Húsvét, a feltámadás, a keresztény vallás (és civilizáció) legnagyobb ünnepe. A szent háromnapnak a történetével egy egybefüggő szentírási történet foglalkozik, amelyet – a Szentírás összeállítóinak a széleslátókörűségét dicsérve – többféle változatban is olvashatunk. Annak érdekében, hogy minél inkább fölkészülhessünk a Húsvétnak a szemléletalakító megélésére, az ünnepet egy negyven napos szellemi és lelki előkészület előzi meg. Ez a szám, a negyven, a „kellő mértékben sokat” jelképezi a zsidó hagyományban.

Mindenki az elkötelezettsége és az ereje szerint törekszik tartani a Nagyböjtöt. A kortárs kereszténységben a böjti előírások elég enyhének tekinthetők, különösen régebbi koroknak a szabályaihoz mérten: az étkezési kérések például csak a péntekekre vonatkoznak. Éppen ezért, jelenleg a vallásos ember számára a kihívás nem a böjti előírások megtartása, hanem hogy mennyire ötletdúsan, leleményesen tudja tartalommal megtölteni a húsvéti készületét.

A tanítványai részvételével megtartott szokásos csütörtöki összejövetelen Jézus gondoskodni igyekezett arról, hogy egy elkötelezett közösség vigye tovább az örömhírének és a tanításának az ápolását.

A közösségnek a lelki erőművét, a szentmisét alapozta meg az utolsó közös vacsorájukon.

Hiszen föltartóztathatatlan módon közelített a végzet, már azt tervezgették az ellenségeik, hogy egy perben miként ítélhetnék el úgy, hogy ne törjön ki lázadás, ne keljen a védelmére az ünnepre érkező jeruzsálemi tömeg. Ezért fogták el akkor, amikor Júdás harminc ezüstért elárulta a híres csókjával.

A jelenlegi kormánynak a 2017-es döntése értelmében immáron Nagypéntek is munkaszüneti nap, vagyis piros betűs ünnep: Magyarországon éppúgy, mint legalább egy tucat másik európai országban. A keresztény – és az állami – ünnepek között a sajátossága az, hogy pontos naptári naphoz nem kötődik, hiszen mozgóünnepről van szó.

Munkácsy Mihály: Golgota (1884)

A Húsvét vasárnapja (és így Nagypéntek is) március 22. és április 25. között bármely vasárnapra eshetik, hiszen – a nyugati kereszténységben – a tavaszi napéjegyenlőséget követő legelső holdtölte utáni vasárnap az ideje. A keleti kereszténységben (az Egyház másik „tüdejében”) némileg másképp számolják az időpontját, noha szintén a Hold járásához igazítják. Így vannak olyan évek, amikor az egész kereszténység ugyanazon a napon együtt ünnepel, de általában – sajnálatos módon – néhány hét eltolódás van a két időpont között.

Kérdés lehet azonban, hogy a mai fogalmaink szerint is ünnep-e Nagypéntek, Jézus Krisztusnak a kínszenvedése és a kereszthalála. A Nagypénteket is teljes joggal nevezhetjük természetesen ünnepnapnak. Maguk az ünnepek vallástudományilag ugyanis olyasféle alkalmak egy emberi közösségnek az életében, amikor egy-egy jelentős személyiségre vagy eseményre közöségileg emlékezünk, sőt a vallásos művészet különböző eszközeivel és műfajaival jelenvalóvá is tesszük, fölidézzük az adott történetet, bizonyos értelemben résztvevővé válva.

A szentmise Nagypénteken elmarad a római katolikus hagyományban, helyette igeliturgiát és szentáldozást tartanak a templomban. Piros miseruhát visel a pap, Jézus Krisztusnak a vértanúságát jelképezve, a templomokban pedig az oltárszekrény üres, jelezvén, hogy éppen ekkor Krisztus nincsen jelen.

Idén, 2021-ben a karantén sokunkat böjtölővé tett, társadalmi eseményeink és kapcsolataink megrostáltattak.

És úgy tűnik, hogy különleges módon a beköszöntő tavasz (március utolsó hetében volt a – remélhetőleg történelmileg az utolsó – óraátállítás), és az április első hetére eső Húsvét (a vallási ünnepkör) közösen kínál alkalmat a járványból kilábalással (a társadalmi körülményekkel) a megújulásra, mint egy isteni egybehangzás, szimfónia.

A böjtölő ember (aki a kényszerűségben fölvállalható lehetőségeket ismer föl) átrendezi, átszervezi szokásainak a háztartását: elhagyja a rossz berögződéseit, és begyakorolja lassan megújuló, szárba szökkenő életének a kezdődő jó szokásait. Azon érdemes munkálkodnunk ebben az időszakban, hogy a „világi”, evilági élet, és a „vallásos”, keresztény élet (vagy más megközelítésben a keresztény civilizáció és a keresztény vallás) ne essék, ne váljék szét a gondolkodásunkban és a hétköznapjainkban: ezt jelenti a keresztény valósághűség.

Jézus kereszthalálának az az értelme, hogy ő, a mag elhal, minthogy a természetnek a törvényei szerint csakis ekképpen lehetséges, hogy növény sarjadjon belőle. Ezt figyelembe véve, nem a siránkozásnak és a kesergésnek az ideje tehát a Nagyböjt, ahogyan azt némelyek esetleg gondolják.

A világ az ősbűnnel kizökkent a néki tervezett kerékvágásból, jelenleg a B-tervet éljük,

a szerkezeti és intézményes gonosz világában élő ember pedig valószerűen, valóságosan méri föl léthelyzetét, és a számvetése végén arra jut, hogy végtelenszer többre is képes lehet, a húsvéti esemény által az isteni vérkeringésbe csatlakozva.