Emmanuel Macron október 2-án már-már programalkotónak nevezhető beszédet tartott Les Muraux városában, melyben részletesen kifejtette, mit gondol az iszlamista szeparatizmusról és annak kezeléséről. Habár a francia kormány még a nyár közepén bejelentette a „köztársaság értékeit megerősítő” törvényjavaslat előkészítését, konkrétumokat viszont csak ekkor ismert meg a szélesebb közönség. Ezek a konkrétumok pedig sokakat meglepetésként értek.
A muraux-i beszéd felkavarta a téma körül az elmúlt években kialakult állóvizet, hiszen Macron a liberális oldalra kevéssé jellemző retorikával élt. A francia elnök élesen szembehelyezkedett azzal az európai status quóval, miszerint az iszlamizmussal való konfliktus felvállalása kizárólag a radikális, jobboldali politikusok védjegye. Éppen ezért sokan – többen az En Marche-on (EM), azaz Macron pártján belül is – úgy értelmezték mindezt, hogy élesen jobbra tolódott, ez pedig komoly változást jelentene mind a francia belpolitikában, mind az Európai Unió színpadán az eddig centrista, szociálliberális pártként elkönyvelt EM-nek is.
A beharangozott intézkedések többek közt magukban foglalják az iskolarendszeren kívüli otthoni oktatás (mely igen elterjedt a muzulmán közösségben) betiltását, egy, az imámok által betartandó „köztársasági értékek chartájának” kidolgozását, valamint az internetes gyűlöletbeszéd elleni sokkal aktívabb fellépést. Amennyiben valóban ilyen formában kerül elfogadásra a törvénytervezet, az hatalmas horderejű változásokat eredményezne a francia társadalomban.
Az első és talán legfontosabb alapvetés a laicizmus, amely a francia állam kialakításának és működésének egyik alapgondolata. Ezt sokszor hajlamosak vagyunk az egyházak és az államszervezet szétválasztásaként értelmezni és ebben a jelentésében vallásellenes eszmeként értékelni. A laicizmus ennél azonban többet, mást takar a jelenlegi francia kormányzat értelmezésében: Marlène Schiappa, a kérdéses törvénytervezetet először bemutató francia miniszteri megbízott megfogalmazásában „a laicizmus a dolgok szétválasztását segíti, hogy ezáltal még inkább egyesítsen bennünket.” A progresszív francia felfogás szerint csakis a magán- és a közszféra éles elhatárolása teheti szabaddá a vallásgyakorlást, és az állam semlegessége tudja csak garantálni, hogy minden állampolgára abban hihessen (vagy épp ne hihessen), amiben lelkiismerete szerint jónak látja.
Macron politikája a köztársaság ezen alapvető értékét célzott megvédeni, mivel – álláspontja szerint – az iszlám politikai babérokra tör Franciaországban. Ugyanakkor a francia állam az 1905-ös, az egyházak és az állam szétválasztásáról szóló törvény értelmében egyetlen vallási felekezetet sem ismer el, tart nyilván vagy támogat, így hiba lenne a laicizmus védelmét iszlámellenességként interpretálni. Sokkal inkább van szó a politikai iszlám (islam politique) és az iszlám szeparatizmus mint a laicizmusnak ellentmondó államszervezési ideológia (avagy Macron megfogalmazásával egy „tudatos, megtervezett politikai-vallási projekt, ami a köztársaság értékeinek visszatérő megsértésében ölt testet”) ellen való küzdelemről. Ez a francia állam olvasatában viszont egyáltalán nem sérti a jelentős muszlim kisebbség szabad vallásgyakorláshoz való jogát, csupán annak elismerését követeli meg, hogy a köztársaság törvényei magasabb rendűek a vallási törvényeknél.
Érdemes elgondolkodni mindennek érvényességén a muszlimok szemszögéből is.
Az első kérdés talán egyetlen feloldása francia szemszögből az imámok mint a muzulmán hit tanítói „köztársaság-kompatibilissé” tétele, s ezzel indirekt módon az egyszerű hívők befolyásolása a köztársasági értékek tiszteletének irányába. A második kérdés kapcsán Macron szerint csakis a politikai iszlám megregulázása a cél, hiszen ez áll szemben a laicizmussal. Ugyanakkor a politikai iszlám objektív definíciója nélkül aligha kerülhetik el esetenként az egyszerű hívek korlátozását is.
Mindenesetre, ahogy azt muraux-i beszédében hangsúlyozta, a francia elnök semmi szín alatt nem hirdet harcot az iszlám vallás ellen, és nem célja stigmatizálni sem a muzulmán kisebbséget, hiszen a köztársasági szemlélet szerint ők is ugyanolyan teljes jogú francia állampolgárok, mint akár a keresztények, akár a nem hívők. Emellett egy november 16-i interjújában Macron élesen bírálta azt az elképzelést is, hogy a radikális iszlámmal való szembehelyezkedését a keresztény értékek védelmeként értelmezzék, hiszen egy szekularizált államban a politika vallási kérdésekben nem foglal állást.
Ez egyben arra is enged következtetni, hogy a macroni értelmezés nagyban eltér a jobboldalon sokat hivatkozott és általánosan elfogadottnak tekinthető huntingtoni, jelen korunk konfliktusait a civilizációk összecsapásaként értelmező szemlélettől. Macron szerint sokkal inkább egy „barbarizmus és obskurantizmus ellenes” harcról van szó, mely csakis nemzetközi együttműködéssel és összefogással orvosolható.
Habár a köztársasági értékek védelmét célzó törvényjavaslatot a miniszterek tanácsa előreláthatólag csak december 9-én fogja tárgyalni, vannak már arra utaló jelek, hogy francia kezdeményezésre ebben a kérdésben is sokkal szorosabb európai együttműködés valósuljon meg. Ezt jól példázza a november 10-én, az idei iszlamista terrortámadások által sújtott országok és az EU-s intézmények képviselőinek részvételével tartott közös sajtótájékoztató, melyen egyetértés mutatkozott a szorosabbra font rendőri összefogás, a gyűlöletbeszéd online megfékezése iránti erőfeszítések és a schengeni együttműködés megreformálása, biztonságosabbá tétele ügyében is.
Mindezek figyelembevételével világosan látszik, hogy Macron nem fogja elcsábítani a következő választáson Le Pen pártjának radikális szavazóit, még ha sokan ezt is vetítenék előre. Ugyanis a politikai iszlám visszaszorítására meghozott francia intézkedések mögött nem napjaink jobboldali pártjainak érvrendszere (azaz a keresztény értékek védelme és a bevándorlásellenesség) bújik meg, hanem sokkal inkább egy integratív, européer, ugyanakkor pragmatikus meggondolás. A macroni gondolkodás vezérfonala továbbra is centrista, amelybe beleillik a köztársaság értékeinek védelme, valamint a problémák nemzetközi megoldásába vetett szilárd hit is.
A szerző Nagy Márton, az MCC Junior Programjának diákja, az írás a DiploMaci Blog rovatban jelent meg.
Borítókép:tellerreport.com
