2025. május 8-án a választó bíborosok a chicagói születésű ágostonos szerzetest, Robert Francis Prevost bíborost, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választották meg egyházfőnek, aki így Szent Péter 266. utódja lett. A mindenkori pápa föladata, hogy „kreatív hűséggel” folytassa, őrizze és áthagyományozza a péteri örökséget az adott történelmi viszonyok között. E szolgálatnak és programnak az egyedi kifejeződése már a névválasztása is: XIV. Leó néven kíván Róma püspöke, Isten szolgáinak szolgája lenni.

Szent Ágoston szerzetesi szabályzata

XIV. Leó ágostonos szerzetes, nézzük meg először az ágostonos hagyományt az egyháztörténelemben. Az Újszövetségben az Apostolok Cselekedetei 4,32–35 írja le a jeruzsálemi ősegyházban a hívők életét: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta a vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus föltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. Nem akadt közöttük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten.”

E szakasz sokakat megihletett az egyháztörténet során. Közéjük tartozik az afrikai Hippói Szent Ágoston (354–430) egyházatya is, aki 400 körül az ekkoriban terjedni kezdő remetemozgalmak számára az igehely alapján szabályzatot (regulát) készített. Egészen pontosan, a IV–V. században élt nagy nyugati egyházatya nevéhez két szerzetesszabályzat is kapcsolódik: az elsőt Tagastéban – ahol önmegtagadó (aszketikus) közösségnek adott otthont –, a másodikat pedig Hippóban készítette a „kert-kolostor” számára.

A nyugati egyházban az ágostoni a legrégebbi szerzetesi szabályzat. Miután a szöveget ismerte és fölhasználta Nursiai Szent Benedek (480–547) a saját szabályzatában (530), aki a nyugati szerzetesség atyja, az ágostoni szabályzat döntő hatást gyakorolt a monasztikus életre.

A szabályzat hangsúlyozza a vagyonközösséget (szegénység), az alázatot (engedelmesség) és az önfegyelmet (tisztaság). Rendelkezéseket tartalmaz az imádságra, az étkezésre (böjt) és a munkára vonatkozóan. A testvéri közösséget a kölcsönös rendreutasítás, a bocsánatkérés és a megbocsátás lelkülete kell, hogy összetartsa.

Ágostonos szerzetesrendek

Az ágostonos szabályzatra két nagy hagyomány is hivatkozik. Az egyik az ágostonos kanonokok rendje (CRSA), amely már adott két pápát az egyháznak: IV. Adorján (1154–1159) e rendhez tartozott. Ő volt az egyetlen angol pápa a történelemben, koldusként tért be egy kolostorba, amelyhez csatlakozott, majd évek múlva az apátja lett. A nevéhez fűződik például az invesztitúraharc részeként I. (Rőtszakállú) Frigyes császárrá koronázása (1155).

IV. Jenő pápa (1431–1447) is ágostonos kanonok (CRSA) volt. Oroszlánrészt vállalt a zsinat és a pápa szerepének és egymáshoz fűződő viszonyának tisztázásában a bázeli zsinaton (1431–1439).

A másik hagyomány az ágostonos szerzetesrend (OSA), amelyet 1244-ben alapítottak. A rend 1256-ban kapott pápai megerősítést, és koldulórendnek nyilvánították. A koldulórendek ezen évszázadban alakultak ki, a leghíresebbek a ferencesek és a domonkosok. A rend tagjai adományokból kellett, hogy fönntartsák magukat.

A rend talán leghíresebb tagja Luther Márton (1483–1546), aki azonban nem katolikus szerzetesként fejezte be a pályafutását. Ágostonos szerzetes volt Magyarországi Sándor (Alexander de Hungaria) (kb. 1260–1311 u.) is, aki a párizsi egyetem professzoraként az első, külföldön tanító magyar egyetemi tanár lett.

Az új pápai címer és jelmondat

A rend egy másik tagját, az amerikai Robert Prevostot XIV. Leó (2025–) néven tehát idén pápává választották. Az ágostoni hagyomány, és annak a krisztusközpontú szemlélete már az új pápai címerben és a jelmondatban is fölismerhető. A zárt könyvön lévő átszúrt szív a Vallomásokra utal („szívemet megsebeztem Igéddel; X,6), a jelmondat pedig Szent Ágoston hatalmas írásmagyarázó munkájából, a 127. Zsoltármagyarázatából származik: „nem ő az egy, és mi a sokaság, hanem még mi, sokan is, Őbenne, az Egyben (ti. Krisztusban) egy vagyunk. (In Illo uno unum) (…) Hogyan vagyunk sokan, és mégis egy? Mert ahhoz ragaszkodunk, akinek tagjai vagyunk.”

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy Szent Ágoston volt az első keresztény író, aki az „igazságos háború” föltételeit igyekezett megállapítani, ámde ezt is csak „szükséges rossznak” tekintette. XIV. Leó pápa első megnyilatkozásaiból is látható már a béke központi üzenete: a föltámadt Krisztus békéjével köszöntötte a világot, és az igazságos békét hangsúlyozta első Regina Cœli imádsága során, megismételve a fölhívást: „Soha többé háborút!”

Leó és az Egyház társadalmi tanítása

A bíborosi testülethez intézett beszédében megerősítette a pápa, hogy a névválasztását – többek között – XIII. Leó, az Egyház társadalmi tanításának modern megalkotója ihlette, hiszen a jelen kor újabb kihívásokat állít elénk az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelmét illetően.

XIII. Leó pápát az „első modern pápaként” szokás emlegetni. 1878-ban a sokszor ultrakonzervatívnak bélyegezett IX. Piuszt követte a pápai trónon. E jelzőknek – „ultrakonzervatív”, „modern” – a tarthatatlanságát jól mutatja IX. Piusz és XIII. Leó pápa szoros kapcsolata: XIII. Leó gondolkodásának a fejlődése elsősorban IX. Piusz pápaságára vonatkoztatva értelmezhető. Sőt, nemcsak a gondolkodásuk állt közel egymáshoz, hanem a pápaságának utolsó fél évében camerlengóként IX. Piusz pápa egyik legközvetlenebb munkatársa volt a későbbi utódja.

E közelség végül nem gátolta meg, hogy XIII. Leó pápa az elődjéhez viszonyítva több tekintetben is haladónak mutatkozzék. A kor társadalmi nehézségeinek fölismerésével és a világpolitika alakulásának értékelésével jelentősen eltért az elődjétől. A társadalmi kérdésre a Rerum Novarum körlevéllel reagált, amely komoly társadalmi mozgalmat indított el. A politikai kérdésekre két kevésbé ismert körlevelében – az 1892-ben kiadott Au milieu des sollicitudes, és az 1901-ben megjelent Graves de communi re –is felelt, amelyek rámutatnak a gondolkodásának összetettségére.

Az előbbiben rögzítette a pápa, hogy a polgári hatalom is Istentől származik. Ezért amikor új kormányok alakulnak, akkor azok szükségszerűen az isteni örök hatalmat képviselik, és a társadalmi jó előmozdítása érdekében kötelező elfogadni őket. A hatalom iránti ilyen tisztelet és függőség kötelezettségét egészen addig fönntarthatónak tartotta a pápa, amíg a közjó ezt megkívánja.

A kora francia köztársaságának keresztényellenességével szemben pedig XIII. Leó pápa szétválasztotta az alkotmányos hatalmat és a törvényhozást. Rámutatott, hogy a törvényhozás lényegileg különbözik a politikai hatalomtól, és még a legeszményibb kormányzat alatt is lehet egy törvényhozás „utálatos”. A törvényhozás ugyanis emberi mű, így a minősége sokszor az emberek jellemétől, nem pedig a hatalom formájától függ.

Kereszténydemokrácia és tomizmus

Az utóbbi, 1901-es körlevelében pedig a kereszténydemokrácia meghatározására vállalkozott, hangsúlyozva, hogy annak semmi köze a szociáldemokráciához. Sőt, XIII. Leó egyenesen „bűncselekménynek” nevezte, ha a kereszténydemokrácia elnevezésnek politikai jelentőséget tulajdonítanak, hiszen az elsősorban az emberek érdekében végzett jótékony cselekedeteket jelöli. A pápai meghatározás alapján a kereszténydemokrácia az alsóbb néprétegekért fáradozik, de nem felejtkezhetik el a felsőbb társadalmi osztályok érdekeiről sem, a céljai elérése végett pedig nem száll szembe a törvényes hatalommal.

XIII. Leó pápa egyszerre volt reálpolitikus és elméleti gondolkodó, a hatása megkérdőjelezhetetlen az Egyházban és a bölcseleti gondolkodásban egyaránt. Az egyik első körlevelében az Aquinói Szent Tamást követő, tomista bölcselet megújítását hirdette meg. A neotomista programnak köszönhetően a XX. században olyan kiváló római katolikus gondolkodók kerültek reflektorfénybe, mint Jacques Maritain, vagy éppen a magyar jezsuita szerzetes Weissmahr Béla.

Végezetül meg kell említeni, hogy valamennyi „Leó” nevet választó pápa mögött fölsejlik a nagy előd, az első Leó pápa: Nagy Szent Leó, aki 440 és 461 között volt pápa, Szent Ágoston kortársaként. Az Egyház egységéért szentelt elkötelezettségéről, valamint a péteri elsőbbség és az egyházi fegyelem helyreállításáért folytatott küzdelmeiről ismert.

Ferenc és Szent Ferenc

Talán nem túl elvont a megfeleltetés, amely Assisi Szent Ferenc, és az ő legkedvesebb tanítványa, Leó testvér közötti kapcsolatot véli fölfedezni Ferenc pápa, valamint az ő örökségét őrző és továbbvivő Leó pápa között. A folytonosság szándéka tagadhatatlan, akkor is, ha – Andrea Riccardi megfogalmazásával – Ferenc „türelmetlen” lendületét egy szelídebb, és talán kifejezetten krisztusközpontú szolgálat látszik követni.

Ezt támasztja alá XIV. Leónak az előbb említett beszéde, ahol a II. Vatikáni Zsinat, és Ferenc pápa tanítását idézve helyezte el a sajátos hangsúlyait: „visszatérés Krisztus elsőbbségéhez az igehirdetésben”, misszionáriusi lelkület, kollegialitás és szinodalitás, odafigyelés a hívő érzékre, valamint bátor és bizalomteljes párbeszéd a mai világgal. Isten áldását kérjük a szolgálatára!