Olvasási idő: 11 perc

A kormány és a Magyar Orvosi Kamara tárgyalásai, megállapodása majd az azt követő tettek és reakciók azóta is továbbgyűrűznek. Gallai Sándor áttekintő elemzése.

Kapott már hideget-meleget a miniszterelnök azért a mondatáért, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Fogadjuk meg a tanácsát: nézzük meg, hogy mit is tett a kormányfő a Magyar Orvosi Kamara (MOK) orvosi bértáblára vonatkozó javaslatának befogadásával! Legyünk azonban óvatosak, és próbáljunk meg a béremelések mögé tekinteni, mert emlékezhetünk még Rodolfo bűvész tanácsára is: „Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!”. Márpedig a szemfényvesztésnek a politika színpadán is komoly szerepe van. Nézzük, mi történt múlt szombaton a béralkuról szóló darabban!

Váratlan epilógus

Bár az eredeti mű sokakról és sokaknak szól, a színpadon csak két szereplő jutott szóhoz. Egyikük a miniszterelnök, aki megszokott karaktere szerint határozottan kormányoz. Az általa megformált szereplő a korábbi darabokban rendre a kormányzati felelősséget hangsúlyozta, ezért kevésszer mutatkozott közös jelenetben érdekképviseleti fellépőkkel, s ha mégis, a színikritikusok szerint a párbeszédek gyakran tét és fordulat nélkül zajlottak, alkalmanként pedig monológba torkolltak. Másik szereplőnk a MOK, akit azelőtt csendes érvelőként ismertünk meg, most viszont – a saját forgatókönyve alapján színpadra állított műben – harcias követelésekkel köszönt be.

Sejthettük tehát, hogy rendhagyó előadás tanúi leszünk, ám arra nem csak a nézők, hanem még a Kamara és a kritikusok sem számíthattak, hogy a kormányfő a politika színpadán látványosan sutba vágja a forgatókönyvet, és maga mondja el a MOK epilógusát: megszűnhet a hálapénz és az orvosok bére – három lépcsőben – a duplájára fog emelkedni.

Vajon miért tért el a forgatókönyvtől Orbán Viktor és hogyan lett a szombati előadás átdolgozott leiratából hétfőre egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslat?

Krónikus bajok, népszerűtlen receptek

Az egészségügy alapbetegségei régről ismertek: szétaprózott struktúra, túlpörgetett fekvőbeteg-ellátás, egyidejű alulfinanszírozás és pazarlás, magánpraxisok és közegészségügy elégtelen szétválasztása, összeférhetetlenség szabályozatlansága, szakemberhiány, várólisták, bérproblémák, hálapénz. Az orvosok helyzete szakterületenként és státuszuk szerint eltérő, érdekeik gyakran ütköznek, és olykor a betegekével is ellentétesek. Minden kormány próbálkozott kisebb-nagyobb átalakításokkal, de ezek ritkán tettek jót a kormánypártok népszerűségének. Az egészségügyi terület átlag fölött fogyasztotta a tárcavezetőket és hosszú az elbukott kezdeményezések sora (pl. kórháztörvények, biztosítási reform, vizitdíj és kórházi napidíj, hálapénz újraszabályozása, vidéki kórházbezárások). A közegegészségügy problémái miatt a magánegészségügyi szolgáltatók köre folyamatosan bővült, az alacsony fizetések többes munkavállalásra és/vagy hálapénz elfogadására ösztönöztek orvosokat, szaporodtak a visszaélések, az állami szektor és az egészségbiztosítási alap lehúzása. Ezek fényében nem meglepő, hogy nőtt az orvosok és az ápolók elvándorlása, a várólisták hosszabbodtak, a kórházakat 1-2 évente konszolidálni kellett, a fekvőbeteg-ellátásban és a gyógyszerkasszánál adminisztratív kiadáscsökkentésre volt szükség, s közben az egészségügy helyzetét a mindenkori ellenzéki pártok valamennyi országgyűlési választás kampányában igyekeztek a kormányoldal ellen fordítani.

Az Orbán-kormányok 2018 előtt is beavatkoztak, de rendszerszintű átalakítás nem igazán történt, hacsak az önkormányzati kórházak állami kézbe vételét nem tekintjük annak. A kormányfő az állami és a magánszolgáltatók, a társadalombiztosítási és magánfinanszírozás szétválasztását tűzte feladatul miniszterének, aki egy megújult vezetésű MOK-kal került szembe. A változtatás igénye az orvosok körében is megmutatkozott (ha csak ezt az évtizedet nézzük, akkor említhetjük a Magyar Rezidens Szövetség 2011-es akcióját, vagy az „1001 orvos hálapénz nélkül”, illetve az „Újratervezés” kezdeményezést), melynek hullámára felülve vehette át a Kamara elnökségét a kihívó és támogatói. Az elnöki tisztséget Kincses Gyula szerezte meg, aki meg nem erősített, de nyilvánosan nem is cáfolt információk szerint pár éve, nyugdíjasként csatlakozott a MOK-hoz. Korábban volt MDF-es országgyűlési képviselő, az I. Orbán-kormányban tanácsadó, az MSZP-SZDSZ kormányok alatt kormányzati háttérintézmény vezetője, a II. Gyurcsány-kormány államtitkáraként pedig a Kamara köztestületi jogfosztásának, intézménybezárásoknak és -összevonásoknak részese. A 2018-as választás előtt az ellenzéket segítette tanácsaival, baloldalhoz sorolható médiumokban aktívan kritizálta a kormányt, és mivel a MOK-ben együtt kampányolt a DK-s Komáromi Zoltánnal, többen a Kamara vezetésének ellenzékhez húzásától tartottak. Ilyen körülmények között politikai vabanknak tűnhet elfogadni a Kamara javaslatát – mi lehetett a mögöttes ráció?

Hála itt, pénzek ott

A koronavírus alatt különösen megnőtt az egészségügyben dolgozók iránti szimpátia, ezért vélhetően kevesen vitathatják az átlagfizetésekhez képest jelentős, egy gazdasági portál által „hatalmasnak” tekintett bérfejlesztés szükségességét (januártól 481 ezer és 1,666 millió, 2023-tól 687 ezer és 2,380 millió Ft közötti alapilletményeket rögzít a törvény). Az intézkedést a következő kampányban a választók a kormányhoz fogják kötni, az ellenzéki pártoknak – ha őrizni kívánják a MOK semlegességének látszatát – csak a parlamenti együttszavazás dicsősége marad. A hálapénzben nem érintett, az állam kihasználásából kimaradó, közszférában – jellemzően több állásban – dolgozók számára előrelépés az egy munkaviszonnyal megszerezhető tisztes illetmény.

A magánállásokban és magánpraxisokban dolgozóknak akkor éri meg a szférájukban maradni, ha szolgáltatásaik állami infrastruktúra és OEP-finanszírozás nélkül is jól jövedelmeznek. Akik a betegeiket a két szektor között haszonelvűen terelgették, azok számára viszont súlyos lesz a dilemma: kereshetnek-e jól a magánszférában potyautasság nélkül, főleg akkor, ha az állami szektorban – a tiltás és a büntethetőség miatt – megszűnik, vagy legalább érdemben csökken a hálapénz.

Ha az összeférhetetlenségi döntések eredményeként hosszabbodnak a várólisták, a fizetőképes keresletre továbbra is számíthatnak a magánszolgáltatók, de ha – további intézkedésekkel, a járóbeteg-ellátás és a kórházfinanszírozás racionalizálásával, infrastruktúra javításával, egyéb egészségügyi jogviszonyban lévők illetményemelése révén – javulna a közegészségügy színvonala, akkor sok páciens térne vissza a fizetősből a tb-finanszírozott egészségügybe, ami a szolgáltató orvosokat is visszavándorlásra késztetheti. A Kamara elnöke éppen ezzel ellentétes, a szétválasztás helyett a közfinanszírozásban a magánszolgáltatások és a költségtérítési kör bővítését célzó intézkedéseket tartott volna kívánatosnak, a béremeléshez csatolt összeférhetetlenségi szabályozás viszont inkább a miniszterelnök 2014-es figyelmeztetését idézi fel az olvasóban, mely szerint „az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni”.

Forrás: Bődey János/Index

Átírt forgatókönyv, kormányzati rendezés

A reformokkal az orvosok jövedelme olyan szintet ér el, amelytől már a páciensek elvárása is nagyobb lesz: több figyelmet, nagyobb odaadást fognak várni az orvosoktól, és véleményük – ha a munkáltató is partner ebben – beépülhet az orvosok minősítésébe. Az összeférhetetlenségek feloldásával kiderülhet, hogy mekkora a magánszektor vonzereje, hányan mennek külföldre vagy érik be – az orvosarisztokrácia jövedelménél kisebb, de – egy állásban megkereshető, tisztes fizetéssel. Az összeférhetetlenségi szabályozással a kirívóan magas jövedelmű orvosok jelentős pénzkiesést és befolyásvesztést fognak elszenvedni, ám mindezért valóban komoly politikai kockázatot vállal a kormány. A szolgálati viszonyt választók várható számát aligha lehet megbecsülni. A másod- és harmadállások feladásának pontos hatása, a vezényelhetőség visszatartó ereje, vagy vezető orvosok érdekeltségébe tartozó jogi személyektől vállalkozói státuszban foglalkoztatott személyzettel működtetett gépek és orvosi műszerek sorsa is kiszámíthatatlan.

Lehet, hogy – elégséges munkaerő hiányában – komplett intézmények és részlegek fogják elveszíteni működési engedélyüket, de ne feledjük: az intézménybezárások politikai szándéka többször kisiklott már az érintett polgármesterek ellenállásán, most viszont megnyílt az esély a – MOK elnöke által is pozitívnak tartott – spontán tisztulásra, amire a kormány központi beavatkozással, az állami tulajdonban lévő szolgáltatók átszervezésével reagálhat.

Ha pedig valami nagyon félrecsúszna, a páciensek elégedetlenségében a kormány mellett osztozni fognak a – többséghez képest – jól fizetett orvosok és a megállapodással a felelősi körbe vont MOK vezetői is.

Meglehet, a Kamara tette le a forgatókönyvet a politika asztalára, de a kormány – kapva az alkalmon – kiegészítette a saját elképzeléseivel. Ha a MOK a „saját” javaslata ellen kívánna fordulni, alighanem tapasztalt spin-doktort kellene alkalmaznia, hogy meg tudja értetni az okokat az átlagszavazóval. Fentiek alapján könnyen előfordulhat, hogy a MOK-nak a továbbiakban be kell érnie az Egészségügyi Szolgálati Érdekegyeztető Fórumban kínált „foglalkoztatásügyi asszisztensi” szereppel, mert a próbákra a rendező aligha fogja meghívni.

A szerző közgazdász-politiológus, habilitált egyetemi docens, az MCC Társadalomtudományi Iskolájának vezetője.

Borítókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher