Február 27-én, három nappal Oroszország ukrajnai inváziója után Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy "fordulóponthoz" ("Zeitenwende") érkezett az ország hadserege. A történelmileg konfliktuskerülő Németország, amely még a fegyverek exportjára sem volt hajlandó, ha fennállt az esélye annak, hogy azokat bárki fel is használja, most katonai hatalomként szeretné magát újradefiniálni. A fegyveres erők 100 milliárd eurót kapnának harci erejük fokozására, felszerelésük korszerűsítésére és létszámuk növelésére.
Kevesebb szó esik Scholz azon ígéretéről, hogy 2031-ig 203.000 katonából álló hadsereget kíván létrehozni. Ez nem igazán új ígéret. Ezek a tervek még az előző kormány idejéből származnak, amikor Ursula von der Leyen - az EU Bizottság jelenlegi vezetője - volt Németország védelmi minisztere. Akkor a terv az volt, hogy ezt a célkitűzést 2025-ig kell elérni. Aztán 2027-ig. Most a határidő 2031. Már most vannak arra utaló jelek, hogy vagy újabb halasztásra, vagy a tervezett csapatok létszámának lefelé történő módosítására kerül sor.
Jelenleg a német hadsereg létszáma 183 000 fő.
Egy önkéntesekből álló hadseregnek nem lesz egyszerű feladat további 20.000 embert toborozni egy olyan társadalomban, ahol az emberek nem akar harcolni.
Tíz év alatt 20 000 katonával bővíteni a létszámot gyakorlatilag azt jelenti, hogy évente 22 000 új újoncot kell toborozni. Évente körülbelül 20 000 katona távozik különböző okok miatt (korhatár, lejáró szerződések), akiket pótolni kell.
Azonban egyre kevesebb német akar belépni a hadseregbe. Az újoncok száma 2020-ban 18 százalékkal csökkent, kb. 16.000 főre. Ez a tendencia az ukrajnai háború miatt csak rosszabbodott.
Ugyanakkor egyre több aktív katona kívánja felbontani a szerződését. A "Kriegsdienstverweigerer" (lelkiismereti okokra hivatkozó) kérelmek száma az előző évhez képest 2022-ben ötszörösére nőtt (200-ról 950-re). Ez nem nagy szám, de aggodalomra ad okot, hogy a szolgálatból való felmentésüket kérő katonák gyakran érvelnek azzal, hogy "nem számítottak háborúra", amikor beléptek a hadseregbe. Ez egy kicsit olyan, mintha valaki tűzoltónak jelentkezik, és aztán azt mondaná, hogy nem tudta, hogy a munkakörhöz a tényleges tűzoltás is hozzátartozik.
Ez a hozzáállás jól tükrözi azt a társadalmat, ahol a polgároknak csak 18 százaléka állítja, hogy kész lenne megvédeni az hazáját. Hollandiát leszámítva - ott ez az arány 15 százalék -, Európában ez a legalacsonyabb érték. Ehhez képest a magyar válaszadók fele mondja azt, hogy biztosan vagy valószínűleg harcolna, és ezen belül a megkérdezett nők nagyon magas aránya (44 százalékuk) adott hasonló választ.
Még beszédesebb, hogy a „lelkiismereti okokra való hivatkozás” lehetőségként egyéltalán még létezik egy olyan országban, ahol 2011-ben eltörölték a kötelező katonai szolgálatot. Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy belépjen a hadseregbe. Az állásra jelentkezni kell, és ha a tesztek és az állásinterjú után alkalmasnak találják, akkor felveszik az embert. A kérdést, hogy a lelkiismerete megengedi-e valakinek, hogy katona legyen, logikusan még a jelentkezés előtt kell feltennie magának. Vagy legalábbis mielőtt elfogadnák a jelentkezését. „Katonának lenni” végül is elég egyértelmű munkaköri leírással rendelkező szakma.
Csakhogy a Bundeswehr egyáltalán nem így írta le a feladatot. A harci morál hiánya annak a toborzási stratégiának (is) az eredménye, amely a Bundeswehrt mindenféle juttatásokat és előnyöket biztosító "modern munkaadóként" igyekszik bemutatni, nem pedig olyan munkahelyként, ahol a haza védelmében akár ölni is kell, és vállalni annak kockázatát, hogy meg is ölhetik az embert. A katonák most kezdenek rájönni, hogy háború esetén a hadsereg nem olyan munkahely, ahol otthoni munkavégzésre is van lehetőség.
Mindezzel párhuzamosan Olaf Scholz baloldali kormánya azon van, hogy eltávolítsa a "jobboldalinak" vélt katonákat, egyebek mellett kémkedve az online csevegéseikben elhangzottak után is. Egyes közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a konzervatívok és a jobboldali beállítottságú polgárok inkább hajlandóak megvédeni hazájukat, mint a liberálisok. Ez mindenképpen igaz Magyarországra, de itt még a liberális és/vagy baloldali magyarok is több mint kétszer nagyobb valószínűséggel harcolnának, mint a németek általában.
Ott van még a demográfiai probléma. Németország társadalma öregszik. Egyre kevesebb a katonai szolgálatra fogható korú férfi. Emiatt, de azért is, hogy az etnikailag egyre vegyesebb összetételű társadalomban javítsa a Bundeswehr megítélését, a hadsereg aktívan igyekezett növelni a nem német etnikai hátterű katonák számát. 2016-ban már a közlegények 26 százalékának volt legalább egy olyan szülője, aki nem német állampolgárként született. A tisztek esetében ez az arány jóval alacsonyabb (hét százalék). A legtöbb ilyen „bevándorló hátterű” katona orosz-német családokból származik. 2019-ben a védelmi minisztérium becslése szerint is mintegy 3000 katona volt muszlim.
De mindez nem volt elég a csapatlétszám érdemi megemeléséhez.
Ha még találnak is elegendő számú katonát, kérdés, hogy háború esetén hajlandóak lennének-e megvédeni hazájukat. Németország évtizedek óta rosszul kezeli és gyengíti fegyveres erőit.
A német társadalomban Ukrajna megvédésének nagy a támogatottsága. 2023 januárjában a megkérdezettek 41 százaléka szerint az Ukrajnába irányuló német fegyvereladások és adományok szintje kielégítő, 25 százalékuk szerint pedig többre lenne szükség. De - mint fentebb jeleztük - az állampolgároknak csak 18 százaléka mondta, hogy harcolna a saját hazájáért.
A fennmaradó 82 százalék úgy tűnik, abban reménykedik, hogy majd valaki más megvédi őket.
