Jan-Eric Peters január 24-én a következőket tette közzé a Facebookon:
„A közösségi média mindent egybevetve egyszerűen nem tesz jót az újságírásnak.”

Auf Deutsch

Peters nem akárki, hanem a Welt és a Welt am Sonntag korábbi főszerkesztője és kiadója, legújabban pedig a Neue Zürcher Zeitung németországi kiadásának ügyvezetője. Az utóbbi húsz év egyik médiaalakítója Németországban.

Ennek megfelelően kérdések és kommentárok záporoztak a rövid posztra, és 25-én egy terjedelmes függelékben magyarázta meg álláspontját:
“Különösen a Twitter az újságírás egyfajta önleleplezési platformja. A Twitter arra csábít, hogy minden témához mondjanak kéretlenül kiélezett, sarkos véleményt, véleménycsatákba bonyolódjanak. Ez aláássa az újságírók és médiumok hitelességét. Mert elfogultságot mutat, akkor is, ha transzparenciának állítják be. A felhasználóknak mindenesetre pártosságot szuggerál (ami nem ritkán az is). Közben pedig a függetlenség, a méltányosság és az objektivitásra való törekvés – igen, ilyen régimódi vagyok – az újságírás feltételei.” 

Peters ezzel a felismerésével nem az egyetlen, és nem is az első. Már két évvel ezelőtt írt Ralf Schuler, a Bild-Zeitung parlamenti irodájának befolyásos vezetője egy könyvet „Hadd legyünk populisták” címmel. A Mathias Corvinus Collegium diákjainak 2020 novemberében tartott előadásában azt az álláspontot képviselte, hogy az újságírásnak újra azt a reális világot kellene erősebben ábrázolnia, amelyben az olvasók élnek, és nem valamiféle világnézeteket és viselkedésmódokat terjeszteni, amelyek nem gyökereznek a társadalomban. Különben, vélte, a médiumok elveszítik hitelességüket. Ez komoly veszély magára a demokráciára nézve. 

Nos, mind maga Schuler, mind a Neue Zürcher Zeitung, amelyet Peters újabban ügyvezetőként képvisel, inkább polgári-konzervatív beállítottságú. De a hagyományosan liberális hetilapnál, a Die Zeitnál is új hangok hallatszanak. A lap 75. születésnapja alkalmából február 24-én Giovanni Di Lorenzo főszerkesztő óvott egy baloldali vélemény-újságírástól. Például az egykor tekintélyes New York Timesnál – írta – időközben sok szerkesztő már fél leírni azt, amit gondol. Di Lorenzo: „Hogy bízzon meg az ember egy olyan médiumban, amelynek saját alkalmazottai azt hiszik, hogy bizonyos véleményeket inkább ne közöljön az ember?”

A szintén liberális Weltnél Ulf Poschart főszerkesztő mostanában egy minden munkatárshoz intézett körlevélben meghirdette a modern újságírói realizmus ideálját: írjuk, ami van. Ez az alapelv sok médiumban mintegy háttérbe szorult, mert riportokban, interjúkban és kommentárokban gyakran azt írják, milyen legyen, és nem azt, hogy milyen a világ. Újságíróinak azt javasolta, hogy többet kutassanak, több riportot készítsenek, többet elemezzenek.

Végre visszatérés, igen, de tulajdonképpen mihez? Ahhoz, amilyen az újságírás mindig is lenni akart és lennie is kellene. Célja, az olvasókat informálni és nem formálni, józanabb és objektívebb közvetítőnek lenni köztük és a kinti világ között. Ez az általam vezetett Mathias Corvinus Collegium médiaiskolájának alapelve is. 

De mindemellett egyáltalán nem teszik fel a döntő kérdést: hogyan kerülhetett arra egyáltalán sor, hogy valami olyanhoz akarjunk visszatérni, ami újságíróként mindig is a legelemibb önmeghatározás kellett volna legyen számunkra? Az az új–régi ideál, amelyre most törekednek, nem más, mint amit én és a generációm újságírói a nyolcvanas években a német médiumoknál gyakornokként tanultunk. Hogyan tértek el ettől valamikor és miért? Az itt idézett főszerkesztők szavaiban mindenekelőtt más médiumok, nem a sajátjaik azok, amelyek véleményterjesztőkké züllöttek, és ebben van valami. De a sorok között áthallatszik az is, hogy náluk is változnia kell valaminek. Vagy valamit elhanyagoltak az utóbbi években?

Már egyedül az a tény, hogy a svájci NZZ a német piacon meg tudta vetni a lábát mint az objektivitásra törekvő újságírás új vezető médiuma, mond valamit a vezető német médiumok utóbbi évekbeli mulasztásairól. Láthatóan rés keletkezett a piacon – azon a helyen, ahol elvárják a normális újságírást. Mindenesetre jó hír: Németország médiumai  (közülük legalább néhány) újra erősebben akarnak azzal foglalkozni, hogy mi a klasszikus újságírás lényege. 

A szerző újságíró, évtizedeken át német nyelvű lapok tudósítója, az MCC Média Iskolájának vezetője.