A közvélemény-kutatások már régóta mindennapi életünk fontos részévé váltak. Nap mint nap emberek ezrei válaszolnak kíváncsi kutatók végtelen számú kérdésére, és fejezik ki véleményüket szinte mindenről, ami a városukban, országukban és szerte a nagyvilágban történik. Az ilyen közvélemény-kutatások eredményeit nemcsak tudósok elemzik, hogy azonosítsák a társadalom fejlődésének általános mintáit, és aztán ezekről új cikkeket és könyveket írjanak. E felmérések adatai iránt nagy érdeklődés mutatkozik a politikusok és a vállalkozók köreiben is, hiszen munkájukat csak úgy tudják hatékonyan végezni, ha pontosan megértik a társadalom szükségleteit, hangulatát és igényeit. Akár tetszik, akár nem, a közvélemény-kutatások egyre inkább szolgálnak a fontos, mindannyiunk életét közvetlenül befolyásoló vezetői döntések alapjául. De vajon teljes mértékben megbízhatunk-e a közvélemény-kutatások eredményeiben? Az eredmények valóban a társadalom valós hangulatát és igényeit tükrözik? Vajon ezek alapján lehet-e jóslásokba bocsátkozni emberek nagyobb közösségeinek viselkedését illetően eltérő körülmények között? Annak ellenére, hogy több mint 15 éve foglalkozom közvélemény-kutatásokkal, be kell vallanom, hogy sajnos vannak kétségeim afelől, hogy ezekre a kérdésekre magabiztos igennel lehet válaszolni. Ebben a tanulmányban arról fejtem ki véleményem, hogy miért is kell nagyon óvatosan bánni a közvélemény-kutatások eredményeivel.
Emondható, hogy a közvélemény-kutatások elsősorban az alapelgondolás megvalósításának egyszerűsége miatt váltak nagyon népszerűvé. Minden közvélemény-kutatás alapgondolata, hogy a társadalom igényeit és szándékait nagyon könnyen meg lehet érteni: mindössze egy rövid (vagy nem is olyan rövid) kérdőívet kell eljuttatni az embereknek, és közvetlenül meg kell kérdezni tőlük, hogy mi jár a fejükben. Ennek a logikának a megtévesztő egyszerűsége nagyon vonzó, és ez magyarázza e kutatási eszköz nagy népszerűségét. De sajnos ez a logika nem tökéletes. Egy sor ellentmondásos feltételezésen alapul, amelyek közül egyik sem tekinthető egyértelmű ténynek. Nyilvánvalónak tűnik, hogy egy egyszerű felmérés csak akkor segíthet megérteni a társadalom igényeit és szándékait, ha legalább három feltétel egyszerre teljesül. Az első feltétel az, hogy az embereknek világosan megfogalmazott igényei és szándékaik legyenek, és úgy érezzék, hogy képesek ezeket az igényeket és szándékokat egyszerű kérdések megválaszolásával leírni. A második feltétel az, hogy a kutatók olyan kérdéseket fogalmazzanak meg, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy a lehető legpontosabban tudják meghatározni igényeiket és szándékaikat. A harmadik feltétel, hogy az embereknek őszintén és becsületesen válaszoljanak a kutató kérdéseire. Ha e feltételek közül akár csak egy nem teljesül, akkor összeomlik a közvélemény-kutatások alapjául szolgáló ingatag elgondolás. És sajnos ritkán teljesül mindegyik feltétel.
Először vizsgáljuk meg közelebbről első feltételt, nevezetesen azt, hogy az embereknek tisztában kell lenniük az hangulatukat meghatározó érzelmeikkel és saját igényeikkel, és úgy kell érezniük, hogy képesek ezeket kifejezni a közvélemény-kutatás során. A probléma az, hogy sok közvélemény-kutatás tipikus témái messze túlmutatnak az átlagembert a mindennapi életében foglalkoztató témák korlátozott körén. A legtöbb ember napi tevékenysége a személyes és mindennapi problémáik megoldása köré összpontosul, amelyek számukra fontosak lehetnek, de mások számára lehet, hogy semmit sem jelentenek. A legtöbb embernek semmi oka sincs arra, hogy folyamatosan a nemzetközi politikán, az emberi jogokon, az igazságszolgáltatáson és más, a kutatókat érdeklő témákon gondolkodjon. Amikor ezekkel a témákkal kapcsolatos közvélemény-kutatásban vesznek részt, kénytelenek olyan témákról nyilatkozni, melyeken egyébként talán soha nem is gondolkodtak volna. Természetesen az emberek képesek olyan témákról is nyilatkozni, amelyekről csak korlátozott ismeretekkel rendelkeznek: adhatnak véletlenszerű választ, illetve válaszolhatnak az internetről vagy a médiából vett töredékes információk alapján. Az ilyen válaszok értéke azonban nagyon kétséges. Feltételezhető, hogy ezek a válaszok nem a társadalom hangulatát és igényeit tükrözik, hanem csupán egy adott számú ember által a nem biztos, hogy teljesen értett kérdések megválaszolása során kifejtett vélemények véletlenszerű halmazával van dolgunk. És sajnos el kell ismernünk, hogy ez a probléma komoly kétségeket ébreszt afelől, hogy társadalom egészének lehet egy közvélemény-kutatás elvégzésével tisztázható "hangulata" illetve "igénye".
A második feltétellel is vannak gondok. Eszerint a kutatónak megfelelő kérdéseket kell megfogalmaznia a kutatás résztvevői számára, és lehetőséget kell biztosítania számukra véleményüket pontosan kifejezzésére. Nyilvánvaló, hogy egy embernek ugyanazt a kérdést többféle képpen is fel lehet tenni. Ugyanazt a jelenségre eltérő szavakat lehet használni (például a gazdasági problémákat lehet "lassulásnak" vagy épp "válságnak" nevezni). A kérdésre pedig különböző válaszlehetőségeket lehet felkínálni (például meg lehet kérni a válaszadót, hogy válassza ki kedvenc filmjét az általad megadott listából, vagy lehetőséget adhatunk arra, hogy a saját választásukat írják le). Ezeket a trükköket mindenki ismeri. A közvélemény-kutatásokkal összefüggésben azonban ezek a részletek döntő szerepet játszanak, mivel közvetlenül befolyásolják a kutatás végeredményét. Mondok egy egyszerű példát. Képzeljük el, hogy egy közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják hogy egy bizonyos ország lakosainak 73%-a egyetért azzal, hogy tilos nyilvános helyre menni orvosi maszk nélkül. E felmérés eredményét többféleképpen is megkaphatjuk. Az embereket egyszerűen meg lehetne kérdezni: "Egyetért-e Ön azzal, hogy orvosi maszk nélkül ne lehessen nyilvános helyekre menni?", csak két válaszlehetőséggel: "Igen" és "Nem". A kérdést más módon is fel lehet tenni: "Ön szerint az lenne jobb, ha a nyilvános helyeket teljesen lezárnák a látogatók elől, vagy az, ha csak orvosi maszkban engednék be az embereket?" A kérdést kiegészítendő formában is fel lehetett volna tenni, válaszlehetőségek nélkül: "A vírusfertőzések megelőzésének melyik módját látná szívesebben az Ön országában?". Bármelyik fenti kérdésekre adott lehetséges válaszokból kiderülhet, hogy az emberek 73%-a támogatja, hogy orvosi maszk nélkül ne lehessen nyilvános helyre menni. De be kell látnunk, hogy attól függően, hogy melyik kérdést tették fel, rendkívül eltérő következtetéseket lehet levonni az adott társadalomról. Ezért fontos, hogy ne csak a közvélemény-kutatások eredményeit, hanem a kutató által feltett kérdések megfogalmazásának sajátosságait is megértsük. Sajnos e fontos részletet felett a kevésbé alapos kutatók gyakran elsiklanak.
Végül, van némi gond a harmadik feltétellel is, mely szerint az embereknek őszintén és becsületesen kell válaszolniuk a kérdésekre. Sajnos elég sok olyan körülmény van, ami miatt az emberek nem a valódi gondolataikkal és viselkedésükkel összhangban válaszolnak. Először is, az emberek hajlamosak elrejteni valódi véleményüket, ha úgy gondolják, hogy nézeteik eltérnek az általánosan elfogadottól, vagy megbotránkoztathatnak valakit (ezért sok embernek nehéz őszintén válaszolni a vallással, rossz szokásokkal, szexualitással és más kényes témával kapcsolatos kérdésekre). Az emberek válaszaikban gyakran azért is torzítanak, mert késztetést érezhetnek arra, hogy olyan válaszokat adjanak, amelyekkel vonzónak, kulturáltnak és kompetensnek mutatkozhatnak egy-egy felkapott témában. Végül fontos megérteni, hogy az emberek egyszerűen meggondolhatják magukat, és az ilyen változások gyorsan megtörténhetnek. Ha a ma kaptunk egy bizonyos választ valakitől egy adott kérdésre, nem biztos, hogy holnap is ugyan azt a választ fogjuk tőle kapni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a közvélemény-kutatások összes résztvevője hazudik, és minden, amit mondanak, hiteltelen. De azt hiszem, fontos figyelembe venni, hogy az emberek pszichológiája sokkal bonyolultabb, mint az az elemi gondolkodási modell, amelyen a közvélemény-kutatások alapulnak. Valójában számos oka van annak, hogy az embereknek a kutatók kérdéseire adott válaszai nem feltétlenül tükrözik a tényleges hangulatukat és igényeiket.
Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy nem egészen teljesül a közvélemény-kutatások alapelgondolásának összes szükséges feltétele. Az embereknek nincs mindig egyértelmű véleményük a kutatót érdeklő témákról. Az emberek által adott válaszok nagyban függenek a feltett kérdések minőségétől.
Mindez tehát azt jelentené, hogy a közvélemény-kutatás rossz és elvetendő elemzési eszköznek tekintendő? A fentebb megfogalmazott kritika ellenére úgy gondolom, hogy a kérdést nem érdemes így feltenni. Bár a közvélemény-kutatásoknak sok gyenge pontja van, még mindig meglehetősen ígéretes eszköznek bizonyulnak a társadalom vizsgálatához. A felméréseknek azonban megvannak a maguk korlátai, és fontos, hogy óvatosan értelmezzük az eredményeiket. A közvélemény-kutatás nem tekinthető olyan eszköznek, melynek révén pontosan megérthetjük, mit is szeretne a társadalom egy adott helyzetben. A közvélemény-kutatások eredményeinek helyes megértéséhez fontos, hogy kritikus megközelítés, és az hogy végiggondoljuk, hogy pontosan kik is vettek részt a vizsgálatban, milyen kérdéseket tettek fel nekik, és mekkora a valószínűsége annak, hogy a tőlük kapott válaszok őszinték. Ez a józan kritika lehetővé teszi, a közvélemény-kutatásokból származó adatok feldolgozását, és azok helyes értelmezését.
Remélem, hogy írásommal sikerült rámutatnom a közvélemény-kutatások sérülékenységének fő okaira, és bemutatni azokat a részleteket, amelyekre fontos odafigyelni az eredményeik helyes értelmezéséhez.
