Reading time: 9 minutes

Miközben minden szem a 2020-as amerikai elnökválasztás folyamatban lévő vitáira összpontosul, egy másik csata is kibontakozóban van az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságában, amely várhatóan az elkövetkező évtizedekben is jelentős hatással lesz mind az igazságszolgáltatási, mind a jogalkotási ágra. Nicole Nemeth írása.

2020. szeptember 18-án Ruth Bader Ginsburg bírónő, akit odaadó hívei szeretettel „Notorius R.B.G.” becenévvel illetnek, a rák elleni bátor harcát követően elhunyt. Még Bill Clinton egykori elnök jelölte ki Ginsburg bírónőt; a szenátus 1993. augusztus 3-án hagyta jóvá a hölgy Legfelsőbb Bíróság tanácsába való felvételét.

English version

Hivatali ideje alatt Ginsburg bírónőt széles körben méltatták kitartásáért, a nők jogainak előmozdításáért és a nemek közötti megkülönböztetés felszámolásáért olyan figyelemre méltó ügyekben, mint az Egyesült Államok kontra Virginia ügyben, továbbá szenvedélyes ellenvéleményének köszönhetően a Ledbetter kontra Goodyear Tire & Rubber Co. ügyben, hogy csak néhányat említsünk. 2018-ig Ginsburg egyetlen napot sem hagyott ki a szóbeli vitanapok közül, annak ellenére, hogy számos egészségügyi gondja volt, és időközben férje is elhunyt. Az általa kivívott egyetemes és pártfüggetlen tisztelet önmagáért beszél, kortársai megbecsülték és az utókorra gyakorolt hatása is jelentős.  Utódjának, Amy Coney Barrettnek magasra tette a mércét, különösen, hogy épp az ő munkássága segítette elő az utat számára, s most az ő helyét betöltendő esküdött föl a Legfelsőbb Bíróság testületébe.

Ahogy Barrett bírónő, Trump elnök jelöltje a figyelem középpontjába került, ösztönösen megkezdődött az összehasonlítgatás Barrett és Ginsburg között. Az utód minden szempontból rendkívül képzett és alkalmas, emellett rendelkezik a Legfelsőbb Bíróság társbírói szerepéhez szükséges tapasztalattal. 2017 októberében került az Egyesült Államok Hetedik Körzetének Fellebbviteli Bíróságára, a Notre Dame Egyetem jogi karának közkedvelt és megbecsült tanára volt, továbbá hétgyermekes családanya. Barrett az első anya az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán, akinek iskoláskorú gyermekei vannak.

Amikor összehasonlítjuk a két bírót, érdemes azzal kezdeni, hogy bár Ginsburg határozottan ellenezte a politikai részrehajlás vádját, és 1993-as jelölti meghallgatásán is kijelentette: „úgy gondolom, hogy jogértelmezésem nem liberális és nem is konzervatív” , döntései és ellenvéleményei vitathatatlanul liberálisak és progresszívek voltak.

Ginsburg bírónő egy élő, vagy más szóval: rugalmas alkotmányban hitt. Joggyakorlati megközelítése szerint az Egyesült Államok Alkotmánya olyan „időkhöz alkalmazkodó” dokumentum, amely értelmezésétől függően különböző jelentéstartalmat kaphat. Éles ellentétben áll ezzel a nézettel az originalizmus vagy a textualizmus joggyakorlata. E felfogások szerint az alkotmányértelmezésben nagyobb súlyt kell adni az Alkotmány konkrét szövegének és annak a keletkezés idején általánosan elfogadott nyelvi jelentéstartalomnak, amelyet az alapító atyák is alkalmaztak, és ami alapján ők értelmezték a szöveget. 

Barrett bírónő munkásságát szemlélve láthatjuk, hogy bírói filozófiájának gyökerei mélyre nyúlnak, amit ő maga még a néhai Antonin Scalia bíró, korábbi mentora mellett eltöltött gyakornokságára vezet vissza. Barrett büszkén áll ki az originalista ítélkezési gyakorlat szerinti jogértelmezés mellett. Amint azonban azt a jelölési meghallgatásai során is világossá tette, nem kíván Scalia hasonmása lenni:

„(…)Scalia bíró úr nyilvánvalóan a mentorom volt (...) Erőteljes védelmezője volt az originalizmusnak, akár csak a textualizmusnak is, és jómagam is így közelítem meg a törvényeket és azok értelmezését. És hasonlóan ahhoz, amit az imént mondtam az originalizmusról, a textualizmust is vallom, amikor a bíró úgy közelíti meg a szöveget, ahogy az annak idején íródott, és nem tölti föl azt saját értelmezésével. De határozottan kijelentem, hogy kinevezésem esetén nem Scalia bíró urat kapnák meg újra, hanem Barrett bírónőt. Méghozzá azért, mert az originalisták és a textualisták sem értenek mindig egyet."

Mit is jelent ez az egész leegyszerűsítve? Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága – mint az igazságszolgáltatási rendszer csúcsa  – az amerikai hatalmi rendszer harmadik és egyben utolsó ága a törvényhozó és a végrehajtó hatalom mellett. A jogalkotás és az igazságszolgáltatás nagyon jelentős kölcsönhatásban van. Ha az Egyesült Államok Alkotmányának szövegét a legalapvetőbb elemeire bontva értelmezzük, egyértelmű, hogy a törvényhozás alkotja a törvényeket, az igazságszolgáltatás pedig értelmezi azokat.

A mai napig döntő hatása van annak az aktivista és rugalmas alkotmánybíráskodási értelmezésnek, amely lehetővé teszi az igazságszolgáltatás számára, hogy tulajdonképpeni törvényeket alkosson az ügyekben hozott ítéletek révén, oly módon, hogy törvényeket vagy vélt jogokat hoz létre a meglévő törvények értelmezése és alkalmazása által. Ez is csuszamlós terep, mivel felhatalmazza a bíróságokat arra, hogy egy második törvényhozási ágként járjanak el, amely sokak szerint messze meghaladja az Alkotmány által a bíróságoknak biztosított jogkört.

Az eredetiség és a textualizmus mindazonáltal arra korlátozza a bíróságokat, hogy az egyes eseteket az Egyesült Államok Alkotmányának eredeti szándéka szerint értelmezzék, az irányadó törvény(ek) megírása idején érvényes értelmezés alapján, illetve arra, hogy az adott aktus tekintetében megállapítsák, hogy e jogszabályok, precedensek és törvények keretein belül marad-e. Még akkor is, ha a bíró személyes vagy morális alapon nem ért egyet az adott esetre alkalmazandó irányadó törvényekkel, félre kell tennie személyes meggyőződéseit, és szigorúan arról kell döntenie, hogy mi szerepel a jogban, vagy mit állapított meg a precedensjog és az alkotmány. Nem az a feladata, hogy maga „töltse ki” a hézagokat, és ezáltal a bírói tanácsban törvényeket alkosson. Alkalmazható jogok hiányában, ha törvényt kell létrehozni, vagy személyiségi jognak teret adni, a jogszabályt a törvényhozásnak kell meghatároznia, illetve bővítenie, és nem a bíróságoknak kell helyrehoznia.

2020. október 26-án 52-48 arányú többséggel szavazta meg az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa Amy Coney Barrett társbírói jelölését a Legfelsőbb Bíróságba, akit Clarence Thomas tanácselnök fel is esketett a testületbe. A kinevezésnek nagyon fontos következményei vannak a bíróság munkájára nézve.

Míg Barrett a néhai Ginsburg által megüresedett helyet tölti be, a két jogász a lehető legellentétesebb bírói filozófiát képviseli.

Ginsburg aktivista jellegű joggyakorlatának köszönhetően a progresszív mozgalom a jogalkotási ágban a „Ginsburg-táborral” történő gyakorlat kiterjesztésének előnyeit élvezhette, ami csaknem harminc éven át egyesítette a bírókat az aktivista jogalkalmazás égisze alatt. Ezzel ellentétben, Barrett legfelsőbb bírói kinevezésével többségbe kerülnek a testületben azok a bírók, akik a törvények és az alkotmány originalista és textualista értelmezését képviselik. Ez jelentős elmozdulást jelent a Legfelsőbb Bíróság elé kerülő ügyekben, a testület ítéleteiben. Valószínűsíthető tehát, hogy a törvényhozás rövidebb pórázon lesz tartva a következő évtizedekben.

A 2020-as elnökválasztás vitatott kimenetelét, illetve a Pennsylvania, Georgia, Michigan, Arizona és Wisconsin államokban indított választási pereket látva, napról-napra valószínűbbnek tűnik, hogy az ügy valamilyen formában a Legfelsőbb Bíróság elé kerül majd. A bíróság már a hírhedt Gore kontra Bush vitában tisztázta: „Az elnöki elektorok kinevezésének törvényi rendszerétől való jelentős eltérés szövetségi alkotmányos kérdést vet fel.” Barrett bírónő társbírói szerepkörében hamar perdöntő helyzetbe kerülhet, amikor az Egyesült Államok történetének legvitatottabb kimenetelű elnökválasztását vizsgálják felül.


A szerző Nicole Nemeth, a Budapest Fellowship Program Senior Fellow ösztöndíjasa.

Borítókép: Bill Clark/AP