Nem kevesebb, mint tizenöt tagállam csatlakozott nemrégiben ahhoz a kötelezettségszegési eljáráshoz, melyet az Európai Bizottság indított az Európai Bíróságon Magyarország ellen a kiskorúak védelméről szóló vitatott törvény miatt. Brüsszel szerint ez a törvény a 18 év alattiak számára szexuális tartalmak (beleértve a homoszexualitást és a genderideológiát) tiltásával sérti a Szerződésben foglalt „közös értékeket”, nevezetesen a diszkriminációmentesség elvét.

Az, hogy tizenöt ország követi a Bizottság példáját egy országgal szemben, ritka eset, de hogy ezt a "közös értékek" nevében teszik egy nemzeti jogszabály megtámadása érdekében, az első olyan eset, amely a konszenzus látszatán túl sok kérdést vet fel. 

Mert bármit is gondoljunk a 2021 óta a hírekben szereplő magyar törvényről, egy legalább annyira lényeges, mint amennyire elhanyagolt előzetes kérdés továbbra is fennáll: a magyar kiskorúak szexuális felvilágosítása mennyiben tartozik az Európai Unió hatáskörébe? Milyen jogalapon hivatkozik az EU arra, hogy ezt a törvényt megtámadhatja? 

Pontosan ezeknek a "közös értékeknek" a nevében, amelyekre oly gyakran hivatkoznak, de soha nem határozzák meg. És még ha első pillantásra indokoltnak is tűnik a Bizottság megközelítése, előfordulhat, hogy ez a homályos fogalom ideális jogi alibiként szolgál a nemzeti hatáskörök eltérítésének és egy ideológiai irányvonal erőltetésének igazolására. Szigorúan véve az Uniónak nincs felhatalmazása arra, hogy beavatkozzon ezekbe az ügyekbe. A Szerződés még ebben a kérdésben is egyértelmű: az EU-nak "teljes mértékben tiszteletben kell tartania a tagállamok felelősségét a oktatás tartalmára és az oktatási rendszerek megszervezésére vonatkozóan". Ennek ellenére kötelezettségszegési eljárás indult, tizenöt ország válaszolt, az EU Bírósága pedig jövőre hozza meg ítéletét.

Kompetenciák nélkül? Igen, mert amikor az EU-nak nincs kifejezett felhatalmazása, a Bizottság sajnálatos módon hajlamos arra, hogy a fő panasztól elrugaszkodott, eltérő jogalapokra hivatkozva magára szabja azt. Ebben az esetben a magyar törvényt az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásával, a személyes adatok védelmével vagy az európai audiovizuális jogszabályokkal ellentétesnek mondják. Elég lenne tehát, ha egy nemzeti jogszabály közelítene a több tízezer európai jogszabály valamelyikéhez ahhoz, hogy bármely nemzeti szöveg az EU hatáskörébe kerüljön, és így e meghatározatlan európai értékek alapján ítéljék meg. Természetesen akkor, és csakis akkor, ha a Bizottság ezt kívánja, mert hogy a jogi "kreativitás" egy rétegét is hozzáadjuk, emlékezzünk arra, hogy a Szerződések őre rendelkezik azzal a túlhatalommal, hogy jogsértést indítson vagy tartózkodjon attól anélkül, hogy igazolnia kellene magát. Mégpedig akkor, ha akarja, amikor akarja, és akivel szemben akarja. 

Igaz, hogy a Bizottság évtizedeken keresztül óvatosan élt ezzel az előjogával, úgy tűnik azonban, hogy a szélsőséges ideologizálás és a messianisztikus küldetéstudat korában a korszellem az "értékeknek" elsőbbséget ad a jogszabályokkal szemben, és visszaélésszerűen hivatkoznak az utóbbiakra, hogy megkerüljék azokat, és a jogszerűség látszatát adják olyan lépéseknek, amelyek nem feltétlenül jogszerűek. Az EU az ideológia döntőbírójának szerepét vette át, olyan nagy mérlegelési jogkörrel, hogy az önkényessé válik?

Képzeljük el egy pillanatra, hogy Brüsszel úgy gondolja, hogy a szekularizmus diszkriminatív és iszlámellenes, és ezért ellentétes az európai értékekkel. Nincs értelme spekulálni, még akkor sem, ha ez a vízió lassan utat tör magának Brüsszel titokzatos világában: ez Franciaország politikai súlyát tekintve elképzelhetetlen, de elméletileg lehetséges lenne. Franciaország kihasználhatná helyzetét egy olyan eljárásmóddal szemben, amely számos visszaélésnek ad utat, és lehetővé teszi, hogy az EU értelmetlen és olykor ideológiai ürügyekkel elszívja a nemzeti hatásköröket. De mi a helyzet a többi országgal, ők is megtehetnék ugyanezt? Vajon a politikai súly lenne a fő kritériuma annak, hogy bírósági eljárás alá kerüljenek vagy megmeneküljenek? A "közös értékek" nevében ez lenne a legkisebb paradoxon.

Ez a messianisztikus reflex annál is inkább aggasztó, mivel Brüsszel a közelmúltban egy félelmetes fegyverre tett szert, amelynek körvonalai pontatlanok: a pénzügyi feltételrendszerre. Más szóval, a teljes európai pénzügyi manna visszatartásának lehetősége, ha "a jogállamiság elveinek megsértése aláássa vagy komolyan veszélyezteti az uniós költségvetés hatékony és eredményes pénzgazdálkodását". Ha csak a csalás elleni küzdelemről és az európai pénzek hűtlen kezelésének megakadályozásáról lenne szó, hogyan lehetne ezt ellenezni? De ha éppen ellenkezőleg ezt a mechanizmust arra használnák fel, hogy egy országban alkotmányos változtatásokat kényszerítsenek ki, vagy egy oktatási reformot bomlasszanak fel, akkor ez a hatalommal való közeli és távoli visszaélésnek tűnne. A legújabb példa: a magyar egyetemi hallgatók kétharmadának, azaz 180 ezer magyar diáknak a kizárása szeptembertől az Erasmus programból annak ellenére, hogy nem találtak bizonyítékot csalásra vagy potenciális kockázatra.

Röviden, egy átláthatatlan mechanizmus, amely rendkívül súlyos szankciókat szab ki a feltételezett vagy nemlétező bűncselekményekért, ezúttal egy másik mindenre kiterjedő "érték", a jogállamiság nevében. Ráadásul annak tudatában, hogy 2021 óta Törökország szerves része ennek a zászlóshajó programnak, amelynek célja a hídépítés és az európai ifjúság megteremtése, és amelynek tagságát soha nem kérdőjelezték meg, ez a "biztos, ami biztos" kizárás zavarba ejtő. 

Az is aggasztó, hogy ezek a visszaélések közömbösség, sőt általános elismerés közepette történnek. Az biztos, hogy a teljes erővel zajló ukrajnai háború minden figyelmet megérdemel, amit csak lehet. Az EU döntő szerepet játszik a háborúban, ami lehetővé tette, hogy helyreállítsa a róla kialakult képet a közvélemény szemében, amely többnyire elégedett ezzel az unióval. De nekünk aggódnunk kellene azonban amiatt, hogy ilyen visszaélésekre egy súlyos geopolitikai válság közepette kerül sor, és hogy az európai költségvetést alattomos politikai nyomásgyakorlás eszközévé alakították át, a törvényt megsértve ezzel, éppen a jogállamiság nevében.

Vannak, akik elégedettek azzal, hogy az EU a válságokra épül, és örülnek ennek az "egyre szorosabb Uniónak", amelyet felülről erőltetnek, nem pedig alulról akarnak, elfelejtve, hogy így az EU demokratikus értelemben egy agyaglábú óriás marad. Mások azzal érvelnek, hogy az Unióhoz való csatlakozással minden új tagállam elkötelezi magát a Szerződésekben oly homályosan leírt közös értékek tiszteletben tartására, amelyek értelmezése csodával határos módon egyértelművé és egyoldalúvá vált. Ezekkel a magyarázatokkal szemben ne feledjük, hogy az európai építmény valódi alapköve a hatáskörök megosztásának elve, az aranyszabály, amely szerint "minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháznak az Unióra, a tagállamoké". Ez az elv világos és pontos, mégis széles körben lábbal tiporják. Az ember néha elgondolkodik azon, hogy egyes közép-európai országok bajkeverő szerepükben, ahelyett, hogy megszegnék a játékszabályokat, valójában csak emlékeztetnek bennünket azok fontosságára. Egy olyan szemtelenségre, amelyet a "közös értékek" és a "jogállamiság" nevében magas áron, kemény valutával fizetnek meg.

-

A cikk eredetileg itt jelent meg francia nyelven.