A fiatalokat érintő migrációs folyamatok értelmezéséhez azonban szükséges megvizsgálni az egész társadalmat érintő migrációs trendeket. A témával kapcsolatos társadalmi attitűdök polarizálódását több tényező is erősíti: egyrészről a téma kutatása módszertani nehézségekbe ütközik. A nemzetközi vándorlás vagy nemzetközi migráció mérését megnehezíti, hogy nem alakult ki fogalmi konszenzus a szakértők között. A különböző definíciók két fő meghatározó változója a térbeli távolság és az időtartam. A nemzetközi migráció meghatározásának többsége tartalmazza ezt a két változót, de a konkrét alkalmazásukban jelentősen eltérnek. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 1998. évi ajánlása a nemzetközi vándorlás mérésére vonatkozóan úgy fogalmaz, hogy nemzetközi migráns az a személy, aki legalább egy évre (12 hónapra) országhatár átlépésével megváltoztatja életvitelszerű lakhelyét.
Másrészről az elmúlt évtizedek jelentős rendszerszintű folyamatainak következményeként – különös tekintettel a globalizációs trendekre és a kreatív kor (creative age) kialakulására –
Az Európai Unió bővülése és a munkaerő szabad áramlása a határokon átlépő mobilitást előtérbe helyezte, s e világméretű trendek következtében már korántsem ördögtől való, ha valaki iskolai- illetve munkaéletútja bizonyos szakaszait nem a szülőföldjén tölti.
Habár a fogalmak tekintetében nem beszélhetünk egységes álláspont kialakulásáról sem a hazai, sem pedig a nemzetközi tudományos diskurzusban, a migrációs folyamatok tipizálására számos kísérletet tettek. A migráció többféleképpen megközelíthető, s mindamellett, hogy a gyakorlatban ritkán beszélhetünk élesen elkülönülő típusokról, a csoportosítások fő szempontjai között általában a területi szempontok (államhatár), a cél, a jogszerűség és a tartózkodási időtartam jelenik meg. Ennek alapján beszélhetünk nemzetközi vagy országon belüli migrációról, bevándorlásról vagy kivándorlásról, önkéntes vándorlásról vagy menekülésről, időszakos vagy tartós migrációról, gazdasági, politikai, kulturális vagy ökológiai migrációról, valamint legális vagy illegális migrációról.
A magyar állampolgárok kivándorlásának mérését számos tényező nehezíti, ugyanakkor az emigrációval kapcsolatos tendenciákat figyelve megállapíthatjuk, hogy a kivándorlók 2015-ös negatív csúcsát követően évről évre egyre kevesebben hagyják el Magyarországot. A hazai adminisztratív nyilvántartások adatai (KSH, STADAT-táblák) szerint 2010-ben a legalább egy évet külföldön eltöltő magyar állampolgárok száma még hétezer fő volt, 2011-ben már több mint 12 ezerre, 2012-ben majdnem 13 ezerre, 2013-ban több mint 21 ezerre, 2014-ben pedig több mint 31 ezerre nőtt a számuk. A magyar állampolgárok 2010 és 2020 közötti nemzetközi vándorlását tekintve 2015-ben mérték a legmagasabb értéket, a külföldre távozók száma megközelítette a 33 ezer főt. Az évtized elejétől növekvő elvándorlási trendben ezt követően fordulat következett be, ugyanis 2016-ban már csak több mint 29 ezer fő döntött a külföldre költözés mellett. Számuk 2020-ig folyamatosan csökkent, az utolsó adatok szerint a tavalyi évben több mint 19 ezer fő hagyta el Magyarországot legalább egy évre.
A be- illetve visszavándorlók száma habár hullámzó képet mutat, mégis 2010 óta egyre jellemzőbbé válik a korábban elvándoroltak visszatérése is. Míg 2010-ben még 1500 Magyarországon született személy tért vissza hazánkba, 2011-től számuk exponenciálisan növekedni kezdett: 2011-ben közel 2500 fő, 2013-ban több mint 9 ezer fő, 2015-ben közel 15 ezer fő, 2018-tól pedig minden évben több mint 23 ezer fő dönt a hazatérés mellett. Ennek eredményeképpen 2016 óta rendre többen vándorolnak be- és vissza, mint ahányan kivándorolnak. Szintén kedvező tendenciaként értelmezhető, hogy a Magyarországon született személyek esetében az elmúlt két évben többen tértek haza, mint ahányan elhagyták az országot (2019-ben 1200 fővel, 2020-ban pedig majd 4000 fővel többen tértek haza, mint ahányan kivándoroltak).
Az elvándorlás növekedésének üteme a tükörstatisztikák szerint is csökkenő tendenciát mutat 2016 óta, habár a hazai adatforrások eredményei jelentősen elmaradnak a tükörstatisztikák adataitól. Fentebb a migrációs folyamatokat, vagyis a migráció alakulását, trendjét az ún. flow (migrációs áramlások) adatok alapján tekintettem át, míg a kivándorolt népesség nagyságrendjét az ún. stock (állomány) adatok mutatják. A kivándorlók pontos számának meghatározása dilemmákat vet fel, ugyanis sem az adminisztratív, sem a survey-típusú adatok nem képesek pontosan mérni a nemzetközi vándorlást. Az adminisztratív adatforrásokban csak azok jelennek meg, akik a hazai hatóságoknak bejelentik távozásukat, azonban ezt csak a külföldre távozók egy része teszi meg. Nehezítő körülmény továbbá, hogy a kibocsátó országban a lakossági survey-k a teljes háztartással kiköltözött személyeket nem érik el. Az ún. tükörstatisztikák – vagyis a befogadó országok munkaügyi vagy bevándorlási statisztikái – valamivel pontosabb képet nyújthatnak a tényleges kivándorlás méretéről, ezért a hazai kivándorlási statisztikákban megjelenő adatokat érdemes a tükörstatisztikákkal is összevetni. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy ezek az adatok sem adnak teljes képet, ugyanis
A 2020-ban készített reprezentatív nagymintás ifjúságkutatás eredményei alapján azt látjuk, hogy míg a rövidtávú emigrációs tervekkel rendelkezők aránya nem változott a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest, addig a hosszútávú, pár éves munkavállalást tervezők aránya 6 százalékkal (2016: 27 százalék; 2020: 21 százalék), a külföldön letelepedést tervezők aránya pedig 4 százalékkal (2016: 15 százalék; 2020: 11 százalék) csökkent.
Habár a fentebb részletezett mérési problémák miatt pontos adatokról nehéz beszélni az elvándorlás kapcsán (s az adatok is inkább pillanatképként értelmezhetők egy dinamikusan változó folyamatról), a trendek mégis egyértelműnek látszanak. Vagyis a migrációs potenciál alakulása és a tényleges kivándorlást jelző adatok is csökkenő tendenciát mutatnak.
