A „Köztársaság”-ot hallva sokaknak a Csillagok háborújának eposza juthat talán eszébe, amikor is a „köztársaságiak” és a „szeparatisták” között klónháborúk törnek ki. Furcsamód a világsajtóban most ismét egy Köztársaság (az ötödik) áll szemben a szeparatistákkal, legalábbis amikor a közelmúlt francia jogalkotási eseményeiről írnak vagy olvasunk. Miről is van szó?

A francia nemzetgyűlés a korai magyar sajtóhírekkel ellentétben nem „iszlamizmus elleni törvényt” fogadott el, hanem ún. első olvasatban két hetes vitát követően fogadta el annak a törvényjavaslatnak a szövegtervezetét, amely a köztársaság elvei tiszteletének megerősítéséről szól. 

A törvényjavaslat szövegének két most ismertetett érdemi fejezete a köztársaság elveinek tiszteletével és a vallásszabadság gyakorlásának kérdéseivel foglalkozik, bár a nemzetközi sajtó a magyar „rabszolgatörvény” mintájára csak „iszlámtörvénynek” vagy „szeparatizmus törvénynek” nevezte el azt.

Ennek oka az lehet, hogy sokak számára nem világos, hogy a szabályozás pusztán a radikális iszlám ellenében javasol-e reformokat vagy pedig célzottan iszlámellenes. De lássuk, miről is szól a törvényjavaslat lényege valójában, arra tekintettel azonban, hogy a szöveg végső sorsáról a további vita a szenátusban március végével folytatódik majd.

A közszolgáltatások nyújtása kapcsán a francia alkotmányos önazonosság inherens elemét képező ún. laicitás, valamint a neutralitás alapelveinek megtartását említi a törvény, mint alapvető kötelezettséget. Aztán egy nemzetközi hírekből jól ismert problémára adott válasszal találjuk szembe magunkat: A közfeladatot ellátó személyek megfélemlítése és fenyegetése tárgyában a legutóbb 2017-ben módosított szabályokat a javaslat úgy szigorítja, hogy a közfeladatot ellátó személyekkel szembeni bármely fenyegetést, erőszakot vagy megfélemlítést 5 éves szabadságvesztéssel és 75000 EUR összegű pénzbüntetéssel sújtana, és a kiszabható mellékbüntetések között az ország területéről történő végleges vagy maximum 10 éves időtartamra szóló kiutasítást tesz lehetővé minden, a fentiek bármelyikében bűnösnek talált külföldi állampolgárral szemben.

Az emberi méltósághoz kapcsolódó rendelkezések között találunk olyan javaslatokat is, amelyek szerint a Franciaországban többes házasságban (poligámiában) élve érkező külföldieknek (vagy hozzátartozóiknak) semmilyen tartózkodási dokumentum nem lenne kiállítható. Az emberi méltóság védelméhez kapcsolódnak ugyan, de a javaslatban külön fejezetcím alatt szerepelnek egyes büntetőjogi szabályok reformját célzó, gyűlöletbeszéd elleni intézkedések, különös tekintettel az online gyűlöletbeszéd elleni harcra. Érdekesség, hogy ebben a körben a digitális gazdaságot érintő 2004-es jogszabály változását is előirányozza a törvényjavaslat. Arról beszél, hogy milyen kötelezettségeken keresztül kell eleget tenni a bíróság olyan ítéletének, amely online gyűlöletbeszéd miatt egy online kommunikációs szolgáltatás közönség számára elérhetetlenné tételét írja elő, kitérve arra is, hogy a keresőmotorokban hogyan kell ennek az intézkedésnek érvényt szerezni.

Ez csak egy vonulata annak a „big tech” problémának, amelyről korábban már röviden szót ejtettem.

A javaslat második címében jutunk el a vallásszabadság gyakorlásának kérdéseiig, amelyek az állam és egyház elválasztásával kapcsolatos 1905-ben elfogadott törvény kapcsán eredményezik a vallási tevékenységet végző egyesületekre (associations culturelles) vonatkozó rendelkezések módosulását. Többek között kimondják, hogy azok kizárólagos célja vallásgyakorlás lehet, nagykorú tagságuk lehet csupán (minimum 7 fő), az egyesületi alapszabály szerinti lakóhelyre vagy tartózkodási helyre vonatkozó korlátozásokkal. Egy javaslat szerint az ezen egyesületeknek járó vagyoni és egyéb előnyök megvonásával kapcsolatban az állam területi szintű képviselője kontradiktórius eljárást kezdeményezhet, ha úgy véli, hogy a szervezet (már) nem felel meg a törvény alapján előírt feltételeknek vagy működése közrendbe ütközik. Ha egy ilyen eljárásban az egyesület sikerrel bizonyítja, hogy megfelel a feltételeknek, akkor 5 éven keresztül profitálhat a megkülönböztetett státusz előnyeiből.

Emmanual Macon részvétnyilvánítása Samuel Paty, iszlamista radikális által meggyilkolt középiskolai tanár koporsójánál Párizsban 2020. októberében (Kép: Fracois Mori)

Külön módosító szabályokat találunk a javaslatban a vallásszabadság gyakorlásával összefüggő egyéb egyesületekre, például a nyilvános vallásgyakorlásra vonatkozó szabályok módosításán keresztül, amelyek a gyülekezési jogot garantáló 1881. június 30-i törvényre vezetnek vissza. E cím rendelkezései között is találunk a büntető törvénykönyvet  módosító javaslatokat, pl. a vallásgyakorlás céljából tartott szertartások helyszínével kapcsolatos szabálysértések vonatkozásában (ld. a helyszínt biztosítók, azon résztvevők és a szervezők bírságolása).

A törvényjavaslat indokolásának általános bevezetőjében olvasható az a mondat, hogy „a radikális iszlámmal, mindenféle szeparatizmussal szemben, be kell vallanunk, hogy jogi eszköztárunk nem elégséges”.

Feltehetően tehát ezen szabályok prevenciós célja a radikalizáció elleni küzdelem lehet, amellyel a jogalkotó egyúttal a bevezetőben említett vitában is állást foglal: nem „iszlámtörvényről” van tehát szó, csupán a radikalizáció megelőzését célzó, de a vallásgyakorlás egyes aspektusait is érintő rendelkezésekről.

A javaslat egy év szabadságvesztéssel és 15000 EUR pénzbüntetéssel sújtaná azokat is, akik szokásosan vallásgyakorlás céljára fenntartott helyen vagy ettől elválaszthatatlan helyiségben politikai gyűléseket tartanak, vagy választási propagandát folytatnak. Ezeken a helyeken választási eljárási cselekmény sem folytatható francia vagy külföldi választások kapcsán. Továbbá érdekesség, hogy az 1881-es sajtószabadsági törvényben foglalt cselekmények (pl. élet elleni cselekmény, lopás, rongálás, vagy ezen eszközökkel a nemzet alapvető érdekeit sértő cselekmények elkövetésének provokálása, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények tagadása, vagy felforgatásra való felhívás) büntetése 7 év szabadságvesztésre és 75000 EUR pénzbüntetésre változna, amennyiben azokat vallásgyakorlásra alkalmas helyen követik el. A kiszabható mellékbüntetések között említi a javaslat azt is, hogy ha valakit a fenti cselekmények miatt jogerősen elítélnek, akkor hat éven keresztül nem vezethet vagy irányíthat vallási intézményt vagy vallási tevékenységet végző egyesületet.

A javaslat e részének következő fejezete a közrend megóvásának kérdéseivel is foglalkozik, főként rendészeti jellegű szabályokon keresztül. Mindezeket az állam és egyház szétválasztását kimondó 1905-ös törvény vonatkozásában veti fel a javaslat, olyan lehetőségek előtt nyitva meg az utat a bűnüldöző szervek számára, hogy időlegesen, az összes körülmény fényében legfeljebb két hónapra bezárathassák azokat a vallásgyakorlásra alkalmas helyeket, ahol „olyan ideológiákat és elméleteket hirdetnek vagy olyan tevékenységeket folytatnak, amelyek személyek vagy személyek egy csoportja elleni gyűlöletre vagy erőszakra uszítanak vagy igazolni  törekszenek ezen cselekmények jogosságát”. Az ezen szabályok hátterében meghúzódó szabályozási célokat az előző bekezdésben foglalt idézet a törvényjavaslat indokolásából világítja meg talán a legjobban.

A közelmúlt történéseinek ismeretében világossá válhat, hogy a vallási közösségek között fokozódó gyűlölet veszélyének lehetősége és a gyűlöletre való uszítás problémája valójában nagyon súlyos kihívás elé állít(hat)ja a francia kormányzatot és jogalkotót. Ha pedig a fent bemutatott jogi szabályokat nézzük, még nyilvánvalóbbá válik a probléma. Az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje óta alkalmazott jogi szabályok alapvető kereteit változtatják meg számos ponton a javasolt módosítások, a köztársaság inherens karakterét adó „önazonossági elvek” tisztelete érdekében a példálózóan felsorolt magatartások, személyi csoportok és szervezetek kapcsán.

Természetesen a jogalkotási eljárás még nem zárult le, és a vita javarésze még hátravan, de a most megismerhető jogalkotási javaslat még hosszú ideig feltehetően bőven termő táptalaja lesz a vallás szabad gyakorlását övező európai vitáknak azzal kapcsolatban, hogy mi is pontosan az állam mozgástere. Mivel a vallásszabadság az ún. kommunikációs jogok körébe tartozik, annak törvényi korlátozását mindig megszorítóan kell értelmezni. (Az ezzel kapcsolatos vita már ismerős lehet a kommunikációs jogok vonatkozásában az online véleménynyilvánítás és a közösségi média állami szabályozása kapcsán.)

Az európai viták margóján pedig felsejlik egy ideillő zárógondolat, amely ismét – ahogy a kezdő felütés is – az amerikai kultúrkörből származik, igaz jóval korábbról. Ez pedig az a történet, amely szerint 1787-ben Benjamin Franklint a philadelphiai Alkotmányozó Konvencióról való távozása közben érdeklődők egy csoportja arról kérdezte, hogy milyen államformát is fogadtak el, amire a válasza az volt:

„A republic, if you can keep it.” – vagyis: „Egy köztársaságot, ha meg tudjátok tartani.”

Úgy tűnik, hogy a francia törvényhozás számára a vita már valóban, ha nem is a köztársaság megtartásáról, de legalábbis megerősítéséről szól – feltehetően azért, hogy azt a növekvő feszültségek ellenére meg lehessen tartani.

A szerző az MCC Közjogi Műhelyének vezetője.

Borítókép: REUTERS/Charles Platiau