zárás” felé orientálódik.

A választások hatására Ausztrália helye a nemzetközi kapcsolatok rendszerében is megváltozhat. Míg a Morrison vezette koalíció több tradicionális ausztrál szövetségest is magára haragított, többek között Franciaországot, hiszen emlékezzünk csak az AUKUS botrányra, illetve Indonéziát, aki aggódva figyelte a QUAD együttműködés létrejöttét, amit egy Kína ellenes szövetségnek ítélt meg, addig Albanese úgy tűnik sikeresen simította el ezeket a konfliktusokat. A külpolitikai fő irányvonalai nem változtak, azonban több gesztust is tett a környező országoknak. Például a Indonézia megnyugtatására kijelentették, hogy nem fogják bojkottálni a novemberben esedékes G20 csúcstalálkozót (mint ahogyan azt Morrison korábban ígérte), illetve az új környezetvédelmi politikának hála Ausztrália közelebb került a Dél-csendes-óceáni vezetőkhöz is, akik Ausztráliát mint új szövetségesüket üdvözölhetik a klímaváltozás elleni harcban. Összességében tehát Canberra a szomszédos országokkal való szorosabb együttműködésre törekszik, és hajlandó tárgyalni velük a térségben a növekvő nagyhatalmi befolyásról is.

A szomszédaival ápolt viszonyhoz képest elenyésző jelentőségű Ausztrália Magyarországgal való kapcsolata, a választások eredménye mégis 74000 honfitársunk életére van közvetlen kihatással, így mindenképp érdemes szót ejteni erről is. A nagy távolság ellenére Budapest és Canberra szoros kapcsolatokat ápol mind gazdasági, mind személyes téren. A Fidesz 2010-es keleti nyitása óta a két ország gazdasági kapcsolatai folyamatosan erősödnek, ennek bizonyítéka, hogy 2020 első két hónapjában minden addiginál magasabb volt a kereskedelem a két ország között. Továbbá csak 2018 óta 3 bilaterális találkozó valósult meg a két ország miniszterei között. Ezek eredményeképp nyerte el a Mol a jogot, hogy az ausztrál stratégiai olajtartalékok egy részét tárolhassa, ami jelentős hatalmat ad a magyar cég kezébe. A kapcsolatok további erősítése érdekében Magyarország Brüsszelben és a V4-ek között is támogatja az Ausztráliával köttetendő szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttét, ami további ausztrál tőkét vonzana Közép-Európába. Ausztrália eddig Uniós “promóterének” tekintette országunkat. A jelenlegi baloldali hatalomátvétel ezekre az ügyekre nem valószínű, hogy hatással lesz.

Ennél érdekesebb azonban a két ország politikusainak személyes kapcsolata. 2013 óta a Liberális párt több politikusa is országunkba látogatott, például a volt ausztrál miniszterelnök, Tonny Abbott és Kevin Andrews liberális parlamenti képviselő is.  A neves politikusok egy konzervatív think-thankben, a Danubius Intézetben tartottak beszédet, melyben egyetértésüket fejezték ki Magyarország migrációellenes politikájával kapcsolatban. Azóta pedig az Orbán kormány szövetségeseként tekintett Scott Morrisonra. Az exminiszterelnök bukásával azonban

csak remélhetjük, hogy politikusaink az új progresszívabb ausztrál kormánnyal is megtalálják majd a közös hangot.