Demográfiai változások
A Brexit-kampány egyik fontos pontja volt a bevándorlás csökkentése, ám ha a 2016-os népszavazástól kezdve elemezzük a demográfiai adatokat, meglepő eredményre jutunk. Az Uniós állampolgárok követhetetlen betelepülése valóban csökkent. Viszont ennek elérése egyáltalán nem vezetett a migráció csökkenéséhez, sokkal inkább annak az átrendeződését hozta magával: mára a munkaerőpiac hiányát az Egyesült Királyság az Unión kívüli országok polgáraival helyettesíti. Például a 2021-22-es népszámlálás szerint az Egyesült Királyságban élő migránsok legnagyobb csoportjai indiai (956,000), lengyel (841,000) , pakisztáni (654,000), román (558,000) és ír (387,000) származásúak. Mindez az egész társadalomra jelentős kihatással van. A népesség etnikai szerkezetét, a munkaerő kínálatot és egyes ágazatok működését is átalakította az új keretrendszer. Például a társadalom összetételében is jelentős átrendeződés figyelhető meg: 2011 és 2021 között 80,5%-ról 74,4%-ra csökkent a „White British” (fehér brit) arány, miközben minden más etnikai kategória súlya nőtt.
A népszavazást követően az EU-s bevándorlás meredek csökkenése nagyon szembetűnő, fékező hatást gyakorolt. A tagállamokból érkező állampolgárok száma mintegy 35%-kal esett vissza röpke négy év alatt (2016-2020). Ez alatt az időszak alatt a politikai bizonytalanság, a font gyengülése vagy éppen a szabad mozgás közelgő megszűnése egy megszorításokban gazdag jövőt prognosztizált. A tendencia különösen a közép- és kelet-európai EU8 országok esetében volt éles, hiszen 2016-ig folyamatosan emelkedő emigráció volt megfigyelhető, ami a döntés következtében néhány év leforgása alatt negatívba fordult.
A COVID-válság tovább erősítette ezt a folyamatot: például 2020-ban, a Covid-19-vírus első tetőzésének idején az EU-s állampolgárok közül már többen hagyták el az országot, mint ahányan érkeztek, és ez a helyzet 2021–2022-ben sem változott.
Viszont ezek az adatok nem jelentették azt, hogy az Egyesült Királyság ne fogadott volna több látogatót. Ellenkezőleg: az EU-val szembeni elidegenülés okozta visszaesést látványos nemzetközi nyitás ellensúlyozta. A pandémia végével az új bevándorlási rendszer már az EU-állampolgárokra is vízumkötelezettséget rótt, és különösen a kevésbé képzett munkavállalók számára megnehezítette a belépési küszöböt. De az Egyesült Királyság gazdaságának a munkaerő-igénye ettől a nehezítéstől nem tűnt el, hiszen az elvont munkaerőt valahogyan helyettesíteni kellett. Innentől kezdve a hiányt nagyobb arányban harmadikvilágbéli bevándorlók pótolták, például nigériaiak, pakisztániak. Ez az elején a problémát képes volt befoltozni, viszont az integráció és a békés együttélés hamar kihívást kezdett jelenteni: például az egészségügyi rendszerben (NHS) az ápolóhiányt főleg Fülöp-szigetekről és Nigériából érkező munkaerővel töltötték fel. A gyors beáramlás, a képzettségbéli különbségek és a brit közigazgatási protokollok ismeretének hiánya komoly nehézségeket jelentettek, ami gyorsan tudott konfliktus forrásává válni. A feszültséget nemcsak a kulturális különbségek okozták, hanem az is, hogy a helyi lakosság egy része a szolgáltatások (pl. lakhatás, oktatás) túlterheltségét a hirtelen megugró, EU-n kívüli migrációval azonosította.
2022-ben a teljes nettó migráció elérte a 606 ezret, 2023-ban pedig a 745 ezret is megközelítette — ezzel minden korábbi rekordot megdöntve.
Az is sokat mondó adat, hogy az elöregedő és folyamatosan csökkenő Európával szemben az Egyesült Királyság népessége folyamatosan tovább nőtt — 2016-os 65 millióról 2023-ra közel 67,7 millióra emelkedett. Viszont ennek a növekedésnek a motorja már nem a királyság lakosaihoz vagy Európához volt köthető, hanem Ázsiához és Afrikához. A munkaerőpiaci hatások is mára kézzelfoghatóvá váltak: a mezőgazdaság, az építőipar és a vendéglátás jelentős veszteségeket szenvedett. Az EU-s munkavállalók eltűnése helyenként a termelés visszaeséséhez, betakarítási problémákhoz és tartós szakemberhiányhoz vezetett. Például 2021-ben a brit termés 24%-át nem tudták betakarítani a 33%-os munkaerőhiány miatt.
A Brexit demográfiai változása egy kétélű kard. Igaz, sikerült mérsékelni az EU-ból érkező migrációt, de ennek ellenére a teljes bevándorlás magasabb, mint bármikor korábban. A cél — a bevándorlás mérséklése — tehát nem valósult meg, csak az iránya módosult. Maguk a választók többsége is úgy érzi napjainkra, hogy a Brexit fő ígérete, a „take back control” nem tudott megvalósulni. A közvélemény-kutatások szerint a brit választók elégedetlenek a kialakult helyzettel, hiszen a bevándorlás magasabb, mint valaha.
Attól meg végképp nem tekinthetünk el, hogy míg az uniós állampolgárok olyan tagállamokból érkeztek, ahol a demokrácia, a jogállamiság és a stabil gazdaság alapkövetelményei a mindennapi életnek, addig a jelenlegi bevándorlók jelentős része elmaradott, háborús régiókból érkezik. Ez jelentősen megnehezíti az integrációjukat, hiszen a korábbi betelepülők olyan tagállamokból jöttek, ahol a gazdaság fejlettsége elérte már azt a kiforrott szintet, hogy a jóléti állam fenntartása a cél, nem pedig az alapvető létfeltételeknek a megteremtése a kényszerű prioritás.
A közhangulat elmérgesedésére az utóbbi években a kormány is reagált például a vízumszabályok szigorításával. De a szélsőségek megjelenése még így is kétségtelen: Dover, Birmingham külvárosaiban tüntetések zajlottak a menedékkérők elhelyezése miatt. Az utóbbi években több zavargásszerű megmozdulásra is sor került. 2024-ben Roterham városában több száz szélsőjobboldali gyűlt össze egy menedékkérő hotel előtt.
Viszont az Egyesült Királyság továbbra is erősen támaszkodik a külföldi munkaerőre, így a békés asszimilálás és a radikalizálódás megakadályozása jelentheti – az én meglátásom szerint – az új társadalmi közegnek az egyetlen megoldást. A következő évek egyik nagy kérdése az lesz, hogy ez az átrendeződés miként hat a népesség korfájára, a társadalmi integrációra, a brit gazdaság stabilitására és a politikára a társadalom polarizálódása kapcsán.
Összegzés
A 2016 óta eltelt időszak azt mutatja, hogy a Brexit kettős örökséget hagyott maga után. Politikai értelemben egyedül az ellenőrzés érzetét adta vissza bizonyos területeken, de egyben új feszültségeket is szült. Demográfiai szempontból a Brexit nem tudta csökkenteni a bevándorlást, csupán átrendezte: az EU-ból érkezők helyét nagyrészt Európán kívüli dolgozók vették át. Ez a társadalom megoszlását és a szélsőségek megjelenését is eredményezte. A turizmus terén nem is a Brexit, azaz nem maga a kilépés, hanem sokkal inkább a Covid-19 volt az, ami a valódi sokkot okozta. Bár az európai utak visszaesése részben a belépési szabályok szigorításának tulajdonítható, de ezt a csökkenést más nemzetek szélesebb megjelenése, a nagyobb költési kedv ellensúlyozni tudta. A brit–EU kapcsolat a következő években minden valószínűleg még további meglepetéseket tartogathat, hiszen a fiatalok Unió-pártibbak. Mindemellett még 2023-ban felmerült a „társult tagság” ötlete, amit Németország és Franciaország vázolt fel javaslatként. Ez az egységes piachoz és bizonyos EU programokhoz biztosíthatna részvételi lehetőséget, de ezzel egyetemben a döntéshozatalban korlátozott szerepet jelentene. Így a Brexit története továbbra is nyitott: a következő évtized kompromisszumai döntik el, milyen formában közeledik újra egymáshoz az Egyesült Királyság és az Európai Unió.
