Olvasási idő: 9 perc

Spanyolország jó úton halad afelé, hogy Maduro kommunista Venezuelájává váljon? Spanyol belpolitikai panoráma Rodrigo Ballestertől.

Spanyolország most: 43,945 halálos áldozattal (ami durván 15 ezerrel több, mint a hivatalos kormányzati statisztika) az egészségügyi személyzet körében a világon a legmagasabb a fertőzöttség mértéke, korlátozásai Európa legszigorúbbjai közé sorolhatóak, a világon a hatodik legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálozások aránya, és az OECD-országok között a legrosszabb gazdasági előrejelzés jellemzi. Egy pillanatkép világjárvány idejéről.

English version

Ezek az adatok magukért beszélnek a Covid-19 első hullámának gyászos kezeléséről, miközben már a második hullám pusztít végig az országon. A spanyol miniszterelnök mindeközben arról beszél, hogy „Spanyolország legyőzte a vírust”, és azt javasolja állampolgárainak, hogy „élvezzék az új normalitást”. Augusztusban arra is akadt ideje, hogy három hétre szabadságra menjen, miközben a második hullám országszerte szétterjedt.

De kérem, ne gondolják egy pillanatra sem, hogy Pedro Sánchez és társai eltűntek volna a színről, közel sem! Hiszen egy igazi szocio-kommunista koalíció soha nem hagyná ki a lehetőséget egy nagy válság közepette, hogy belülről ássa alá a jogrend alapjait, különösen akkor, amikor a tüntetéseket korlátozhatják és a lakosságot hónapokig tartó bezártság és együgyű tévés propagandával bódíthatja. Március óta a spanyol kormány törvényjavaslatot terjesztett elő, amely korlátozná a szülők (iskola)választási szabadságát és további terhet róna a részben magánfenntartású iskolákra (ezek most a tanulók 25 százalékáért felelnek, és többnyire katolikus intézmények).

Új törvényjavaslatot terjesztettek elő továbbá a „Demokratikus Emlékezetről”, ami égbekiáltó kísérlet arra, hogy kirívó manipulációval és cenzúrával írják át a spanyol polgárháború történelmét.

Ezenkívül Sánchez az eutanáziáról is jogszabályt javasolt gyorsított eljárásban, amely teljesen ellentmond a Nemzeti Bioetikai Bizottság véleményének valamint új abortusztörvényt fognak előterjeszteni annak érdekében, hogy még jobban hozzáférhetővé tegyék, például kiskorúaknak szülői beleegyezés nélkül.

Mindez csak a jéghegy csúcsa. Intézményi téren Sánchez priusza még súlyosabb. Volt igazságügyminiszterét ravaszul főügyésznek jelölte, hogy így szemmel tudja tartani koalíciós partnerének és saját pártjának korrupciós aktáit, valamint a Covid-19 válság kezeléséből eredő büntetőperek hatástalanítására is alkalmas megoldás. Felhívnám a figyelmet, hogy az Unió hasonlókat látva Lengyelországban, a lengyelekre eresztette kopóit. Spanyolországot azonban békén hagyják.

A miniszterelnök néhány napja durva kísérletet tett az Általános Igazságszolgáltatási Tanács irányításának átvételére is. Az evégett előterjesztett jogszabály durván sérti a spanyol alkotmányt és tulajdonképpen puccs a hatalmi ágak szétválasztása ellen. Mindezalatt az Igazságügyi Tanács mindössze tíz hónap alatt háromszor is rendre utasította a kormányt, hogy tiltakozzon a miniszterelnökhelyettes és egyúttal Podemos vezető, Pablo Iglesias lázító bírálatai ellen. Ezek a támadások példátlanok a spanyol demokrácia negyven éve alatt.

Míg az igazságszolgáltatási hatalom az utolsó akadály Sánchez hataloméhségének útjában, a szocio-kommunista kormány a fegyverét Spanyolország politikai rendszerének sarokkövére: a Koronára szegezi. Könnyű célpont azoknak, akik kellően gyávák, hiszen ezt az intézményt a távolságtartás szigorú kötelezettsége terheli, és így képtelen védekezni a kritikákkal szemben. A Podemos a járványhelyzetet kihasználva szisztematikus támadásokat indított a király ellen, többek között demokrácia elleni összeesküvéssel vádolva őt azért, mert egy privát telefonhívást indított, amelyben kifejezte elégedetlenségét, miután saját kormánya vétóval élt ellene. Ezenkívül a kormány tüzeli a monarchiáról szóló vitát, miközben a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ez csupán a spanyol állampolgárok 1%-ának fontos ügy.

Teszik mindezt Sánchez cinikus és önelégült némasága alatt, mint ahogy Nero is hárfázott, miközben Róma már lángokban állt.

Az ideológiai vakság végül utoléri a magánszektort is. Hogyan lehetne másképp, amikor a Sánchez-koalíció olyan dogmatikus egyetemi aktivistákra alapoz, akik a Marx teljest olvassák, csodálják Chávez Venezueláját, de még soha nem dolgoztak egy vállalatnál? A világjárvány közepette figyelmen kívül hagyták a munkáltatói szervezeteket, megtiltották az elbocsátásokat, az állami támogatási rendszerekről leválasztották az egyéni vállalkozókat, és a turisztikai szektort (Spanyolország kincsesbányáját) leállították, a légitársaságokat pedig a (kommunista) fogyasztóvédelmi miniszter pereli. Ugyanakkor a kormány állandó, feltétel nélküli alapjövedelmet hozott létre és a héten bemutatott 2021-es költségvetési tervezet az állami fizetések emelését irányozza elő adóemelésekkel, az ingatlanok bérleti díjának felső határának megszabásával és a valaha volt legmagasabb szintű állami beruházással. Ez a költségvetési tervezet letagadja a világjárvány realitásait – egyúttal megerősíti a koalíciós paktumot.

Spanyolország jelenlegi helyzete egy borítékolható történelmi katasztrófa krónikája, egy olyan nemzet megmagyarázhatatlan harakirije, amely negyven évvel ezelőtt sikeresen indult el a jólét felé és most arra készül, hogy ezt az akkor megnyitott zárójelet kegyetlenül bezárja. Egy tomboló viharba került ország lett, amelynek sorsa a lehető legrosszabb kapitány kezében van.

Egy politikai koalíció története ez, amelyben egy kóros elmét olyan doktriner kommunisták vettek rá a „házasságra”, akik a pandémiában látják a történelmi lehetőséget arra, hogy Spanyolországot új Venezuelává formálják át.

Az egyik oldalon áll Pedro Sánchez, aki egy gátlástalan kalandor, javíthatatlan pókerjátékos, kényszeres hazudozó és despotikus hajlamú nárcisztikus személy; a hatalom és a hiúság megszállottja. Másrészt pedig a Podemos, ami valójában a spanyolországi marxizmus-leninizmus új álneve, egy bosszúálló politikai mozgalom, amelynek nyílt célja a jelenlegi politikai rendszer belülről történő megdöntése, mert ízlésüknek ez már túl „frankista”. Sőt, egy olyan politikai mozgalom, amelynek szervezetrendszere és társszervezetei az elmúlt években bőséges mennyiségű petrodollárt kaptak Irántól és Venezuelától. Végül pedig egy olyan pártról beszélünk, amelyet szultanátushoz hasonlóan irányít Pablo Iglesias, a kormány jelenlegi alelnöke, aki a Minisztertanácsban saját élettársa mellett ül, ahová ő nevezte ki a hölgyet. Vajon ez lenne a „nők társadalmi szerepének megerősítése”?

A koalíció mindkét oldala irtózik egymástól, de két fontos dologban megegyeznek: mélységesen alkalmatlanok vezetői és szakmai területen, és mindkettőnek veszedelmes érzéke van az agitprophoz és a politikai marketinghez, amelyet a tévécsatornák döntő többségének bűnrészessége éltet. A koalíció kiteljesedése érdekében bevonták a volt baszk terroristákat, a katalán függetlenségpártiakat és a baszk nacionalistákat, akik mindannyian a Monarchia heves ellenségei. Más szavakkal, a spanyol kormány az ország közellenségeinek összessége.

A parlamenti helyek tizedével a Podemos kihasználja Sánchez megalomániáját, így diktálva a tempót a szövetségben. A világjárvány árnyékában folyamatosan olyan társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági programokkal állnak elő, amely eltorzítja az Alkotmányt és Spanyolországot lassan protoszocialista rendszerré változtatja, amelyben az állam hatalma fokozatosan bővül. Indoktrináció az oktatásban, általános történelmi revizionizmus, radikális feminizmus, identitáspolitika, eutanázia, autoriter reflexek, a Korona elleni támadások, megosztó politika, a spanyol köztévé sakkban tartása, egyetemes és állandó minimálbér, ellenőrizetlen államadósság, a külföldi befektetések elrettentése, a bírói hatalom megfélemlítése ... kiterjedt szalámitaktika ez, amely a közép-európai országok számára túlontúl ismerősnek hathat.

Ez a rémálom az EU negyedik legnagyobb országában zajlik a nemzetközi média és ami a legaggasztóbb, a spanyol társadalom általános közönye mellett. A közelmúltban a Parlament elfogadta, hogy hat hónapra különleges hatáskörökkel ruházza fel a miniszterelnököt, azzal a kizárólagos kötelezettséggel, hogy háromszor jelentést tegyen (szavazás nélkül) az alsó kamarának. Hat hónapos önkéntes zsarnokság? Nagyon úgy tűnik. Vajon ki merészelt a jogállamiságra hivatkozni? Azok biztosan nem, akik ezt kényszeresen dörgölik más országok orra alá! Spanyolország Európa beteg embere, és nem csupán a gazdaság miatt.

Isten mentse meg Spanyolországot és annak királyát, különösen saját kormányától.