Az üzbég kormány proaktívan kereste a megoldást a homokválságra. Az olyan nemzetközi szervezetek támogatásával, mint az ENSZ és a Világbank, Üzbegisztán egy sor projektet indított el, amelyek célja a homok megfékezése és az Aral-medence rehabilitációja. Az egyik legjelentősebb erőfeszítés a talaj stabilizálását célzó növényzet telepítése, elsősorban olyan őshonos, szárazságtűrő növényekkel, mint a szaxaulfa. Ez egy Közép-Ázsiában őshonos, ellenálló faj, amelyet csavart törzse és bőrszerű, zöldesszürke levelei jellemeznek, akár 10 méter magasra is megnőhet, és több száz évig élhet. Képessége, hogy túlélje a zord sivatagi körülményeket, beleértve a szélsőséges hőmérsékletet és a minimális vízellátottságot, az itteni ökoszisztéma létfontosságú részévé teszi. A szaxaul mély gyökerei elérik a talajvizet, megakadályozzák a talajeróziót, és élőhelyet biztosítanak a különböző vadon élő állatoknak. Fája hihetetlenül tartós, a helyi lakosság hagyományosan tüzelőanyagként és építőanyagként használja. Jelenléte nemcsak segít stabilizálni a mozgó homokot, hanem a talaj termékenységét is javítja azáltal, hogy a levelek lehullásával szerves anyaggal gazdagítja azt. A faj nem csak ökológiai, hanem kulturális szempontból is jelentős, mivel az ellenállóképességet és a kitartást szimbolizálja a megpróbáltatásokkal szemben.

2023-ra Üzbegisztán több mint félmillió hektárnyi szaxaul erdőt telepített a tó medrébe, zöld övezetté alakítva az Aralkum-sivatag egyes részeit. Ez a „Zöld Aral-tó” néven ismert projekt máris ígéretes eredményeket mutat, a növényzettel borított területeken jelentősen csökkent a levegőben szálló homok mennyisége. A kormány célja, hogy 2030-ig további 1,2 millió hektárt ültessen be, és ezzel egy kiterjedt „zöld gátat” hozzon létre a homok- és porszint további csökkentése érdekében.

A helyreállítási erőfeszítések nem csupán faültetéssel jelentkeznek. Az UNDP Üzbegisztánnal együttműködve az Aral-térség fenntartható fejlődésének integrált ütemtervét hajtja végre, amely a környezeti és társadalmi-gazdasági ellenálló képességet helyezi előtérbe. Ez az útiterv további kutatásokat tartalmaz a sóval szemben ellenálló növények, a talajkezelés és a fenntartható vízgazdálkodási gyakorlatok terén. A szaxaul mellett más növényeket is tesztelnek, hogy megtudják, mennyire hatékonyak a talaj stabilizálásában és a helyi ökoszisztéma helyreállításában. Az egyik ilyen a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában általánosan elterjedt tamariszkuszfa, mely alkalmazkodóképességéről és egyedülálló szépségéről híres. Ezek a lombhullató cserjék vagy kis fák elérhetik a 10 méteres magasságot is, tavasszal nyíló tollas rózsaszín vagy fehér virágaikkal lenyűgöző tájképeket alkotnak. A tamariszkuszok sós környezetben is jól érzik magukat, gyakran víztestek közelében vagy ártereken nőnek, ahol hozzájárulnak a talaj stabilizálásához és megakadályozzák az eróziót. A levelekben található speciális mirigyeken keresztül kiválasztják a felesleges sót, így a sós körülményeket is képesek elviselni, így kiemelt fontosságúak a leromlott talajok helyreállításában. Emellett támogatják a biológiai sokféleséget, mivel menedéket és táplálékot nyújtanak különböző madárfajoknak. A sűrűsége és tartóssága miatt értékes fát bútorokban és kézműves termékekben használják. A tevetövis szívós, szárazságtűrő cserje, amely szintén Közép-Ázsia és a Közel-Kelet száraz területein őshonos. Egy-két méter magasra nő meg, tüskés ágak, valamint apró, élénkzöld levelek jellemzik, amelyek csökkentik a vízveszteségét. Mély gyökérzetének köszönhetően a föld alatti vízrétegeket is eléri, így a homokos talajok stabilizálásában és az elsivatagosodás elleni küzdelemben nélkülözhetetlen faj. Jellemzően sárga vagy lila virágai számos beporzót vonzanak, hozzájárulva a helyi biodiverzitáshoz. Emellett létfontosságú táplálékforrásként szolgál a jószágok és a vadon élő állatok számára, különösen a száraz évszakokban, amikor kevés van más ehető növényekből. Hagyományosan gyógyászati célokra is használják, kivonatait gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásúnak tartják.

A helyi elkötelezettség növelése érdekében az üzbég kormány a helyi közösségeket is bevonták ezekbe a zöld kezdeményezésekbe, kiképezve őket a növényzet ültetésére és gondozására. Ez a megközelítés nemcsak a telepítések sikerét növeli, hanem munkalehetőségeket is teremt Üzbegisztán egyik legszegényebb régiójában, az Aral-tengert övező Karakalpaksztánban. A helyi lakosok bevonásával a kormány azt reméli, hogy hosszú távú ellenálló képességet építhet ki, és elősegítheti a közösség elkötelezettségét a környezetvédelem iránt.

Bár Üzbegisztán erőfeszítései eddig jó eredményeket hoztak, a kihívások továbbra is fennállnak. A térségben található megfigyelőállomások arról számoltak be, hogy a por kibocsátása 25%-kal csökkent azokon a területeken, ahol a legsűrűbb a növényzet, de a tengerfenék hatalmas területei továbbra is kopárak, és továbbra is porveszélyesek. Az éghajlatváltozás kiszámíthatatlan időjárási mintákat hozott, és a száraz időszakok megnehezítik az újonnan ültetett fák túlélését. A régió felmelegedésével a szaxaul és más fák túlélési aránya nagyban függ majd a vízgazdálkodástól és az adaptív ültetési stratégiáktól. 

Az erdőtelepítési projektek csak olyan gyorsan haladhatnak, amilyen gyorsan a finanszírozás lehetővé teszi. Üzbegisztán több nemzetközi támogatást kért, hangsúlyozva, hogy az Aral-tó medencéjének ökológiai stabilitása a közép-ázsiai régió egészét érinti. Az ENSZ Közgyűlése 2021-ben „az ökológiai innováció és technológia övezeteként” ismerte el az Aral-térséget, amely nyilatkozat megnyitotta a kapukat a térség fenntartható fejlődéséhez szükséges további finanszírozás és nemzetközi támogatás előtt. 

Üzbegisztánnak az Aral-tenger térségében tett erőfeszítései mintául szolgálnak más, az elsivatagosodással és a homokviharokkal foglalkozó nemzetek számára. Evidens, hogy a Kazahsztánnal, Türkmenisztánnal és Kirgizisztánnal folytatott regionális együttműködés fokozhatná e kezdeményezések pozitív hatását. A közép-ázsiai országok közös munkával közös megközelítést dolgozhatnának ki a vízgazdálkodás, az aszályokkal szembeni ellenálló képesség és a környezet helyreállítása terén az Aral-medencében. Ez nyilvánvalóan nemcsak Üzbegisztán, hanem egész Közép-Ázsia javát szolgálná, csökkentve a határokon átterjedő porviharok kockázatát és javítva a levegő minőségét az egész régióban.

A tudósok persze a remélt együttműködésig sem tétlenkednek, hanem új módszereken dolgoznak. Az egyik ilyen a bio faszén, egy olyan szénben gazdag anyag, amelyet szerves hulladék (például növényi maradványok) alacsony oxigéntartalmú környezetben történő hevítésével állítanak elő. A talajhoz adva javítja a vízmegtartást, a tápanyagok hozzáférhetőségét és a talaj szerkezetét, és a gyökerek körüli nedvességmegkötés fokozásával segíti a növények túlélését száraz körülmények között. A másik innováció a mikrobiális talajjavítók használata. Ennek lényege, hogy olyan hasznos mikroorganizmusokat juttatnak a talajba, amelyek képesek nitrogént megkötni, szerves anyagokat lebontani, és segítenek a növényeknek az alapvető tápanyagokhoz való hozzáférésben. A leromlott tájakon javítják a talaj termékenységét és egészségesebb környezetet teremtenek a növények növekedéséhez. 

Összességében elmondható, hogy bár az Aral-tónak, a 20. századi környezetpusztítás szomorú mementójának nem lehet visszaadni a régi életét, medencéjébe lassan, de kitartóan új élet lehelhető. Az eddigi eredmények biztatóak, de messze még az idő, hogy a grandiózus tervek kapcsán nagy sikerekről lehessen beszélni.