A hazai irodalmi diskurzus egyik leggyakrabban elhangzó közhelye, hogy Móricz Zsigmond Rokonok című alkotásában a korrupt, önmagát meghaladni képtelen Magyarország tükröződik vissza. Természetesen nem alaptalan a vélekedés, hogy a regény esszenciaként magában foglalja a szerző negatív vélekedését kora közállapotaival kapcsolatban, s ekképpen valóban olvasható lehangoló társadalomkritikaként is. Ugyanakkor az – egyébként igen nagy számú – műértelmezésekben a legritkábban kerül elő, hogy az író egy fiktív település, a beszédes nevű Zsarátnok közösségi viszonyainak ábrázolásával valójában a politika természetével kapcsolatban is karakteres állításokat fogalmazott meg.
Erre utal, hogy a Rokonokban Móricz tudatosan a politikai valóság emberközeli és természetes rétegét, az önkormányzati szintet helyezte fókuszba, ezáltal próbálva ideális elemzési keretet teremteni ahhoz, hogy tanulmányozhassa a politikai működésmód jellegzetességeit. Ha innen nézzük, szembetűnő a hasonlóság Tilo Schabert Boston Politics című könyvével. A német politikatudós a Bostont 16 éven keresztül vezető polgármester, Kevin White munkásságát vizsgálva szintén a városi dimenziót tartotta alkalmasnak a politikum kulcsfontosságú vonásainak feltárásához.
Az ugyancsak realista politikaképet sugárzó Rokonokban a frissen megválasztott főügyész, Kopjáss István üstökösszerűen ívelő politikai karrierjét, majd hirtelen bukását ismerhetjük meg. A főszereplő története felfogható egy félig-meddig sikeres tanulási folyamatként is, melynek keretében tragikus megkésettséggel ugyan, de sok mindent megértett a hatalomközpontú politizálás mibenlétéről. A politikától mindaddig teljesen távol maradó Kopjáss életében először találkozott a hatalomért folytatott küzdelem elsőbbségével, s itt tapasztalta meg, hogy miféle szempontrendszert követve alakul a politikai szereplők viselkedése. Így nyilvánvaló lett számára, hogy a politikai logika lényegileg különbözik a más típusú, például gazdasági vagy erkölcsi megközelítéstől. Ennek megfelelően
A minderre szépen lassan rájövő s illúzióitól megszabaduló Kopjáss szembesült azzal, hogy a politika világát, melybe mindenféle előzmény nélkül belecsöppent, az eszmék és az ideológiák helyett sokkal inkább az érdekek vezérlik. Hivatali munkája során rádöbben arra, hogy a kidolgozott szakpolitikai programok a gazdasági szempontokon túlmenően mindenekelőtt a települést ősidők óta irányító polgármester politikai céljait szolgálják azáltal, hogy a társadalmi stabilitást biztosítva továbbra is érdekeltté teszik a város életében fontos szerepet játszó személyeket az aktuális rendszer fennmaradásában.
Szintén Kopjáss legfőbb felismerései közé tartozik, hogy a politikáról alkotott modern elképzeléssel szemben nem az egyértelmű feladatkörrel felruházott szervek a döntő jelentőségűek, hanem jóval nagyobb súllyal bírnak a személyes viszonyok. Ebből következően a politikai döntéshozatal sem világosan lefektetett jogi folyamatok mentén történik, hanem fogadások, kártyapartik és egyéb találkozók keretében születnek meg a város egészét érintő intézkedések. A főügyész tehát egyre tisztábban látja, hogy félreértés a politikai ügymenetet jól leírható, formalizált eljárásként jellemezni, hiszen karakteréből fakadóan
Főszereplőnk mindinkább azt tapasztalta, hogy a hivatalos intézmények látszatvalósága helyett a politikában sokkal inkább egy informális társadalmi intézményre, a családra jellemző mechanizmusok a meghatározóak. A regény emlékezetes jelenete, amikor a fontos emberré lett Kopjáss és távoli rokona, a Takarékot igazgató Kardics összefutnak az utcán. Noha utóbbi mindaddig tudomást sem vett a családi kötelékről, hirtelen zavarba ejtő közvetlenséggel szólt a frissen kinevezett főügyészhez: „Csütörtökön este nálunk fogadóestély. Feleségeddel együtt szeretettel várunk. Igazán csúnya, csúnya dolog, hogy még egy vizitre sem érezted magad kötelezve, sógor és rokon létedre, édes egy Pistám. El ne maradjatok, mert érted megyek, és hat ökörrel vontatlak ki benneteket, ti morózus emberek... Szabad így elbújva élni, te. Nekem kell felfedezni a rokonságot?... De hát ez már így van, kiveszőben a régi magyar szokás, pedig az tartotta fenn a hazát ezer éven át, a nemzetségi összetartás.”
Kopjáss is érzi, hogy ebben a világban rokonságon nem vérségi, hanem politikai kapcsolatot kell érteni: rokonnak lenni annyit jelent, mint egy politikai közösséghez tartozni, elfogadva, sőt, felvállalva annak játékszabályait még akkor is, ha időnként helyteleníti is őket az illető. A rokon (schaberti terminológiával: a politikai barát) legfontosabb tulajdonsága tehát a lojalitás, az, hogy a „jó” és a „rossz” időkben egyaránt kitartson a számára biztonságot nyújtó politikai társulás mellett. Feladata, hogy a „családfő”, jelen esetben a polgármester utasításait követve s akár saját érdekeit háttérbe szorítva a közösség sikereiért tevékenykedjen. Az ilyen típusú szervezetekre – amelyeket Schabert személyes pártnak nevez – jellemző hierarchikus működésmódból fakadóan a magas pozícióban lévő családtagoknak kötelessége gondoskodni a vele függő viszonyban lévő, rászoruló rokonokról.
legalább olyan fontos tényező, hogy személyében egy olyan embert véltek felfedezni, aki révén távolról kapcsolódhatnak a kaotikus s veszedelmes időkben egyedüli menedékül szolgáló politikai közösséghez és annak nagyhatalmú fejéhez. Ebből adódóan jóval közelebb járunk az igazsághoz, ha a műhöz leggyakrabban társított fogalmakat, a protekciót és a nepotizmust elsősorban politikai és nem gazdasági jelenségként értelmezzük.
Ha az elejétől fogva sejthető drámai végkifejlet felől elemezzük Kopjáss történetét, akkor egy sajátos ambivalenciát figyelhetünk meg. Viselkedését tekintve egyszerre fedezhető fel a politikai logika hiánytalan adaptálásának szándéka és a tapasztalt politikai mechanizmusokkal szembeni elégedetlenség. Ennek megfelelően a regény mondanivalója is kétfelé ágazik. Ami az előbbit illeti: a végzetes kudarc paradox módon a főszereplő politikai tudásszerzésének végpontja, amikor is megérti, hogy a hatalmi szempont mint kiiktathatatlan politikai tényező minden körülmények közt kulcsszerepet játszik a társadalmi lét megszervezésében, épp ezért a sikeres politikus számára az egyik legfontosabb lecke a mögötte álló logika elsajátítása. Ezen túlmenően azonban a móriczi történet legalább ennyire hangsúlyos üzenete, hogy a politikát tisztán hatalmi kérdésként azonosító szemlélet a közjó elvét szem elől tévesztve lényegileg alkalmatlan arra, hogy a legtágabb értelemben vett politikai közösség számára optimális együttélési kereteket teremtsen. Ennek megfelelően a regény bátran értelmezhető a politikum autonómiáját felismerő, ám az erkölcsi szempontokra érzékeny politikafelfogás melletti kiállásként.
