A kedvezőtlen időjárási körülmények, az egyre terjedő haszonállat-betegségek és koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következtében 2021 novemberében EU-szerte átlagosan 2,9%‑kal nőtt az élelmiszerek és az alkoholmentes italok átlagára az előző év azonos időszakához képest. A növekvő kereslet, az akadozó ellátási láncok, a nehézkes határforgalom, az emelkedő energiaárak, valamint az általános infláció által fűtött árrobbanás mértéke Kelet-Európában énnél is jelentősebb volt: Magyarországon 5,4%, Lengyelországban 6,1%, Romániában 6,2%, Bulgáriában pedig 6,8%. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs előrejelzése szerint hazánkban 2022-ben közel 7%-ra emelkedne az élelmiszerinfláció a kabinet által bevezetett négy árcsökkentő intézkedés (kamatstop, üzemanyagár befagyasztása, rezsicsökkentés és az élelmiszerárak hatósági árazása) nélkül, amely lépésektől összesen 2 százalékpontos inflációcsökkenést remél a kormány.

Az élelmiszerárak megfékezése érdekében tehát a magyar kormány 2022. február 1-től visszaállítja a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos zsírtartalmú tehéntej árát a kereskedelmi forgalomban 2021. október 15-én alkalmazott szintekre. Az áremelkedés megfékezése érdekében 2021. év végén az észak-macedón kormány is elrendelte a tartós tehéntej, a napraforgó-étolaj, a kristálycukor, valamint a búzafinomliszt december 1-i árszínvonalainak általános alkalmazását 2022. január 31-ig, a tojás és a rizs fogyasztói áraira vonatkozó hasonló szabályozás opcionális bevezetésével. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének jelentései, valamint a világpiaci trendek alapján hasonlóképpen járt el tavaly decemberben Szerbia kormánya is, amely a 2021. november 15-én hatályos szinteken fagyasztotta be 60 napra az imént felsorolt termékek fogyasztói árait.

Hasonló lépéseket fontolgatnak a térség további államaiban is.

 Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) egyik képviselője javasolta a kenyér, a cukor és a liszt fogyasztói árainak szabályozását – bár a kabinet később elhatárolódott a politikus kijelentésétől. Romániában a mezőgazdasági államtitkár lebegtette bebizonyos alapélelmiszerek árszabályozásának szükségességét. Lengyelország, Románia és Csehország is igyekezettcsökkenteni az áram és a gáz áfakulcsát, ami közvetett árcsökkenéséhez vezethet. A lengyel kormány eltörölné a mezőgazdaságban használt takarmányok és a műtrágyák áfáját is, valamint 2022 folyamán eseti juttatásokat folyósítana az alacsony jövedelmű családok számára.

De miért éppen Európa keleti felén alkalmaznak államilag elrendelt árstoppot az infláció elleni harc eszközeként? 

A kelet-európaiak fizetésük nagyobb hányadát költik élelmiszerre mint a nyugatiak: Lengyelországban és Magyarországon a jövedelem több mint 16%-át, Bulgáriában 19%‑át, Romániában pedig 25,1%-ot. 

A két legalsó jövedelmi tizedbe tartozó néprétegek kiadásainak megoszlását tekintve azt látjuk, hogy 2020-ban hazánkban az egy főre jutó kiadások kétharmadát (64–62%) az élelmiszerek, a lakásfenntartás, valamint a közlekedés tette ki.

1. ábra: Az egy főre jutó éves kiadások COICOP-főcsoportok és jövedelmi tizedek (decilisek) szerint [forint/fő/év] (Forrás: KSH)

A képet tovább cizellálja, ha az aktív, a nyugdíjas és az egyéb inaktív háztartások egy főre jutó éves kiadásának a szerkezetére is pillantást vetünk: 

a nyugdíjasok és az inaktív háztartások éves költségeinek közel harmadát az élelmiszerek, a lakhatással kapcsolatos kiadások pedig mintegy negyedét teszik ki. 

Az aktív háztartások éves kiadásában e két csoport 25 és 18%.

2. ábra. Az aktív, a nyugdíjas és az egyéb inaktív háztartások (belülről kifelé haladva) egy főre jutó éves kiadásainak részletezése COICOP-csoportosítás, jövedelmi ötödök (kvintilisek) szerint, (KSH)

Röviden: minél alacsonyabb az emberek jövedelme, annak annál nagyobb részét fordítják élelmiszerre. 

Az alsó két jövedelemi tizedbe tartozók 2020-ban megközelítőleg 64 és 65 kilogramm húst fogyasztottak éves szinten, ezen belül a sertéshús és baromfi hús körülbelül 44 kilogramm volt, vagyis a húsfogyasztásuk közel kétharmadát a sertés és a baromfi hús tette ki.  Tejből 51 és 48 liter, étolajból és olívaolajból pedig 14 és 13 liter fogyott fejenként. Cukorból 12 és 11 kilogrammot vásároltak a két alsó jövedelmi tizedbe tartozók az év folyamán. Az inaktív és a nyugdíjas háztartásokban fejenként 13–21 kilogramm cukor, 17–19 liter étolaj, 60–74 liter tej, 31–34 kilogramm baromfi, továbbá 20–27 kilogramm sertéshús és 126–129 kilogramm gabonaféle fogy éves szinten. 

A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező, kb. kétmillió magyar állampolgár egy évben fejeként átlagosan étolajból 2 literrel, sertéshúsból és állati zsiradékból pedig 1 kilóval fogyaszt többet a felső 20%‑ához tartozó polgártársaknál.

A kilátásokat némiképp beárnyékolja, hogy változatlan energiaárak mellett a jövőben tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak, hiszen számos termelő még a hamarosan lejáró, korábbi földgázárak szerint megkötött szerződéseik alapján szerzi be a nitrogénalapú műtrágyát (amelynek előállítása fölgázt igényel). 

Érdemes azonban megjegyezni, hogy mivel az élelmiszerek általában olcsóbbak Európa keleti országaiban, az alapanyagárak növekedése automatikusan szembetűnőbb százalékos emelkedést eredményez a fogyasztói árakban a régióban.

A válság szociális kockázati tényezőit érintő vita túllép a tudományos diskurzuson, hiszen a társadalmi feszültségekkel terhelt kérdések nagyrésze átpolitizált. A fentebb részletezett intézkedések és statisztikák alapján azonban kijelenthető, hogy 

a fogyasztói alapélelmiszerek árainak hatósági mérséklésével a kelet-európai kormányok a legszegényebb néprétegek élethelyzetén kívántak javítani, valamint mérsékelni szándékozták a potenciálisan elszegényedéshez vezető piaci tényezőket.

Szegénységről, kirekesztésről, prekariátusról, deprivációról tudományos és hétköznapi értelemben is nehéz véleményt alkotni. Polemizáló diskurzusok vannak a meghatározásokkal kapcsolatban, s a szaknyelv is folyamatosan változik. Azonban, ha a társadalom felelősségvállalásából indulunk ki, 

az ideáltipikus emberi közösség igazságos, amely a sérülékeny, különböző kockázati tényezőknek is kitett társadalmi csoportokra is figyel. 

Az egyik legtöbbet idézett szociológus, Ulrich Beck szerint kockázattársadalomban élünk, s a globális versenyben a kiszolgáltatott néprétegek Európa-szerte egyre sebezhetőbbé vállnak.  Sérülékeny társadalmi csoportnak tekinthetjük a szegénység kockázatának kitettek mellett a fiatalokat, a nyugdíjasokat és bizonyos szempontból a családokat is. A helyzet összetettségét fokozzák az akár politikai döntéshozatali paradigmaváltáshoz is vezető exogén változók. Ilyen külső, a gazdaságra, a politikára, az egész társadalomra hatást gyakorló esemény volt az életmódunkat és gondolkodásmódunkat is jelentősen befolyásoló koronavírus-járvány kitörése. 

Ezzel együtt hazánkban a relatív jövedelmi szegénység aránya 2010 és 2020 között 1,4%‑kal, a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya pedig 6%-kal csökkent. A tíz évvel korábbi adatokhoz képest 2020-ra 15%-kal mérséklődött a súlyos anyagi deprivációban élő magyarok aránya is. A szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma 2020-ra a 2012‑es negatív csúcshoz képest közel 17%-kal csökkent.

3. ábra: A szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődéssel kapcsolatos fontosabb indikátorok, referencia év szerint (Forrás: KSH)

Az alsó jövedelmi ötöd esetében a szegénység kockázatának kitettek aránya 2012 óta csökkenő tendenciát mutat, a koronavírus-járvány kitörésének évében azonban a 2018-as szintre emelkedett vissza. Habár a statisztikák alapvetően pozitív fejlődésről tanúskodnak, az vitathatatlan, hogy a szegénység kockázatának kitettek egyéni élethelyzetében a napi megélhetésüket befolyásoló események sokkal meghatározóbbak a szikár számadatoknál.

A koronavírus-járvány paradigmaváltó erejét a tudományok és a döntéshozatal területén is nehéz vitatni, csakúgy, mint azt, hogy a válság negatív hatásait minimalizálni szükséges a sérülékeny csoportok esetében. 

Szociológiai megközelítéssel: a szigorú költségvetési gazdálkodást szem előtt tartva a válságok negatív társadalmi hatásait ellensúlyozó gazdaságpolitikai lépésekre van szükség az ideáltipikus, igazságos kockázattársadalom működtetéséhez.