A kudarchoz kétségtelenül hozzájárult a magas, 68,5 százalékos választási részvétel, illetve az a tény, hogy a magyarlakta déli járásokban a részvétel rendre az országos átlag maradt, a Rimaszombati járásban például mindössze 54,4 százalék, a Komáromi járásban 56,3 százalék volt. Való igaz, hogy a Szövetségre leadott 130 183 szavazat mintegy húszezerrel több, mint az MKP-re 2010-től leadott szavazatok száma, azonban meg sem közelíti a 2010 előtti egységes magyar pártra leadott nagyjából 270 000-320 000 szavazatot, de még a Most-Híd 2010-es években elért eredményeit sem. A Szövetség 2023-as választási szereplésének részletes értékelését, valamennyi tényező figyelembevételét jelen írás terjedelme nem teszi lehetővé, azonban a 2021-es szlovákiai népszámlálás települési szintű adatai támpontul szolgálhatnak abban a tekintetben, hogy az egységes magyar pártnak mennyire sikerült megszólítani a magyar nemzetiségű szavazókat, illetve hol vesztette a legtöbb magyar szavazatot a Szövetség.

Szlovákiában 2021-ben 456 ezer ember vallotta magát magyar nemzetiségűnek, nagy többségben (93%) elsődleges nemzetiségként megjelölve a magyarságot. Bár ez a szám csak kevéssel alacsonyabb a 2011-es adatnál (458 ezer), ez a két szám a változó módszertan miatt nem közvetlenül összehasonlítható. Az anyanyelvi adatok tekintetében a végeredmény 462 ezer fő, amely már jelentősebb visszaesést jelent a tíz évvel korábbi 508 ezerhez képest. A 2021-es népszámlálás szerint az országban összesen 478 olyan település van, ahol a magyarság aránya eléri a 15 százalékos nyelvhasználati küszöböt. Ebből 336 településen a magyarság abszolút többséget alkot (a számok valamennyivel magasabbak, ha a magyart második nemzetiségként jelölőket is beleszámoljuk: 493, illetve 363). Ugyanakkor még számos településen van jelen számottevő magyar közösség, hiszen például a járási székhelyek közül Léván, Losoncon és Szencen sem éri már el a magyarság aránya a nyelvhasználati küszöböt. Összességében megállapíthatjuk, hogy a kudarcot a magyarság térvesztése önmagában nem indokolja, hiszen Erdélyben és Vajdaságban is jóval nagyobb arányú volt a fogyás, a magyarság jelenleg is az összlakosság 8,5 százalékát teszi ki.

A települési szintű választási adatok tekintetében megállapíthatjuk, hogy azon az összesen 478 településen, ahol a magyart első nemzetiségként jelölők aránya eléri a 15 százalékot, a magyarság jelenlétéhez képest átlagosan 15,9 százalékponttal kevesebben szavaztak a Szövetségre, azaz ennyien szavaztak más pártra. Mivel a két szakadár csoport – a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum, illetve a Mikuláš Dzurinda által vezetett, a Szövetségből távozott korábbi hidasokat is tömörítő Modrí Most-Híd – elhanyagolható számú szavazatot szerzett. Az adatok arra engednek következtetni, hogy a délnyugati országrész egyes nagyobb településein – Dunaszerdahely, Somorja – kívül a magyar szavazatok többségét nem a balliberális Progresszív Szlovákia, hanem egyértelműen a Smer szívta el, hiszen Robert Fico pártja a magyar jellegű települések közül Bősön, Nagymegyeren, Gútán és – igaz, hajszállal – Komáromban is második helyre futott be, megelőzve a progresszívokat. Kelet felé haladva a tendencia még egyértelműbb, Királyhelmecen például a PS-t a Smeren kívül a Matovič-féle OĽANO és a Smerből kiszakadt Hlas is megelőzte. Füleken, ahol messze a magyarság számaránya alatt teljesített a Szövetség, szintén csak a negyedik helyen futottak be a progresszívek. A kisebb pártok – például a kereszténydemokrata KDH, a liberális-piacpárti SaS vagy a romaellenességgel kampányoló, szélsőjobbos Republika – ugyanakkor szinte sehol sem szóltak bele a nagyok küzdelmébe, csupán marginális számú magyar választópolgárt értek el.

Mindössze huszonegy olyan település van, ahol az egyenleg pozitív, azaz arányaiban több szavazatot kapott a párt, mint a magyar jelenlét mértéke. Ezek egy-két kivétellel olyan települések, ahol a roma lakosság aránya igen magas. További 119 olyan települést azonosíthatunk, ahol a lemorzsolódók aránya nem haladja meg a még csekélynek tekinthető tíz százalékpontot, míg 339 településen az eltérés ennél nagyobb mértékű. A lista legvégén is jellemzően olyan településeket találunk, ahol a magyar ajkú romák jelenléte jellemző. Extrém példa Szútor, ahol a lakosság 82,4 százaléka vallotta magát magyarnak 2021-ben, ezzel szemben a Szövetség listája a szavazatok alig több, mint egy százalékát szerezte meg. Az OĽANO több olyan településen teljesített jól, ahol a magyar ajkú romák aránya magas (Várgede, Gömörfalva, Rimaszécs).

A jelentősebb magyarlakta települések közül Szepsiben volt tapasztalható a legkisebb lemorzsolódás, itt a 28,1 százaléknyi magyarság 21,5 százaléknyi Szövetség-szavazóval áll szemben. A másik végletet Fülek jelenti, ahol a 62,9 százalékos magyarságra csupán 30,4 százaléknyi Szövetség-szavazó jut. A felvidéki magyarság fővárosának számító Komáromban nagyjából 16,5 százalékos a veszteség, de Dunaszerdahelyen már 26,4 százalék, a legmagyarabb városnak számító Nagymegyeren is 23,4 százalék. A keleti országrészben Rimaszombatban például 14,7, Királyhelmecen 18,5, Nagykaposon 22,8 százalékot tesznek ki a lemorzsolódók. Ahol a magyarság eleve a lakosság kisebb hányadát teszi ki, ott a magyar képviselet eljelentéktelenedése fenyeget, például Érsekújváron és Rozsnyón a Szövetség nem egész tíz százalékos eredménye csak az ötödik helyre volt elég.

Mire következtethetünk a fenti megállapításokból? A választási adatok azt mutatják, hogy a Szövetség nem csupán a városokban, hanem az abszolút magyar többségű kistelepüléseken is számos szavazót vesztett – az apátia mellett jellemzően nem a szlovák balliberálisok, hanem a Robert Fico vezette Smer javára. Bár a Szövetség óvatos kommunikációja, megosztó témáktól való tartózkodása érthető volt, hiszen a párt és a szavazótábor egyben tartása forgott kockán, a felvidéki magyarok jelentős számban – korábbi sérelmeiket félretéve – a higgadt retorika helyett a határozott háború-, migráció- és genderideológia-ellenességgel kampányoló Smerre voksoltak, a harsány cigányellenességet viszont elutasították. Akadozott a délkeleti országrészben növekvő arányban jelen lévő magyar ajkú romák, valamint a magyar közösség szempontjából perifériális helyzetben lévők – vegyes házasságban, szlovák többségi környezetben élők megszólítása, a nevében a magyarság mellett a nemzetiségek és a régiók képviseletét is felvállaló párt részéről pedig jószerivel semmilyen gesztus sem történt a mintegy hatvanezres ruszin közösség felé.

Temetnünk kellene tehát az etnikai alapú politizálást Felvidéken? Aligha. A politikatörténet arra tanít bennünket, hogy a külhoni magyar közösségek érdekeit csak nyitott, de határozottan magyar karakterű formációk tudják hatékonyan és hitelesen képviselni. Mindazonáltal világos, jól azonosítható közösségi jövőképre, értékrendre és – az infrastrukturális fejlesztésektől elrugaszkodni tudó – szakpolitikai kompetenciára minden korábbinál nagyobb szüksége van a felvidéki magyarság politikai képviseletének ahhoz, hogy a jövőben érdemi beleszólása legyen az ország jövőjének alakításába.