Az ásványkincsek és természeti erőforrások nyomán az Arktiszt hagyományosan az orosz, kínai, valamint az északi államok érdekeltségi körhéhez soroltuk. A klímaváltozás hatására visszahúzódó jégtakaró, a felfedezésre váró olajtartalékok, valamint a térségért folyó nagyhatalmi versengés azonban egyre gyakrabban juttatják az Északi-sarkot az európai figyelem középpontjába. Magyarország és a többi közvetetten érintet NATO szövetséges esetében is megfigyelhető az Északi sarkkör elmozdulása a perifériáról.
Ennek megválaszolásban a nemzetközi kapcsolatok játékelméletére szeretnék hagyatkozni. A szuverén, racionális, érdekeiket a nemzetközi színtéren képviselő államokat vizsgáló modelleket magába foglaló elmélet bepillantást enged a nemzetek közti interakciók mögött húzódó stratégiai lehetőségekbe. Az egyik ilyen modell a fogolydilemma (prisoners dilemma), mely két elítélt szabadulásának esélyein keresztül mutatja be az Artiszon végbemenő fegyverkezési folyamatok dinamikáját. A két bűncselekménnyel vádolt gyanúsítottnak ugyanis döntenie kell, vallomást tesz a másik fogvatartott ellen és hosszú elzárásra ítéli, mellyel kiváltja saját szabadságát, vagy csendben marad. Annak ellenére, hogy ha mindkét fogoly megtagadja a vallomástételt, mindkettőjüknek csak rövidített idejű büntetéssel kell számolniuk, az azonnali szabadulás lehetőségével szemben ez nem tűnik kedvező ajánlatnak. Az együttműködés tehát egyénenként nem a legkedvezőbb kimenetel, a büntetések összegét nézve azonban messze a legelőnyösebb.
Ezen logika figyelhető meg az elmúlt évtizedek dinamikus változásainak otthont adó Északi-sarkkör biztonságpolitikai helyzetének vizsgálatakor is. Bár a régió elhelyezkedéséből adódóan mind gazdasági, mind katonai stratégiai szereppel bír, korlátolt megközelítése miatt csak a XX. század második felében került fel az érdekeltségeket felrajzoló térképre. Míg a hidegháború végével egyetértés alakult ki az Arktisz semleges szerepét illetően, az elmúlt években a régió fő diplomáciai fórumának, az Arktiszi Tanácsnak tagjai - így Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország, és az Egyesült Államok - mellett új szereplők jelentek meg érdekeik érvényesítésére. A magát “Arktisz közeli állam”-ként számon tartó Kína ugyan jelentős változást hozott a térség életébe, az Északi-sarkkör országait azonban Oroszország asszertivitásának megnövekedése kényszerítette fogolydilemmába. A keleti kereskedelmet fellendítő Jeges-tengeri útvonal létrehozása, a részben kínai támogatással megvalósuló Yamal folyékony gáztelepek (LNG) infrastruktúrájának kialakítása, illetve a megnövekedett orosz katonai jelenlét aggodalommal tölti el a térség államait.
Ezen lépések a környező országok ellen tett vallomásként értelmezhetők, ugyanis míg Oroszország a lehető legkedvezőbb kimenetellel távozik, a szomszédos államok érdekeik érvényesítésének korlátozottá válásával, valamint biztonsági helyzetük romlásával fizetnek. A közös érdeket, azaz a régió békéjét és stabilitását a játék szabályai értelmében két forgatókönyv biztosíthatná; az orosz fegyverkezés önmegtartóztatással való visszaszorítása, és ezzel párhuzamosan a környező országok katonai erejének azonos szintre fejlesztése, vagy minden térségbeli állam teljes lefegyverzése. Az ezen egyensúlyi állapotokon kívül eső folyamatok elkerülhetetlenül valamely szereplő “büntetését” eredményeznék, ezzel csökkentve az összességében elért eredményt.
Míg az Arktisz biztonságpolitikai helyzete a fogolydilemma alkalmazásával tekinthető át a leghatékonyabban, a környezeti változások elemzésére a szarvas vadászat (stag hung) modell nyújt megfelelő keretet. A bizalmi dilemmának is nevezett elmélet az együttműködés révén szerezhető nagyobb haszonra világít rá két vadász példázatán keresztül. A másik döntésének ismerete nélkül mindketten választhatnak, hogy egyénien nyúlra, vagy közös erővel szarvasra vadásznak. Bár a nyúl lelövése biztosítja az egyéni javak megszerzését, a szarvas közös leterítése mindkét fél számára nagyobb hasznot jelent. A legkedvezőbb eredmény tehát abban az esetben érhető el, ha mindketten a kooperáció mellett döntenek.
Bár Arktisz esetében sincs ez másképp, azonban
1900 óta a tavalyi volt a régió második legmelegebb éve, mely hozzájárult a tengert borító jég elvékonyodásához. Az egyre törékenyebb jég már nem képes visszaverni a napsugarakat, így azok lassan de folyamatosan felmelegítik a sarkköri vizeket. Ezek párolgása tovább emeli a környező levegő hőmérsékletét, mely legkörbe kerülve egyrészt további olvadást, másrészt extrém időjárást idéz elő a világ legkülönbözőbb pontjain.
Szintén a nyúlra való vadászatra, azaz a nemzeti érdekek közjó elé helyezésére utal a kőolaj kitermelésének várható intenzitás- és mennyiségbeli növekedése a jég visszahúzódása miatt hozzáférhetővé vált területeken. Az olajkitermelés azonban olyan visszafordíthatatlan következményekkel fenyeget egy szivárgás esetén, mint a tengeri élővilág kipusztulása, vagy a magukat halászatból fenntartó őslakosok megélhetésének megszűnése. A természeti környezet és az éghajlat változása az őslakosok védelmének megsértésén túl az arktiszi államok lakosságát is negatívan érintené; a nyersanyaglelőhelyek és a mezőgazdasági területek víz alá kerülésével jelentősen csökkennének az országok bevételei. Így tehát bár a természeti javak kihasználása rövid távon egyéni hasznot biztosít az országok számára, a térség élővilágának megőrzése olyan közös cél, mely hosszú távon minden érintett állam érdekében áll.
A nemzetközi együttműködés elősegítésére, valamint az államok közti dialógus biztosítására 1996-ban jött létre a régió politikai fóruma, az Arktiszi Tanács. Ugyan a szervezet aktívan dolgozik a környezetvédelmi kérdések átpolitizáltságának megakadályozásán és a határokon átívelő megoldások kialakításán, úgy tűnik, a szarvas vadászat még várat magára.
Habár a játékelmélet modelljei nem szolgálnak részletes megoldással a szóban forgó problémákra, mind biztonságpolitikai, mind környezetvédelmi szempontból jelentős iránymutatást nyújtanak a következő évtizedekre vonatkozóan. Ugyan magyar szempontból a térség első pillantásra csak egy színfoltot képvisel a nemzetközi vetélkedések térképén, hazánk több szempontból is érdekelt a terület status quo-jának fenntartásában. Egyrészt amiatt, mert az Észak-Atlanti Szerződés Szövetség 5 állama közvetlenül érintett az Arktisz biztonságában, így egy fegyveres konfliktus kibontakozása a kollektív védelem értelmében az egész Euro-Atlanti térség bevonásával járhat. Másrészt a földrajzi dél nem mentesülhet az északi folyamatok következményei, így az emelkedő átlaghőmérséklet, a csapadékeloszlás változása, a tengerszintek emelkedése, vagy éppen az időjárás szélsőségességének gyakorivá válása alól.
Akár a következő fegyverkezési verseny színterévé, akár a nemzetközi együttműködés zálogává válik az Arktisz a következő években, Európa nem maradhat ki a játékból.
Borítókép: shutterstock.
