Magyarországon egybeesik a naptári és a pénzügyi év, így mindkettő január elsejével kezdődik. A gazdaságban az évforduló egyik jele rendszerint a minimálbér emelkedése, ami idén 19,5%-os emelést jelent, azaz bruttó 167,4 ezer forintról 200 ezer forintra, nettóban kifejezve 133 ezer forintra nő a minimálbér havi összege. 2022-ben ezzel párhuzamosan magasabb lett a garantált bérminimum is. A középfokú végzettséghez vagy szakképzettséghez és az ezt feltételül szabó munkakörhöz kötött bérminimum a tavalyi bruttó 219 ezer forintról 260 ezer forintra nőtt. A jelentős növekménynek köszönhetően ismét föllángolt a minimálbér-emelés előnyeiről és hátrányairól szóló vita.
A minimálbér a visegrádi országok közül Magyarországon a legalacsonyabb. Bár a hazai emelés idei mértéke jócskán meghaladja a 3,7%-os szlovákiai, 6,6%-os csehországi és a 7%-os lengyelországi emelést, de a nettó minimálbér nagysága még így is jelentősen elmarad a többi visegrádi ország garantált bérszintjétől. A klasszikus jobboldali pártok nem szokták támogatni a piaci viszonyokba beavatkozó minimálbér intézményét, s hatalmi pozícióban rendszerint ellenzik vagy minimalizálni kívánják a kormányzati beavatkozást, ezért még ha el is fogadják a minimálbért, igyekeznek a lehető legerősebben korlátozni annak emelését. Ezzel szemben Magyarországon a kulturális értelemben baloldali szocialista-szabaddemokrata kormányok általában kis mértékben emelték a minimálbért (a legfőbb kivételt a 2002-es emelés jelentette, amikor a Medgyessy-kormány az adómentesség visszaállításával nettósította az addigi bruttó minimálbért). Ehhez képest a kulturális jobboldalhoz tartozó Fidesz-kormányok rendszerint fiskális szigorral és visszafogott minimálbér-emeléssel kezdték a ciklusaikat, majd nagyon jelentősen, 2001-ben például 57%-kal, 2002-ben 25%-kal, 2012-ben 19%-kal, 2017-ben pedig 15%-kal növelték a legkisebb törvényes bér havi mértékét.
Mivel magyarázható a fideszes kormányok tankönyvektől eltérő megközelítése? Az egyik leggyakrabban hangoztatott kormányzati érv a minimálbér-emelés gazdaságfehérítő hatása. Mint közismert, régiónkban és hazánkban egyes szektorokban (így például a vendéglátásban vagy az építőiparban) igen magas a minimálbérre bejelentett, de a valóságban annál többet kereső munkavállalók aránya. A munkaadó az alkalmazottak minimálbérre bejelentésével elkerüli az illegális (feketén) foglalkoztatást, és közben minimalizálja a megfizetendő közterheit azáltal, hogy a tényleges bér egy részét közvetlenül – tehát adózatlanul – zsebbe fizeti. A nem hivatalosan juttatott béreket az adóhatóság csak nehezen és költségesen tudja kiszűrni (ha egyáltalán), ezért a minimálbér növelésével valóban növelhető a közteherviselésbe bevont fizetés aránya, tehát fehéríthető a gazdaság. Ha az egyéb feltételek változatlanok (tehát a minimálbér emelésével nem nő a munkavállaló termelékenysége, és állandónak feltételezzük a cég bevételeit), akkor a munkáltató nem, vagy csak a profitja rovására tudja emelni a teljes bért. Ha nincs tényleges béremelés, akkor a minimálbér növekményének arányában nőni fog a kifizetés közteherviselés alá eső része, azaz ugyanennyivel csökken az eltitkolt jövedelem aránya, tehát fehéredik a gazdaság, és a költségvetés plusz bevételekhez jut.
A minimálbér jelentős mértékű emelésének ugyanakkor komoly kiszorító hatása lehet, ami jelentheti a munkaerő leépítését és akár vállalkozások tönkremenetelét, ágazatok visszaszorulását is. Ez volt a legfőbb félelem a 2001-2002-es, kiugróan nagy emeléskor, és az akkori megemelt minimálbér valóban ráerősített az ezredforduló tájékán egyébként is zajló szerkezetváltásra, és felgyorsította az olcsó munkaerő miatt betelepült, alacsony hozzáadottértékű és termelékenységű vállalkozások és szektorok (pl. textilipar, bőripar) kiszorulását. A mikrovállalkozásokat ért hatásokról nincs közvetlen statisztikai kimutatás, de valószínűsíthető, hogy közülük számosnak komoly, adott esetben kigazdálkodhatatlan pénzügyi terhet jelent minden jelentősebb béremelés. A minimálbér emelése az e kereseti szinten lévő foglalkoztatottak révén közvetlenül növeli a vállalkozások bérköltségét, amit – tovagördülő hatásként – az ennél magasabb bért keresők körében generált igények kielégítése tovább fokozhat. Ha ez utóbbi nem történik meg, akkor viszont a bérek torlódása okozhat problémát, mivel a bérkülönbségek csökkenésével a tapasztaltabb és képzettebb kollégák úgy érezhetik, hogy a minimálbéresekhez képest anyagilag nincsenek kellően megbecsülve. Ha a kisvállalkozások nem bírják a megnövekedett bérterheket, akkor a minimálbért emelő intézkedés mikroszinten elbocsátásokhoz, makroszinten pedig a foglalkoztatottság csökkenéséhez vezethet. Recessziós időszakban és/vagy magas munkanélküliségi ráta mellett ez számottevő társadalmi problémát okozhat, azonban a gazdaság dinamikus bővülése és a munkaerőhiányos környezet segít az állásvesztők felszívásában, azaz tompítja vagy ki is küszöbölheti a tényleges kiszorító hatást.
Az állami (köz)alkalmazottak köre miatt a minimálbér emelése a költségvetésnek is többletkiadást jelent, ám ennek mértéke mind a magánszektoréhoz, mind a várható többletbevételekhez viszonyítva kicsi. A közszférában megnövelt minimálbér-kifizetés költségének egy tekintélyes részét az állam a béremeléssel növekvő személyijövedelemadó- bevételek és társadalombiztosítási járulékbefizetések formájában visszakapja, lényegében tehát az egyik zsebéből a másikba helyezi a pénzt.
Amíg a minimálbér emelése nagyobb részt a gazdaság kifehérítését szolgálja, addig nincs probléma a termelékenységtől elszakadó bérnövekménnyel. Ha azonban tartós és kirívó ez a különbség, akkor a magas bérkiáramlásnak nincs gazdásági megalapozottsága (nincs „fedezete”), és a túlzott béremelés a versenyképességet rontja, a költekezés fellendítésével pedig az inflációt növeli. Ez nemcsak a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának árt, hanem hosszabb távon a háztartások, különösen a kisebb jövedelműek anyagi helyzetét is nehezíti, hiszen arányaiban az ő fogyasztási kosarukba tartozó termékek ára biztosan gyorsabban és nagyobb arányban fog nőni, mint a tartós fogyasztási cikkeké vagy a luxuscikkeké.
A minimálbér emelésén keresztül a kormányzat képes befolyásolni a magánszféra bérmozgásait is. Közvetlen ráhatás híján a minimálbér (és a garantált bérminimum) növelésével a kormányzat nyomást tud gyakorolni a munkáltatókra a bérkülönbségek csökkentésével a legalsó fizetési szinthez képest relatíve leértékelődő magasabb fizetések emelésére. A magasabb minimálbér szociálpolitikai eszköz is, hiszen reálértéken történő emelése elsődlegesen a legalacsonyabb jövedelműek élethelyzetén javít érdemben, mivel az e bérkategóriába esőket és a minimálbérhez kötött juttatásokban részesülőket is többletjövedelemhez juttatja. A bérszínvonal általános emelése pedig – ha meghaladja a régi tagállamok bérnövekedését – elősegíti az unión belüli bérkonvergenciát, mely széles körben vágyott és politikailag elvárt fejlemény. A magasabb bérekkel (tovább) mérsékelhető a munkaerő – uniós csatlakozást követően felerősödött, a járványveszély miatt ideiglenesen visszaesett – elvándorlása is. Magyarország esetében ráadásul a hazai bérszínvonal pozitív alakulása, az Ukrajnával, Romániával és Szerbiával szemben meglévő bérelőny megtartása vagy növelése fokozza a magyar gazdaság vonzerejét, és reális alternatívát kínál a rossz életkörülményeik miatt elvándorolni szándékozó, korábban inkább a nyugati célállomásokat előnyben részesítő határon túli magyarok számára.
A fentebb említett gazdasági és társadalmi szempontokon felül a minimálbér politikailag is releváns eszköz. Nem csupán arra gondolunk, hogy a magasabb minimálbértől jobb helyzetbe kerülők értékelik-értékelhetik a kormányzat döntését, hanem arra, hogy a paradigmából kilépő, jelentős minimálbér-emelést végrehajtó jobboldali kormányzat mind taktikailag, mind kommunikációsan nehéz helyzetbe hozza a mérsékeltebb emeléseket felmutató és/vagy követelő ellenzéki pártokat, és az egyébként magasabb bérekért küzdő, hagyományosan a baloldalhoz kötődő, velük gyakran politikailag is együttműködő szakszervezeteket.
Nagyon fontosak a közgazdasági megfontolások, annak megértése és felmérése, hogy milyen gazdasági következményekkel jár a minimálbér alkalmazása és szintjének emelése, de nem szabad megfeledkezni a választások kimenetelére is hatással lévő szociális és politikai következményekről sem. Mivel ezek nem illeszkednek a közgazdasági gondolkodásba, nem lehel csupán gazdasági oldalról megítélni a minimálbér-emelés motivációját és hasznosságát. A minimálbérről folytatott gazdasági vita tehát figyelmen kívül hagyja, hogy a kormányzati intézkedés politikai természetű döntés eredménye, mely azonban csak akkor nem okoz károkat, ha közben maga is tisztában van a döntés gazdasági következményeivel és azok társadalmi-politikai hatásaival.
