A szerelem összetevői
Számos elméletalkotó, filozófus, költő és író próbálta meg a szerelmet leírni, sokat tudunk a szerelmi állapot lélektanáról és neurobiológiájáról, mégis nehéz azt a titkos hozzávalót megragadni, amit a zsigereinkben, a sejtjeinkig hatolóan érzünk, amitől a másik annyira fontos lesz számunkra, hogy vele akarjuk minden percünket tölteni. Az egyik legismertebb elmélet szerint a szerelem érzésének három komponense az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség. Robert J. Sternberg, az elmélet megalkotója a szenvedély nélküli intimitást és elköteleződést társszerelemnek, az intimtás nélküli szenvedélyt és elköteleződést vak szerelemnek, az elköteleződés nélküli intimitást és szenvedélyt pedig romantikus szerelemnek nevezi. A beteljesült szerelemben egyszerre jelenik meg a tartós párkapcsolatra törekvés, az érzelmi közelség és a testi vonzalom, egy ilyen viszonyban a biztos kötődés, a támogatás és a szexualitás összefonódik, és felerősíti egymást.
Egyesek úgy tartják, hogy ezzel a mélyüléssel a szenvedély is szertefoszlik, hiszen nehéz arra vágyakozni, aki már a miénk. Esther Perel pszichoterapeuta kutatásai során arra kereste a választ, hogy mikor vonzódunk a legjobban a partnerünkhöz. A válaszadók arról számoltak be, hogy akkor vágyakoznak leginkább a párjuk iránt, amikor külön vannak, vagy amikor a másikat egy új, vonzó szerepben látják, ahol magabiztos és sugárzik (pl. társaság középpontjában, színpadon), illetve amikor önmaguknak vagy a másiknak egy új részét felszínre hozzák, például amikor olyan élmény éri őket, amin együtt nevetnek vagy meglepődnek. Mindezek alapján a vágyat az újdonság táplálja, a másik új, rejtélyes részének megismerése vagy újra felfedezése. Felmerül a kérdés, hogy akkor a hosszútávú, harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolat és a vágy kizárják egymást?
A szerelem öl, butít és nyomorba dönt?
A nyelvünk meghatározza, hogy miként éljük az életünket. Mandy Len Catron írónő szerint a kifejezések és metaforák, amiket a szerelemre használunk, hatással vannak arra, ahogy gondolkozunk róla. Például „szerelembe esünk”, mintha a szerelem a jóváhagyásunk nélkül történne meg velünk, vagy „összetör és megbetegít minket”, mintha a szerelem mindenképp fájdalmas lenne. A szavaink önbeteljesítő jóslatként működnek, az átélt szomorúságot és szenvedést a nagy szerelmek bizonyítékaként értelmezzük, szinte már elvárjuk, hogy része legyen a kapcsolatnak.
Mark Johnson és George Lakoff nyelvészek éppen ezért azt javasolják, hogy a szerelem metaforájaként inkább a „közös művészeti alkotás” kifejezést használjuk. Egy művészi munka folyamatában számos döntést és áldozatot kell meghoznunk, célokat kell találnunk, türelmesnek kell lennünk, és erőfeszítést, energiát kell belefektetnünk. A szerelem egy döntés, nem a jóváhagyásunk nélkül történik meg velünk. A hosszútávú szerelemet együtt, közösen teremtjük meg, a mindennapi apró döntéseinkkel, odafordulásunkkal, és hűségünkkel. Éppen ezért nem is birtokolhatjuk a másikat. Csupán a saját érzéseinkről és viselkedésünkről dönthetünk, és reménykedhetünk, hogy a másik is úgy dönt, viszontszeret bennünket.
Távolság vagy közelség?
A fent említett írónő egy pszichológiai kísérlet eredményeképpen szeretett bele a párjába. A férfival, aki később a férje lett, egy 36 kérdésből álló egyre mélyülő kérdéssort beszéltek át, majd 4 percig mélyen egymás szemébe néztek. A kérdéssort Arthur és Elaine Aron az 1990-es években dolgozta ki, azért hogy elősegítsék az intimitás és a közelség kialakulását két ember között. Véleményük szerint a „hosszan tartó, személyes önközlés” és a szemkontaktus elősegíti az intimitás érzését, mert arra az emberi igényünkre válaszol, hogy megismerjenek, észrevegyenek, és megértsenek bennünket. Ezek az igények nem csak a kapcsolat elején, hanem egy hosszútávú kapcsolatban is fontosak. Ahogy az önismeret egy életen át tartó folyamat, a párunkat sem ismerhetjük úgy, mint a tenyerünket, még ha szeretnénk is azt hinni. Perel szerint a vágy válsága tulajdonképpen a képzelet válsága, ezért az egymás iránti kíváncsiságunk fenntartása fontos része a szerelem fenntartásának.Szerinte a párkapcsolatban szükség van az elkülönélésre, hogy aztán újra találkozhassunk és egymásra találhassunk. Ez az idő lehetőséget ad arra, hogy ábrándozzunk és fantáziáljunk a másikról, amit ki is fejezhetünk üzenetek, levelek formájában.
Ugyanakkor az eltávolodásnak csak akkor van értelme, ha egyensúlyban van a távolság áthidalásával és az egymáshoz való közeledéssel. A vágy és az izgalom ilyenkor az egymásra találásból és a másik iránti nyitottságból fakad, amikor valóban megéljük az együtt töltött pillanatokat, beavatjuk egymást az intim titkainkba, és nyíltan kifejezzük az igényeinket.
Amikor egymásra hangolódunk aktiválódnak a prefrontális kéregben lévő tükörneuronok, és ugyanúgy tüzelnek, mintha mi magunk élnénk át a történéseket, ami segít abban, hogy beleéljük magunkat a másik lelkiállapotába. Amikor mély és intim kapcsolatba kerülünk egy számunkra fontos személlyel, akkor oxitocin termelődik, ami fontos szerepet kap az érzelmi elköteleződésben: egyrészt csökkenti a stresszhormonok termelődését, másrészt elősegíti a bizalom alakulását és a kapcsolódást.
Éppen ezért Sue Johnson párterapeuta szerint a vágy nem az állandó, felszínes újdonságból fakad, az eszményi szexben egyszerre van jelen az érzelmi nyitottság, az egymásra hangolódás, a válaszkészség, a gyengéd érintés és az erotikus felfedezés. Az ő szavaival élve: „Egy biztos kapcsolat nem attól lesz izgalmas, hogy megpróbáljuk visszahozni a szenvedélyt, hanem attól, hogy merünk minden pillanatban nyitottak maradni a testi-lelki kapcsolódás jelenben kínálkozó élményei előtt.”
Hol van tehát az igazság? Az eltávolodásban és újdonságkeresésben vagy a mély és intim kapcsolódásban? A válasz nem fekete-fehér, a legjobb, ha minden pár maga találja meg, hogy az adott párkapcsolati szakaszban mire van leginkább szükségük. A távolság és közeledés kényes egyensúlyának megtaláláshoz sok őszinte beszélgetés, a sebezhetőségünk felvállalása, ön- és társismeret szükséges. A vágy és a szerelem szempontjából talán az a legfontosabb, hogy mindez az igényeink őszinte felvállalásával, ugyanakkor szeretetteli és elfogadó légkörben történjen.
Borítókép: shutterstock.
