Az első szíriai menekültek 2011 áprilisában jelentek meg Törökországban. Ma ott tartózkodik az összes szíriai menekült 56%-a (míg az Európai Unió területén 14%-uk). Törökország a menekültek helyzetére vonatkozó 1951-es genfi egyezményt földrajzi korlátozással írta alá, aminek értelmében menekültként csak az Európából érkezőket ismeri el. A lakóhelyüket tömegesen elhagyni kényszerülő szíriaiak számára 2014 októberében külön jogszabályi keretet fogadtak el, az Ideiglenes Védelmi Rendeletet (Geçici Koruma Yönetmeliği). Ennek értelmében a Törökországba érkező szíriaiak esetében a török hatóságok nem mérlegeltek, azok regisztrációt követően automatikusan megkapták az ideiglenes védelmi státuszt. Ennek birtokában a mai napig ingyenesen férhetnek hozzá az állami egészségügyhöz és oktatáshoz Törökországban, valamint vonatkozik rájuk a visszaküldés tilalma, továbbá munkavállalási engedély igénylésére is jogosultak. Hosszú távú perspektívát azonban ez a jogi státusz – mint ahogyan a neve is mutatja – nem kínál.
A szíriai háború kezdetén sokakhoz hasonlóan a török vezetés is úgy gondolta, hogy a harcok hamar befejeződnek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a nyitott kapuk politikáját hirdették meg a szomszédos Szíriából menekülőknek. Az érkezők száma azonban egyre nőtt, a stabilitás Szíriában pedig a mai napig nem állt helyre. Törökország 2015-ben határfal építésébe kezdett a szíriai határon, 2018 nyarára pedig el is készült a 764 kilométer hosszú fal. Az országban tartózkodó szírek száma azonban mégis egyre nő: a háború 2011-es kitörése óta több mint 700 ezer gyermek született szíriai szülőktől Törökországban.
A 2022. március végén megjelent Szíriaiak Barométer 2020 címet viselő reprezentatív felmérés szerint a Törökországban tartózkodó szíriaiak 77,8%-a semmilyen körülmények között – vagyis hiába állna be béke és távozna Bassár el-Aszad elnök a hatalomból – nem tervez visszatérni Szíriába.
Mit tehet a török állam egy ilyen helyzetben? Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint három tartós megoldás létezik a menekülthelyzetek kezelésére: az önkéntes hazatérések támogatása, áttelepítés egy harmadik országba és helyi integrációs politikák megvalósítása. A török belügyminiszter közlése szerint idén március végéig félmillió szíriai tért vissza önként Törökországból hazájába. A fent idézett közvélemény-kutatási adatok azonban jól mutatják, hogy a többség nem tervez visszatérni. Az áttelepítések ennél is jobban akadoznak. A háború 2011-es kezdete óta az ideiglenes védelem alatt álló szíriaiak alig 1%-át sikerült ENSZ vagy EU keretben harmadik országban letelepíteni.
Idén április elején az ankarai magyar nagykövetség támogatásával lehetőségünk volt terepkutatást folytatni Törökországban, amelynek alkalmával több nemzetközi szervezet és helyi civil szervezet képviselőjével is találkoztunk. Mindannyian azon a véleményen voltak, hogy a török vezetés továbbra is elkötelezett a kialakult helyzet kezelése iránt, és nem fogják a nemzetközi joggal (és jelenleg a török joggal is) szembe menve, tömegesen kitoloncolni a szíreket. Ez esetben viszont marad a UNHCR által felvázolt harmadik megoldás, a szíriaiak integrációja, vagy török kifejezéssel a harmonizáció (uyum) elősegítése.
Társadalmi kohéziós politikákról és hosszú távú együttélésről beszélni azonban politikai szempontból messze nem népszerű lépés, és jelentős belpolitikai költségekkel járhat. A török többségi társadalom ugyanis egyre elégedetlenebb a szíriaiak jelenlétével, és a török emberek mindössze kevesebb mint egyötöde lenne hajlandó együtt élni a szíriaiakkal. (A hivatkozott felmérésben 48%-uk fogalmazott úgy, hogy egyértelműen vissza kellene őket küldeni, míg 32,5%-uk szerint biztonsági övezeteket kellene létrehozni Szíriában, és oda visszaküldeni őket.)
Ez nem jelenti azt, hogy a török kormány ne igyekezett volna az elmúlt években elősegíteni a törökök és szíriaiak harmonikus együttélését, illetve a feszültségek kiéleződésének megakadályozását. A török és szíriai gyerekek például közösen vesznek részt az állami oktatásban, a szíriai felnőtteknek pedig számos török nyelvtanfolyamot szerveznek. Ankara tudatos politikája volt a menekülttáborok számának csökkentése Törökországban (ma már mindössze 51 ezren élnek ilyen táborokban), vagy éppen az arab nyelvű hivatalos tájékoztatás visszaszorítása, megint csak az integrációt elősegítendő. Az egyik legutóbbi intézkedés keretében kvótákat vezettek be egyes törökországi tartományokban, illetve településeken és városrészekben, melynek célja, hogy a szírek aránya sehol ne haladhassa meg a 25%-ot.
Milyen tartós megoldás, milyen státusz válthatná fel az ideiglenes védelmet? Felmerülhet az állampolgárság, mint lehetőség. Külföldi állampolgárok esetében öt év folyamatos tartózkodás és munkavállalás Törökországban már állampolgársági kérelem benyújtására jogosít, ez azonban nem vonatkozik az ideiglenes védelem alatt állókra. Ők csak úgynevezett „kivételes körülmények közötti” eljárás keretében jogosultak a török állampolgárság megszerzésére, ennek kritériumai azonban nincsenek egyértelműen szabályozva. A szíriai háború kezdete óta körülbelül 200 ezer szíriai kapott török állampolgárságot (köztük 87 ezer gyerek). A török társadalom egyértelmű többsége ebben a tekintetben is aggodalmát fejezte ki a Szíriaiak Barométer kérdezőbiztosainak: a megkérdezett törökök 83,8%-a semmilyen politikai jogot (szavazójog, választhatóság) nem adna a szíriaiaknak.
Azt is el kell ugyanakkor mondanunk, hogy a szírek oldalán sem az állampolgárság a mindenki által egyértelműen preferált, tartós megoldás. Igaz, a többségüknek célja a török állampolgárság megszerzése. A Szíriaiak Barométer 2020 szerint a szírek 64,4%-a szíriai állampolgársága mellé szeretné megszerezni a törököt, 7,9%-uk pedig csak török állampolgárságot szeretne. Kutatóutunkon a délkelet-törökországi Gaziantepbe is ellátogattunk (a szíriai határ menti tartományban hozzávetőleg félmillió szíriai menekült él), ahol az ASAM néven ismert helyi civil szervezet munkatársai megerősítették, hogy tapasztalataik szerint nem minden szíriai vágyik török állampolgárságra, sőt. Elmondásuk szerint ennek két fő oka van. Az állampolgárság megszerzésével egyrészt megszűnne a támogatások és kedvezmények nagy része, másrészt bezárulna az áttelepítés lehetősége harmadik országba, amelynek esélye ugyan rendkívül csekély, mégis sokan erre várnak. Az – hívták fel rá a figyelmet –, hogy sokan egy harmadik országban remélnek új életet kezdeni, a társadalmi kohéziót is nehezíti, hiszen ők nem látják szükségét például annak, hogy megtanuljanak törökül.
Törökország nincs könnyű helyzetben, különösen most, a Covid-19 járvány és az ukrajnai háború által súlyosbított gazdasági helyzetben. A török állampolgárok vendégszeretete csökkenőben van, 2023-ban pedig Törökországban választások is lesznek, ami a „szír kérdés” átpolitizálódásával fenyeget. Kérdés azonban, hogy a hosszú távú együttélés a szíriaiakkal mennyiben preferencia kérdése. Szakértők mindenesetre felhívják rá a figyelmet, hogy ha a migrációs-integrációs szakpolitikákat az „ideiglenességre” és a rövid távú „problémamegoldó” mentalitásra építik, akkor fennáll annak a veszélye, hogy mindez a jövőben komoly társadalmi költségekkel járhat mind a szíriaiak, mind a török társadalom számára.
