Az első hír, amely felkeltette a nagyközönség figyelmét az volt, hogy Törökország bejelentette, blokkolni fogja Svédország és Finnország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződéshez. A két északi állam eddig még nem kérte a felvételét az 1949-ben alapított NATO-hoz, de a február végi, Ukrajna elleni orosz agresszió teljesen megváltoztatta a hozzáállásukat. Sauli Nénistől finn elnök és Sanna Marin kormányfő 2022. május 15-én, Magdalena Andersson svéd miniszterelnök pedig egy nappal később jelentette be, hogy országa csatlakozni kíván az Észak-atlanti Szövetséghez. Ehhez az is kellett, hogy az eddig semleges országokban a lakosság nagyrésze is támogassa a csatlakozási kérelmet. Egy május eleji felmérés szerint Finnországban a csatlakozást támogatók aránya 76%-ra nőtt. Svédországban a támogatottság nem ér el ilyen szintet, de meghaladja az 50%-ot.
Az orosz reakció sem váratott magára sokáig a két ország bejelentése után, Moszkva következményeket helyezett kilátásba, mivel szerintük ez a folyamat a térség militarizálásához vezet, tehát kénytelenek lesznek válaszolni, ha a NATO nukleáris fegyvereket telepít határai közelébe. Az kijelenthető, hogy a jövőben el fognak szaporodni az orosz kibertámadások különböző európai célpontok ellen, valamint egyre gyakoribbak lesznek a diplomáciai vagy katonai provokációk, az energetikai nyomásgyakorlásról nem is beszélve. A bejelentés utáni napokban a Gazprom le is állítottaa finnországi gázexportot. Feltevődik a kérdés, hogy vajon Ankara Moszkva kívánságát teljesíti-e a NATO bővítés lehetséges megakadályozásával? A válasz inkább nem. Az orosz-török diplomáciai viszony, ha nincs is épp mélyponton, de azért nem nevezhető felhőtlennek. Még Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint sem reális, hogy Ankara meg fogja akadályozni a két skandináv állam csatlakozását a katonai szövetséghez.
Akkor mégis mi ez a keménykedés? A török álláspont szerint a két északi állam nemcsak, hogy befogadott, de támogatis olyan kurd fegyveres csoportokat, amelyek mind Törökországban, mind Európában terrorszervezetként vannak nyilvántartva. A másik érv szerint, a 2016-os puccskísérlete után, Fethullah Gülen hitszónok számos híve Svédországba és Finnországba menekült a török hatóságok elől. A török kormánypárti média szerint összesen 17 állítólagos PKK-tagot és 33 üldözött gülenistát kellene kiadniuk az északiaknak, ezek azonban nincsenek arról meggyőződve, hogy nem csak egyszerű politikai leszámolásról van szó.
Tehát a NATO bővítés blokkolásának szándéka komplex, egyik részét a török belpolitika, míg a másikat az amerikai-török viszony adja. Május végén a török vezetés nagy felháborodással vette tudomásul, hogy a görög miniszterelnök az Egyesült Államokbeli útján, megpróbálta megakadályozni a törökök F-16-os vadászrepülő beszerzésük. A görög-török viszály nem újkeletű, régóta különböznek tengeri határokról és migrációról, sőt újabban a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett jelentős földgázmezők hovatartozásáról. De várhatóan az Egyesült Államok vadászbombázó eladási terveit nem fogja túlságosan érinteni a görög vezetők álláspontja. Az Egyesült Államok félelme egy másik, nagy volumenű török harcieszköz beszerzésnél, hogy a legmodernebb F-35-ösök technológiája az oroszokhoz kerülhet.
Az elképzelés szerint, helyi és nemzetközi civil szervezetek bevonásával, százezer házat építenének a részben török erők által biztosított Idlíb tartományban, ahova önkéntes alapon térhetnének vissza az emberek. A projekt nemcsak lakónegyedekről, hanem mecsetek, iskolák, korházak, játszóterek, valamint ipari létesítmények építéséről szól. De ne tévesszen meg senkit ez a nagy jószándék a török vezetés részéről. Ezen tervek motivációja is nagyrészben belpolitikai, mivel a 2023-as választásokra hangolódva az ellenzék egyre gyakrabban játssza ki a „menekültkártyát”. Ugyanilyen szándékot vélünk felfedezni az Irak területén indított katonai offenzívákkapcsán is. Itt egy harminc kilométer mély „biztonsági zóna” kialakítása a cél egy 1200 kilométeres szakaszon, nem csak a kurd milíciák felszámolása.
A szomszédunkban zajló háború kitörése után az európai országok függetlenedi szeretnének az orosz energiahordozóktól, de legalábbis diverzifikálni a beszerzésüket. Erre egy opció lehet a Fekete-tenger alatti, Törökországhoz tartozó nemrég felfedezett gázmező. Az itt található mennyiséget 320 milliárd köbméterre becsülik, ami nagyjából Magyarország 40 évnyi földgázfogyasztásával egyenlő. Igaz, hogy ez a mennyiség nem számít óriásinak, de Ankara tervei szerint már jövőre megindulhat a kitermelés. Eddig nem tervezték a gázkincset kivinni az országból, de a mostani európai energiaigény felülírhatja az elképzeléseket. Mindenesetre az oroszországi gázimport fokozatos csökkentésére irányuló európai erőfeszítések Törökországot helyezhetik az Azerbajdzsánból és Izraelből származó alternatív szállítási útvonalak középpontjába.
Terveik szerint Odesszából indulva, a Boszporuszon keresztül, egy török hadihajók által biztosított folyosón kéne eljuttatni a háború miatt megrekedt gabonaszállítmányokat és egyéb élelmiszer-alapanyagokat a világ különböző pontjaira. Török tisztviselők szerint a tárgyalások már folyamatban vannak az orosz és az ukrán féllel is egyaránt.
Ankara nemcsak a Nyugattal próbál egy jobb tárgyalási pozíciót kialakítani, hanem Moszkvával is. A török vezetés párhuzamosan kettős játékot játszik: egyfelől harci drónokkal támogatja Ukrajnát, majd Ankara megtagadta Moszkva néhány hadihajójának belépését a Fekete-tengerre, mindeközben otthont adott az orosz–ukrán-béketárgyalások első két fordulójának. Másfelől Törökország nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, így akarván bevonzani az orosz pénzeket és turistákat. A török elnök jól lavírozik a nemzetközi politikában, mivel azon kevés vezetők közé tartozik, aki rendszeres kapcsolat tart fenn Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Láthatjuk, hogy az ankarai vezetés mennyire ügyesen használja ki az orosz-ukrán háborút geopolitikai céljai érvényesítésének érdekében. A tőle távol eső konfliktust felhasználva akar több legyet is üthet egy csapásra. Prioritás számára a korszerű amerikai fegyverek beszerzése, de a szír menekültek egy nagy részétől is meg szeretne szabadulni, mindeznek érdekében nem tántorodik el a politikai zsarolástól az Észak-atlanti Szerződés Szervezetén belül. Azt se felejtsük el, hogy a 2023-as választási év lesz Törökországban, nemcsak az elnököt választják meg, hanem egyidejűleg a törvényhozás tagjait is. Ezek a külföldi politikai konfrontációk jót tesznek a regnáló politikai erőknek egy igen gyenge gazdasági környezetben. Hogy mekkora sikereket fog az ország geopolitiakailag elérni, az kiderül a közeljövőben.
