Az 1848-49-es hősök iránti tisztelet és a megemlékezés minden év március 15-én sok magyart összeköt. A közös ünneplés azonban már régóta nem jelent együtt ünneplést. Ezen sokan sajnálkoznak, érthetően, ám a pártrendszer polarizáltsága, a pártverseny centrifugális jellege és március 15. könnyen aktualizálható üzenetei erősítik a megosztottságot. A 12 pont egyszerre szólt szabadságjogokról (sajtószabadságról, politikai foglyok elengedéséről), parlamentarizmusról (évenkénti országgyűlésről és felelős minisztériumról), jogegyenlőségről (törvény előtti egyenlőségről, közös teherviselésről, úrbéri viszonyok megszüntetéséről, egyenlő választójogról) és önrendelkezésről (nemzeti őrseregről és nemzeti bankról, külföldi katonák kivonásáról, unióról),

de a szabadságharcnak nem csak az egyének szabadsága volt a tétje, hanem az idegen uralom alatt éledező nemzeté is.

A márciusi ifjak forradalmi hévvel álltak ki céljaik és eszményeik mellett. Számukhoz képest nagy hatást gyakoroltak a történelem menetére, és március 15-én okkal érezhették, hogy a teljes nemzet felsorakozott mögöttük. A nap hőse és vezetője az a Petőfi Sándor lett, aki nem csak a hazáért, népe szabadságáért és egyenjogúsításáért, hanem a nemzet függetlenségéért és a köztársaság eszméjéért szállt síkra. A jogegyenlőség iránti igényének már egy évvel korábban, az Ellenzéki Párt pesti alakuló ülésén hangot adott, amikor elszavalta A nép nevében című versét:

„…De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg…” (részlet)

1848-ban a nyugati forradalmak híre felerősítette a nemesekkel szembeni retorikáját és ösztönözte cselekvőkészségét. Ennek lenyomata a Dicsőséges nagyurak című költeménye:

„Dicsőséges nagyurak, hát

Hogy vagytok?

Viszket-e ugy egy kicsit a

Nyakatok?

Uj divatu nyakravaló

Készül most

Számotokra... nem cifra, de

Jó szoros.

Ki a síkra a kunyhókból

Miljomok!

Kaszát, ásót, vasvillákat

Fogjatok!

Az alkalom maga magát

Kinálja,

Ütött a nagy bosszuállás

Órája!” (részlet)

Ám a forradalmi énje tudta, hogy a nemesek nélkül se a nép szabadsága, se a nemzeti függetlenség nem érhető el, ezért így folytatta:

„Hanem még se!... atyafiak,

Megálljunk!

Legyünk jobbak, nemesebbek

Őnáluk;

Nemes urak, ha akartok

Jőjetek,

Itt a kezünk, nyujtsátok ki

Kezetek.

Legyünk szemei mindnyájan

Egy láncnak,

Szüksége van mindnyájunkr’ a

Hazának.” (részlet)

Petőfi lendülete március 15-én szikraként lobbantotta fel a szabadság lángját, de a tüzét már nem tudta táplálni. A Nemzeti dal katartikus elszavalása és Táncsics kiszabadítása után pár nappal már arról írt, hogy „az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd”. Mégis bízott a forradalom árjában, a népek tengerében:

„…Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árbóc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!”

(Föltámadott a tenger – részlet)

A népszerűsége csúcsán lévő Petőfi királyellenes versét (A királyokhoz) viszont nem fogadta jól a közvélemény, a Batthyány-kormánnyal szembeni türelmetlensége (pl. „Megint beszélünk s csak beszélünk”) pedig értetlenséget szült. Bár nagyon szeretett volna képviselővé válni, radikalizmusával sokan nem tudtak azonosulni, politikailag elszigetelődött, és – csupán három hónappal a dicsőséges forradalmi nap után – elbukta a szabadszállási választást. Csalódottsága nem mérsékelte nézeteit, sőt a választást követően született önéletrajzi ihletésű elbeszélő költeményében (Az apostol) a királlyal szembeni merényletről írt, majd az évvégi Akasszátok föl a királyokat című versében pedig egyértelműen kikelt az uralkodókkal és a monarchia intézményével szemben:

„…Szivöknek minden porcikája rosz,

Már anyja méhéből gazságot hoz,

Vétek, gyalázat teljes élete,

Szemétől a levegő fekete,

S megromlik a föld, melyben elrohad -

Akasszátok föl a királyokat!…

Mindenkinek barátság, kegyelem,

Csak a királyoknak nem, sohasem! …” (részlet)

Biztosra vehető, hogy 1848. politikai interpretálásában idén sem lesz egyetértés, a pártok igyekezni fognak saját politikai narratívájukkal keretezni az ünnepet. Ez nem is nehéz, hiszen a forradalom és szabadságharc minden politikai irányzatnak kínál hivatkozható mintákat és értékeket, de a fiatal politikusoknak és politikai mozgalmaknak Petőfi és a márciusi ifjak eltökéltsége, bátorsága, szabadság- és hazaszeretete, függetlenség iránti vágya megkerülhetetlen identitásképző.

Az ezredforduló utáni magyar nagypolitikába 2017 januárjában a NOlimpia kampánnyal berobbant ifjak mozgalma és pártja tagadásból született.

Azóta hallható megnyilvánulásaik és eddig napvilágot látott céljaik nagy hangsúlyt helyeznek az egyének szabadságára, de megfeledkeznek a nemzetről mint közösségről és annak szabadságáról. A függetlenség és a szuverenitás iránti vágy, csakúgy, mint a „legyünk jobbak, nemesebbek” gondolat, ha volt is, teljesen elsikkadt.

A 2000-es években alapított pártokat elsősorban a rendszerváltás és a rendszerváltó elit bírálata hozta közös nevezőre. Az „új hullámhoz” tartozók magukat a XXI. század pártjaiként mutatták be, szembefordulva a XX. században gyökerező rendszerváltókkal. A januári ifjak is (a NOlimpiások és a jobbszélről balra csúszó párt tavaly év elején megválasztott elnöke) a rendszerváltás befejezését és/vagy korrekcióját tűzték célul, amihez új arcokat ígértek. Ellentétben Petőfivel, a 2022-es választás lázában égő januári ifjak feladták elveik egy részét, s megfeledkeztek a hűségről és a haza szabadságáról. Céljaik eléréséhez külső segítséget kérnek, és remélnek.

Kicsit olyan ez a helyzet, mintha Petőfi nem a függetlenségben, hanem Batthyány Lajos kormányfői kinevezésének – Helytartótanáccsal közös – megakadályozásában látta volna a nemzet identitásának és szabadságának garanciáját.

A szerző közgazdász-politiológus, habilitált egyetemi docens, az MCC Társadalomtudományi Iskolájának vezetője.