Rengeteget olvashattunk a napokban a romániai önkormányzati választások kapcsán Marosvásárhely 20 év utáni „visszavételéről”, Szatmár megtartásáról és összességében egy reménykeltő magyar szereplésről. Valóban szép eredményeket hozott sok helyütt magyar szempontból szeptember 27-e, de nem érdemes elmenni több, a háttérben meghúzódó jelenség mellett: növekvő tendenciát mutat az etnikumok közötti átszavazás (ez hozzájárult a vásárhelyi győzelemhez is, de néhol román pártok malmára hajtotta a vizet) és érdekes új dinamikákat láthatunk a magyar pártok között is. Elsőre jól hangzik, de mit indíthat el az etnikai szempontok halványodása? Körkép és elemzés Erdélyről.
A kisebbségben élő etnikai közösségek képviseletére szerveződött pártok egyik legérzékenyebb kérdése, hogy az érdekérvényesítés folyamata során mennyire legyenek pragmatisták, meddig mehetnek el a többségi nemzettel történő együttműködés során úgy, hogy azt saját táboruk ne élje meg cserbenhagyásként. Különösen hangsúlyossá válik ez a kérdés választások során. Ha egy kisebbséget képviselő párt nem elég karakteres, akkor „természetes” szavazótáborának egy részét bizonytalaníthatja el, ha viszont túlságosan konfrontatív, akkor elzárja magát a többségi nemzettől, nem csupán a választás napján, hanem az azt követő ciklusra is. Még jelentősebb veszély egy ilyen politikai szervezet számára, ha szavazóinak egy része inkább a többségi nemzet pártjaira szavaz és elfordul az etnikai alapon szerveződő kisebbségi érdekképviselettől.
Ez a problémakör az utóbbi három évtizedben végigkísérte a határon túli magyar pártok életét is. Újabban egyre jelentősebb kihívássá vált, hogy a magyar választók többségi pártokat támogatnak, ami fordítva viszont eddig csak igen korlátozottan érvényesült.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyzete azért speciális, mert egy akkora közösség képviseletére vállalkozott, amelyben méretéből adódóan megjelennek értékrendbeli-, gazdasági-, területi- és vallási ellentétekre épülő politikai konfliktusok. Ez egy klasszikus néppárti működési és kampány logikát tesz szükségessé, ami a választási győzelemre készülő nagy pártok jellegzetességé vált az 1945 utáni Európában. A demográfiai viszonyok és a politikai rendszer azonban mégis arra kényszeríti az RMDSZ-t, hogy parlamenti választások esetében a parlamenti küszöb átlépéséért küzdjön.
Nézzük hogyan jelentkezett ez a különleges helyzet és az etnikai alapú szavazás vonatkozásában tapasztalható változás a vasárnapi választási eredményekben, milyen lehetőségeket és veszélyeket hordoz a magyar képviselet szempontjából.
A román elzárkózás enyhülése és az RMDSZ sikere
Az RMDSZ több szempontból is a választás nyertesének tekinthető. Jelöltjei 2016-ban 195 polgármesteri tisztséget szereztek, vasárnap pedig 199 esetben nyertek, akik mellett 10 független jelölt is a párt támogatásával aratott győzelmet. További fontos eredmény, hogy a közvetlen választás bevezetése ellenére is sikerült megtartani 4 megyei tanács (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) elnöki tisztségét. A legnagyobb siker kétségkívül két polgármesteri tisztség: Marosvásárhely visszaszerzése 20 év után és Szatmárnémeti megtartása.
A magyarság aránya mindkét 100 ezer feletti város esetében hosszú ideje 50 százalék alatti, ennek ellenére mindkét helyen abszolút többséggel nyert a magyar jelölt, sőt Szatmárnémetiben sikerült a testületben is abszolút többséget szerezni. Mindkét esetben központi jelentőséggel bírt, hogy a fiatalabb és képzettebb magyar választók mozgósítása mellett sikerült a jelölteket a román szavazók egy részével is elfogadtatni.
Szatmárnémetiben ennek már voltak előzményei. Kereskényi Gábor a 2016 óta elért eredmények mellett arra is építhetett, hogy korábban Ilyés Gyula polgármester (2004-2012) sikeresen tudott román politikusokkal dolgozni, amely időszak jóval sikeresebbnek bizonyult a város életében mint amikor a románok összefogtak csak azért, hogy ne egy magyar nyerje a választást.
Marosvásárhely az utóbbi 20 évben tapasztalta meg ugyanennek a logikának a korlátait. A 2000-ben hivatalba lépő román városvezetés kezdeti dinamizmusa fokozatosan eltűnt és Marosvásárhely mára látványosan lemaradt Erdély más nagy városaihoz (pl. Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár) képest.
Már nem az volt a kérdés, hogy mennyi magyar szavaz román jelöltre, hanem mennyi románt lehet megszólítani a több területen is egyre súlyosabb gondokkal küzdő városban. A kedvező helyzet kialakulásában szerepet játszott az is, hogy ezúttal az egységesen támogatott magyar jelölttel szemben több, egymással szemben álló román is elindult, akik végül nem tudtak egy tömbbe rendeződni. Marosvásárhely jelentőségét az adja, hogy a fejlesztési irányok racionalizálása és dinamizálása révén olyan gazdasági és kulturális centrummá válhat, amely képes összekapcsolni a Mezőséget és Székelyföldet, a város mellett új lendületet adva az erdélyi magyarságnak is.
A két nagyváros mellett más települések eredményei is a románok etnikai alapú szavazásának gyengülését jelzik. Az RMDSZ jelöltje nyert a 25 százalékban magyar lakosságú Szászrégen városában, a kolozs megyei Kisbácson, ahol 80 éve nem volt magyar településvezető és a Bákó megyében fekvő Gyimesbükkön, ahol eddig soha nem volt RMDSZ-es polgármester.
2020 további újdonsága, hogy az RMDSZ már nem csak a korábbinál nagyobb számú román szavazót tudott felmutatni, hanem néhány polgármester-jelöltet is. Miközben román pártok soraiban rendre feltűnnek magyar jelöltek, az korábban nagyon ritkán történt meg, hogy az RMDSZ keretében román jelöltek induljanak olyan településeken, ahol csupán néhány magyar család él.
A fentebb felsoroltak mellett az RMDSZ a székelyföldi tömb jelentős részén is erősödött. A polgármesteri tisztségek döntő többségének megtartása mellett növelte mandátumai számát Csíkszereda, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy tanácsaiban és megszerezte Gyergyószentmiklóst a rivális magyar pártoktól. Ezen a ponton érdemes kitérni az etnikai alapú szavazás egy másik kérdésére, a törzsszavazók elérésnek és mozgósításának kérdésére, amely területen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelentette a kihívót az RMDSZ számára.
Fotó: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (k) sajtótájékoztatót tart a szövetség kolozsvári eredményváró központjában 2020. szeptember 27-én. MTI/Kiss Gábor
Az RMDSZ riválisainak szereplése
Bár az EMSZ nem feltétlenül ettől a választástól remélte az RMDSZ domináns szerepének megkérdőjelezését, eredményei a visszafogott reményektől is elmaradtak. Az EMSZ jelöltjei 10 önkormányzatban szereztek polgármesteri pozíciót, akik mellett 3 függetlenként induló jelöltet segítettek győzelemhez. 2016-ban a szövetség helyi politikai térben erősebb tagja, az MPP önállóan 15 polgármesteri tisztséget szerzett, amihez képest ez visszaesés. Az EMSZ számára különösen fájó veszteség, hogy a Székelyföl olyan városait veszítette el, amelyek korábban fő bázisát képezték: (Gyergyószentmiklós, Tusnád, Székelyudvarhely) ami azt jelenti, hogy az RMDSZ alternatívájának szánt politikai közösség stratégiája alapjaiban szorul átgondolásra. Ennek jele, hogy az EMNP vezetőit mátis távozására szólította fel Soós Sándor, aki tavaly 1 szavazattal veszített a párt tisztújításán. Amennyiben az EMSZ berkeiben hatalmi harc kezdődik, akkor nem az lesz a fő kérdés, hogy a parlamenti választásra milyen megállapodást köthetnek az RMDSZ-szel, hanem, hogy az RMDSZ-nek egyáltalán szüksége lesz-e „belső ellenzékének” listára emelésére.
Az önmagát vegyes etnikai pártként meghatározó Szabad Emberek Pártját (SZEP/POL) Kelemen Hunor értékelése szerint 2016-ban azért hozták létre, hogy megakadályozzák az RMDSZ sikerét Marosvásárhelyen. A párt ezúttal ott nem sok vizet zavart, azonban a politikai térképen maradt annak köszönhetően, hogy Székelyudvarhely polgármestere csatlakozott hozzá, miután kizárták az MPP-ből. Így három pólusú verseny alakult ki a városban, aminek végén Gálfi Árpád megtartotta hivatalát. A POL megjelenése a székely tömbben új kihívást jelenthet az RMDSZ számára és hosszútávon a kisebb magyar pártoknál is komolyabb riválissá válhat.
A választási eredmények árnyoldalai
Eddig elsősorban azt tárgyaltuk milyen sikereket ért el az RMDSZ, amelyek mögött sok esetben a román szavazók elzárkózásának enyhülése állt. A szórványban azonban visszaszorulás tapasztalható és úgy tűnik, hogy az érintett területek egyre idősebb magyar szavazótáborából vagy kevesebben mentek el szavazni (amiben a járványhelyzet is fontos szerepet játszhatott), esetleg román pártokra szavaztak. Ennek a folyamatnak a következtében az RMDSZ kiesett Brassó és Temesvár városi, Brassó és Máramaros megyei tanácsából, továbbá több község irányítását is elveszítette Brassó és Bihar megyében.
Amíg Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a magyar jelöltek kimagaslóan teljesítettek, addig Nagyváradon a magyar pártok összesített eredménye (14 százalék) messze elmaradt az etnikai aránytól (24 százalék).
Az etnikai alapú szavazás gyengülése – siker és új kihívás
A polgármesteri pozíciók szempontjából az RMDSZ rövidtávon profitált az etnikai szempontú szavazás gyengüléséből, a román szavazók egy részének sikeres megszólításából. Bár a szórványban tapasztalt visszaszorulást ellensúlyozzák a „klasszikus” megyékben és városokban elért sikerek, az etnikai kötődés lazulása a párt és az erdélyi magyarság szempontjából egyaránt új kihívásként értékelhető. A Most-Híd, önmagát szlovák-magyar vegyes, polgári erőként definiáló párt esete arra jelent tanulságot, hogy egy ilyen politikai projekt hosszabb távon a többségi nemzet pártjaira történő szavazás kialakulásához vezet. Bár a Híd vegyes pártnak hirdette magát, igazán sok szlovák szavazót soha nem tudott megszólítani. 2020-ra bekövetkező összeomlása után pedig magyar szavazói nem tértek vissza a kisebbségi érdekképviseletet hirdető listához, hanem szlovák pártok felé fordultak. Ennek tükrében – nem lebecsülve a vasárnapi sikereket – az RMDSZ számára nem a kisebb magyar pártok jelentik az igazi veszélyt a jövőben, hanem egy vegyes párt felemelkedése.
A szerző az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára.
A borítókép forrása: Soós Zoltán Facebook oldala
