Athanasios Rantos főtanácsnok 2021. február 25-én két német vonatkozású ügyben fogalmazott meg indítványt az Európai Unió Bíróságának (EUB) előzetes döntéshozatali eljárásában arról, hogy egy munkáltató semlegességi politikája (belső szabályzata) keretében megtilthatja-e nagy méretű vallási jelképek viselését, még a kisebbek viselését megengedheti. Ezek a szabályok tulajdonképpen a munkavégzés helyén történő megjelenés (öltözék, viselet) szabályaira vonatkoznak, de nem kizárólag a vallási jelképekre, hiszen általában az úgy nevezett semlegességi szabályok politikai, vallási, világnézeti neutralitást is előírnak. Mind a jogtudomány, mind a mindennapi közvélemény sokféle nézőpontból közelít e kérdésekhez, különösen, ha oktatási vagy egyéb közintézményekben viselt vallási jelképekről van szó. Ezt a mostani két német ügyön kívül tárgyalt egyéb példák is tükrözik majd.
Az emblematikus, Törökország elleni Sahin-ügyben tett megállapításuk identitás-alapon mérlegeli a szekularizmus és a vallási öltözék (religious dress) viszonyát, amikor kijelenti a Bíróság, hogy: „A fejkendőt támogatók annak viselésére kötelezettségként tekintenek és/vagy mint vallási identitásukhoz kapcsolódó kifejezésformára.” (ítélet, 35. pont)
Szűkebb európai keretben az EU Bizottság egyik jogi szakértőjének 2017-es tanulmánya több összefüggésben is vizsgálja a kérdést, kitekintve a nemzeti jogokra is. A Sahin-ügyhöz hasonlóan, az érintett német ügyekben (C-341/19 és a C-804/18) is az iszlám fejkendő viselése vetett fel értelmezési kérdéseket, mégpedig az ügyben érintett szervezetek (egy drogéria-hálózat üzemeltetője és egy óvodafenntartó) semlegességi szabályzatai kapcsán, pontosabban a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló uniós irányelvvel való összhang kérdésében.
A főtanácsnoki indítvány ezzel kapcsolatos megállapítása szerint a munkáltató belső szabályzatában rögzített korlátozások – vallási tekintetben sem – minősülnek hátrányos megkülönböztetésnek, ha azok a vallási jelkép viselésével függenek össze.
A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó érven túl viszont tovább kell gondolnunk a kérdést e jelképek láthatósága és viselhetősége tekintetében.
A főtanácsnoki indítvány szerint azon munkáltatói szabélyok, amelyek ügyfélkapcsolati szempontból szabályoznak semlegességi kérdéseket nem összeegyeztethetetlenek azzal, hogy a munkavállalók visszafogott, és első nánézésre nem észlelhető vallási meggyőződésre utaló látható vagy nem látható jelképeket viseljenek. Ezen felül a nemzeti bíróságoknak eseti alapon kell mérlegelnie az indítvány szerint a körülményeket és azon vállalati szabályok következetes és koherens alkalmazását, amelyek ilyen tilalmat vezetnek be.
A főtanácsnok szerint az ügy elbírálásában szerepet játszhat azon környezet is, amelyben a jelképet viselik. Szerinte nem az Unió Bíróságának feladata, hogy a „kis méretű” kifejezés tekintetében pontos meghatározást adjon, de az indítvány annak is hangot ad, hogy az iszlám fejkendő nem minősül „kis méretű” vallási jelképnek és a munkáltató saját választása szerint dönthet úgy, hogy megtiltja kizárólag a nagy kiterjedésű jelképek viselését (feltehetően tekintettel arra, hogy ezen semlegességi előírások az ügyfélkapcsolatok vonatkozásában kerültek bevezetésre). Akárhogy is alakul az EUB döntése az ügyben, lévén, hogy az ítélet meghozatala során a Bíróság nem kötött a főtanácsnok indítványához, a fent leírtak érdekes adalékot adnak a vallási jelképek viseléséről szóló európai vitához.
Ahogy a nemzeti jelképek megsértésével kapcsolatos nézetkülönbségek is véleményszabadsági kérdéseket vetnek fel, úgy a vallási jelképek viselete is ide kapcsolható, ha a Sahin-ügy tanulságai alapján „identitáshoz kapcsolódó kifejezésformáról” (vagyis véleményről) beszélünk. A német eseteken túl a vita Franciaországban talán még régebbi mint máshol Európában, ennek oka pedig a „laicitás misztériumának” külföldön sokszor félreértett meghatározó jellege a francia állam működésében.
A jogi vita konkrét ügyekben az iskolai osztálytermekben elhelyezett feszületek vagy az osztálykiránduláson a diákokat kísérő szülő nyakában logó feszület kapcsán, valamint természetesen a német ügyben is érintett iszlám fejkendő (foulard), vagy a teljes testet eltakaró fátyol (voile intégral) kapcsán éleződött ki. A jogalkotón kívül az Alkotmánytanács és az Államtanács is megnyilvánult pl. „a Creil-i fátylak” ügyében 1989-ben, vagy 2010-ben a teljes testet eltakaró viseletről, azok alkotmányosságát értékelve – olykor eltérő előjellel.
A Köztársaság elveinek erősítésével kapcsolatban nemrég tárgyalt törvényjavaslat vallásgyakorlást érintő rendelkezései számos esetben az 1905-ös állam és egyház elválasztását kimondó, a laicitás elvét a francia társadalomban és jogrendben legyökerező törvényhez nyúlnak vissza, ugyanakkor az nem fogalmaz meg eredeti formájában tilalmakat a vallási jelképekkel kapcsolatban.
A tiltás kérdése csak később merült fel több kontextusban, elsőként pedig az oktatásban. A laikus oktatásról szóló jogszabály 1882-ben született, amely onnantól kezdve fokozatos „laicizálást” írt elő az oktatási intézményekben, míg végül egy 2004-es törvény meg nem tiltotta a „feltűnően látható” (ostensiblement manifestée) vallási jelképek viseletét, amiből a diszkrétebb (kis méretű?) jelképek viseletének engedélyezése logikusan következik. A munkavégzéssel összefüggésben e törvényjavaslat külön kiemelte például, hogy a közszolgáltatások nyújtása és a közszolgálat körében a semlegesség és a laicitás elvei tiszteletben tartandóak. Egyebekben magánvállalkozások esetében, amennyiben az alkalmazottak ügyfélkapcsolati munkát végeznek, a német ügyben érintetthez hasonló tiltások alkalmazhatóak, de ha magánvállalkozás közszolgáltatást nyújt, akkor a laicitásra és semlegességre vonatkozó szabályokat be kell tartania működése során a javaslat szerint.
Az elmúlt hetek hírei alapján arra következtethetünk, hogy a vita számos eddig lezártnak tűnt kérdésben új lendületet kap majd.
Azt hiszem, hogy ebben az esetben kicsit mind a kettő igaz.
Borítókép: Jon Santa Cruz/REX/Shutterstock