Eredetileg németül írtam ezt a cikket, hogy egy klasszikus német mondással kezdhessem, amely így szól: „Ha itt nem tetszik, elmehetsz”. Miért klasszikus? Mert ez egy olyan mondat, ami gyakran elhangzik, ha úgynevezett „bionémetek” úgynevezett „újnémetekkel” veszekednek. Bionémet, újnémet: ezek olyan fogalmak, amelyek az én ifjúkoromban még nem léteztek.

A bionémet kifejezés, „biológiai” németeket jelöl, olyanokat tehát, akik származásuk szerint németek. Az újnémetek bevándorlók, akik német állampolgárok, de bevándorlók – vagy legalábbis a szüleik vagy nagyszüleik akként érkeztek az országba.

Tehát egy ilyen bionémet versus újnémet vitában előfordulhat, hogy előbbi azzal intézi el a vitás kérdést, hogy odaszúrja:, „Ha nem tetszik nálunk, el is mehetsz.”

Az ilyen és ehhez hasonló mondatokat gyakran olyanoknak címzik, akik már akár harmadik generációsként élnek Németországban és az anyanyelvük is (többé-kevésbé) német. Ha egy ilyen harmadik generációs német-török ezt a mondatot hallja, a reakciója (jobb esetben) tanácstalan vállvonogatás lehet: Elmenni? Hova? Német vagyok. Itt születtem. Itt vagyok itthon, ez a hazám. Ezt a mondatot a közbeszédben természetesen rasszistának, kirekesztőnek, és intoleránsnak tartják, és a legtöbb német azonnal észreveszi, ha ilyen szavakat hall vagy lát (főleg a közösségi médiában).

Újabban viszont ez a mondat egyre többször hangzik el, amikor németek és más nyugat-európaiak a „kelet-európaiakról” beszélnek. A holland miniszterelnök, Mark Rutte kezdte a sort: „Hosszú távon az kell legyen a cél, hogy térdre kényszerítsük Magyarországot ebben a kérdésben. Fel kell ismerniük, hogy vagy tagjai az Európai Uniónak, és ezáltal értékközösséget vállalnak velünk, vagy ki kell lépniük az unióból”, mondta június 24-én Brüsszelben, Magyarország új gyermekvédelmi törvényére reagálva.

Manfred Weber CSU-politikus és EP-frakcióvezető a maga részéről nemrég Lengyelország kilépését hozta szóba, amikor a lengyel igazságügyi reformot Brüsszel elfogadhatatlannak minősítette.

Aztán Jean Asselborn, Luxembourg külügyminisztere, azzal hergelte a közhangulatot, hogy egy európai referendumot kért Magyarország EU tagságáról. Tette ezt azzal az indokkal, hogy a polgárok többsége biztos kirúgná a magyarokat, ha lenne rá lehetőség.  Olcsó szavak – az EU mint olyan ráadásul nem tud referendumokat kihirdetni. Semmi másra nem volt jó ez, mint mérgezni a közhangulatot.

A médiában és a nyugat-európai politikában évek óta felfokozott hangulat uralkodik a „kelet-európaiakról” szóló diskurzusban. Ez mára odáig ment, hogy a médiában a Magyarországról vagy Lengyelországról szóló szinte minden cikk alatt felbukkannak az olvasói kommentekben olyan mondatok, mint „Kifelé Magyarországgal az EU-ból”. Azaz: „Ha nem tetszik itt nekik, elmehetnek.” Csakhogy hova? Ez a mi Európánk, és a mi Europai Uniónk is.  

Baloldali és liberális nyugat-európaiak manapság olyan hangnemben beszélnek a kelet-európaiakról, mint amilyet különben a radikális idegenellenesektől szoktunk meg, ha törökökről, muszlimokról vagy zsidókról beszélnek.

Ez nem lehet jó az EU-nak.

Nemrég egy (liberális-konzervatív) európai csúcspolitikussal vitáztam egy talk-show-ban.    Felmondta a klaszikus EU-mantrát: El kell venni Magyarországtól a pénzt, szigorúbbnak kell lenni, meg kell védeni az európai alapértékeket.

A show utáni privát beszélgetésünkben viszont valami egészen mást mondott: Nem jó, hogy a Nyugat megpróbálja a kulturálisan mégis más Keletre az értékeit ráerőltetni. És az EU-vitában, úgy vélte, „veszélyes” az aktuális tendencia, hogy az olyan tagállamokat, mint Magyarország durván meg akarják regulázni, mert ez pont olyan dinamikákat válthat ki, ami annak idején a Brexithez is elvezetett. Arra a kérdésemre már, hogy az adásban miért pont azt támasztotta alá, amit most a magánbeszélgetésben veszélyesnek tart, már nem válaszolt.

Ettől függetlenül igaza volt. Nyugat-Európa politikusai cinikus és tűzveszélyes játékot játszanak, amelynek az EU-t nemhogy nem erősíti, de még tovább növelheti az Unió töredezettségét.

Borítókép: magyarnemzet.hu