Ennek – természetesen – van egy igen sajátos jellegű benső logikája, amely kijelöli a reménybéli terjedési irányát, ekképpen és ennek megfelelően pedig a közeljövőben a vérmesebb küzdelmeinek az egyes terepeit (és következésképpen – bizonyos értelemben – az ellenfeleit is).
Vallási ügyek az emberi jogi mozgalomban
A tágabb értelemben vett emberi jogi jellegű kérdéskörökön belül a(z első- vagy másodsorban) vallási jelleget is magukon viselő különböző ügyekben az adott esetekben eljáró bíróságok több különféle szempontot is együttesen érvényesíthetnek az alakuló, formálódó, egyszersmind kisebb vagy nagyobb változásokat is fölmutató nemzetközi gyakorlatukban.
Meg kell állapítanunk – legalábbis a magunk számára – azt, hogy ismeretelméletileg (vagyis episztemológiailag) igencsak kérdésesnek bizonyul az, hogy vallási jelenségek esetén külső vagy éppen belső nézőpontot vegyen-e föl a bíróság, a belsőn belül pedig vajon értelmi jellegűt vagy nagyon is elkötelezettségeket mozgásba hozót.
A vallásnak a szabadságával kapcsolatos különböző jogi ügyeket rendezhetjük – először is – jogi logikai szempontból, vagyis a bennük egymással összecsapó más és más jogi elvek, többfajta versengő szempont, az esetünkben különösen is az emberi jogi részjogosítványok vagy éppen hangsúlyok szerint.
Más szempontból pedig ugyancsak rendkívül érdekes lehet a vallási tárgyuk szerint csoportosítani az akár immáron ténylegesen fölmerülő, akár pedig majd a jövőben – például az e tekintetben is forrongó 21. századi Európában – várható vitás kristályosodási és csomópontokat.
A képletes viszálytérképen egyszerre több síkon is folyik civilizációs, kultúrák közötti összecsapás: a közéleti és a politikai színtéren éppen úgy, mint a vallástudományi és a teológiai színtéren, és mindkét összeütközésfajta gyakorta igyekszik magát egyfajta jogi köntösben megjeleníteni, mintegy jogi nyelven és a jogászi gondolkodásmód segítségével, annak a kereteibe szuszakolva is lemeccselni az egy adott kérdéskörben egymás között fönnálló nézeteltéréseket.
A vallásszabadsággal kapcsolatos, viszonylag nagy méretű joganyagban, elsősorban a bírói ítéletekben az Amerikai Egyesült Államok bizonyult a leggazdagabbnak valamennyi ország vagy földrész közül, noha az utóbbi időben Európában is igencsak kezd megszaporodni az ilyesféle jellegű jogeseteknek a száma, és a jövőben mindezeknek a még sokkal-sokkal nagyobb arányú megemelkedését is várhatjuk, egyszersmind jelezhetjük is előre.
A bíróságok megküzdési haditervei
A (világi és emberi jogi) bíróságok többfajta megküzdési haditerv (vagyis stratégia) közül választhatnak – léttani, ontológiai értelemben véve –, illetve többféle ilyen eljárásmódot állíthatnak a megfontolásaik és az intézkedéseik során eltérő előszereteti rangsorokba (preferenciális hierarchiákba).
Az egyik fölmerülő megközelítésmód mindezek közül az lehet, amennyiben a bíróságok teljes egészében elkerülik azt, hogy egy emberi jogi ügynek tekintetbe és figyelembe vegyék az esetleges vallási jellegű vonatkozásait (dimenzióit). Ez bizonyos szempontból jogosan minősíthető menekülésnek is.
Egy következő fajta eljárásmód lehet az is, amennyiben a bíróságok – teljes, vagy legalább részleges mértékben – elfogadják a perben föllépő egyes feleknek a saját, személyes jellegű tapasztalatait, az ilyesféle meglátásait és a kifejtett véleményeit mindarról és mindazzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is tanít az ő saját vallásuk (vagy a felekezet, amelyhez ők tartoznak) az adott, a szóban forgó perben mások által vitatott kérdéskörről.
Egy további megközelítésmódot jelenthet az, hogyha az emberi jogi kérdésekben ítélkező bíróságok mintegy külső szemlélőként tekintenek rá az adott kérdésre, a józan (paraszti) észnek, vagy pedig a közösségi jóérzésnek (sensus communis) a sajátos szempontjából, és annak alapján hoznak megfelelő ítéletet.
„Igazából Ön azt akarja mondani”, „általában, szokás szerint”: az ilyesféle szófordulatok és kifejezésmódok – akár a tárgyaláson, akár a bírósági ítéleteknek az indoklásában – mind-mind azt jelzik, hogy a vallási jellegű kérdéseknek a (világi) jognak a nyelvére átalakítása esetén óhatatlanul is fölmerül egyfajta fordítási, átviteli nehézség, transzlációs probléma is. Ebben mindenféleképpen van egy imperializmus, egy birodalmi gondolkodásmód is, vagy más szóval gyarmatosítás (kolonializáció), másoknál jobban tudás is.
Választhatják azonban azt az ösvényt is, hogy hozzáértő és megbízható szakértőket rendelnek ki az adott, vallási jellegű kérdéseknek a hiteles megítélésére, és azután e véleményeknek a jogi jellegű következményeire támaszkodnak majd a bírósági ítélethozatal folyamata során.
Csakhogy, ezen út általánosságban – vagyis csaknem mindig – oda szokott vezetni, hogy az ellenérdekű felek mindegyike szépen fölhajtja és beszerzi a maga álláspontját alátámasztó szakértőt. Ennek pedig az lehet az oka, hogy általában maguk a vallások is jelentősen megosztottak a legtöbb kérdésben – márpedig ekkor nemigen bizonyul hasznosnak, célravezetőnek éppen ezen hozzáállása a bíróságnak.
Pereskedés és jogbölcselet
Maga az emberi jogi eszme néhol a népuralomnak a döntéshozási módszerét alkalmazza, amennyiben pedig ez nem bizonyul a jelentősebb célkitűzéseinek a szempontjából megfelelőnek és célravezetőnek, akkor a szakértelemnek a döntéshozási módját használja föl a gondolatmenete szerinti vívmányoknak az elérése és a megvalósítása érdekében.
A törvényhozásban néhol tapasztalható túlszabályozásnak a párhuzamaként a bírói hatalomnál az eszméknek a túlhajtása, a túlfeszítése, ezáltal pedig sokszor az elértéktelenedése (a devalválódása, illetőleg az inflációja) tapasztalható; továbbá, a bírói szervezetnek, intézménynek a túlnyúlása az eredetileg méltán helyesnek gondolt föladatkörén.
A harmadik évtizedébe lépő 21. században immáron a különböző intézményeknek a területén és a terepén is erőteljes forrongással, néhol pedig erjedéssel találkozunk. A fönnálló (és néhol igencsak tevékeny) emberi jogi bíróságok – a legkülönbözőbb szinteken, vagyis úgy nemzeti, mint regionális és nemzetközi szinteken – egyre fokozódó, exponenciális mértékben növekvő módon elérhetők és hozzáférhetők mind az állampolgároknak, mind pedig az egyes mozgalmaknak és nem-kormányzati szervezeteknek a számára.
Az emberi jogi bíróságok előtt hosszasan tárgyalt és vérre menően át is vitatkozott, a témánkra vonatkozó jogi esetek nem csupán valamiféle, a rendszerből így vagy úgy kilógó ügyek, hanem az ismeretelméletileg, embertanilag végiggondolandó kérdéseknek a viszonylagosan megnyugtató rendezéséig magának az elkötetlenségnek, a nyugvópontra nem jutásnak, valamint a rendeződéshiánynak a fokjelzői.
Egyszersmind annak a megakadályozói is, hogy az emberi jogi bíróságok a pereskedésnek a folyamata, a lezajlása során a tőlük elvárt szerep szerint magának a viszálynak, az elmérgesedő konfliktusnak fölötte álljanak, és így a pártatlanságukat – és annak a látszatát is – megőrizzék. Ehelyett nemegyszer maga a tekintélyük is esetleg meginog, és az elméleti, teoretikus rendezetlenségük egyfajta járulékos módon az okozója lesz másfajta feszültségek fokozódásának vagy éppen berobbanásának is.
Nagyon érdemes lehet tehát a jövőben az emberi jogok peresítésének a gyakorlatából visszaolvasni, illetőleg újraírni az emberi jogi elméletet, elméleteket. Századunkban a vallások és az emberi jogok egymás számára egy állandó és erős kihívást állítanak – egyszersmind mindkettő hatalmas kihívást jelent a bíróságok számára is.
(A könyvhétre jelent meg Nagypál Szabolcs Vallásszabadság és emberi jogok: Jogbölcseleti és teológiai kérdések a bíróságok előtt (Ludovika Egyetemi Kiadó – MCC Press, Budapest, 2024) című jogtudományi monográfiája. A kötet összefoglaló fejezetéből közlünk most részleteket.)