Olvasási idő: 10 perc

Meddig és hogy védhetők meg egy ország, állam jelképei? Sulyok Márton írása.

A világon számos modell létezik a szuverenitás állami jelképeinek, köztük a nemzeti zászlónak vagy a himnusznak a védelmére. Ezek többsége büntetőjogi vagy közigazgatási jogi (szabálysértési) szankciókat vonhat maga után, bírság megfizetésével vagy szabadságvesztéssel sújtva a cselekményeket.

Egy igen extrém német büntetőjogi reform még tavaly nyáron az Európai Unió (nem állami) jelképeinek (zászló és himnusz) meggyalázását például három év börtönbüntetéssel rendelte büntetni, általános jelleggel kiterjesztve ezt a büntetést külföldi államok nemzeti jelképeire is.

Hazánkban évekkel ezelőtt (még 2012-ben) bolydult fel a közvélemény Pityinger „Dopeman” László rapper egy dalában a Himnusz használatával kapcsolatosan, akit emiatt nemzeti jelkép megsértésével vádoltak meg, és akinek az ügye bejárta a magyar online sajtót is.

A nemzeti jelképekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás alkotmányjogi problémájáról először 20 éve foglalt állást a magyar Alkotmánybíróság. Ezredfordulós alaphatározatukban a következőt olvashatjuk: „A demokráciáknak csak egyik lényeges kritériuma a vélemények pluralizmusa. A demokráciákra jellemző az ország egységét megjelenítő intézmények és szimbólumok léte, amelyek – bár nem kritizálhatatlanok – bizonyos vonatkozásaikban kívül vannak a vélemények alkotmányjogilag védendő pluralizmusán.”

Arról, hogy pontosan mi is esik kívül a „vélemények alkotmányjogilag védendő pluralizmusán” sokan sokfélét állítanak. Az Egyesült Államokban az 1990-es évek eleje óta rendszeresen visszatérő „égető kérdés” az, hogy az amerikai alkotmány véleményszabadságot priorizáló első kiegészítésének fényében miként minősüljön a „flag burning” (vagyis zászlóégetés) kérdése. A híres United States v. Eichman, és az ezt megelőző Texas v. Johnson ügyekben a Supreme Court (Legfelső Bíróság) is állást foglalt az ún. szimbolikus beszéd alkotmányos védelmével kapcsolatban. Ennek farvizén mozgalmak és ellenmozgalmak is indultak a szövetségi zászlót meggyalázó és megszentségtelenítő magatartásokkal szemben. Legutóbb a hivataláról frissen leköszönt amerikai elnök szólalt fel ismételten a zászlóégetés kriminalizálása mellett.

Tüntetők amerikai zászlót égetnek a Trump Tower előtt 2020. július 4-én. (Forrás: AP Photo/Eduardo Munoz Alvarez)

A különféle állami, nemzeti jelképek (tipikusan zászló) elégetésében, megrongálásában kulmináló vagy épp emiatt kialakult konfliktusok természetesen az államközi kapcsolatokban is okozhatnak hullámokat. Nem ritka a nézeteltérés emiatt Izrael és Palesztina között, akár az Egyesült Államokra vagy Németországra is kivetülve, de közelebbről nézve pl. Lengyelország és Ukrajna diplomáciáját is megdolgoztatták már ilyen ügyek.

A spanyol Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) még tavaly decemberben ilyen ügyben hozott döntését (eredeti nyelven) tették közzé nemrég, amelyben a testület elutasította a kérelmező alkotmányossági felülvizsgálati indítványát egy, a spanyol zászló tiltakozó tüntetésen való (szóbeli) meggyalázásával kapcsolatos ügyben.

Nem kérdés, hogy az adott esetben politikai kontextussal is bíró szimbolikus beszédet (pl. a nemzeti zászló tevőleges megrongálását) magas fokú védelemben kellhet részesíteni.

Mi a helyzet azonban akkor, amikor a nemzeti jelképet valaki szóban becsméreli és a kijelentések politikai összefüggései kétesek, de legalábbis nem evidensek?

Ilyen esetekben a kifejezett vélemény számára biztosított védelem szintje alacsonyabb, vagy éppen a jelkép számára biztosított védelmi szint csökken? A most bemutatott spanyol ügy is ebbe a problematikába kínál betekintést.

Az alkotmánybírósági eljárás indítványozója a neves Confederación Intersindical Galega elnevezésű szakszervezet egyik képviselője volt, aki – többedmagával – egy katonai bázison az ott takarítási feladatokat ellátó szolgáltató dolgozói nevében követelt megfelelőbb munkakörülményeket. Tiltakozásukhoz a bázis napirendjében azt a reggeli időszakot választották, amikor a nemzeti lobogót ünnepélyesen felvonták, hogy ezzel még nagyobb hangsúlyt adjanak bér- és egyéb követeléseiknek. A tudósítás méltóságának megőrzése végett egyes mondatok szó szerinti idézésétől most eltekintek, de olyan kijelentések is elhangzottak, amelyek a lobogó felgyújtására utaltak, valamint arra, hogy a lobogó nem fizeti ki a tiltakozó munkások bérét. E megmozdulások több napon át megismétlődtek. Az (indítványozó) elkövetőt végül elítélték cselekményéért és 1260 EUR bírság megfizetésére kötelezték a spanyol Btk. 543. cikke alapján.

Az ügyet elemző spanyol alkotmányjogász szakértő, Joaquín Urías, az eset kapcsán az amparo (magyarul tulajdonképpen alkotmányjogi panasz) hatáskörében eljáró alkotmánybíróság erős belső megosztottságára hívja fel a figyelmet. A kiszabott büntetés alkotmányossá minősítéséhez végül az járult hozzá, hogy az egyik ezt ellenző bíró az indítvány elbírálása során – azzal nem összefüggő okokból – lemondott mandátumáról. Urías véleményét olvasva belátható, hogy a döntés alkotmánybírósági „spanyol viasznak” minősül, ugyanis a testület úgy alkotott véleményt, hogy az markánsan szembement az Emberi Jogok Európai Bíróságának spanyol ügyekben kidolgozott konzekvens véleménynyilvánítási gyakorlatával.

A spanyol alkotmánybíróság azt az alapkérdést vizsgálta meg, hogy – a politikai kontextusokra is tekintettel – van-e alkotmányosan védendő összefüggés a zászlóval kapcsolatban elhangzottak és a demonstráción elhangzott bérkövetelések között. Ha ilyen összefüggés nincs is, mint ahogyan azt a bíróság álláspontja is tükrözi, mégis van kapcsolat a nemzeti lobogó iránt érzett ellenérzés és az elhangzottak között. Ez azonban szintén nem nyert megállapítást. A bíróság értékelése tükrében nem volt oly mértékű ez a kapcsolat sem, amely az elhangzott mondatok (ti. bántó szavak) alkotmányos védelmét indokolta volna szemben a nemzeti jelkép által kifejezett nemzeti egység identitásával.

A döntés közel sem váratlan fordulat a spanyol közelmúlt eseményeinek fényében. Az ügyben elfoglalt alkotmányjogi álláspontot közelebbről megvizsgálva a kortárs spanyol közélet és közvélemény akár felületes ismerői is sejthetik, hogy nemcsak Katalónia, hanem pl. Galícia is (konkrétan pedig az ügyben érintett ilyen illetőségű szakszervezet is) zömmel a Spanyolországtól és annak központi hatalmától való elszakadást (még szélesebb körű autonómiát) pártoló politikai erők közé tartozott, igaz utóbbi inkább csak a 20. században. Mindenesetre ezen az alapon talán érthető az ügyet elemző Urías által elfoglalt álláspont, miszerint létezhet alkotmányjogilag releváns kapcsolat a demonstrációk során tett kijelentések (mint a zászlót elutasító és becsmérlő politikai álláspont) és a nemzeti jelkép között.

A zászló megszentségtelenítéséért kiszabott büntetés alkotmányossága kapcsán egy fontos mondatot találunk Urías elemzésében, amely szerint a zászló elégetésére tett utalások intoleranciát szítottak „az összes olyan polgárral szemben, akik saját nemzeti identitásuk és önazonosságuk egyik jelképének érzik a zászlót”.

A határozat tehát, ha tetszik, identitás-alapon adott helyt a véleményszabadság alkotmányos korlátozásának a támadott büntetés alkotmányosságának kimondásával.

A magyar Alkotmánybíróság már fentebb idézett 2000-es határozatának indokolásában a következőket mondja: „Bár ma már az emberiség egészének és a nagy régióknak is vannak jelképeik, a jelképek körében különös jelentősége van az államilag megszerveződő nemzeti közösségek jelvényeinek. [...] A nemzeti jelképeknek a szuverenitás gondolatát őrző és fenntartó ereje volt az önálló állami lét elvesztése vagy korlátozása idején is [...,] tehát kettős jelentéstartalmuk van: egyrészt az államiság, az állami szuverenitás külső megjelenítési  formáinak tekinthetők, másrészt a nemzethez mint közösséghez való tartozás kinyilvánításának az eszközei is.” Ezen állítások sokban összecsengenek az elemzett spanyol határozat kapcsán tett megállapításokkal.

Most pedig a korábban idézett Eichman ügyben megfogalmazott amerikai érvelés egyik kulcsérvét állítanám szembe a fentiekkel, amely a nemzeti érzület egy másik megközelítését alkalmazta kreatívan („spanyol viaszként”) a nemzeti jelkép fizikai megsemmisítésével mint szimbolikus (politikai) beszéddel összefüggésben. Az amerikai bírói értelmezés szerint sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a szövetségi kormányzat azon szándéka, hogy a nemzeti ideológia és a nemzet (mint szuverén entitás) szimbólumának védelme érdekében az ezeket megtestesítő zászlóval való „rossz bánásmódot” szankcionálja. Ennek oka, hogy a szimbólum (nemzeti jelkép) által képviselt ideált a jelkép fizikai megjelenési formájának puszta megsemmisítése vagy megrongálása nem rombolhatja le, ez önmagában semmilyen hatással nincs magára a szimbólumra.

A fentebb elemzett és ez ezekhez hasonló bírói döntések fontossága abban rejlik, hogy színesítik a véleményszabadság ideáljára összpontosító jogalkalmazói mérlegelés palettáját. Az írásom apropójaként szolgáló „spanyol viasz” minden bizonnyal érdekes adaléka lehet a jövőben az azt a kérdést feszegető további alkotmányjogi és politikai vitáknak, hogy a nemzeti jelképekkel kapcsolatosan megfogalmazott vélemények kapcsán „kinek is áll a zászló”.

A szerző az MCC Közjogi Műhelyének vezetője.

Borítókép: Eldiestro.es