A háború ára
A háború árát könnyen számszerűsíthetjük: legalább 241 ezer ember vált a háború közvetlen áldozatává – köztük katonák, újságírók, emberi jogi aktivisták, és ártatlan civilek. A háború közvetlen költsége meghaladta a 2,26 billió dollárt, és a nemzetközi segélyek jelentős része elveszett a korrupció útvesztőjében. Annak ellenére, hogy a különböző szociális és gazdasági indexek – paradox módon – a háború kezdete óta több területen – úgymint a várható élettartam növekedése, a munkanélküliség csökkenése vagy az életminőség javulása – jelentős javulást mutatnak, a társadalom nagy tömegei, különösen a vidéki területeken keveset érzékeltek ebből. A kritikus infrastruktúrát az ország számos pontján nem fejlesztették, a nők és gyermekek helyzete alapvetően nem javult, több tartományban a megélhetési forrást főképp a mezőgazdaság és az állattartás jelenti, amely jelentős mértékben van kitéve a földrajzi viszonyoknak, valamint a korlátozott vízkészletnek. Az országban nincs kiépült közegészségügyi rendszer, nem beszélhetünk érdemi állami struktúrákról és területi integritásról, gazdasági stabilitásról vagy épp szervezett államapparátusról. A gyermekek oktatása a vidéki területek meghatározó részén közösségi fenntartásból valósul meg.
A bevonulást követően az amerikaiak egy nyugati típusú demokrácia kiépítését is célul tűzték ki, melynek részeként 2004-ben elfogadták Afganisztán alkotmányát. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy az ország társadalmi, politikai és vallási összetételét figyelembe véve hoztak létre egy iszlámi alapokon nyugvó berendezkedést, az Afganisztáni Iszlám Köztársaságot. Az alkotmány egy olyan állam alapjait fekteti le, amelyben érvényesül a demokrácia, a jogegyenlőség és a nemzeti egység. A dokumentum szerint Afganisztán elkötelezett az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata mellett, ígéretet tesz többek között a területi integritás, a nemzeti szuverenitás, a béke és biztonság védelmére, valamint az alapvető emberi jogok biztosítására. Az ezek biztosításához szükséges kikényszerítő erőt azonban még az amerikai és szövetséges csapatok jelenléte mellett sem tudta megteremteni az afgán kormány. Az ország stabilitásának szempontjából kiemelten fontos figyelmet fordítani az etnikai sokszínűségre és az abból fakadó viszályok miatt széttagolt társadalomra, valamint a törzsi berendezkedésre, ennek kapcsán azonban alig láttunk érdemi előrelépést:
A kivonulás = a kudarc beismerése?
Szakértők nagy csoportja folytat vitát arról, hogy az amerikai kivonulás kudarcként értelmezhető-e. Véleményem szerint nem, ugyanis a bevonulás célját teljesítették: likvidálták Oszama bin Ladent és visszaszorították az al-Káidát. A kezdeti siker után azonban több hibát is elkövettek az amerikaiak: egyrészt figyelmüket idejekorán Irak felé fordították, így Afganisztán mellőzött hadszítérré vált. Másrészt nem mérték fel helyesen lehetőségeiket Afganisztánban, így elbuktak az afgán kormány és a nemzetközi közösség felé tett ígéretükben. Az országba folyósított nemzetközi segélyek útját nem ellenőrizték megfelelően, amely elveszett a korrupció útvesztőjében, és nem tettek érdemi lépéseket a kisebbségvédelem területén sem (gondoljunk például a hazara közösség helyzetére).
A hegyvidékes területeken aszimmetrikus hadviselést folytató felkelők ellen ugyanis nem lehet a hagyományos hadviselés eszközeivel harcolni. A kivonulást már az Obama-adminisztráció is pedzegette, épp a felsorolt okok miatt, így nem meglepő, hogy hosszú eredménytelenség után valóban kivonja csapatait az Amerikai Egyesült Államok Afganisztánból. A további kérdés inkább az, hogy mi lehet a kivonulás ára Afganisztán számára?
A kivonulás ára
Joe Biden rengeteg kritikát kapott azt illetően, hogy döntése meghozatala előtt nem konzultált a szövetséges csapatokkal, sőt, nem hallgatott az amerikai hírszerző szervezetek prognózisára sem, miszerint az amerikai csapatok távozását követően az afgán kormány tehetetlenné válik a tálibokkal szemben, és mindössze pár hónap kérdése, hogy egy újabb terrorista szervezet erősödjön meg annyira, hogy egy 2001-hez hasonló terrortámadást hajtson végre Amerika ellen. Számtalan nemzetközi elemző, sőt a Pentagon egyes munkatársai is úgy vélik, hogy Amerikának nagy árat kell majd fizetnie a gyors és meggondolatlan kivonulás miatt. Az elnök ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy „Afganisztánon tartják szemüket” és a segélyeket tovább folyósítják az ország számára. A gazdasági támogatásra mindenképp szüksége van Kabulnak, ugyanis költségvetésének 70-80%-át nemzetközi segélyek fedezik.
Az elmúlt hetekben hatalmas területet foglalt el a Talibán Mozgalom. Arra, hogy milyen az uralmuk alatt élni, 2001 előtt láttunk példát. A tálibok célja azóta sem változott: egy a saría alapján működő iszlám kalifátus létrehozásán dolgoznak. Az, hogy mi vár a lakosságra a tálib hatalomszerzést követően, nagyban függ attól is, hogy a nemzetközi közösség milyen kapcsolatot alakít ki a csoporttal. A militarizált afgán társadalomnak súlyos bizonytalansággal, állandó félelemmel, gyenge egészségügyi ellátórendszerrel, az oktatás működésképtelenségével, az éghajlat okozta kihívásokkal, gazdasági nehézségekkel és a koronavírus-járvánnyal kell szembenéznie az évtizedes háború viszontagságai között.
Az Amerikai Egyesült Államok inváziója óta nem valósult meg a „békés és virágzó” Afganisztán víziója, sem a kollektív érdek annak támogatására.
Oroszországnak, Kínának, Indiának és Pakisztánnak, valamint Iránnak egyaránt érdeke rejlik az afganisztáni biztonságpolitikai helyzet befolyásolásában.
Az amerikai csapatok afganisztáni be-, majd kivonulása következtében egyaránt jelentős népesség kényszerült lakhelyének elhagyására és vált belső menekültté az országban. Figyelembe véve a gyorsan romló biztonsági helyzetet és a fokozódó bizonytalanságot, a következő időszakban is számíthatunk az afgán elvándorlás fennmaradására – részben Európa felé.
Borítókép: shutterstock.
