Hegyi-Karabah

Hegyi-Karabah egy 4 400 km2-es terület a Kis-Kaukázus déli részén. Történelmileg az itt lakók nagy része örmény nemzetiségű volt, ám a környező körzetekben azeriek éltek. Az egész régió a 19. és a 20. század elején az Orosz Birodalomhoz tartozott. Amikor a Szovjetunió megalakult, felmerült, hogy a területet az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolják, ám ezt végül Sztálin politikai és földrajzi okok miatt elvetette. Így a terület először 1921-ben az újonnan megalakult szovjet Azerbajdzsánhoz került, majd 1923-ban azon belül autonóm státuszt kapott.

Amikor az 1980-as években a Szovjetunió szétesésnek indult, az örmény-karabahi, valamint az azeri nemzeti mozgalmak egymásnak feszültek. 1988 és 1991 között számos atrocitás történt a két országban, mindkét oldal etnikai tisztogatásokat hajtott végre. A Szovjetunió felbomlása után a konfliktus teljes körű háborúba csapott át. Az első karabahi háborúban nagyjából 30 000 ember vesztette életét, valamint több százezer azeri kényszerült elhagyni otthonát. A konfliktusból Jereván került ki győztesen, az örmény hadsereg egy körülbelül 13 000 km2-es területet hódított meg, ezzel a hegyi-karabahi régiótól északra és nyugatra eső területeken nagy kiterjedésű pufferzónát kialakítva. Ily módon az Artur Mkrtcsján vezetésével újonnan megalakult Hegyi-Karabah Köztársaság logisztikailag hozzá tudott kapcsolódni az örmény anyaországhoz. Az 1992-től 94-ig tartó első háborút a kirgizisztáni Biskekben, orosz közvetítéssel aláírt tűzszünet zárta le. Hivatalosan Azerbajdzsán, valamint nem az örmény, hanem a Hegyi-Karabah Köztársaság delegáltjai írták alá. A fegyverszünet által létrejött entitás de facto független volt, saját kormányzati struktúrával, ám jelentős befolyással bírt felette az örmény állam katonai és gazdasági szempontból. Azerbajdzsán természetesen nem ismerte el ezt az új államot: regionális szövetségesével, Törökországgal lezárták az örményországi határátkelőhelyeket, ezzel gyakorlatilag elzárva az országot az összes kereskedelmi útvonaltól, erős szövetségesek nélkül hagyva azt. A térségbe továbbá orosz békefenntartókat rendeltek ki.

A következő 25 évet egy folyamatos, alacsony intenzitású konfliktus jellemezte, évenkénti határmenti összecsapásokkal, ágyúzással, civil és katonai halottak százaival. Ennek ellenére a tűzszünet többé-kevésbé kitartott. 2020 szeptemberében azonban a határvillongások újra általános háborúba csaptak át, amit a második karabahi háborúnak nevezünk. A 44 napos konfliktus november 10-én ért véget egy Moszkva által mediált fegyverszünettel, ami több kudarcba fulladt közös, francia és amerikai támogatású próbálkozás után valósult meg. Ez volt egyébként az egyik első teljeskörű háború, ahol nagy mértékben alkalmaztak drónokat. A háború alatt a török kormány korlátozottan segítette szövetségesét. Mire a konfliktus lezárult, az összes Hegyi-Karabahot övező terület, valamint magának a köztársaságnak a 35%-a visszakerült Azerbajdzsánhoz. Azeri ellenőrzés alá került többek között a régió második legnagyobb városa, Şuşa, ami csak az örmény kézen lévő Sztepanakert mögött maradt el lakosságszámot illetően. Az újabb tűzszünet után újra orosz békefenntartók kerültek bevetésre az azeri határ mentén és a stratégiailag fontos helyeken. Egy ilyen hely volt a Lacsin-folyosó, amely az egyetlen határátkelőt képezte Örményország és Hegyi-Karabah között.

A status quo kisebb incidensek ellenére egészen 2022 decemberéig fennállt, amikor is az azeri erők lezárták az örmény területeket összekötő folyosót. Először egy illegális bányászat ellen tüntető aktivista csoport vette blokád alá a mindössze néhány száz méter széles sávot, akiket Baku irányított és finanszírozott. 2023 áprilisában katonai ellenőrzőpont létesült a területen. Mindezek jelek voltak a végül 2023. szeptember 19-én megindított offenzívára, ami egy nap alatt ellenőrzése alá vette Hegyi-Karabah maradékát. A hivatalosan 1991-ben kikiáltott köztársaság 2024-ben szűnt meg létezni. A régió örmény lakosságának túlnyomó része elmenekült az anyaországba. Mindeközben az elmúlt két évben jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlottak, biztosítandó az azeri integráció sikerét. A gyakorlatilag elnéptelenedett tartománynak hatalmas felzárkóztató jellegű juttatásokat biztosít az állam, így valószínűleg az elkövetkezendő 5 évben jelentős többséget alkothat majd a betelepülő lakosság.

Bár az augusztus 8-i találkozón Washingtonban a két ország aláírt egy részleges békemegállapodást, a két fél azóta sem kötött békét. A béketervezet március óta ugyan készen van, ám a megegyezés megkötéséhez Azerbajdzsán követeli, hogy az örmény alkotmányból vegyék ki Hegyi-Karabahra való igényről szóló részt. Az örmény miniszterelnök, Nikol Pasinján azonban a módosítást népszavazással kívánja eldönteni a 2026-os szavazások után. Egy lehetséges békekötés a már meglévő tervezet bevezetésével a harmadik fél kizárását vonná maga után. Ez azt jelentené, hogy Oroszország katonai jelenléte megszűnne, valamint az Európai Unió örményországi megfigyelő missziója is véget érne. Annak ellenére, hogy egy teljes körű békehatározatot még nem írt alá a két fél, jelenleg egy valószínűleg hosszantartó stabilizációs folyamat megy végbe a Kaukázusban. Ahogy a karabahi konfliktus lezárulóban van, előtérbe kerül egy másik kérdés az azeri-örmény kapcsolatokban, aminek említése nélkül nehéz lenne harmadik fél kizárásáról beszélni: a Zangezur-folyosó kérdése továbbra is sötét árnyékként vetül a béketerv megvalósítására.

 

Zangezur-folyosó

A fogalom megértéséhez először kontextusba kell helyezni a folyosót. Azerbajdzsán tulajdonképpen két, egymástól különálló földrajzi területből áll. Az ország területének, lakosságának és gazdaságának túlnyomó része a Kaszpi-tenger partjától az örmény határig terjedő területen helyezkedik el. Azonban az Örményországtól nyugatra fekvő Nahicseváni Autonóm Köztársaság a maga félmillió azeri lakosával szintén Azerbajdzsánhoz tartozik. Ez a terület már határos Törökországgal, valamint a szovjet időkben vasútvonal is épült itt, ami a törökországi Karstól, Nahicsevánon és az örmény Szjunik tartományon át egészen Bakuig fut. Az elmúlt 35-40 év konfliktusai miatt a vasútvonal szjuniki része nincsen összekötve a nagyobb régió közlekedésével, tranzit ezen a területen pedig egyáltalán nem működik. Mivel Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke, valamint Recep Tayyip Erdoğan török elnök között szoros a kötelék, a gazdasági együttműködések mindig is erősek voltak, így született meg a zangezuri folyosó elképzelése. A fogalom a 43 kilométer hosszú, pár száz méter széles sávot jelenti, ami az örmény-iráni határ mentén kötné össze Azerbajdzsánt Nahicsevánnal és így Törökországgal is.

Az első komoly lehetőség a folyosó kialakítására 2021-ben merült fel, ám a karabahi háború végével még egy katonai offenzíva indítása óriási nemzetközi felháborodást váltott volna ki. Ezért aztán az azeri kormány, megelégedvén az ország területi integritásának helyreállításával, lemondott erről az akcióról. A Zangezur-folyosó Azerbajdzsán számára elsősorban biztonságpolitikai, valamint a nahicseváni integrációs szempontból is fontos. A majdnem félmilliós exklávé lakossága kizárólag repülővel tud eljutni az ország másik felére, egy ellenséges légtér megkerülésével. Ezért aztán a régió lakossága nagyrészt távol marad a fővárostól, a pénzügyi és logisztikai nehézségek miatt. Egy tervezett vasútvonal átadása, ami a Zangezur-folyosón keresztül kötné össze Nahicsevánt és Bakut, nagyban hozzájárulna a régió felzárkóztatásához. Másodsorban ezen kezdeményezés gazdasági szempontból is rendkívüli lehetőségekkel járna Azerbajdzsán számára. Egy esetleges vasúti pálya átadása után összeköttetés létesülne a Kaszpi-tenger partján fekvő Baku és a törökországi Karsz között. Ez megengedné szinte bármilyen árucikk szállítását Európa felé, Grúziát kihagyva a már meglévő Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonalból (Middle Corridor). Így többek között az azeri olaj, valamint földgáz zökkenőmentesen juthatna el az európai piacokra. A Zangezur-folyosó tehát biztosíthatja Azerbajdzsán szerepét mint geopolitikailag jelentős tranzitzóna és Európa fontos ellátója. Ez valószínűleg az ország további gazdasági fellendüléséhez vezet majd, ami gyakorlatilag 1994 óta folyamatban van.

 Az örmények szemszögéből azonban teljesen más a helyzet. Ha a korridor létrejön, Örményország gyakorlatilag elveszíti a teljes iráni határvonalát, területi integritásának egy részét, valamint veszélybe sodorja Szjunik tartomány fennmaradását. Továbbá elveszíthetné - eredetileg is csekély - szerepét, mint fontos kaukázusi kereskedelmi partner. A török és az azeri határ három oldalról öleli körül az országot, szárazföldi import így kizárólag Grúziából jöhet. Tehát ennek a tervnek a megvalósulása Örményországot indirekt módon olyan remetekirálysággá alakítaná, amilyen történelmileg is volt, és ahogyan átvészelte az elmúlt 2000 év történéseit.

Ebben az évben fontos előrelépés történt az ügy kapcsán. A 2025. augusztus 8-i közös béketalálkozón Washingtonban, Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy egy történelmi megállapodás jött létre a Zangezur-folyosó kapcsán. A megállapodás értelmében az Amerikai Egyesült Államok kizárólagos fejlesztőként kezébe veheti a folyosót 99 évre, amire ettől fogva TRIPP-ként (Trump Route for International Peace and Prosperity, vagyis „Trump útja a nemzetközi békéhez és jóléthez”) hivatkozunk és konzorciumot jelölhet ki. Ez azt jelenti, hogy Washington különböző cégeket választhat a területen zajló fejlesztések megvalósítására. Egy új multifunkcionális zóna kialakítása valószínűleg hamarosan megkezdődik, ami tartalmazni fog majd vasútvonalakat, autópályát, valamint optikai kábeleket, kommunikációs hálózatot és akár olaj-, valamint gázvezetéket is. Bár a projektet Oroszország és legfőképpen Irán ellenzi és amerikai kolonizációként értelmezik, ezen erős kritikák ellenére a folyosó valószínűleg megvalósításra kerül majd.

 

Kínai és egyéb érdekek: Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative)

Említettük, hogy Azerbajdzsánnak kiemelt szerepe van a középső, illetve az észak-déli szállítási folyosók metszéspontján való elhelyezkedése miatt. A középső folyosó egy nemzetközi szállítási útvonal, ami a kínai lianyungangi kikötőtől juttat el árucikkeket Európába és vissza, Kazahsztánon majd a Kaszpi-tengeren át, érintve Azerbajdzsánt és jelenleg Grúziát is. A folyosó a 2022-es orosz-ukrán háború óta nőtt forgalmában és jelentőségében, egy valamivel drágább, ám gyorsabb alternatívát kínálva a nemzetközi kereskedelemben. Ez a rohamosan fejlődő kereskedelmi útvonal 2023-ról 2024-re 63%-os forgalomnövekedést tapasztalt. Az infrastruktúra kiépítésében, valamint fejlesztésében kiemelten érdekelt Kína. Nem tudni pontosan mennyi pénzt fektet a kínai állam a fejlesztésekbe, hiszen a legtöbb befektetés a tranzitországok számára biztosított, feltételhez kötött hitelcsomagokkal történik, melyeknek adatai nem publikusak. Becslések azonban léteznek, például a CKU-vasút (China–Kyrgyzstan–Uzbekistan railway) – egy 2024 nyarán indított projekt, ami nagyjából 500 kilométernyi vasútvonal építését finanszírozza – körülbelül 5-6 milliárd dollárba kerül. A kínai állam a kaukázusi régióban is számos fejlesztést hajt végre, mint például a grúz kelet-nyugat irányú autópálya korszerűsítése. Pekingnek érdekében áll tehát, hogy a Zangezur-korridor megvalósuljon, hiszen így eggyel kevesebb tranzitország érintésével kereskedhet Európával, valamint egy új vasútvonallal bővülne az összkereskedelmi kapacitás a rohamosan fejlődő útvonalon. Azonban, a területen létrejött amerikai monopóliumot Kína ellenzi, hiszen a feltörekvő riválisaként arra kényszerülne, hogy az USA feltételeit figyelembe véve kereskedjen.

Az Orosz Föderációnak nem érdeke ugyan a középső folyosó bővülése és az Oroszországon keresztül futó északi út jelentőségének csökkenése, viszont biztonságpolitikai és geostratégiai szempontból szüksége van az észak-déli folyosó működésére. Az észak-déli folyosó egy kereskedelmi útvonal, ami Oroszországot és Iránt köti össze Azerbajdzsánon keresztül. Az iráni-orosz kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt három és fél évben kifejezetten gyümölcsözőek voltak a kölcsönös konfliktushelyzetek miatt. Irán Shahed drónokkal, valamint lőszerrel támogatta északi partnerét, amiért cserébe más fegyvereket kapott vissza. Emiatt volt Putyinnak nagyon fontos informálisan Azerbajdzsán mellett állást foglalni a hegyi-karabahi konfliktus kapcsán, mert így megőrizhette Aliyev azeri elnököt szövetségesként. Ez sikerült is, az orosz olajkereskedelem egy jelentős része pedig a szankciók óta azeri másodkézből folyik, segítve Moszkvát az elhúzódó háborúban.

Egy másik jelentős játékos a régióban Törökország. A török kormány testvérnépként tekint az azeriekre, sokszor hangoztatva az „egy nép, két ország” kijelentést. A két ország intenzív gazdasági, kulturális és katonai együttműködést tart fenn, Törökország valószínűleg katonai segítséget is nyújtott Azerbajdzsánnak a hegyi-karabahi háborúkban. Feltehető, hogy gazdaságilag a TRIPP megvalósulásának is Törökország lesz a legnagyobb nemzetközi nyertese. Továbbá Ankara, mint regionális nagyhatalom, teret nyerve az orosz-iráni gyengülés okozta vákuumban, megalapította a Türk Tanácsot, ami egy szorosabb együttműködésre ösztönzi a közép-ázsiai türk államokat, Azerbajdzsánt, valamint Törökországot. A Türk-államok Szervezete azonban egy nagyrészt diplomáciai és kulturális együttműködés, ami nem jelent török katonai befolyást a tagállamokra. Törökország tehát nagyrészt kulturális befolyással rendelkezik az azeriek fölött, illetve a kereskedelmi útvonalak gazdasági jelentőségéből profitál.

Az Egyesült Államoknak tradicionálisan nem volt jelentős ütőkártyája ebben a térségben, a kereskedelmi útvonalakat nem tudta érdemben befolyásolni, ezért számára pozitív dolog a török befolyás növekedése a térségben, hiszen Törökország NATO-tagállam. Az USA természetesen hatalmas diplomáciai győzelmet aratott a washingtoni találkozóval, hiszen a TRIPP amerikai fejlesztő cégek kezébe kerül majd. Átadása után az esetleges autópályák és vasutak tulajdonosai pedig jogosultak lesznek tranzitdíjat felszámolni. Ez növeli az USA gazdasági befolyását a régióban és az általános pozícióját is a Közel-Keleten. Ha ez az útvonal kiépül, a 40 éve Iránon keresztül közlekedő azeri civil forgalom és kereskedelem gyakorlatilag megszűnik majd, és az eddigi, külföldön áthaladó kereskedelem belföldivé válik. Ez tovább rontja majd Teherán esélyeit.

 

Konklúzió: Gazdasági felemelkedés és összetört álmok

Összegzésképpen az 1921 óta tartó örmény-azeri konfliktus nem fejeződött be, ám lezárulóban van. Örményország foggal-körömmel, a saját lakosságát, de az azerit különösen nem kímélve küzdött a legvégsőkig az etnikailag örmény terület megszerzéséért. Az ország fokozatos elszigetelődése a nemzetközi színtéren végül vereséggel zárult. Lakossága elhagyta a területet, amit Azerbajdzsán visszafoglalt a területi integritás helyreállításának céljával. 2025-ben a TRIPP formájában a Zangezur-folyosóról is megegyezés született. A koncepció, ha megvalósul, egy azeri-török-amerikai térnyerésként könyvelhető el, ahogyan az is megállapítható, hogy az orosz, illetve iráni befolyás fokozatosan visszaszorulóban van a Kaukázusban.

Oroszország területe körülbelül 800 éve jelenti az összeköttetést Európa és Kína között, 2022 óta azonban egyre csökken a jelentőssége. Kína Európába szánt vasúti exportjai megtizenkétszereződtek az északi szomszédját kihagyó utakon. Ez még mindig elenyésző szám, azonban egy elzárkózó Oroszország és egy felé ellenséges Európai Unió felértékelheti a középső folyosó fontosságát az elkövetkező években. Irán is egyre szorultabb helyzetben van. A nyugati szankciók, illetve a meg-meg újuló konfliktusok Izraellel és az Egyesült Államokkal hatalmas nyomást helyeznek a gazdaságra és az iráni társadalomra. A rezsimnek jelenleg nincs kapacitása a dél-Kaukázussal foglalkoznia, amikor egyébként is a túlélésért küzd.

A térségben egyre növekvő kínai befolyás egyelőre kizárólag gazdasági jelenség. A népköztársaság azonban szövetségesei visszaszorulásának hatására könnyen lehet, hogy egy markánsabb jelenlétet kíván majd fenntartani a közeljövőben. Az új azerbajdzsáni útvonal, mivel amerikai fejlesztőcégek kezébe került, veszélyt, vagy legalábbis korlátot jelenthet Kína nagyszabású fejlesztési projektjére, az „Egy övezet, egy út” kezdeményezésre.

Európa számára a Zangezur-folyosó fontos alternatívát nyújt az orosz gáz- és olajszállítmányokra. Ha megépül, akkor egy nyugati szövetséges által működtetett vasúti vonalon érkezhet az energiaellátás Bakutól egészen Berlinig. Az Unió és így Magyarország is egy egészen új léptékű diverzifikációs alternatívát léptethet érvénybe, ami megoldás lehet a Barátság vezeték körül forgó konfliktusokra is.