Az óév utolsó napján elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa. Gazdag életműve, egyházvezetői munkássága hosszú ideig lesz elemzések tárgya. 2005-ös megválasztásakor majd 500 év után választottak a bíborosok Ratzinger személyében német pápát. Nyolc éves pápaságát váratlan lemondása zárta le 2013-ben. XVI. Benedek mindössze a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról, amivel egy teljesen új helyzetet teremtett a modern Egyház számára. Püspöki jelmondatát János evangélista harmadik leveléből választotta: „az Igazság munkatársai”. Ezzel utalt arra, hogy hosszú tudományos pályafutása és főpásztori munkája összekapcsolódik, ahogy az önéletrajzában megfogalmazta: „minden különbözőség ellenére ugyanarról volt és van is szó: keresni az igazságot, és az igazság szolgálójának lenni”

Beszélgetnek: Réti Gergely, az MCC Jogi Iskola diákja (Házigazda) Jancsó András és Fenyves Krisztián az MCC PhD Program résztvevői