Jement a XIX. század közepén érte el a térség több országát is jellemző probléma: a megosztottság. A régió déli része 1839-ben brit fennhatóság alá került – központjában Ádennel –, míg az Oszmán Birodalom 1849-től, majd 1872-től vonta uralma alá a helyi zajdita (a síita iszlám egyik mérsékeltebb ága) imamátus vezette északi területeket (központjában Szanaa-val). Az első hódítási kísérlet néhány hónap után kudarcba fulladt a helyi törzsek lázadása miatt, akik árulásnak tekintették, hogy a helyi imám behívta a birodalom seregeit a területre. A második alkalom a Szuezi-csatorna megnyitása után a hatékonyabb mozgósításnak köszönhetően már sikert ért el. A két régió innentől eltérő fejlődési irányba mozdult el. Áden szabadkikötőként a térség kiváló adottságai, és különösen a Szuezi-csatorna megnyitása következtében egy prosperáló, kozmopolita várossá vált, míg Szanaa hagyományokhoz ragaszkodó kormányzata az elzárkózást választotta.

A hidegháború évtizedei ezt a térséget sem hagyták érintetlenül. Északon 1962-ben az egyiptomi elnök, Gamal Abdel-Nasszer támogatásával egy helyi forradalom megdöntötte a több, mint ezer évig fennálló imamátust, ezzel megalakítva a Jemeni Arab Köztársaságot, ami az ország nyugati részét fedte le. Az eseményeket egy polgárháború követte, amelyben Egyiptom (a köztársaságpártiak oldalán) és Szaúd-Arábia (a királypártiak támogatásával) is részt vett. A konfliktus 1978-ra konszolidálódott, amikor a szaúdi támogatást élvező katonatiszt, Ali Abdullah Száleh került hatalomra. Az elnöksége egy szaúdi támogatású, központosított, törzsi alapokon nyugvó vezetésben testesült meg, ahol a népesség többségét kitevő zajditák hátrányos megkülönböztetést szenvedtek a teret nyerő vahhábbizmussal szemben.

Délen a britek 1967-es kivonulása a radikális baloldal megjelenését eredményezte. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság a korban az egyetlen tisztán szovjetbarát arab államként a szekularizációt, az államosítást és a törzsi rendszer felszámolását tűzte zászlajára. A köztársaság az ország déli és keleti részét fedte le. Ma ez a lakosság kisebb részét jelenti.

A Szovjetunió felbomlása hozta el a két állam egyesítését 1990-ben, azonban ez nem egy organikus folyamat eredménye volt. Száleh elnök Dél-Jemen gyengélkedése mellett a határon fekvő olaj „békés” kitermelését célozta. Az egyesítés után a kényszernyugdíjazásokkal és földelkobzásokkal háttérbe szorított déli elit nem sokáig tűrte a helyzetét és 1994-ben egy lázadás keretein belül ismét el akartak szakadni. Ennek retorziójaként Száleh megszállta Ádent.

 

A húszik megjelenése

A 2000-es években ütötte fel a fejét a zajdita elveket valló húszi mozgalom – eredeti nevükön „Anszar Allah”, vagyis „Isten szolgái” -, aminek identitásbeli alapját a Száleh-féle vahhabita rezsim jelentette. 2004 és 2010 között hat háborút vívtak az észak-jemeni kormányzattal, miközben délen a korábban leváltott katonai elit tüntetni kezdett (Al-Hirak mozgalom) az egyenlő jogokért, majd a függetlenedésért. A feszültségek katalizátora végül az Arab Tavasz lett.

Az arab világot érintő tüntetéshullám 2011-ben ezt a térséget is elérte. Egy meglehetősen heterogén összetételű tüntetéshullám robbant ki Száleh elnöksége ellen. Az átmeneti megoldást végül Szaúd-Arábia és az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) kezdeményezése jelentette: Száleh lemond az elnökségről és a helyét Abed Rabbo Manszúr Hádi veszi át. A felkeléshullámban bár Szaúd-Arábia nem volt érintett, mégis a többi olajmonarchiával együtt érdekében állt a saját államisága védelmében, hogy lecsillapítsa az instabil államokat, köztük Jement is. Száleh végül délre menekült, de nem nyugodott bele a bukásba. Az északi Köztársasági Gárda felett fennmaradt befolyását arra használta, hogy paradox módon a húszikkal szövetségre lépve álljon bosszút. Az ellenállás hiányának következtében a húszik végül 2014. szeptember 21-én harc nélkül elfoglalták Szanaa-t. Ugyanebben az évben az öböl menti államok még tettek egy kísérletet Jemen demokratikus átalakítására (National Dialogue Conference), azonban ez elbukott. Egyrészt a Jemen föderális átszervezéséről szóló tervek elzárták volna a húszikat a tengerektől, míg a déliek számára nem nyújtott volna valódi autonómiát. A kialakuló, de facto húszi kormányzattal szemben délen – szaúdi támogatással - a Nemzetközileg Elismert Kormány állt fel (IRG) Ádenben, azonban ezen belül állt fel a Déli Átmeneti Tanács (STC) – egy szeparatista csoport az Egyesült Arab Emírségek támogatásával, aminek ideológiai alapját az 1994-es Száleh-féle retorziók jelentették -, ami szintén ellentéteket szült. A 2015-től kezdve állandósult összecsapásokba Szaúd-Arábia aktívan beavatkozott, tartva Áden elfoglalásától és a háttérben Irán esetleges térnyerésétől, végül sikertelenül. 2022-re egy fegyverszüneti kezdeményezés indult el, ami a polgárháborús helyzetet bizonyos mértékben konszolidálta.

 

Ideológiai háttér

A húszik ideológiai irányultsága szempontjából elválaszthatatlan tényező Irán. A két szereplő az iszlám azonos csoportjához, a síitákhoz tartozik. Lényeges eltérés azonban, hogy a zajditák kevésbé radikálisak, mint az iráni tizenkettes síiták. Az iráni forradalom után az állam elkötelezetten próbálta terjeszteni a forradalmi eszméit. Az 1990-es évektől már aktívan fogadott jemeni diákokat is. Az iráni eszme alakította ki a húszik alapvető izrael- és nyugatellenességét, illetve a palesztinokkal kapcsolatos szolidaritását. A nyugatellenesség mellett a történelmi múlt miatt Szaúd-Arábiát is ellenségként kezelik.

A mozgalom fő szemléletmódjaként megemlítendő a sarkha („kiáltás”): „Isten hatalmas, halál Amerikára, halál Izraelre, átok a zsidókra, győzelem az iszlámnak”. A kiemelkedő partnerségi viszonyt jól tükrözi, hogy a húszi mozgalom önmagát az „Ellenállás Tengelye” politikai szövetség részeként határozza meg, így egy olyan blokk tagjai, aminek részét képezi többek között Irak, a Libanonban tevékenykedő Hezbollah, a palesztin Hamász, illetve az Aszad-rezsim bukásáig Szíria. Az informális partnerség mindkét fél számára jövedelmező. Irán szempontjából a jemeni húszik fegyverekkel, drónokkal és hírszerzési adatokkal való támogatása alacsony költségekkel jár, cserébe jövedelmező befolyást szerezhet a Báb el-Mandeb-szorosnál és az Ádeni-öbölben. A húszik ezzel képesek lehetnek autoritásukat megerősíteni az általuk felügyelt területek felett. Emellett Irán támogatása a jövőben akár az ország újbóli egyesítését is elősegítheti.

A palesztin-izraeli konfliktusba való beavatkozás jól visszatükrözi a húszi ideológiát. A Gáza melletti aktív kiállás és az Izrael elleni harc mellett érdemes azonban a mögöttes érdekeket is áttekinteni. A húszi kormányzat számára a külföldi konfliktusba való beavatkozás és látszólagos erőfelmutatás tökéletesen elfedi az összeomlott gazdaságot, amit nem tudnak kezelni. A harc legitimálása a hatalmuk megszilárdításának igényét is előrevetítette. Emellett a húszik szerették volna, ha nemzetközileg újra odafigyelnének Jemenre. Nagyrészt ez eredményezte a Vörös-tenger térségében való támadásokat.

 

Gazdasági válság a húszik alatt

Fontos röviden áttekinteni a húszi irányítás alatt működő terület gazdaságát, ami még mélyebbre taszította az ország nyugati részét. A problémák 2016-ban kezdődtek, amikor Szanaa elfoglalását követően a dél-jemeni IRG a Központi Bankot Ádenbe költöztette. Ezt követte 2019-ben a valuta kérdésében való megosztottság. Ekkor ugyanis a húszik a déli területekhez hasonlóan a jemeni riált az amerikai dollár árfolyamához kötötték. A problémát az jelentette, hogy a csoport korábban megtiltotta az ádeni kormányzat bankjegyeinek használatát, így a lakosság a régebbi, értéktelenebb valuta használatára kényszerült. Ekkoriban az IRG területein a dollár 1 650 riált, míg a húszik területein csupán 560 riált ért. A bankrendszer lábadozása miatt pedig a két terület közötti pénzmozgás ára akár 70% is lehet. A hibás intézkedéseket az is jól mutatja, hogy a Világbank egy 2018-as adata szerint a jemeni vállalkozások 35%-a ment csődbe, míg a fennmaradók közül 51% az, ami jelentős csökkenést realizált. Végül pedig fontos kiemelni, hogy a húszik hadigazdaságra rendezték be a területeiket, tehát gyakorlatilag minden erőforrást a harcaik finanszírozására fordítanak, ami erősíti az országban dúló humanitárius válságot.

A húszik csoportját az első Trump-kabinet az utolsó hónapjaiban terrorszervezetté nyilvánította, amit a Biden-adminisztráció „visszaminősített”, mivel tartottak a térségben zajló humanitárius katasztrófa eszkalálódásától. A második Trump-adminisztráció 2025 januárjában ismét terrorszervezetté nyilvánította a csoportot. A besorolás változása szankciókat is eredményezett. Ennek keretei között minden olyan szervezet tevékenysége büntetést vonhatott maga után, aki anyagi támogatást nyújt a húsziknak. Emellett másodlagos szankció veszélye fenyegette azokat a bankokat, akik tranzakciókat engedélyeztek Jemen felé.

 

A húszik aktív szerepvállalása a gázai konfliktusban

A Hamász 2023. október 7-i támadása Izrael ellen a húszik történelmében is új fejezetet nyitott. Az első csapásokat követően a jemeni csoport vezetője, Abd el-Malik el-Húszi nyíltan kifejezte esetleges támogatásukat és lehetséges beavatkozásukat a konfliktusba. Tizenkét nappal később, október 19-én ez be is következett, amikor Észak-Jemenből rakéta- és dróncsapások érték Izraelt. A beszámolók szerint nagyjából 200 rakétát és 170 drónt lőttek ki. A legtöbb támadást az Izraeli Védelmi Erők (IDF) elhárították. 2024 júliusára már Izrael kiemelt városait (Tel-Aviv; Eilat) és stratégiai pontjait támadták, aminek a július 20-ai támadás során már halálos áldozatai is voltak. Az izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant ekkor úgy fogalmazott: „A húszik, több, mint 200 alkalommal támadtak minket. Ez volt az első alkalom, hogy halálos áldozatok is voltak. Vissza fogunk vágni, ahányszor csak kell.” A válaszcsapások először csak stratégiai pontokat érintettek (katonai bázisok, energiaellátási pontok és Hodeida kikötője). A július 20-ai izraeli támadásban a húszi jelentések szerint 6 ember halt meg és 87-en megsebesültek. Szeptember 29-én Hodeida és Ras Isa kikötőjét érték támadások (4 halott és 29 sebesült). Az ENSZ-jelentései szerint Jemen élelmiszerszükségleteinek 80-85%-át importálnia kell, így a kikötők elleni támadások kiemelt fontosságúak Izrael számára. A húszi válaszcsapás már a tel-avivi Ben-Gurion Nemzetközi Repülőteret érintette. Decemberre az izraeli csapások elérték Szanaa, civilek által sűrűn lakott területeit. A fordulópontot december 29-e jelentette, amikor rakétacsapás érte Szanaa nemzetközi repülőterét. Izraeli indoklás szerint a repülőtér az iráni fegyveres támogatás kulcspontja volt a régióban. A WHO elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a támadások idején a reptéren tartózkodott és kijelentette, hogy „Izraelnek nem kellett volna megtámadnia a repteret, mivel az civil pontnak számított.” A nyugati közvélemény többsége ezekkel a támadásokkal kapcsolatban kifejezte, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, azonban a civil infrastruktúrát sújtó csapások már problémákat vetnek fel. Az izraeli támadások tetőzése 2025. június 14-e volt, amikor egy dróntámadásban megölték a húszi miniszterelnököt, illetve nagyjából 16 kabinettagot.

 

A Báb el-Mandeb-szoros jelentősége

A szárazföldi csapások mellett kiemelt jelentőségű a konfliktus szempontjából a Báb el-Mandeb-szoros, ami a nemzetközi kereskedelem egyik artériájának számít. A Szuezi-csatornához való bejáraton halad át a globális kereskedelem 15%-a. Európa esetében a függés még nagyobb: az import 10%-a, míg az export 40%-a itt halad keresztül. A tengeri kapcsolat miatt (Hodeida és Ra Isa) a jemeni húszik felismerték, hogy a kikötőkön keresztül képesek lehetnek az egész világ figyelmét magukra vonó csapások végrehajtására. Az úgynevezett aszimmetrikus hadviselésük alapja, hogy az Izraellel és a nyugati országokkal szembeni jelentős fegyver- és erőforrásbeli hátrányuk miatt elsősorban nem tudnak nagyobb blokádot kialakítani a szorosban, azonban a kereskedelmi hajók kisebb erejű lövése, illetve elfoglalása már el tudja érni a kívánt hatást.

A húszi vezetés 2023 novemberében deklarálta, hogy a támadások olyan hajókat érintenek, amik „Izraellel kapcsolatban állnak”, tehát arrafelé mennek vagy onnan érkeznek. Azonban a tapasztalatok alapján a meghatározott csoporton kívül más hajók is támadásokat szenvedtek el. A támadások hatására kereskedelmi útvonalak átrendeződtek: a legtöbb hajó biztonsági okokból Afrika megkerülését választotta, ami nagyjából 2 héttel növelte a szállítások idejét. Emellett a nagyobb hajótársaságok (pl. MSC, Maersk) teljesen elkerülték a Vörös-tenger régióját. A támadásokat leginkább Egyiptom érzékelte, akinek a Szuezi-csatornából befolyó bevételei körülbelül 60%-kal csökkentek.

 

A térség jövője

Nem állami szereplőként a húszi beavatkozás intenzíven felhívta a közvélemény figyelmét. Jelenleg úgy tűnik, hogy a gázai fegyverszünet, illetve az amerikai légicsapások Szanaa-val szemben időleges fegyvernyugvást tudtak elérni. Az USA és a húszi kormányzat eltérő magyarázatai azonban nem adhatnak teljes biztosítékot a világ számára. Míg Donald Trump úgy fogalmazott, hogy „a húszik kapituláltak és nem akarnak többet támadni”, addig Abd el-Malik el-Húszi azt nyilatkozta, hogy „Az amerikai bejelentés nem egy megadás eredménye. Ez csak egy Trumpra jellemző bohózat.”

A húszi szemléletmód alapja, hogy sosem hátrálnak meg, így a Vörös-tenger kérdése korántsem mondható tisztázottnak. A gázai konfliktusba való beavatkozás a veszteségeik ellenére pozitív eredményeket hozott nekik. A védelmező szerep felvétele elősegítette, hogy a területeiken dúló példátlan humanitárius krízisről elvonják a lakosság figyelmét és megszilárdítsák a pozícióikat. Ami a konfliktusból még kiolvasható, hogy a beavatkozással a húszik igyekeznek a „proxy-szereplő” megbélyegzésből kilépni, és eltávolodni az iráni befolyástól. Egyes elemzések korábban is kiemelték már, hogy a vezetés nem tekinthető klasszikus értelemben vett proxy-szervezetnek, mivel az általuk uralt térségben jelentős autonómiájuk van.

Az elfedési kísérletek ellenére tagadhatatlan, hogy az észak-jemeni területen továbbra is intenzíven zajlik a humanitárius katasztrófa. ENSZ-statisztikák szerint körülbelül 21 millió ember szorul humanitárius segítségre az országban. A problémát az jelenti, hogy a kormányzat fenntartásokkal kezeli a segélyszervezetek jelenlétét, mivel a nyugati országokat látják mögöttük.

Szaúd-Arábia esetében két kérdés merül fel. Egyrészt a 2022-es fegyvernyugvás óta azon dolgoznak, hogy egy békeszerződéssel kilépjenek az évtizedek óta húzódó konfliktusból. Másrészt pedig az ő státuszuktól függ Áden és a déli területek biztonsága. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a húszik esetleges politikai megerősödése az észak-dél ellentétet feléleszti.

Izrael oldaláról kiemelkedő fejlemény, hogy 2025. december 26-án a világon elsőként ismerte el Szomáliföld függetlenségét. A terület 1991-ben szakadt el Szomáliától és azóta a státusza regionális viták részét képezi. A deklaráció egyes elemzések szerint elősegítheti a zsidó állam befolyásának növelését a Vörös-tengeren, amivel biztonságosabbá válhat a kereskedelem a térségben. Ezzel együtt a jemeni húszik is nyomás alatt tarthatók.

Jemen különleges helyzetét részben az adja, hogy nem jelenthető ki egyértelműen a nyugati világ felelőssége a politikai és gazdasági megosztottsággal kapcsolatban. Az ország modernkori történelmének viharában többségében a Közel-Kelet államai avatkoztak be közvetetten vagy épp közvetlenül, illetve a belső ellentétek formálták a régió sorsát. Az egykor szebb napokat látó, prosperáló terület jövője jelenleg nehezen megítélhető, de az szinte biztosra mondható, hogy Szanaa és Áden egységének tényleges megvalósulása még nagyon távol áll a realitásoktól.