Az MCC Jogi Iskola első Őszi Akadémiája („Bántalmazás az iskolában, zaklatás a világhálón”) egy itthon is egyre aktuálisabbá váló társadalmi jelenséggel foglalkozott 2021. november 5-7. között Győrben. A különféle jogi megközelítések összefoglalása azért fontos, hogy jobban megértsük az egyes alapjogok védelmével összefüggő megfontolásokat.
Bevezetésképpen egy elméleti keret: az összehasonlító alkotmányjogban ismert egy ún. alkotmányos konvergencia elmélet, amelynek értelmében vannak olyan szuperstruktúrák (pl. technológia), amelyek a különböző jogrendszerekben idővel egyre több azonos problémát generálnak, s ezekre az egyes jogrendszerek, saját megoldásaik közelítésével, idővel azonos válaszokat adnak majd jogi transzplantokon, jogimporton vagy alkotmányos kölcsönzésen keresztül.
Az e témában talán legjobban ismert és a közbeszédben valamint a populáris médiakultúrában is leginkább jelen lévő cyberbullying (a két legelterjedtebb magyar terminussal: kibermegfélemlítés, internetes zaklatás) magatartások ékes példái ennek a folyamatnak. A jelenség immáron szinte mindenhol a világon azonos problémákat okoz a gyermekek, fiatalok életében, de az azonos (vagy hasonló) jogi válaszok tekintetében nagy a kavalkád. Átfogó és tényleges gyakorlat és jogi szabályozás Amerikában létezik az online és offline térben elkövetett (cyber)bullying típusú magatartások vonatkozásában. Mindez az erről a kérdésről folytatott európai gondolkodást ténylegesen formálhatja akár a jogalkotás vagy a jogalkalmazás szintjén is a véleménynyilvánításhoz való jog és annak korlátai vonatkozásában. E jogi megközelítések Pongó Tamás idén megjelent diák véleménynyilvánítási szabadsággal foglalkozó könyve végzi el részletesen, ajánlásokat is téve a magyar jogalkotónak a kérdés jövőbeli szabályozása kapcsán. Ő az alábbi fogalmat alkalmazza a cyberbullying (mint kibermegfélemlítés) meghatározására az amerikai minták tanulmányozása alapján: „Egy elektronikus eszköz által megvalósuló, szándékos, egyszeri vagy ismétlődő magatartás, amely kárt vagy sérülést okoz az áldozatnak, s célja az erőegyensúly felborítása az elkövető és az áldozat között.”
Az állam aktív szerepvállalását (ún. pozitív kötelezettségeit), szabályozó funkcióját (valamint az állami oktatási hatóságok felelősségét) illetően találhatunk jogi reflexiókat a zaklató (ebbe beleértve a bántalmazó, adott esetben károkozó, tulajdont is sértő) jellegű magatartások iskolai szintű visszaszorításával és sértettek érdekvédelmével összefüggésben például az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is (pl. Dordevic v. Croatia, 2011). E vonatkozásban az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkének sérelme merül fel (egyelőre az offline tér vonatkozásában). Ezek tipikusan az élet, emberi méltóság, a személyi szabadság és a személyes integritás, valamint a tulajdon, a magánélet sérelme, illetve a kínzás (illetve különösen az embertelen, megalázó bánásmód) tilalmába ütköző magatartások. Ezt legújabban az EJEB a Buturuga v. Romania ítéletében is megerősítette 2020. február végén, egy büntetőügyben kimondva azt, hogy a nők elleni erőszak egyes vonatkozásait cyberbullyingnak minősíti, azok elkövetési magatartásaira tekintettel és az állam pozitív kötelezettségeinek elmulasztott eleget tenni a családon belüli erőszakra vonatkozó állítások megfelelő kivizsgálásával, ezzel pedig megsértette az Egyezmény 3. cikkében foglalt embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. A másik releváns megközelítésben a diákok véleménynyilvánításhoz való jogának gyakorlása merül fel gyűlöletbeszéddel kapcsolatos összefüggésekben értékelve az állam beavatkozását az oktatási rendszer kontextusában (pl. Vejdeland v. Sweden, 2012). Ez azonban inkább jellemző inkább az említett amerikai viták jogi tartalmára.
Az állami szerepvállalás konkrét nemzeti keretei tekintetében médiajogi oldalról nem az egyén és jogai, hanem a „közönség alapjogainak védelme” a központi szabályozási kérdés. Ebben érvényesít az állam a médiaszabályozás és felügyelet során (nemzetközi szinten is megfogalmazott) alapjogi, gyermekvédelmi szempontokat, akár a közmédiára vagy a közösségi médiára (ebbe beleértve az audiovizuális médiaszolgáltatókat, videómegosztókat) gondolunk. E körben merül fel a platformok jogsértő tartalmakért való felelősségének kérdése is, illetve ezen felelősség szintje és milyensége (közvetítői, szerkesztői, etc.)
Az egyén alapjogainak védelme vonatkozásában az állami szerepvállalás a nemzeti alkotmányok szintjén, és az ezek által determinált szakjogi szabályokban testesül meg. Itt elkülönülnek (de jogrendszer-függően vegyülhetnek is) a polgári jogi, alkotmányjogi, közigazgatási jogi, médiajogi és végső soron büntetőjogi megközelítések. E területek terminológiája és definíciós fogalomkészlete is nagyon színes képet mutat a hasonló magatartások kezelése kapcsán. Az érintett jogterületek felsorolása szándékosan ebben a sorrendben történt, hiszen a büntetőjogi szabályozás csak a legvégső eszköz (ultima ratio) lehet. Különösen igaz ez az iskolai összefüggések között megvalósuló (cyber)bullying típusú, megfélemlítő, bántalmazó, fenyegető, megalázó magatartásokra. Az ilyen jellegű cselekmények által sérülő „jogtárgyak” védelmére az egyes jogterületek fokozódó súlyosságú – és később részletezett – jogkövetkezményeket megállapító védelmi rendszert alkalmaznak.
A következő probléma, hogy nagyon sok különbség mellett nagyon sok hasonlóság van a fogalmi elemek szintjén, és félreértések adódnak a bullying (megfélemlítés) és a cyberbullying (kibermegfélemlítés) megfelelő elhatárolásának hiányából, amely a cyberbullying megfelelő meghatározásának hiányára vezethető vissza – véli Pongó Tamás fentebb idézett 2021-es könyvében. Ezek a félreértések más nézőpontból már abban is tetten érhetőek, hogy a magyar közbeszédet is az „internetes zaklatás” terminusa uralja, de ez csak a releváns magatartások egy nagyon szűk csoportjára értelmezhető megfelelően a magyar jog később részletezett eszközkészletével. A magyar Digitális Gyermekvédelmi Stratégia (DGYS) például pont ezért elválasztja az internetes zaklatást a cyberbullyingtól az érintett magatartásformák felsorolása között. Az ENSZ Gyermekvédelmi Szervezet magyar weboldala viszont összemossa azokat.
Egy másik példa lehet a nemzeti jogalkotásból fakadó újkeletű válaszra a közel egy hónappal ezelőtt, 2021. október 1-én hatályba lépett német büntető törvény módosítás, amelyben olyan elkövetési magatartásokat találunk mint „a sértett személyes adataival visszaélve szolgáltatásokat vagy árut rendel meg, vagy harmadik személyekkel kapcsolatfelvételt kezdeményez”; „ismétlődően adatkémlelést, jogosulatlan adatszerzést vagy ezekre irányuló előkészületet követ el”; „a sértettnek, hozzátartozójának vagy a sértetthez közel álló személynek a képmását terjeszti vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhető teszi”; „olyan tartalmat terjeszt vagy tesz a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé, amely alkalmas arra, hogy a sértettet megszégyenítse, illetve a nyilvánosság előtt lealacsonyítsa, és ezt a sértett személyiségének színlelésével teszi.” Az utolsó kettő tulajdonképpen a cyberbullying tipikus elkövetési magatartása, de mégis egy online zaklatáshoz kapcsolódó büntető törvényi tényállásban találjuk meg. Olyan is előfordult már, hogy az alapjogok európai védelmével foglalkozó EU Alapjogi Ügynökség (FRA) cyberbullying tényállásnakminősített egy olyan osztrák büntetőtörvényi szabályt (2016), amely ténylegesen telekommunikációs vagy számítógépes rendszerrel folyamatosan elkövetett zaklatásra vonatkozott.
A jogi szabályozás tévútjait, fogalmi és rendszertani következetlenségeit viszont a gyakorlat adott esetben megfelelően pótolni tudja. A FRA számos jelentésében foglalkozott már az online véleménynyilvánítás és ehhez kapcsolódó zaklató, bántalmazó, megfélemlítő jellegű (adott esetben akár offline) formáival is, és azonosított ezek kezelésében „ígéretes gyakorlatokat”. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet a jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló, platform-független Internet Hotline szolgáltatásra, amely nem jogi – és ezáltal zömmel sikeresebb – eljárásokon keresztül biztosít lehetőséget jogsértő online tartalmak eltávolítására.
Egy alkotmány általában véve megkülönböztetett figyelemben részesíthet egyes, rendezetlen alapjogi kollíziókat, az általánosnál részletesebb alkotmányi szintű szabályok – alkotmányozói döntésen alapuló – megfogalmazása által. A magyar Alaptörvény jelenleg védelmezi a magánszférajogokat (VI. cikk) és a véleménynyilvánítást (IX. cikk) is, illetve ezeket egymásra tekintettel is értékeli, védelembe véve a magán- és családi életet és az otthon nyugalmát a véleménynyilvánítás egyes formáival szemben. A véleménynyilvánítás másik korlátjaként emeli az egyes védett csoportokhoz való tartozás esetköreit is, amikor nevesíti a nemzeti, etnikai, faji és vallási csoportokhoz való tartozás kapcsán e közösségek tagjainak emberi méltóságát. (A védett tulajdonságokra tekintettel a hátrányos megkülönböztetés szélesebb körben vett tilalmát a XV. cikk szabályozza.)
Az Alaptörvény ilyen értékválasztásaiból folyik aztán a szakjogi (médiajogi, polgári, büntetőjogi, egyenlő bánásmód követelményéhez kapcsolódó – bírói és hatósági jogérvényesítést is lehetővé tévő) szabályozás. De ide kapcsolódik az olyan jogszabályok elfogadása, mint a 2018. évi LIII., a magánélet védelméről szóló törvény, amely keret- és esernyő jelleggel fogalmaz meg követelményeket, utalva arra is, hogy a magánéletvédelem részleteit az Alaptörvénnyel összhangban a Ptk., a Btk. és az Infotv. tartalmazzák (ez utóbbit alább nem fejtem ki). Kiemelt területként említi a gyermekek védelmét is.
Témánkhoz kapcsolódóan e törvény magánéletet (magánszférát) védelmező rendelkezései közül csak egyet emelnék most ki, a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jogot, amely „a magánközlések, az élőszóban, telefonbeszélgetés, hagyományos vagy elektronikus levelezés során vagy egyéb kommunikációs eszközök segítségével átadott magánjellegű információk a kapcsolattartás tiszteletben tartásához”kapcsolódnak. A törvény szerint az egyént (beleértve a gyermeket is) fokozott védelem illeti meg mind a zaklatás hagyományos, mind annak valamennyi internetes formájával szemben. (Így már talán érthető az „internetes zaklatás” kifejezés dominanciája a magyar közbeszédben.) Itt felmerül azonban a kérdés, hogy ez a megfogalmazás kíván-e annál pontosabb elhatárolást a két fogalom között, minthogy a „hagyományos” zaklatásra vonatkozó tudásunkat egyszerűen az online térre alkalmazzuk. Továbbá felmerül az is, hogy pontosan melyik zaklatás-típusról is van szó. A zaklatás tényállása ugyanis a Btk-n túl az egyenlő bánásmódról szóló 2003-as törvényben (Ebktv.) is megjelenik. (Erről nemsokára bővebben.)
A polgári jogban (Ptk.) a magánszféra személyiségi jogok csokraként csapódik le és kiterjed – a polgári jog saját, alapvetően kártérítési és egyéb vagyoni eszközeivel – például a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás (és a magántitok, valamint személyes adatok) tiszteletben tartására és védelmére, valamint az emberi méltóság és a személy hátrányos megkülönböztetése elleni védelemre.
A büntetőjog az emberi méltóság és más bűncselekmények sérelmére elkövetett bűncselekmények között például (most külön nem kitérve a gyermekpornográfiával összefüggő cselekményekre) közösség tagja elleni erőszaknak minősíti a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz (valós vagy vélt) tartozás, így különösen fogyatékosság, nemi identitás, szexuális irányultság miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartás tanúsítását, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen. Aki ezen tulajdonságok kapcsán pedig bántalmazással, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel valakit arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, annak cselekménye súlyosabban minősül. (Az említett Vejdeland ügyben a svéd hatóságok négy gimnazista ellen indítottak büntetőeljárást homofób pamfletek offline, iskolában történő terjesztése miatt. Az emberi méltóság védelme kapcsán pedig a Dordevic ügy említhető, amelyben az Egyezménysértés megállapításához szükséges minimális súlyosságot elérő szintű megalázó bánásmódra való hivatkozás jelent meg iskolai összefüggések közötti offline zaklató magatartás miatt, amelyet fogyatékosságra tekintettel követtek el.)
Iskolai összefüggések között persze gyakran meghaladja ezt a szintet a probléma. Akár a testsúly, testmagasság vagy hajszín is ilyen magatartásokhoz vezethet, vagy az is, ha valaki szemüveget hord. Gyakran előfordul, hogy ezen tulajdonságokra tekintettel vesznek rá diákokat valamely cselekmény (mondjuk személyi szabadság korlátozása – öltözőbe zárás) eltűrésére, de ez sem éri el a társadalomra veszélyesség büntetőjogi küszöbét, tehát ezeket nem kezeli a büntetőjog.
Még pár gondolat erejéig azonban e területen maradva, pár szót szólnék a zaklatásról. A Btk. értelmében itt olyan cselekményekről van szó, amelynek célja, hogy valaki mást megfélemlítsen, vagy magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon rendszeres vagy tartós „háborgatással”. Valakivel szemben erőszak alkalmazásával való fenyegetés is megvalósítja mindezt, ha annak célja a félelemkeltés.
Az előbbi két büntetőjogi példában felvetett problémákra adhat talán megfelelőbb választ az „alkotmányjogi” megközelítés: az ún. „diszkriminációs zaklatás”, amelyet az Ebktv. szabályoz. Az ezt kimerítő magatartások is az emberi méltóság elleni (szexuális vagy egyéb) magatartásra irányulnak, ha az valakinek a szintén e törvény által meghatározott védett tulajdonságára irányul, és célja (vagy hatása) a megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása (amelyben véleményem szerint eleve felborul az erőegyensúly elkövető és áldozat között).
Sokszor hallunk „iskolai bántalmazásról” ilyen kérdések kapcsán, de ezen előbb idézett szabályban egyedül a bántalmazás nem jelenik meg mint magatartás. Talán ezzel is függ össze az, hogy a bullying (cyberbullying) típusú – támadó (online és offline) környezetet teremtő és az emberhez méltó életet lehetetlenné tévő – magatartások elnevezése konszenzusosan inkább a megfélemlítés irányába mutat. A szabályozás másik előnye, hogy a jogalkotó azt is biztosítja, hogy a korszellem és a gyakorlat alapján védettnek minősíthető tulajdonságok változását a jogalkalmazás megfelelően le tudja követni, hiszen nem zárt listát tartalmaz a törvény, hanem azt az „egyéb helyzettel” zárja, amely mindenkor nyitott a bírósági, hatósági jogértelmezésre.
A (cyber)bullying típusú diák-magatartások kapcsán továbbá problémát jelentenek a megtorló jellegű cselekmények (ld. szexuális tartalmú képfelvétel jogosulatlan felhasználása vagy az ún. „bosszúpornó” terjesztése egy szakítás után, illetve álprofil létrehozása közösségi médián, akárcsak viccből is, vagy az előbbiek megvalósítására).
Ennek kapcsán fontos megemlíteni az Ebktv. egy másik tényállását: a megtorlást, amely az egyenlő bánásmód megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okozó, erre irányuló vagy azzal fenyegető magatartás lehet. Természetesen a való életben ilyen magatartás akár a (cyber)bullying tényét az iskolában bejelentő diák vagy a kezdeményezés kapcsán intézkedő iskolai alkalmazott sérelmére is megvalósulhat.
Az iskolai alkalmazottak sérelmére elkövetetett hasonló cselekményekkel pedig vissza is jutunk az Amerikai Egyesült Államok bírósági gyakorlatáig, ahonnan indultunk. Ott viszont a kérdés nem a fentebb bemutatott (alap)jogi összefüggések között nyer értelmet, hanem a véleménynyilvánítás és az oktatáshoz való jog találkozásának homlokterében. A nagy jelentőségű Tinker-ügyben már 1969-ben megfogalmazták azt, hogy a diákok „nem hagyhatják a véleménynyilvánítás alkotmányos jogát az iskolakapuknál.” Ez mit is jelent pontosan? Az iskolába való belépéssel a diák szabad véleménynyilvánítása nem szűnhet meg, hogy az onnan való kilépéssel újraéledjen. A kérdés ekkor csupán az, hogy az egyének védelmében – immáron Európában – az államnak (vagy éppen az iskolának) mekkora szerepe van az egyes alapjogok szabályozásának viszonylatában.
