Jan-Eric Peters január 24-én a következőket tette közzé a Facebookon:
„A közösségi média mindent egybevetve egyszerűen nem tesz jót az újságírásnak.”
Ennek megfelelően kérdések és kommentárok záporoztak a rövid posztra, és 25-én egy terjedelmes függelékben magyarázta meg álláspontját:
“Különösen a Twitter az újságírás egyfajta önleleplezési platformja. A Twitter arra csábít, hogy minden témához mondjanak kéretlenül kiélezett, sarkos véleményt, véleménycsatákba bonyolódjanak. Ez aláássa az újságírók és médiumok hitelességét. Mert elfogultságot mutat, akkor is, ha transzparenciának állítják be. A felhasználóknak mindenesetre pártosságot szuggerál (ami nem ritkán az is). Közben pedig a függetlenség, a méltányosság és az objektivitásra való törekvés – igen, ilyen régimódi vagyok – az újságírás feltételei.”
Peters ezzel a felismerésével nem az egyetlen, és nem is az első. Már két évvel ezelőtt írt Ralf Schuler, a Bild-Zeitung parlamenti irodájának befolyásos vezetője egy könyvet „Hadd legyünk populisták” címmel. A Mathias Corvinus Collegium diákjainak 2020 novemberében tartott előadásában azt az álláspontot képviselte, hogy az újságírásnak újra azt a reális világot kellene erősebben ábrázolnia, amelyben az olvasók élnek, és nem valamiféle világnézeteket és viselkedésmódokat terjeszteni, amelyek nem gyökereznek a társadalomban. Különben, vélte, a médiumok elveszítik hitelességüket. Ez komoly veszély magára a demokráciára nézve.
Nos, mind maga Schuler, mind a Neue Zürcher Zeitung, amelyet Peters újabban ügyvezetőként képvisel, inkább polgári-konzervatív beállítottságú. De a hagyományosan liberális hetilapnál, a Die Zeitnál is új hangok hallatszanak. A lap 75. születésnapja alkalmából február 24-én Giovanni Di Lorenzo főszerkesztő óvott egy baloldali vélemény-újságírástól. Például az egykor tekintélyes New York Timesnál – írta – időközben sok szerkesztő már fél leírni azt, amit gondol. Di Lorenzo: „Hogy bízzon meg az ember egy olyan médiumban, amelynek saját alkalmazottai azt hiszik, hogy bizonyos véleményeket inkább ne közöljön az ember?”
A szintén liberális Weltnél Ulf Poschart főszerkesztő mostanában egy minden munkatárshoz intézett körlevélben meghirdette a modern újságírói realizmus ideálját: írjuk, ami van. Ez az alapelv sok médiumban mintegy háttérbe szorult, mert riportokban, interjúkban és kommentárokban gyakran azt írják, milyen legyen, és nem azt, hogy milyen a világ. Újságíróinak azt javasolta, hogy többet kutassanak, több riportot készítsenek, többet elemezzenek.
De mindemellett egyáltalán nem teszik fel a döntő kérdést: hogyan kerülhetett arra egyáltalán sor, hogy valami olyanhoz akarjunk visszatérni, ami újságíróként mindig is a legelemibb önmeghatározás kellett volna legyen számunkra? Az az új–régi ideál, amelyre most törekednek, nem más, mint amit én és a generációm újságírói a nyolcvanas években a német médiumoknál gyakornokként tanultunk. Hogyan tértek el ettől valamikor és miért? Az itt idézett főszerkesztők szavaiban mindenekelőtt más médiumok, nem a sajátjaik azok, amelyek véleményterjesztőkké züllöttek, és ebben van valami. De a sorok között áthallatszik az is, hogy náluk is változnia kell valaminek. Vagy valamit elhanyagoltak az utóbbi években?
Már egyedül az a tény, hogy a svájci NZZ a német piacon meg tudta vetni a lábát mint az objektivitásra törekvő újságírás új vezető médiuma, mond valamit a vezető német médiumok utóbbi évekbeli mulasztásairól. Láthatóan rés keletkezett a piacon – azon a helyen, ahol elvárják a normális újságírást. Mindenesetre jó hír: Németország médiumai (közülük legalább néhány) újra erősebben akarnak azzal foglalkozni, hogy mi a klasszikus újságírás lényege.
A szerző újságíró, évtizedeken át német nyelvű lapok tudósítója, az MCC Média Iskolájának vezetője.
