Ahhoz, hogy párhuzamot lehessen vonni a jelen kor és 2008 között, meg kell vizsgálni, hogy milyen tényezők vezettek a 2008-as válság kitöréséhez: 

I. A 2008/09-es válság közvetlen okai

A válságról számos irodalom született, amiket feldolgozva az okokat 5 fontos tényezőre lehet visszabontani, ezek a következők:

  1. Alacsony jegybanki kamatok a 2000-es évek elején
  2. Kockázatos hitelek értékpapírként való továbbértékesítése
  3. Enyhe kormányzati szigor
  4. Hitelminősítők laza standardjai

I.1. Alacsony jegybanki kamatok

A 2000-es évek elején az amerikai gazdaságot két súlyos válság érintette: először a dotcom válság, majd a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. Az 2001. évben a gazdaság mindössze 1%-kal nőtt az előző évhez képest, és 2003-ban is csak 2,8%-os növekedést regisztráltak az elemzők. Válaszként erre a tendenciára az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed), 2001 és 2004 között 6,5%-ról 1%-ra csökkentette az irányadó kamatlábat, összesen 11 lépésben. A Fed remélte, hogy az alacsony kamatkörnyezet ösztönzi majd az amerikai gazdaság fellendülését.

Azzal a gondolattal, hogy az alacsony kamatkörnyezet elősegíti a kedvezőbb hitelezést, ami növeli a beruházásokat, új munkahelyeket teremt, és a fogyasztást is ösztönzi, a bankok kihasználták az alacsony kamatszintet. Ezt követve a lakosság is nagy volumenű ingatlanvásárlásokhoz és jelzáloghitelek felvételéhez fordult. 2005-ben a lakossági jelzáloghitelek összege közelített az 1,3 billió dollárhoz, ami több mint négyszerese volt a 2020-as értéknek.

Az ingatlanok iránti hatalmas kereslet miatt az ingatlanárak meredeken emelkedtek, amit a befektetők is észleltek, ezért a kereslet tovább növekedett, és az ingatlanpiacon megindult a lendületes növekedés. Az alacsony kamatszint mellett a bankok olyan hiteleket is folyósítottak, amelyeknek a kedvezményezettjei gyenge vagy egyáltalán semmilyen hitelminősítéssel sem rendelkeztek. Ezeket a hiteleket a szaknyelv subprime (másodrendű) hiteleknek nevezi. Mivel az ingatlanárak folyamatosan emelkedtek, a „rosszul teljesítő" ügyfeleknek is lehetőségük nyílt az ingatlan eladására és akár profit realizálására, vagy a megnövekedett érték miatt a hiteleik refinanszírozására.

I.2. Kockázatos hitelek értékpapírként való továbbértékesítése

A válság kitöréséhez jelentősen hozzájárult, hogy a bankok a subprime hiteleket értékpapírosítani kezdték. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a bankok több száz vagy akár ezer hitelt összekötöttek egy értékpapírban és piacra vitték őket. Ezáltal a bankok likviditáshoz jutottak és még több hitelt voltak képesek folyósítani. Ezeket a konstrukciókat nem csak magánszemélyek, hanem intézményi befektetők is előszeretettel vásárolták: nyugdíjalapok, hedge fundok, ami a válság mélyülését később egyértelműen segítette.

I.3. Enyhe kormányzati szigor

Az állam szerepe sem hagyható ki a válsághoz vezető tényezők elemzése során. Az amerikai állam a ’90-es években a gazdasági növekedés érdekében olyan szabályozásokat alkotott, amik hozzásegítették a bankokat ahhoz, hogy hatalmassá váljanak. Ennek az egyik megjelenési formája a Glass-Steagall-törvény 1993-as visszavonása volt. Ez a törvény eredeti kiadásakor egyrészről elválasztotta egymástól a befektetési és kereskedelmi bankokat: megtiltotta a bankoknak, hogy a betéteket kockázatos eszközökbe fektessék. Visszavonása tette lehetővé a bankok számára a subprime hitelezést, illetve a jelzálogosítás formáját.

I.4. Hitelminősítők laza standardjai

A hitelminősítők felelőssége sem hagyható ki a kérdéskör vizsgálata során. A legnagyobb szereplők (többek között a Moody’s, az S&P és a Fitch Group is) hibásan mérték fel a hitelek kockázatát és igen kockázatos termékekre is a legjobb, AAA besorolást adták. Ezzel hamis képet közvetítettek a befektetőknek, ami az információs aszimmetria növekedéséhez vezetett. 

II. Állami beavatkozás az USA-ban

Az amerikai törvényhozó testület – felismervén a begyűrűző válságot – 2008. október 3-án elfogadta az „Emergency Economic Stabilization Act”-et (Sürgősségi Gazdasági Stabilizációs Törvényt). A George W. Bush által vezetett kormány ettől a programtól várta, hogy majd megakadályozza az amerikai pénzügyi rendszer összeomlását. 

Az egyik legjelentősebb elem a Troubled Asset Relief Program (TARP) volt, aminek keretében a pénzügyminisztérium felhatalmazást kapott, hogy 700 milliárd dollár értékben problémás eszközöket vásároljon. Tehát olyan subprime hitel alapú értékpapírokat vonhattak ki ezáltal a piacról, amelyek a válságot is részben okozták. Emellett a pénzügyminisztérium 250 milliárd dollár értékben banki részvényeket is vásárolt annak érdekében, hogy ne omoljanak össze a bankok.

III. Megtörténhet 2023-ban is újra 2008?

2023 első felében felröppentek azok a hírek, hogy egy újabb bank és pénzügyi válság felé halad a világ. A Silicon Valley Bank (SVB) és a Credit Suisse csődje pánikot kezdett teremteni a piacokon és válságot kezdtek kiáltani a szakértők. De vajon lehet-e 2023 az új 2008 a bankszektorban?

III.1. Alacsony jegybanki kamatok

A Fed a 2020-as COVID visszaesés hatására a gazdaság élénkítése érdekében ugyan ismét kamatot csökkentett, de az infláció megemelkedése miatt aztán 2022-ban jelentős kamatemelést hajtott végre a gazdaság hűtésére. Ez a folyamat az ingatlanárakat elkezdte emelni az USA-ban: amíg 2020-ban egy átlagos ingatlan 329 ezer dollárba került, addig 2022 év végén már 480 ezer dollárba. Azonban a kamatemelés hatására az árak egyből igen meredek csökkenésnek indultak – egy átlag ingatlan 2023 második negyedévében már csak 417 ezer dollárba került. Tehát elmondható, hogy nem indult el az amerikai piacon egy buborék kialakulása, hiszen a felfűtött piac 2023-ban elkezdett konszolidálódni. 

2008-ban az alacsony kamatok mellett az is problémát okozott, hogy a nem megfelelő hitel történettel rendelkező fogyasztók is olcsó hitelekhez jutottak, aminek hatására a nem-teljesítő hitelek (NPL) aránya megnövekedett. Ha az USA piacán jelen lévő NPL arányt összehasonlítjuk a teljes hitelállománnyal, akkor azt látjuk, hogy míg 2009-ben ez az arány 5% volt, addig ez ma 1,3%. Tehát ezek alapján arra lehet következtetni, hogy a bankok szignifikánsabban mérik fel a kockázatokat és a hitelbírálatoknál is magasabb korlátokat alkalmaznak. 

III.2. Kockázatos hitelek értékpapírként való továbbértékesítése

A piacon jelenleg az látható, hogy a hitelek értékpapírosítása nem tűnt el teljesen. 2017-ben a CDO (collateralized debt obligation, vagyis fedezett adósságkötelezvény) piac 70 milliárd dollár volt, és ennek a duplázódása várható 2026-ig. A 2010-es évek elején a hitelek továbbértékesítésének egy új típusa is kialakult, ezt nevezi a szakirodalom „collateralized loan obligation (CLO)”-nak. A CLO-k elméleti síkon kevésbé kockázatos hiteleteket emelnek be a portfólióba. Az említett folyamat meglehetősen aggodalomra ad okot, hiszen ugyanúgy elindult a piac a hitelek értékpapírosodása irányába, ami 2008-ban csúcsosodott ki.

III.3. Enyhe kormányzati szigor

A 2008-as válság után az amerikai kormányzat jelentősen átalakította a rossz hitelminősítésű fogyasztóknak szánt kölcsönökkel kapcsolatos szabályokat, és együttműködött a Fed-del egy szigorúbb hitelminősítési ellenőrzési norma létrehozásában. Emellett a bankokat arra kötelezték, hogy fejlesszék ki a kockázatkezelési és szabályozási kompetenciákat, melyeket a jegybankok felügyeltek. Ugyanakkor a nagy bankok, amelyek kulcsszerepet játszottak a válságban, nem változtak. A Credit Suisse esete példaként szolgál, mivel túl nagy volt ahhoz, hogy csődbe menjen, és megmentették a UBS bankot, hogy megelőzzék a pénzügyi összeomlást és Svájc jó hírnevének romlását. Tehát az összefoglalóban szükség van az előrelépésre a pénzügyi válságok kockázatának csökkentése érdekében. A fintech-ek felemelkedése valószínűleg választ jelent a jövőben, mivel versenyre ösztönzik a hagyományos bankokat.

III.4. Hitelminősítők laza standardjai

A hitelminősítők szerepét a pénzügyi szektor elengedhetetlennek tartja, hiszen ők segítenek független szervként megítélni egyes termékek kockázati szintjét. Így 2008 után az amerikai kormányzat elengedhetetlennek tartotta, hogy megreformálja az ő működésüket és szabályozói hátterüket: 

A 2010-es Dodd-Frank-törvény pontosabb meghatározást adott, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a hitelminősítőknek és milyen standardok szerint kell, hogy működjenek. Ezen felül pedig a minősítőknek a hatóságok irányába jelentési kötelezettségük lett.

Tehát a válságot követően a hitelminősítők helyzetét is sikerült megregulázni.

III.5. Szintézis

Összességében megvizsgálva a 2008-as válságot kiváltó tényezőket elmondható, hogy nem fenyeget egy hasonló válság. A kiváltó okokat az amerikai szabályozók megpróbálták kezelni, ami kérdéses, hogy csak felszínes vagy alapos is volt-e a munka. Az SVB bukása rávilágít, hogy a nagybankok esetében szigorú szabályozást alkottak. Azonban a gazdasági növekedés érdekében a kisebb bankok bizonyos mentességet kaptak, aminek kisebb csődök a következményei. Ugyanakkor az SVB és a Credit Suisse esetéből is következik, hogy a bankrendszer alapját adó, hatalmas, erős bankok meg tudják akadályozni a pénzügyi szektor újabb összeomlását.

Emellett pedig az intézményi hiányosságokat felismerve az Amerikai Egyesült Államok, valamint az Európai Unió is nagy hangsúlyt fektet a bankok ellenőrzésére, hiszen egy pénzügyi válságnak komoly politikai következményei is lehetnek.