Algéria és Marokkó viszálya nem újkeletű, hiszen a XX. század második felétől kezdve viszonyrendszerüket az erősen negatív érzelmek, félreértések és a rossz hatásfokú kommunikáció határozza meg. A két ország közötti felfokozott hangulat fókuszba állítja a regionális bizonytalanságot, és az energiaszektorban folytatott korlátozott együttműködésük végét is jelentheti, ami adott esetben Európára is hatással lehet.
A két ország közötti feszült kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, amelyek mögött a határviták, a regionális befolyásért folytatott versengés és politikai ideológiai kérdések húzódnak meg. Algéria és Marokkó rövid háborút vívott a határok megállapítása idején, miután az előbbi 1963 őszén függetlenné vált Franciaországtól. A két ország közötti szárazföldi határt 1994-ben hivatalosan is lezárták. Ennek elsődleges oka, hogy a marokkói vezetés megvádolta keleti szomszédját, hogy annak katonasága áll egy marrákesi terrortámadás mögött. A közel 2000 km-es határ a függetlenség elnyerése, és főként az 1963-as „homokháború” óta mindkét fél számára feszültségforrás. A marokkói vezetés sorozatos felhívásokat intézett a határ visszaállítását illetően, amelyeket az algériai vezetők következetesen elutasítottak. Az elmúlt néhány hónapban az Algéria és Marokkó közötti feszültség évek óta nem látott szintet ért el. Mindkét kormány megnövelte katonai jelenlétét a határ mentén, bár a fegyveres konfliktus kirobbanásának az esélye továbbra is alacsony. A növekvő ellentét mindkét fél esetében elvonja a figyelmet a komolyabb belpolitikai kérdésekről. Valójában az algériai katonai vezetés számára a legnagyobb kihívás továbbra is az maradt, miképpen tudja meggyőzni az ország polgárait arról, hogy Marokkó nagyobb veszélyt jelent jólétükre, mint a belső gazdasági, politikai és biztonsági kihívások.
Algéria a politikai-katonai szövetség, a Polisario Front támogatása mellett döntött Marokkóval szemben a Nyugat-Szaharáért folytatott harcban, ami az 1975-1991-es nyugat-szaharai háborúhoz vezetett. Algériának a „Nagy-Marokkó” tervtől való félelme nem tűnik reálisnak, ennek ellenére katonai vezetői között továbbra is élnek a szomszédos ország terjeszkedési szándéka miatti aggodalmak. Marokkó növekvő ambíciói regionális politikai és gazdasági befolyásának növelésére továbbra is riasztóan hatnak az algériai elit körében.
Algéria és Marokkó között a politikai ideológiai kérdésekben sincs egyetértés, mely témának legújabb vetülete a 2020-ban megkötött Ábrahám-egyezmény, amelynek keretein belül Marokkó normalizálta kapcsolatait Izraellel, amiért az Egyesült Államok elismerte a Nyugat-Szahara feletti fennhatóságát. Algéria régóta támogatja a palesztin arabok törekvéseit, és Marokkónak az egyezményhez való csatlakozását az arabok hátbatámadásaként értékeli.
Az, hogy az Egyesült Államok elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett, csapást mért Algéria azon törekvéseire, hogy Marokkót elszigeteljék a kérdésben. Bár a konfliktus korántsem oldódott meg, az USA elismerése jelentős győzelem Rabat számára. Algéria felháborodását tovább növelte, hogy Marokkó állítólagosan részt vett a Pegasus kémprogram-botrányban, és azzal vádolták meg nyugati szomszédjukat, hogy algériai tisztviselők és katonai vezetők után kémkedtek.
További fejlemény, hogy Ramtane Lamamra algériai külügyminiszter a nyár folyamán súlyos vitába keveredett Marokkó ENSZ-nagykövetével, Omar Hilallal Nyugat-Szahara ügyében, ami tovább mélyítette a két fél közötti ellenséges viszonyt. Lamamra megerősítette Nyugat-Szahara önrendelkezési törekvését, amelyre válaszul Hilal felszólította Algériát, hogy fogadja el a régóta rezisztens kabil törzs önrendelkezési igényeit.
A feszültség fokozódásával az egyik kulcsfontosságú bizonytalanság, ami szélesebb körben is hatást gyakorol, a Maghreb-Europe Gas (MEG) vezeték jövője, amely 1996 novemberében kezdte meg működését a spanyol és a portugál piacra történő gázexport céljából. A vezeték Algériából indulva áthalad Marokkón, és cserébe utóbbi megkapja a szállított gáz 7%-át, amelyet belföldi fogyasztásra használ fel. A megállapodás átvészelte a korábbi diplomáciai válságokat, azonban most valami megváltozott. Algéria november 1-jével elzárta a gázcsapot, amivel megfosztotta szomszédját egy jelentős energiaforrástól és az sem mellékes, hogy Európába is kevesebb mennyiséget tud majd csak exportálni az elkövetkezendő időszakban. E nyersanyag Marokkó energiafogyasztásának 10%-át teszi ki, és az algériai gázhoz való hozzáférés elvesztése több észak-marokkói erőművet is érzékenyen érint.
A MEG-vezetéken kívül Algéria jelenleg a Medgaz-on keresztül is exportál. Ez egy olyan, részben víz alatti vezeték, amely Marokkót elkerülve éri el a spanyolországi Almeriát. A MEG évente 13,5 milliárd köbméter algériai gázt szállít, míg a Medgaz csak évi 8 milliárd köbméter kapacitással rendelkezik. Ugyanakkor utóbbi exportkapacitását évi 10 milliárd köbméterre kívánják növelni, viszont korántsem biztos, hogy a bővítés a közeljövőben megvalósul.
A Marokkó-Algéria ellentét negatív hatással van az Európa-Afrika összeköttetésre és a regionális gazdasági együttműködésre a Földközi-tengeren, valamint a térség instabilitásának fokozódásához is vezethet, veszélyeztetve az Európa és Afrika között kialakult piaci kapcsolatokat, amelyek rendkívül értékesek az olyan globális hatalmak, mint az EU és Kína, valamint a regionális szereplők, mint például az Öböl-államok és Törökország számára.
Magyarország tavaly júliusban írta alá a marokkói-magyar nyilatkozatot és ezzel egy időben kinyilvánította, hogy üdvözli Marokkónak a régió stabilitásának fenntartásáért történő erőfeszítéseit. A közös nyilatkozat közzétételével hazánk megerősítette, hogy rendkívüli fontosságot tulajdonít a Marokkóval kötött stratégiai partnerségnek. Magyarország emellett támogatja Marokkó elképzelésit a nyugat-szaharai térséggel kapcsolatban, valamint a magyar küldöttség elismerését fejezte ki az afrikai arab országnak az illegális bevándorlás elleni küzdelemben betöltött meghatározó és példamutató szerepéért. Mindezektől függetlenül Algériával is kiváló kapcsolatokat ápolunk, főként a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősödtek meg az elmúlt időszakban, különös tekintettel az energia- és agrártechnológiára.
Emellett arra is törekszik, hogy elterelje állampolgárai figyelmét a belső problémákról, ezért érdekelt egy külső ellenségkép fenntartásában. Az említett régi konfliktusok és feszültségek – amelyeket maga mögött kíván hagyni – kihívást jelentenek Marokkó hazai és külföldi ambíciói számára egyaránt. Rávilágítanak arra, hogy az ország sebezhető, és hogy a stabilitását nem szabad magától értetődőnek tekinteni, de Algéria motivációját is éppen a jövőbeni kiszolgáltatottság elkerülése tüzeli, amikor tágabb regionális szerepét kívánja visszaállítani.
