Olvasási idő: 7 perc

Az újonnan, az MCC-ben elindult Magyar-Német Intézet igazgatója, Bauer Bence ír a két ország kapcsolatáról, személyes tapasztalatairól és mindarról, amit az intézet megvalósítani készül.

Brüsszel, Berlin, Budapest, Bonn – ezzel a négy várossal engem is összekötnek életem, politikai és társadalmi tevékenységem állomásai, amelyek tartósan formáltak, meghatároztak. Mind a négy helyszínnek megvan a saját genius loci-ja, és különböző politikai szempontok jellemzik.

Auf Deutsch

Budapesten születtem, de Németországban nőttem fel, így gyorsan megismertem a  magyarok és németek közötti gondolkodás illetve cselekvésbeli különbségeiket. Magyarországi német őseimnek köszönhetően már gyerekkoromtól fogva ismertem ugyan felmenőim hagyományait és kultúráját, de csak Németországban éltem meg, hogy a két nemzet mentalitása néha milyen távol és egyben milyen közel is van egymáshoz. Csak ha az ember valóban hosszú ideig élt, tanult vagy dolgozott Németországban, kívülállóként csak akkor kerülhet abba a helyzetbe, hogy megértse és helyén kezelje az országot legkülönbözőbb sajátosságaival együtt. Ez érvényes a magánéletre és a politikára egyaránt. Berlinben rideg szelek fújnak és a politikát másként alakítják, mint a mondén, de ugyanakkor hagyománytisztelő Budapesten, vagy a kényelmes, joviális Bonnban.

A német főváros a 2000-es évek elején nekilátott a Berlini Köztársaság azonnali megvalósításának. A politika ebben a lüktető, pulzáló világvárosban teljesen más szempontokat követ, mint ami a kényelmes nyugatnémet városokban megszokott volt. Minden gyorsabb, felszínesebb, barátságtalanabb lett és nem lehet nem felismerni a veszélyt, hogy a „buborékban” felejtik magukat. A német hatalmi struktúrák Bonnból Berlinbe kerültek át, és jó húsz év távlatából Közép-Európában is már régen felismerik, hogy ez mit is jelent.

Egyszerűen több erőt, innovációt és kitartást követel, hogy Berlinben meghallgassanak és megértsenek bennünket és a politikai munka ezáltal komplexebb lett – az enyém is, amelyet a CDU vonzáskörében folytattam.

Ha az ember visszatér Bonnba, akkor ismeri fel az igazi különbséget. A Rajna menti nagyvárost annak művelt polgársága ésaz új nemzetközi attitűd egyszerre formálja.. De Beethoven városa a magyar gondolkodás számára nemcsak földrajzilag, hanem lelkileg is messzebbre esik, mint Berlin. A város, amelyre a háború utáni politika és ezen túlmenően Konrad Adenauer is erősen rányomta bélyegét, összes emberi vonásával és közvetlen kapcsolataival bejárhatóságával és „megélt” kereszténydemokráciájával a régi szövetségi köztársaságot képviseli.

Brüsszel mindezekhez képest egészen más, egy immáron teljesen bezárult buborék. A város, mint az európai politika koncentrációjának egyik fellegvára, embertömegeket nyel el és köp ki. Már nem elképzelésekről és politikai elméletekről van szó, hanem fontos a kapcsolatteremtő képesség, a kitartás, a makacsság, és egy kicsit a kíméletlenség is. A város másfajta embertípust igényel és ettől nemcsak a közép-európaiak idegenkednek. Brüsszelben az európai politikát az Európai Néppárt köreiben testközelből élhettem át és követhettem figyelemmel. Az európai fővárosban közvetlenül fel lehet ismerni és szemléletesen követni, hogyan határozzák meg a hálózatok és a hatalmi struktúrák a mai Európát.

Több mint húsz év után, 2008-ban végül hazatértem Budapestre és csatlakoztam az akkori nagy ellenzéki párthoz, amely zászlajára tűzte a polgári Magyarország kiépítésének gondolatát. A Fidesz nemzetközi és ifjúsági részén tevékenykedtem, ahol a Konrad-Adenauer-Stiftunggal való kapcsolat már szinte magától értetődő volt. Végülis átkerültem oda és ott töltöttem a rákövetkező tíz évet, a magyarországi iroda projektkoordinátoraként és később helyettes vezetőjeként.

Ez a feladat majdnem hogy zsanér és relé a magyarok és a németek, a magyar és a német politika, a magyar és a német politikai kezdeményezések, politikai értelmezések és politikai elvárások között. A gyakorlatban ez a tudásátadás, a tehetséggondozási és utánpótlási programok, valamint a politikai kapcsolatok és partnerségek egy cizellált, finom háló keretében valósulhattak meg. A politikai döntéshozók gyakran találkoztak és sokszor folytattak párbeszédet – akár Brüsszelben, Berlinben, Bonnban, Budapesten vagy bárhol Európában. A legfontosabb az volt, és az is marad, hogy embereket hozzunk össze és bizalmat teremtsünk. Ehhez stabil, terhelhető és tartós kapcsolati hálóra van szükségünk a társadalom minden szegmensében, de különösen mindkét ország  politikai elitjeiben.

De mindennek mi köze az intézethez? Az MCC-vel egy hosszú távú koncepción dolgozunk annak érdekében, hogy a másik ország politikáját, karakterét és tudományos világát áthassuk és megértessük. Csak akkor leszünk képesek arra, hogy megértést és bizalmat alakítsunk ki. Ezt láttam, értettem meg, és végül alkalmaztam Brüsszelben, Berlinben, Bonnban és Budapesten.

A 2020. december 1-jén újonnan alapított Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért pontosan ezen követelmények fényében fog fórumot teremteni a Németország és Magyarország közötti akadémiai, tudományos és politikai párbeszéd számára, illetve megismertetni mindkét ország döntéshozóit, fiataljait a másik vitáival, folyamataival és gondolkozásával. Ebben központi szerepet játszik az információcsere, a hálózatépítés, valamint az utánpótlás- és tehetséggondozás. Az intézet az ebből a célból kiválasztott kérdésekkel kapcsolatos publikációkat és háttérbeszámolókat fog közölni, konferenciákat, szimpóziumokat és szakértői beszélgetéseket fog szervezni, valamint németnyelvű akadémiai szereplőket fog meghívni, valamint a köz- és tudományos életbe integrálni. Célunk, hogy a magyar-német párbeszéd egy új felülete és otthonaként erősítsük a már meglévő együttműködéseket és új tereket nyissunk a két nemzet közötti kapcsolatépítéshez.

A szerző a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.

Borítókép: Getty