Elsőre abszurdnak tűnik, hogy az EU csúcsvezetői egy szigorúan nemzeti üggyel foglalkoznak. A találkozó végére azonban nyilvánvaló lett, hogy

a cancel culture, azaz az "eltörlés kultúrája", a Nyugat kulturális rákfenéje legitim politikai módszerré nőtte ki magát.

Szomorú, de igaz, hogy az Unió reakciója pontról pontra követi a "társadalmi igazságosság harcosainak" kiskátéját:

  • Érzelmek érvényesülnek az észérvek, érzések a tudás, gyors ítéletek a vita felett: az aktát úgy zárták le, hogy gyakorlatilag ki sem nyitották. A magyar törvény nyíltan diszkriminál, és pont. Senki sem hallgatta meg Orbánt, kétoldalú egyeztetéseket sem tartottak, és kétlem, hogy a döntéshozók egyáltalán elolvasták volna a törvényt. Magyarország érveit még csak meg sem fontolták. Pedig akad néhány: 
    • Mi van a szülők jogával, hogy a saját meggyőződésük szerint neveljék gyermeküket?
    • Ennyire ne lenne egyértelmű a különbség tolerálás és népszerűsítés között? "Nem leszel meleg csak azért, mert megnézel egy filmet" - mondta Bettel, Luxemburg miniszterelnöke. Valószínűleg ez így van,
de ha tíz év alatt az Egyesült Királyságban 3000%-kal, Svédországban pedig 1500%-kal nőtt a nemváltó kezelések száma, akkor talán meg kéne állni egy szóra a transz propagandát illetően, nem?
  • Azt tanítani az iskolákban, hogy a férfinak és a nőnek lenni pusztán kulturális kérdés, és hogy a lányoknak lehet pénisze, a fiúknak pedig vaginája, tudományosan egyszerűen téves. Olyan, mintha azt mondanánk a gyerekeknek, hogy a Föld lapos. Ez káros lehet a gyermekek fejlődésére. Hagyd csak, szabadnak kell lenned, hogy az legyél, aki akarsz, - mondják sokan - és azt szeresd, akit akarsz. Lehet, de a nők eközben nők akarnak lenni, és nem "menstruáló személyek", még akkor sem, ha emiatt transz aktivisták szó szerint zaklatják őket.
  • Ez az egész nem a törvényről szól: pár órával a vita kirobbanása után a magyar törvényjavaslat "egyértelműen diszkriminatív" lett és "ellentétes az Európai Unió összes (igen, az összes!) alapértékével". Általában hónapokig, ha nem évekig tart, amíg a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít, ám ezúttal elég volt nekik néhány óra is. De várjunk csak, az oktatás nem nemzeti hatáskör, ez valóban az Európai Tanács hatáskörébe tartozik? Nem számít, hiszen ez most nem a törvényről szól, a "rendszer" szerint a közös értékek forognak kockán, ez erkölcsi kérdés! Igen, de eközben a Szerződés 5. cikke világosan kimondja, hogy " az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el" - ez is fontos, nem? És persze a szülő neveléshez való joga is benne van az EU Chartában, nemde? Biztos, hogy Brüsszelnek kell eldöntenie, hogy a magyar gyerekeknek mit tanítsanak az iskolában a szexről? Az uniós értékek egyetemesek, és különben is, ki vagyok én, hogy ellentmondjak a médiának?
  • A végső cél: megalázás, megbánás és...az "eltörlés": Rutte holland miniszterelnök volt a szólista a rituálé utolsó szakaszában. "Az a célom, hogy térdre kényszerítsem Magyarországot", "Szégyellem, hogy emellett a fickó mellett ülök" - jelentette ki diplomatikusan, miközben a kórus másik 16 tagja a Hungxit-ot zengett. Magyarország ugyanis megkérdőjelezett egy dogmát, és ennek tetejébe, még csak meg sem bánta azonnal égbekiáltó bűnét.

Keserűen ironikus, ahogy a sokszínűséget hirdetők abszolút, kvázi vallásos hűséget várnak el egy gondolkodásmódhoz, ami persze nem más, mint a sajátjuk. A politikai sokszínűség már semmit nem jelent a nyugat-európai elit számára.

Nem emlékszem, hogy Lengyelország panaszkodott volna az Európai Tanácsban, amikor Belgium engedélyezte az eutanáziát a kiskorúak számára. Magyarország nem lengette a Frexit zászlót Macron törvénye miatt, amely "pszichoszociális zavarra" hivatkozva lehetővé tette az abortuszt a terhesség legvégső szakaszáig.

Nem panaszkodtak az újszülöttek eutanáziája (az úgynevezett Groningen Protokoll) miatt sem Hollandiában. Egyesek mindezeket egyszerű gyilkosságnak, és ezért az európai értékek durva megsértésének tekintik. A konzervatív kormányok azonban ragaszkodnak a játékszabályokhoz, és otthon tartják, ami otthonra való, és az EU-ba azt hozzák, ami valóban az Unióra tartozik. A tolerancia elsősorban azt jelenti, hogy elfogadjuk azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretünk, feltéve, adott esetben kölcsönösséget feltételezve. A sokféleség nem csak szexuális vagy etnikai vonatkozású lehet: ez lenne egyet nem értés, a másként gondolkodás joga. A nyílt kettős mérce, a dogmatikus nézetek és az eltérésektől való idegenkedés (ismét a cancel culture alappillérei) homlokegyenest ellentmond ennek az értéknek, és az EU-t csúszós lejtőre sodorja.

Egészen orwelli a sokszínűségre hivatkozni, annak érdekében, hogy elnémítsunk egy országot. Most ez történt.

Ez a vita maga is jól rámutat arra, hogy az EU-ból egy liberális klub lett, ahol csak a progresszív eszméknek van legitimitásuk. Egyesek számára ez nem meglepő, mások viszont elkeseredettek, hiszen most már nyilvánvaló, a liberális "coming out”. Mostantól a 2. cikkben rögzített értékek értelmezésekor csak egy hangnem létezik, a progresszív, és vigyázni kell, nehogy "az igazság körén" kívülre kerüljünk. Nem számít, hogy ez a rendelkezés azért szándékosan homályos, hogy elkerüljék Európa politikai és kulturális sokszínűségének támogatását. Kit érdekel, ha ez a politikai fennakadás csak az erkölcsi felsőbbrendűséggel magyarázható. Vegyük tudomásul, hogy megtörtént és jobb, ha lenyeljük. Egyesülni a sokféleségben, vagy behódolni az egyformaságba? Ez már nem kérdés.

This article is also available in English.