Csöppnyi baráti társaság tagjaként, magánúton járva látogattam meg a New Orleanstól jó másfél órás autóútra lévő Magyar Településtörténeti Múzeumot (Hungarian Settlement Museum), amely a Louisiana állambeli Albany közigazgatási területén, kis túlzással azt kell hogy mondjam: a semmi közepén található. Ez a hely az Egyesült Államok déli államainak egyetlen olyan emlékhelye, amelynek magyar vonatkozása van, és amely köré ma is élő közösség fonódik. Kik ennek a közösségnek a tagjai, és mi a történetük?

Founding fathers from Hungary 

Az 1800-as években Louisiana állam jelentős részét még hatalmas, érintetlen fenyőerdők borították. A korábban az Egyesült Államok északi részén alapított és ott aktív faipari vállalat, a Brackenridge Lumber Company új kitermelési lehetőségeket keresve 1889-ben mintegy 2800 hektár fenyőerdőt vásárolt itt. A cég költözésével néhány magyar család is a messzi délre utazott. A helyi krónikák három dolgos és kalandvágyó magyar férfit említenek: Bruskay Gyulát (Julius Bruskay), Mocsáry Ádámot (Adam Mocsary) és Zboray Tivadart (Tivador Zboray). Ők voltak azok, akik elsőként megvetették a lábukat a zord délen, és ezzel megalapozták az ottani magyar közösség jövőjét. Mivel Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját ekkor ünnepelték hazánkban, a három „alapító atya” – Zboray javaslatára – úgy döntött, hogy a szálláshelyükként szolgáló, később kistelepüléssé érett telepet a honfoglalásra utalva Árpádhonnak nevezik el.

A leszármazottak visszaemlékezése szerint a magyarok jól érezték magukat a Louisiana állambeli Linvingston megyében található otthonukban, mivel korábban ők és felmenőik Magyarországon földműveléssel foglalkoztak. A zsúfolt északi iparvárosok által kínált élet eltért a számukra megszokottól, délen azonban több lehetőségük volt arra, hogy visszatérjenek a gazdálkodáshoz, miközben keresetük is emelkedett. 

Kritikus mennyiség

A 19. század utolsó éveiben egy fűrészüzem hozta a magyarokat az USA déli részére, és a 20. század első esztendeiben végül ennek a telepnek a csődje járult hozzá ahhoz, hogy még többen érkezzenek ide. A kitermelhető fa mennyisége két évtized alatt ugyanis kritikus mennyiségűre apadt, a Brackenridge vállalatnak több ezer hektár hasznosítatlan terület lett a birtokában, amitől szabadulni szeretett volna.

A bajokat tetézte, hogy a vállalkozás első embere, Charles Brackenridge, aki iránt a magyarok jó szívvel viseltettek, 1912. december 27-én tragikus hirtelenséggel meghalt. A vállalat mottója az lett, hogy „cut out and get out”, vagyis vágj ki minden fát, aztán el innen. 

Az 1910-es években a cég tudatosan készült a kivonulásra, és ennek keretében, az egykori erdős területeket is bevonva, földvásárlási programot hirdetett a magyaroknak. A Brackenridge Company a földvásárlási és letelepedési lehetőségről fizetett hirdetéseket adott fel észak-amerikai újságokban. Az Ohio állambeli Cleveland Szabadság című lapjában például ilyen szavakkal csábították a magyarokat délre: „Jöjjön Árpádhonba! Vidéki ember, térj vissza gyökereidhez!”

Ezzel párhuzamosan a már letelepedettek is levelet írtak ismerőseiknek, rokonaiknak, hogy őket Louisianába invitálják. Ezeket a próbálkozásokat siker koronázta, sok magyar érkezett Árpádhonba. 1900-ban tizenegy, 1920-ban már kétszáz magyar család élt itt. A magyar lakosság száma 1935-ben volt a legmagasabb, ekkor háromszázötven család, hozzávetőlegesen ezerötszáz magyar találta meg a boldogulását itt. A telepről, majd településről a korabeli magyarországi lapok is érdekességként számoltak be. 

 Louisiana eperfővárosa

A település fejlődött, az itteni magyar közösség pedig más déli magyar diaszpórákhoz, telepekhez képest tovább fenn tudott maradni – köszönhetően annak, hogy tagjai szorosan összetartottak, lehetőség szerint kerülték a vegyes házasságot, tudatosan ápolták hagyományaikat.
 Az egyik legszebb és legtovább fennmaradt hagyomány a szüreti bál volt, amelyet rendszerint októberben tartottak. A közösség tagjai erre az eseményre már jóval a mulatság előtti hónapokban készülődni kezdtek. Saját maguk készítették népviseletüket, nemzeti színbe öltöztették a báltermet, gyakorolták a koreográfiát és az énekeket, hogy így éljék át újra és újra magyarságukat. A múzeumban láttam olyan megható fotókat, amelyek már az 1990-es években készültek, és amelyeken rakott szoknyás, kontyba kötött hajú amerikai lányok és bőszárú gatyás, nemzeti színű szalaggal átkötött kalapos amerikai fiúk (csokornyakkendővel kiegészítve öltözetüket) ropták a táncot.

A vallás szintén központi szerepet játszott ezeknek a magyaroknak az életében. A település lakói először presbiteriánus (református) templomot (1907), majd római katolikus templomot építettek (1910). Árpádhon és a magyar közösség egyik központi alakja Bartus Sándor (Alexander Bartus) lelkész volt, aki haláláig, 1965-ig magyarul misézett. 
A közösség tagjait a keresztény hit összekapcsolta, a dogmatikus és klerikális különbségek nem voltak fontosak. A reformátusok és katolikusok egymás között házasodtak, gyakran egymás temetőjébe is temetkeztek, amíg nem épültek fel a gyülekezeti templomok, egymás, migránsházban tartott istentiszteletére, szentmiséire is ellátogattak. A Brackenridge vállalat végül 1916-ban zárta be kapuit, így a magyaroknak más megélhetés után kellett nézniük. Ez nem más lett, mint az epertermesztés. A magyarok zamatos eprének gyorsan híre ment, azt más államokba is szállították, a települést pedig Louisiana eperfővárosának nevezték a térségben.  

Elismert magyar nyelv 

A közösségi összetartozás ellenére az asszimilációt nem lehetett teljesen megfékezni. Az iskolában angolul tanítottak, ezért a gyerekek hazavitték Amerika nyelvét, történelmét, kultúráját, ami a mindennapok természetes része lett. A magyar kulturális lenyomat ennek ellenére erős maradt. Az iskolarendszeren belül elvégzett 1976-os felmérés kimutatta, hogy a környék lakossága nagyban támogatná a francia és magyar kultúra megőrzését Livingstone megyében, ezért döntés született arról, hogy a magyar nyelv oktatását hivatalosan is elérhetővé teszik az albanyi általános iskolások számára.

Az oktatási program a Projekt Három nevet viselte, ami arra utalt, hogy angolul, franciául és magyarul is van lehetőség tanulni. A program nagy népszerűségnek örvendett, a magyar nyelv később az óvodások és a felnőttek számára is elérhetővé vált, a kezdeményezés támogatásába pedig aztán a magyar állam, a Magyarok Világszövetsége, illetve a Délkelet-Louisiana Egyetem is bekapcsolódott. Az asszimiláció bár fékeződött, azt megállítani nem lehetett. A magyar szó iránti kereslet csökkenésével a program folyamatosan felvizeződött, és noha 1986-ban meg is szűnt, mégsem volt haszontalan, mivel a környék lakóinak így ma is van kötődésük a magyar kultúrához, és többen még ma is ismernek néhány magyar szót, kifejezést.      

Magyar múzeum – Amerika öröksége 

Odaérkezésünkkor hat lelkes, kedves idős ember fogadott minket szeretettel, akik közül a nyolcvanas éveiben járó Alex Kropog, a múzeum igazgatója tudott már csak magyarul. Megindító volt látni, hogy az idős generáció minket fogadó tagjai, noha nem voltak magyarok, „csak” magyarok leszármazottai, milyen átéléssel és tisztelettel beszéltek felmenőikről, magyar kötődésükről az őshazától mintegy tízezer kilométernyi távolságból. A múzeum nélkülük nem lenne. 

A tárlatnak helyet adó épület több mint száz éve szolgálja már a magyar közösséget. Azt eredetileg Springfieldben építették fel iskolának 1906-ban, majd 1927-ben költöztették át jelenlegi helyére, az Albany melletti területre. Ettől az évtől kezdve 1944-ig a magyar közösség iskolája volt, 1945–1976 között idősek otthonaként működött. 1977 és 2000 között az enyészet évei következtek, az épület elhagyatottan állt egészen a 2000-ben megkezdődött és 2016-ig tartó helyreállításáig, amelyre több százezer dollárt költöttek a magyarok emlékezetének jeles őrzői.

Az épület, amely az amerikai nemzeti történelmi emlékhelyek (National Register of Historic Places) listáján is szerepel, 2017-ben nyitotta meg kapuit jelenlegi, múzeumi formájában. A tárlat egyik része Árpádhonról és a louisianai „honfoglaló” magyarokról szól, másik része a magyar kultúrából ad ízelőt. Aki nem hiszi, járjon utána!       

-        

(Beszámolóm történelmi megállapításait vendéglátóink elmondásaira, a múzeum kiállítási anyagára, dokumentációira, az Arcanum adatbázisában elérhető korabeli magyarországi újságok (például Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, Abauj-Kassai Közlöny, Budapesti Hírlap, Magyarország, Pesti Napló) vonatkozó híradásaira, illetve a „The Story of Árpádhon - Hungarian Settlement, Louisiana 1896-2006” (Royanne Kropog, 2006, Moran Publishing, Baton Rouge) című könyvben leírtakra alapozom. )