A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa
2023. 05. 30. 13:55
szerző: Csapodi Márton

Elvesztett realitásérzék? Nemzetközi bíróságok és emberi jogok

A 21. században egyelőre úgy tűnik, hogy minden a jogok köré épül – emberi jogok, alapvető jogok, alkotmányos jogok köré. De vajon jó-e az a társadalmi és nemzetközi rend, amelyben minden igény és érdek alanyi jogként vagy emberi jogként tűnik fel, a dolgok és cselekedetek megítélésekor minden más mérlegelendő szempontot (moralitást, vallást, racionalitást, hatékonyságot, közérdeket vagy akár a természetet) maga alá rendel az alanyi jogok mérlegelése, a jogok mentén való érvelés – „rights-talk”. Ezt a kérdést feszegeti tehát az Oxfordi Egyetem emeritus professzora, Nigel Biggar What’s wrong with rights? című könyve.
2023. 05. 30. 13:42
szerző: Johanyák Csaba

Készpénzre váltható kilométerek: a távolság mégsem halott?

A földrajzi közelség továbbra is jelentős befolyást gyakorol a befektetési döntésekre, dacolva azzal az elképzeléssel, hogy a távolság ebben a globalizált, digitális korban már kevésbé számít.
2023. 05. 30. 13:41
szerző: Dudás Márk

Nem minden (a) jog!

Sumption valamelyest szembeszegül a szigetország empirista hagyományával és árnyalni kívánja a tabula rasakoncepcióját.
2023. 05. 26. 11:19
szerző: Gyuriss Dániel

Doni emlékmenetek - Az utókor főhajtása II. világháborús magyar áldozathozatal előtt

2023. január 10. és február 17. között tartotta meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából a Don-80 elnevezésű rendezvénysorozatát. A második világháború magyar áldozathozatalára emlékeztető eseményeket, a legtöbb esetben emlékmenetnek keresztelt emléktúrákat szinte minden vármegyében sikerült megtartani katonák és civilek közreműködésével.
2023. 05. 24. 22:28

MCC Podcast: Tanítás modern eszközökkel - Hogyan változtatja meg az oktatást a technológia?

Milyen trendek jelennek meg az oktatástechnológiában? Hogyan kapcsolódik a pedagógia és oktatástechnológia? Mi az edtech (oktatástechnológia) szerepe a tanításban?
2023. 05. 23. 8:35

„Moldrupció”

Amióta „Európa-párti” elnöke, majd kormánya van Moldovának, de főleg az uniós tagjelölté válásuk óta, a nemzetközi közösségben nem illik a kis ország mindent átszövő korrupciójának témáját felhozni. Pedig a politikai változásokkal ez a probléma nem tűnt el.
2023. 05. 23. 8:19

MCC Podcast: A digitális tanulás jövője - Trendek és kihívások az oktatástechnológiában

Milyen trendek jelennek meg az oktatástechnológiában? Hogyan kapcsolódik a pedagógia és oktatástechnológia? Mi az edtech (oktatástechnológia) szerepe a tanításban?
2023. 05. 22. 14:25
szerző: Tárik Meszár

A szudáni konfliktus zavarokat okoz a globális ellátási láncokban

A Szudánban zajló harcok megzavarhatják a globális ellátási láncokat, és a természeti erőforrások tekintetében rendkívül gazdag afrikai ország gazdasági összeomlásához vezethetnek.
2023. 05. 22. 12:52

Társadalmi párbeszédek mint a béke eszközei

A társadalmi béke megteremtésének, fönntartásának és gazdagításának legfőbb eszközei a társadalmi párbeszédek: például, a hit és a tudományok, a keresztény felekezetek, valamint a vallások párbeszéde. Az Egyház akkor látja el jól a föladatát, ha nem a megosztottságot fokozza, hanem erőit a gyógyítás és a vigasztalás szolgálatába állítja.
2023. 05. 18. 11:18
szerző: Biró Kinga

A magánrepülőgépek eladása rekordokat döntött 2022-ben

Mit lehet tenni, ha egyik politikai erő sem mer magánrepülést korlátozó intézkedést hozni?