Adásunkban a bulgáriai előrehozott parlamenti választás körülményeit és eredményét elemezzük vendégszakértőnkkel, a Szófiai Szent Kelemen Egyetemen kutató Piotr Pietrzakkal.* A választóknak 2021 júliusában azért kellett ismét az urnák elé járulniuk, mert a 3 hónappal ezelőtt megrendezett szavazást követően egyetlen párt sem tudott vagy akart kormányt alakítani a délkelet-európai országban. Ezúttal a zenészből és televíziós műsorvezetőből politikussá lett Slavi Trifonov ITN nevű populista pártja szerezte meg a parlamenti mandátumok többségét, a fiatalabb generációk és a nagyvárosi szavazók voksainak köszönhetően. 2006 óta most először fordult elő, hogy a jobboldali GERB-re leadott voksok csupán a második helyre voltak elegendők a párt számára. Vendégszakértőnk szerint sok választópolgár az országot 2021 áprilisáig irányító GERB-kabinethez köthető állítólagos pénzügyi csalások és jogsértések miatti felháborodásuk okán pártolt át az ITN-hez, illetve az ahhoz hasonló korrupcióellenes politikai erőkhöz. Az elemző rámutat, hogy az egykori műsorvezető pártjának kampánystratégiája szembement a hagyományos módszerekkel: TV-, rádió- és újsághirdetések, valamint óriásplakátok helyett elsősorban a közösségi médiában voltak aktívak a párt képviselői. Pietrzak a bulgáriai pártpolitika átalakulásának jelét látja a rendszerellenes politikai szereplők térhódításában. Az európai szinten is innovatív kampánystratégiák és szlogenek miatt érdemes a jövőben is figyelemmel kísérnünk a bulgáriai eseményeket. Adásunkból kiderül, milyen intézkedések várhatók egy jövőbeli Trifonov-kabinettől, valamint, hogy mivel magyarázható a külső vagy belső ellenségképre építő kampányretorika hiánya a bolgár közéletben.

*Vendégszakértőnk nemzetközi kapcsolatok szakértő, szakterületei a geopolitika és a nemzetközi jog. Dr. Piotr Pietrzak az In Statu Nascendi tudományos folyóirat főszerkesztője.

Apple Podcast: ITT.