Az iskolai vizsgák az éretté válás fontos rítusai. Lehetővé teszik, hogy a diákok objektív elvárások és társaik teljesítménye tükrében is teszteljék tudásukat. Az a kényszer, hogy korlátozott időn belül és a technológia, könyvek vagy más emberek segítsége nélkül kell jó teljesítményt felmutatniuk, kemény munkára és tanulásra készteti a vizsgázókat. Az oktatási rendszerben éppen ezen okok miatt támadják a vizsgákat.
Az Egyesült Királyságban a 16 éves korosztály vizsgáinak (GCSE) (leginkább a magyar érettséginek megfeleltetehő vizsga) eltörlésére irányuló kezdeményezések éves rendszerességgel ismétlődnek. 2020 nyarán az Egyesült Királyság néhány legjobb magániskolájának, köztük az Eton College-nak igazgatója úgy érvelt, hogy a jelenlegi vizsga rendszer "nem a megfelelő dolgokat méri, és nem is nagyon megbízható, stresszt és az igazságtalanság érzetét hagyja maga után". Egy másik igazgató szerint a vizsgák "elfojtják a gyerekek kreativitását". Az Egyesült Királyság legnagyobb pedagógus-szakszervezete és mintegy 100 konzervatív parlamenti képviselő, illetve a GSCE vizsgát harminc évvel ezelőtt bevezető koránbbi konzervatív oktatási miniszter is a vizsgák eltörlésére szólított fel.
A vizsgák ellenzői azt szeretnék, ha az iskolai oktatás középpontjába a készségek, a kreativitás és a "való élet" kerülne. Konkrétabban, kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy miért kell a tanulókat 16 éves korukban értékelni, amikor az iskolát de facto 18 évesen fejezik be. Ezek az érvek azt mutatják, hogy a vizsgáknak nem sok értelmét látják. A tanulók arra való ösztönzése, hogy átismételjék a tanultakat, dolgozzanak a számukra kihívást jelentő témákon, és szilárdítsák meg a tanultakat, nem tekinthető önmagában véve fontos dolognak. Ehelyett a vizsgákat a legjobb esetben is időpocsékolásnak, a legrosszabb esetben pedig a "valódi" tanulással ellentétesnek tekintik. Ha ezt elfogadjuk, akkor a vizsgázó diákok által feltételezhetően átélt stressz szükségtelenül kegyetlennek tűnhet. Az egyik népszerű brit kommentátor bírálta "a tizenévesek értékelésének ezt a pazarló, költséges, kegyetlen és értelmetlen eljárását", és az iskolai vizsgatermet "kínzókamrához" hasonlította.
Az ilyen kritikák a vizsgák céljának zavaros értelmezéséről árulkodnak. Néhány évtized alatt a vizsgák elkülönültek az oktatási céloktól, és egyéb gazdasági, társadalmi és politikai célhoz kapcsolták őket, mint például a jövőbeli foglalkoztathatóság és a társadalmi mobilitás, az iskolai teljesítmény, valamint a nemzeti oktatás eredményessége vagy romlása. A vizsgáknak a tanulási folyamatban betöltött szerepe elveszett, így értékük megkérdőjelezhető.
A vizsgák szerepét oktatási szempontból kell átgondolnuk, és nem eltörlésük, hanem azok intellektuális szempontból való komolyabbá tétele mellet kell érvelnünk.
A vizsgákat sokszor egyszerű memóriapróbaként könyvelik el. Ez a vizsga nem túl célravezető értelmezése. Először is, az információk megjegyzése (vagy megtanulása) önmagában is fontos készség. Másodszor, a tények képezik a tudás alapját. Akkor kezdünk igazán megérteni egy fogalmat, amikor képesek vagyunk felismerni a lényeges adatokat és azt, hogy miért fontosak, és hogy azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ezért a vizsgáknak nemcsak a tények ismeretét kell megkövetelniük a diákoktól, hanem azt is, hogy hosszabb, összetettebb írásbeli válaszokkal, illetve - a humán tárgyak esetében - esszékkel bizonyítsák azok megértését is. Ez a képesség, hogy valaki adott idő alatt képes egy témát elemezni, és érvekkel alátámasztott válaszokat megfogalmazni, a téma valódi elsajátításáról tanúskodik. A tantárgyi ismeretekhez szorosan kapcsolódó vizsgáknak döntő szerepük van a tanulás irányításában és a tudásszint felmérésében.
A felnőttek többek között azért kritizálják a vizsgákat, mert a versengést potenciálisan károsnak tartják a gyermek önbecsülése szempontjából. Az a gondolat, hogy a gyerekeket osztályozni és rangsorolni kell, ellentmond a manapság divatos gyermekpszichológiai elméleteknek. Mindazonáltal nem árt emlékeztetni magunkat a verseny néhány előnyére. A verseny erős motiváló erő lehet, és arra ösztönözheti az embereket, hogy ne csak másoknál, hanem saját korábbi legjobb teljesítményüknél is jobban teljesítsenek. Ha így tekintünk a versenyre, az segíthet a színvonal általános emelésében. Ezenkívül nem szabad azt mondanunk a gyerekeknek, hogy a vizsgák stresszesek. Ez legtöbbször nem más, mint a felnőttek érzelmeinek és elvárásainak a gyermekekre való kivetítése. Ha a gyerekeknek azt tanítják, hogy a vizsga egyszerűen az élet hétköznapi része és egy szükséges - sőt izgalmas - intellektuális kihívás, akkor nagyobb valószínűséggel fognak így tekinteni rá.
Mivel az egyetemeknek és a munkáltatóknak szüksége van egy olyan eszközökre, melynek segítségével válogatni tudnak tenni a nagyszámú jelentkező között, szükség van a gyermekek eredményeinek valamilyen formában történő minősítésére a formális oktatásban töltött idő végén. A vizsgák a teljesítmény mérésének legegyenlőbb eszközei. Az otthon elvégzett munkára a szülők is hatással lehetnek, és a rendelkezésre álló pénzügyi és kulturális erőforrások mércéjévé válhatnak. Csak a vizsgaterem tudja garantálni a mesterségesintelligencia-programok, egyéb online források vagy magántanárok mellőzését. Az osztályteremben a tanár és a tanulók között kialakuló szoros kapcsolat az objektivitás ellen hathat. Végső soron a vizsgateremben van mód arra, hogy minden tanuló azonos körülmények között válaszoljon ugyanazokra a kérdésekre. Ez a legigazságosabb eszköz a tanulók tudásának tesztelésére.
A vizsgák mellett erkölcsi érvek is szólnak. Az oktatást elsősorban a tudásanyag egyik generációról a másikra történő átadásaként kell értelmezni. Ha ekként tekintünk rá, akkor eltávolodunk a foglalkoztathatósági készségeket, a társadalmi mobilitást, vagy az önbecsülést szem előtt tartó eszközelvű, egyéni céloktól. Ha a tudást önmagáért való fontosságáért tartják lényegesnek, akkor az oktatásra is úgy tekintenek mint egy önmagában is fontos projektre. A tudás megőrzése és gyarapítása az emberiség javát szolgálja. Ezért a társadalom számára erkölcsi kötelességgé válik a tudás elsajátítására, és annak jövőbeli átadására és gyarapítására leginkább képes személyek beazonosítása. A komoly, tudásalapú vizsgák lehetővé teszik a tanárok (és a társadalom) számára, hogy meghatározzák, mely tanulók képesek a magasabb szintű tanulásra és a tudással kapcsolatos további szerepvállalásra.
A vizsgák a tanúsítványoknál és a bizonyítványoknál jóval többet nyújtanak. A felnőttek azon képességéről vallanak, hogy az oktatási normákat mind a minőség, mind az ismeretek tartalma tekintetében érvényesíteni tudják, és hogy képesek a gyermekeknek átadni azt a törekvést, hogy e célokat elérjék. Ezért a vizsgák létfontosságúak a színvonal fenntartásához és emeléséhez. A vizsgákat meg kell védeni.
