Az 1526. augusztus 29-én megvívott csata 500. évfordulójára készülve az MCC Történettudományi Műhelye konferenciával emlékezett meg a mohácsi hősök áldozatvállalásáról és a középkori Magyar Királyság tragédiájáról. Az emlékév rangos tudományos seregszemléjén a korszak jeles magyar és török kutatói osztották meg legfrissebb kutatási eredményeiket.

Az elmúlt években komoly tudományos erőfeszítések történtek a Jagelló-kor (1490–1526) árnyaltabb megítélése érdekében. Ezzel összhangban az MCC konferenciája is sokoldalúan közelítette meg a korszakot. A politika- és diplomáciatörténeti problémák mellett hangsúlyosan jelentek meg az egyház-, gazdaság- és hadtörténeti témák, sőt a török és magyar nemzeti emlékezet kérdése is terítékre került.

Kiemelt szerepet kapott a Fuggerek szerepének újraértékelése. A konferencián bemutatott kutatások szerint a bankár- és kereskedő-dinasztia magyarországi megjelenése pozitív hatást gyakorolt a hazai réztermelésre és különösen a kibányászott fémek értékesítésére. A magyar rézbányászatban vezető szerepet játszó Thurzók szakértelme és a Fuggerek nemzetközi értékesítési hálózata, illetve működőtőkéje révén egy virágzó vállalkozás jött létre. Amikor egy konfliktust követően II. Lajos a családnak elzálogosított bányák elkobzása mellett döntött, hamar világossá vált, hogy a Fuggerek kapcsolatrendszere nélkül nem működtethető az üzlet, és vissza kellett hívni őket az országba.

Már csak azért is szükség volt rájuk, mert Nándorfehérvár 1521-es elvesztése után a Fuggerekhez kapcsolódó pénzügyi kör volt II. Lajos, közvetve pedig az ország védelmi rendszerének első számú hitelezője. A hazai főúri és egyházi elit is nagymértékben támaszkodott a kölcsöneikre. A konferencia egyik fontos tanulsága éppen az volt, hogy a Fuggereket övező, évszázadok óta visszatérő összeesküvés-elméletek történeti alapjai rendkívül gyengék. Ezt jól bizonyítja, hogy 1526-ban a hiteleken felül extra tőkeinjekcióval járultak hozzá a királyi udvar háborús erőfeszítéseihez.

A török történészek előadásai is arra világítottak rá, hogy értelmetlen bűnbakokat keresni vagy belső ellenségről beszélni. A korabeli Európában erős középhatalomnak számító Magyar Királyság egy akár szuperhatalomnak is nevezhető birodalommal mérkőzött meg a mohácsi síkon. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de ez már nem az az Oszmán Birodalom volt, amelyet Hunyadi János megállított Nándorfehérvár falai alatt. A törökök az 1456 és 1526 között eltelt 70 évben kiterjesztették a befolyásukat a Közel-Kelet és Észak-Afrika tekintélyes részére. Magyarország nem tudott lépést tartani az oszmán expanzióval: Mátyás birodalomépítési kísérlete a nagy király halála és a törvényes trónörökös hiánya miatt kudarcot vallott.

A diplomáciatörténeti szekcióban elhangzott előadások egyértelművé tették, hogy 1526-ban a kedvezőtlen nemzetközi politikai helyzet miatt nem volt reális esély Magyarország megsegítésére. A pápaság törökellenes összefogást sürgető diplomáciai törekvései eredménytelennek bizonyultak. A Német-római Birodalmat a lutheri reformáció következtében kialakuló vallási feszültség és a fejedelmek közötti belharcok kötötték le. Ezzel párhuzamosan a Habsburg–Valois ellentét is megosztotta a keresztény Európát. Az 1525-ös paviai csata után meggyengült Franciaország az oszmánok támogatását kérte V. Károly császár szövetségeseivel, így II. Lajossal országaival szemben is. Szulejmán számára kedvező pillanatban indulhatott meg a hadjárat a Magyar Királyság ellen.

A II. Lajos mellett felsorakozó 25.000 fős sereg kiállítására csak kevés keresztény uralkodó lett volna képes, azonban a török túlerő ellen az adott körülmények között így is csak a tisztes helytállásra mutatkozott reális esély. A legújabb török és magyar kutatások az 1526-os hadjáratban harcoló oszmán csapatok létszámát mintegy 70.000 főre teszik, ám az oszmán győzelem nem pusztán a számbeli fölényen múlt, hanem a birodalom pénzügyi, logisztikai és mozgósítási kapacitásain is. A törökök képesek voltak több tízezer katonát, teherállatot és szállítószemélyzetet mozgósítani, valamint hatalmas mennyiségű gabonát begyűjteni.

A vendégelőadók rámutattak, hogy európai ellenfeleivel összevetve Szulejmán szultán jóval alacsonyabb költségekkel és nagyobb adminisztratív hatékonysággal tudta megszervezni a hadjáratait. A tartományi adóbevételek jelentős részét kezelő tímárbirtokosok révén például hatalmas lovasságot állíthatott ki anélkül, hogy azt közvetlenül a kincstárból kellett volna finanszírozni. A létszámhátrányt kiegyensúlyozandó, a magyar sereg egy váratlan támadással igyekezett kellemetlen helyzetbe hozni a török sereget, amely 1526. augusztus 29-én még nem tervezett összecsapni a keresztényekkel. A kezdeti lendület ellenére a roham azonban kifulladt az egyre nagyobb számban beérkező oszmán erők tömegében. A vereség a magyar politikai és katonai vezetőréteg jelentős részét is elpusztította.

Mohács olyan esemény, amelynek következményei évszázadokra meghatározták Magyarország és Közép-Európa történelmét. A tragédia egy összetett történelmi folyamat végpontja volt, amelyben a nemzetközi erőviszonyok átalakulása, az Oszmán Birodalom rendkívüli megerősödése és a keresztény Európa konfliktusai egyaránt szerepet játszottak. A bemutatott kutatások alapján a mohácsi vereség megértéséhez kulcsfontosságú felismerés, hogy az Oszmán Birodalom 1526-ra Európa és a Közel-Kelet első számú nagyhatalmává vált. Egy ilyen roppant erejű ellenség feltartóztatása nemes egyszerűséggel meghaladta Magyarország gazdasági, logisztikai és védelmi kapacitásait. A konferencia rámutatott arra, hogy a múlt megértéséhez elengedhetetlen a különböző tudományos és nemzetközi nézőpontok párbeszéde, amely nemcsak a történeti igazság megismeréséhez, de egy egészségesebb nemzeti öntudat kialakulásához is hozzájárulhat.