A szovjet katonai jelenléttel is összefüggött a Magyarország és Szovjetunió között 1948. február 18-án megkötött „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés”, amelyben a Felek vállalták, hogy „háború esetén minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználva segítséget nyújtanak egymásnak és nem vesznek részt olyan akciókban melyek a másik Fél ellen irányulnak. A Felek kinyilvánították, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymás függetlenségét, állami szuverenitását és betartják a másik belső ügyeibe való be nem avatkozásnak elvét.”
Magyarországon 1947-től 1955-ig a békeszerződés alapján „visszamaradt erők” a folyamatos utánpótlás lebonyolítására alkalmas köz- és vasútvonalak biztosítását látták el mintegy négy hadosztálynyi erővel. A szovjet csapatok létszámáról és elhelyezéséről a szovjet kormány hivatalos tájékoztatást a magyar fél részére 1957-ig, a szovjet csapatok Magyarországon történő ideiglenes állomásoztatása tárgyában aláírt szerződés megkötéséig nem adott. A megszálló hatalmak 1955. május 15-én írták alá a független, demokratikus Ausztria visszaállításáról szóló szerződést. A szovjet csapatokat Ausztriából kivonták, de egy részüket Magyarországon helyezték el. Az 1955 szeptemberében Magyarországon felállított szovjet Különleges Hadtest állományába a 2. és a 17. gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő- és a 177. bombázórepülő-hadosztály, a 20. pontonos hidászezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek. A hadtest parancsnoksága Székesfehérvárra települt, főerői Szombathely, Kecskemét, Pápa, Debrecen, Szolnok, Cegléd, Sárbogárd, Veszprém, Hajmáskér, Győr, Körmend és Komárom helyőrségekben állomásoztak. A hadtest rendeltetése volt a magyar csapatokkal együttműködésben az osztrák határ lezárása, védelme, valamint a szovjet csapatok kivonása esetén a közlekedési útvonalak biztosítása. A hadtest a vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.
Az 1955. május 14-én szovjet hatásra létrejött Varsói Szerződés megalakításának külső, tömbön kívüli, nemzetközi indokai voltak. 1956 őszén azonban külső támadás a tagországok egyikét sem érte, így az Egyesített Fegyveres Erők kötelékébe rendelt nemzeti haderőknek a Varsó Szerződés keretében történő karhatalmi alkalmazására indok és lehetőség nem volt. A Varsói Szerződés Alapokmánya és az annak szellemében megkötött két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések alapján szovjet csapatok magyarországi karhatalmi alkalmazására nem kerülhetett sor. A szovjet legfelső politikai vezetés egy Magyarországon kibontakozó politikai válság kezelésében az erő korlátlan alkalmazására helyezte a hangsúlyt. Hruscsov 1956-ig több ízben kifejtette, hogy Magyarországon adott esetben készek minden eszközt felhasználni, így a Különleges Hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott: az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására. A terv kidolgozását Malasenko ezredesre bízták, aki tanulmányozta a honvédség, a rendőrség és a belső karhatalom hasonló célú terveit is. Így figyelembe vette a magyar politikai vezetés álláspontját, amely szerint rendszerellenes megmozdulás esetén az aktív tevékenységet – a tömegoszlatástól a harctevékenységig – a magyar államvédelmi szervek, a rendőrség, illetve szükség szerint a magyar hadsereg erői hajtják végre. A tervben rögzítették, hogy a fővárosban lévő fontosabb objektumok védelme a 2. gépesített gárdahadosztály feladata, míg a 17. gépesített gárdahadosztály főerői adott esetben az osztrák határ lezárását és működésük körzetében a rend fenntartását kapták feladatul. A repülőhadosztályoknak és a hadtest közvetlen irányítása alá tartozó fegyvernemi és szakcsapatoknak a laktanyák, a repülőterek, az állások, a raktárak és egyéb objektumok védelmét, valamint állomáshelyeiken a rend fenntartását szabták meg. A terv részeként kiadott „különleges utasításban” többek között meghatározták az alegységek és egységek tevékenységének rendjét, az objektumok őrzésével és védelmével összefüggő feladataikat, a magyar egységekkel történő együttműködés formáját. Részletesen szabályozták a fegyverhasználat kérdését is. A terv, amelyet a Különleges Hadtest parancsnoka, Pjotr Nyikolajevics Lascsenko altábornagy hagyott jóvá, a „Hullám” („Volna”) fedőnevet kapta. A hadtest vezetése a vezérkarnak október elején küldött jelentésében már felhívta a figyelmet a megmozdulások lehetőségeire. Malasenko ezredes október 22-én Budapestre érkezett, hogy személyesen is tájékozódjon a helyzetről. Az ezredes ekkor értesült a másnapra tervezett tüntetés előkészületeiről is. A hadosztályparancsnokok eligazítása megtörtént, lehetőséget kaptak a feladat végrehajtásához szükséges adatok beszerzésére is.
A Szovjetunió 1956. október 23-án, majd október 31-én a Varsói Szerződés alapító okiratában rögzített normák felrúgásával, egyoldalúan döntött a beavatkozásról, így azt a Varsói Szerződés értelmében végrehajtott akcióként elismerni nem lehet.
