Harminchárom év aktív újságírás után belevágtam a tanításba. Bár a szakmánk azóta rengeteget változott, mesterségünk alapjai ugyanazok: történeteket mesélünk el és az igazságot keressük. Ilyen kvalitásokat keresek a diákjaimban is: életszeretetet, történetmesélő tehetséget és a kíváncsiságot.

Kezdetben volt a szó.

A szavak varázslatosak: általuk értjük meg a világot, az életünket és mások életét. Azért élünk, hogy történeteket mondjunk el és hallgassunk meg.

 

Az élet értelme után való örökös kutatásunk részeként egyben a szavakat is keressük, amelyekkel kifejezhetjük azt. Az újságírás ezen utazás egy kicsiny része.

 

Lényege, hogy rácsodálkozunk a világra, vágyakozunk megérteni azt és aztán elmondjuk az erről szóló történeteinket. Másszóval: keressük az igazságot.

Harminchárom éve vagyok újságíró, s ez idő alatt a szakma drasztikus változásokon ment keresztül. A munkánk zavarba ejtően technikaivá vált. Alkalmazkodnunk kell a digitális kor kihívásaihoz, ami a hagyományos média egzisztenciális válságát hozta magával és új formátumokat szült. Ilyenek a blogok, podcastok, videóriportok. Sajtóorgánum nélkül is médiaszenzációvá válhat valaki, pusztán azzal, hogy valamilyen tartalmat közöl a YouTube-on.

E változások egy része kívánatos, a másik azonban közel sem. Ha ma valaki leközöl egy hamis interjút Brad Pittel (ahogy tette azt Thomas Kummer, svájci újságíró 1999-ben), akkor maga a színész vagy az ügynöke órákon belül már cáfolna is a Twitteren. Nehezebbé vált tehát a csalás. Másrészt viszont ha újságírók „breaking news”-ként közlik azt, hogy Magyarország parlamentjét bezárták (ahogy az szintén megtörtént 2020. március-április tájékán), a hír a közösségi médiában azonnal elterjed és milliók olvassák, illetve hiszik majd el. Persze a későbbi korrekciót – „bocsesz, nem is úgy volt” – már közel sem olvassák el annyian.

Teljességgel új médiavilágban élünk, aminek tudatában célunk, hogy az online újságírás legújabb technikáit ismertessük a collegiumi képzés során. Ennek érdekében nemzetközi tapasztalatokhoz fordulunk segítségért: neves külföldi újságírók mutatják be hallgatóinknak a szakma legkorszerűbb módszereit. Cselekvés által tanulunk majd: a cél, hogy az elméletet azonnal gyakorlatba ültessük. Ahogy haladunk előre az ismeretek elsajátításával, párhuzamosan folyamatosan újságírói tartalmakat fogunk előállítani. Bizonyos médiaplatformokkal kötött együttműködésünk révén a tanulóknak valóságos lehetőségük nyílik majd arra, hogy legjobb történeteiket megjelentessék.

A digitális kor újításai során ugyanakkor az alapok nem változtak. Történeteket mesélünk és az igazságot keressük. Minden más megtanulható.

Az újságírás terén a kedvenc szabályom a Mr. Biswas háza c. regényből származik V.S. Naipaul tollából. A történet tragikus hőse, Mr. Biswas egy helyi újság gyakornokaként dolgozik, aminek főszerkesztője egy nagy, demoralizáló plakátot tűzött ki a szerkesztőségbe: „Nem kell ide túl sok eszes, csak a munka legyen helyes.”

Ez a kiindulópont. A munka legyen helyes – az információkat ellenőrizni kell. Sosem hihetünk annak, amit más újságírok írtak, csak akkor, ha leellenőriztük. Egy német tréfamester, egy bizonyos „Chrstian M.” egyszer több sajtóorgánumot és hírügynökséget rávett, hogy tucat hamis sztorikat közöljenek. „Az újságírók mindent elhisznek” – vonta le a következtetést.

Sajnos van benne igazság. Végtére is sztorik után vadászunk, így ha végre akad egy jó, szeretnénk, ha igaz is lenne. Magam is végeztem hasonló kísérletet: a 2001-es macedón polgárháború során egy belgiumi kollégával együtt rávettük közös újságíró barátainkat, hogy elhiggyenek olyasmiket, amik meg sem történtek. Egy eseménytelen napon azt mondtuk nekik, hogy láttuk, amint egy páncélozott személyszállító lámpaoszlopnak ütközik és kigyullad. Egy óra sem telt el, mások már úgy mesélték nekünk, mintha a saját sztorijuk lett volna. Figyelmeztettünk hát mindenkit, hogy csak a bolondját járattuk velük - különben biztos leközölték volna a hírt.

 

Mihelyst rendelkezésünkre áll egy információ, utána azt meg is kell írni. Node hogyan? Úgy, hogy „még egy takarítónő is megértse”, ugyanakkor „egy professzor is elégedett legyen vele”

 

 – ezt tanították nekünk az újságíróképzésen, amikor gyakornokként a pályára léptem. Jó elv, hiszen szeretnénk, ha mindenki minket olvasna. Márpedig okoskodó, nyakatekert stílusban ez nem fog menni. A közönség hamar ráun a hosszú, terjengős mondatokra. Mégis gyakran szembetalálkozom negyven, ötven, akár hatvan szavas mondatokkal a magyar médiában. Az ilyen cikkeket általában nem is olvasom tovább. Próbáljunk meg érthetően, de elegánsan fogalmazni.

Kívánatos továbbá, ha csak olyasmiről írunk, amit magunk is értünk.

A tömör, metsző, találó fogalmazásmód ritka képesség, pedig ez akkor is előnyünkre válik, ha nem újságíróként dolgozunk. Az MCC médiaképzésén sem akar minden diák újságíró lenni – egyesek bírók, mások műkereskedők vagy üzletemberek lesznek. Azért csatlakoztak a műhelymunkánkhoz, hogy fejlesszék a kommunikációs készségeiket.

A kommunikáción áll vagy bukik egy üzleti tárgyalás. Kommunikáció által hódíthatjuk meg szívünk választottját és ezáltal nevelhetjük jól a gyermekeinket. A jó újságírás alapelvei tehát nem állnak távol az élet művészetének alapelveitől. Mindkettő kulcsa a hitelesség. A hitelesség kulcsa pedig a hiteles információ.

A mi munkánk újságíróként az informálás. Persze van véleményünk; ez kerülhet a véleménycikkbe. Azonban ilyenkor ne álcázzuk az írásunkat hírközlésnek. Sokan mondják nekem, hogy ez divatjamúlt hozzáállás. Az Egyesült Államokban a „woke”, Németországban a „Haltungsjournalismus” az újhullámos újságírás. Mindkettő szerint az újságírónak állást kell foglalnia, döntenie kell egy oldal mellett és „értékekért” kell küzdenie. Én ezt nem így látom. A politikai spektrum különböző táboraihoz tartozók miként hisznek majd a tudósításunknak, ha részrehajlók vagyunk?

 

A publikum tájékoztatása által a hatalom független „felügyelőinek” szerepét töltjük be. A polgárok pedig a média által eléjük tárt információk alapján döntenek a választások idején. Nem arra van szükségük, hogy megmondjuk nekik, miként gondolkozzanak, hanem magára az információra.

 

Ez tehát, amit az MCC Média Iskolában tanítani szeretnénk. Az élet szeretetét, a történetmesélés szeretetét, a stilisztika és információgyűjtés tudományát, valamint a digitális korban szükségessé vált technológiai szakértelmet és hivatástudatot a nyilvánosság felé. Hiszen nekünk az olvasókat kell szolgálnunk és nem egy politikai tábort vagy ideológiát.

A szerző az MCC Média Iskolájának vezetője, újságíró, évtizedeken át német nyelvű lapok tudósítója.

(Az eredeti, angol nyelvű cikk eléréséhez, kattintson IDE)