Az új amerikai elnök, Joe Biden beiktatása elé időzítve szerveződtek és indultak el az év első közép-amerikai migránskaravánjai Hondurasból. Céljukat nem érték el, ám a Trumpénál liberálisabb bevándorláspolitikát hirdető Biden környezetéből is türelemre intették őket. Eme rövid írásban az események migrációpolitikai környezetét vesszük górcső alá.
A nyolcmilliós lakosságú Honduras területe alig nagyobb Magyarországénál. Az ország nagyrészt hegyvidék, legmagasabb pontja megközelíti a 3 ezer métert, partjait két óceán mossa. Az 1838-ban függetlenedtek Spanyolországtól természeti szépségeihez azonban nem társul a lakosság általános jóléte. A Világbank 2018-as adatai szerint a hondurasiak 48,3%-a él a szegénységi küszöb alatt (a falusiak körében 60,1%, a városiak körében 38,4% ez az arány). Az egyenlőtlenségi index a régióban és a világon is az egyik legmagasabb, a középosztály mérete egészen kicsi, mindössze 11%-nyian tartoznak bele. Újabb elvándorlásra késztető tényező, azaz push factor a rossz közbiztonság, az országban elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. 100 ezer lakosra például 38 emberölés jutott 2018-ban.
A klímaváltozás negatív hatásai szintén sújtják Hondurast: a hurrikánok, heves esőzések, máskor pedig az elhúzódó szárazságok is egyre gyakrabban fordulnak elő, melyek főként a szegény vidéki lakosságot sújtják.A koronavírus-járvány itt is komoly csapást mért a gazdaságra. A korábbi évek kielégítő mértékű gazdasági növekedése (2017-ben 4,8%, 2018-ban 3,7%, 2019-ben 2,7%) után 2020-ra 7,1%-os csökkenésre számítanak a közgazdászok, melynek az is az oka, hogy az egyesült államokbeli gazdasági visszaesés hátrányosan hatott az USA-ban dolgozó hondurasiak hazautalásainak mértékére.
Aktualitása ezek közül most az úgynevezett Északi Háromszög három államával – ezek Hondurason kívül Guatemala és Salvador – kapcsolatos megállapodásoknak van. Trump ugyanis e triót – jogvédő szervezetek élénk tiltakozása ellenére – biztonságos harmadik országnak nyilvánította, s külön megállapodásokat kötött velük arról, hogy a határon feltartóztatott állampolgáraikat visszafogadják. Az elnök cserébe különféle jogi könnyítéseket (például a mezőgazdaságban dolgozók legalizációját) ígért a már amerikai területen tartózkodó, ezen országokból származó embertömegeknek. Korábban ilyen dokumentumot csak Kanadával írt alá az USA, amelyben kölcsönösen rögzítették, hogy a másik fél menekültügyi eljárása teljes és méltányos. Érdekesség egyébként , hogy Trump elnöksége idején kanadai ügyvédek egy keresetben megtámadták a megállapodást arra hivatkozva, hogy az USA területén jogellenesen tartanak fogva migránsokat, akiket nem biztonságos országokba szándékoznak kitoloncolni. Ez a szabályozás az 1980-ban született menekülttörvénybe sem ütközött, hiszen az főszabályként ugyan kimondja, hogy minden nem amerikai állampolgár beadhat menedékkérelmet az arra kijelölt vagy nem kijelölt helyen, azonban kivételként tüntet fel két esetet: a belépés előtt egy országban való határozott letelepedést, illetve egy olyan országon való áthaladást, amellyel „biztonságos harmadik ország”–megállapodás van hatályban.
Egy másik jogszabály ráerősített erre a szigorra, ugyanis kimondta, hogy nem kaphat menekültstátuszt az a menedékkérő, aki az amerikai–mexikói határra úgy érkezik, hogy a saját országán kívül más országon is áthalad. Ezzel az elnök a mexikóiakon kívül igyekezett minden más amerikai spanyolajkúnak elvenni a kedvét az USÁ-ba történő illegális migrációtól.
Akik mégis elérték a határt vagy éppen Mexikó polgárai voltak, azoknak a szintén Trump-féle „Maradj Mexikóban” politika jegyében a határ túloldalán kellett várakozzanak, míg benyújtott menedékkérelmüket elbírálták.
Az első karavánt decemberben, a másodikat és harmadikat januárban oszlatták fel a guatemalai rendvédelmi szervek. Az amerikai hatóság képviselői mindannyiszor azt az üzenetet küldték nekik: „Ne vesztegessétek az időtöket és pénzeteket, ne veszélyeztessétek a biztonságotokat és az egészségeteket!” Az illetékesek álláspontja szerint a karavánokat meg kell állítani, mert azok az USA szuverenitása mellett a közegészségügyi szabályokat és a tranzitországok menekültügyi szabályozását is megsértik.
S hogy Biden változtat-e ezen a szigoron, kitárja-e a kapukat a „Paradicsomba” igyekvők előtt? Úgy tűnik, csak részben. Az új elnök leállította a falépítést, és első hivatali napján benyújtotta a kongresszusnak a bevándorlási törvény tervezetét, amely a migrációra immár nem problémaként, hanem erőforrásként tekint. Az itthoni sajtó ennek csak egy részével foglalkozik, mely szerint 11 millió, már az USA területén tartózkodó illegális bevándorlónak állampolgárságot szeretne adni. Ez nyilvánvalóan pull factor, hiszen reményt kínál a kontinens szegényeinek, így a hondurasiaknak is.
Ugyanakkor a tervezetből az a szándék is kiolvasható, hogy a közép-amerikai országoknak 4 milliárd dollár fejlesztési támogatást kíván nyújtani ciklusa alatt, hogy az életfeltételek javulásával kevesebben keljenek útra, valamint segíteni szeretné az útvonal mentén fekvő országokat abban, hogy a migránsoknak útjuk közben méltó elhelyezést és ellátást biztosítsanak. Szakértők szerint ugyanakkor a szegény, szervezetlen és bandabűnözéstől sújtott országoknak nyújtandó évi 1 milliárd dollár érzékelhető javulást aligha fog hozni.
Hogy ez az új, a demokraták balszárnyán kívül a migrációpárti jogvédő szervezetek és a liberális média által is támogatott képlet meddig tartható, abba a republikánus érzelmű szavazóknak is lesz beleszólása: a két éven belül esedékes félidős kongresszusi választásokon ugyanis az amerikai nép is elmondhatja majd a véleményét a Biden-féle irányvonalról.
A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.
Borítókép: Pedro Pardo/AFP
