Mindegyikük szeretné megmutatni a társadalom javára tett hozzájárulását, hogy hogyan segítenek megoldani a nagy problémákat, mint pl. a szegénység, a természeti környezetünk védelme stb. A vállalatok honlapjaikon és éves jelentéseikben szeretik megosztani a nyilvánossággal, hogy az alaptevékenységükön túl még mennyi „jót tesznek". A mostani pekingi olimpiai játékok alkalmával is biztosan látni fogjuk, ahogy a vállalatok igyekeznek megmutatni jó arcukat. És ebben nincs is semmi rossz. A vállalatok a társadalom részét képezik, attól elválaszthatatlanok, és maguk sem szigetelődhetnek el tőle. A kínált termékek és szolgáltatások társadalmi igényeket elégítenek ki. Ehhez emberi erőforrásokra, infrastruktúrára, jó oktatási rendszerre van szükségük.
Nem volt ez mindig így. Az 1970-es évektől kezdve az volt az uralkodó nézet, különösen az angolszász világban, hogy a vállalatok azzal szolgálják leginkább társadalmat, ha profitot termelnek, és a részvényesek érdekeit szolgálják. Röviden: az üzleti élet célja a profitszerzés volt, és a pénzügyi teljesítmény volt a legfőbb mérőszáma annak, hogy egy vállalkozás mennyire hatékonyan működött és használta fel az erőforrásokat. Ez a pénzügyi teljesítményre és a részvényesi értékmaximalizálásra való összpontosítás azonban perverz üzleti magatartást eredményezett. A pénzügyi teljesítmény javítása érdekében vállalati visszaéléseket követtel el, például meghamisították a könyvelést, vagy perverz bónuszrendszereket működtettek a pénzügyi szektorban, a költségeket a társadalomra hárították, miközben magas osztalékot fizetnek a részvényeseknek. A 2007/2008-as pénzügyi válság részben ennek a pénzügyi teljesítményt mindenek fölé helyező szemléletnek az eredménye volt.
Már az 1980-as évek végén, de különösen az 1990-es években kezdett formálódni egy alternatív nézet az üzleti tevékenység célját illetően: az érdekelt felek üzleti szemlélete. E nézet szerint az üzleti tevékenység célja az adott tevékenységben érdekelt valamennyi fél érdekeinek szolgálata kell legyen, azaz a részvényesek mellett a munkavállalók, a társadalom, a szakszervezetek és a kormány érdekeit is szem előtt kell tartania. Az üzleti tevékenység középpontja a részvényesek helyett az érdekeltek szélesebb körére helyeződött át. Ez vezetett a vállalati társadalmi felelősségvállalás kialakulásához. Az üzleti élet szereplői elkezdtek olyan tevékenységeket és projekteket indítani, amelyekkel megmutathatták, hogy „jót tesznek", például hozzájárulnak a szegénység visszaszorításához, a természeti környezet védelméhez, a hulladék-kibocsátás csökkentéséhez. Néhány vállalat egyértelműen aktivistává vált, és olyan módon támogatnak kisebbségi jogokat, hogy az emberben már-már felmerül a kétség, hogy ez vajon mennyire őszinte. És épp itt van a CSR-rel kapcsolatos probléma lényege.
A kérdés ugyanis a következő: ezzel vajon tényleg a kitűzött célt szolgálják? Segít-e a CSR a vállalatoknak abban, hogy a társadalom javát szolgálják? Valóban a társadalom javát szolgálja-e az üzleti vállalkozások CSR-tevékenysége? A válasz: nem! Valóban, sok vállalat nagyon jó dolgokat tesz a társadalom javára, sporteseményeket támogat, vagy például a világjárvány idején kórházaknak nyújt adományt. De túl sok olyan eset van, amikor a CSR-tevékenység nem egyéb, mint az adott üzleti tevékenység árnyoldalait elfedő álca. Erre számos példát hozhatunk. És miközben a vállalatok egyrészről valami jót akarnak tenni, másrészről óriási összegeket költenek arra, hogy politikusoknál lobbizzanak, és megakadályozzák az üzleti tevékenységüknek ártó intézkedéseket és jogszabályokat.
A Shell, egy valaha brit-holland, ma már csak brit energiaipari vállalat, valószínűleg az Egyesült Királysághoz képest magasabb hollandiai osztalékadó miatt tette át székhelyét Londonba. Korábban egy másik, régebben brit-holland multinacionális vállalat, az Unilever is így tett.
Tavaly a Danone francia agrár-élelmiszeripari multinacionális vállalatra a részvényesek és fedezeti alapok gyakoroltak komoly nyomást. Azt akarták, hogy a Danone pénzügyi teljesítménye javuljon a versenytársakhoz, például a Nestlé-hez képest. A Danone nem sokkal azelőtt kapta meg a francia kormány által hivatalosan odaítélt „entreprise à mission", azaz „társadalmi küldetéssel rendelkező vállalat” státuszt. Stratégiájának célja az volt, hogy teljes mértékben az érdekelt felekre összpontosítson. A részvényeseknek azonban sikerült elérniük, hogy az addigi vezérigazgató helyére olyan személyt ültessenek, aki jobban ügyel a Danone pénzügyi teljesítményére. A rövid távú érdekeket szem előtt tartó részvényesek egy kis csoportja úgy gondolta, hogy ők jobban tudják mi a jó egy körülbelül 100 éves múltra visszatekintő vállalatnak! A részvényesi szemlélet egyértelműen győzedelmeskedett a CSR-orientált érdekelt felek szemlélete felett.
Mi lenne a megoldás? A megoldás egy olyan típusú kapitalizmus bevezetése lehet, amely valóban az érdekelt felek érdekeit helyezi mindenek fölé. A kapitalizmusnak egy visszafogottabb, sokkal inkább a kis- és középvállalkozásokra összpontosító változata. A CSR ehhez nem elégséges, mivel még mindig azon a liberális elképzelésen alapul, hogy az üzlet egyének szerződéseken keresztül létrejövő kapcsolata, a vállalatok pedig tranzakciós környezetet jelentenek. Munkáért cserébe bért. De egy vállalat sokkal több, mint pusztán a munkaerő és a bérek közötti cserekapcsolat színhelye. Ha ez igaz lenne, akkor mi a helyzet a munka iránti szenvedéllyel, az elkötelezettséggel, az odaadással, az összetartozással, a személyes fejlődéssel? Egy vállalat olyan egyének közössége, akiknek célja a közjó szolgálata. A közjó alatt pedig az emberek, a közösségek és a társadalom egészének prosperálását értjük. A katolikus társadalmi tanítás, melynek legfőbb szószólói II. János Pál és XVI. Benedek pápák voltak, már évtizedek óta ezt a szemléletet képviseli az üzleti életet illetően.
És ez nem csak utópia. Itt van például az UNIAPAC, a Vállalatvezetők Nemzetközi Keresztény Uniója, ahol a résztvevő cégvezetők arra törekszenek, hogy vállalataiknál a keresztény értékek mentén folyjék a munka. Vagy az amerikai székhelyű Conscious Capitalism (Tudatos Kapitalizmus) elnevezésű hálózat, melynek tagjai olyan vállalatok, ahol valóban a társadalmi érdekeket helyezik a profit fölé. Vagy ott van az Economy of Communion (Közösség Gazdasága) elnevezésű, a keresztény társadalmi tanítással összhangban működő vállalatokat tömörítő hálózat. Előbb a közösségek, aztán a profit.
Semmi rossz nincs a profitban, sőt a katolikus társadalmi tanítás szerint a profittermelés megmutathatja, hogy egy vállalkozás mennyire hatékonyan használja fel a társadalmi erőforrásokat. Azonban nem a profit az elsődleges szempont, hanem a közjó szolgálata. A csak a részvényesi értékmaximalizálást célzó termékinnovációkat, mint amilyen például az újabb és újabb Apple vagy Samsung telefonok piacra dobása, át kellene gondolni. Az a kérdést kell feltenni, hogy a termékinnováció miként szolgálja valóban a közjót. A közjót szolgáló termékinnováció egyúttal csökkentené a jelenleg keletkező és kidobásra kerülő óriási mennyiségű (e-) hulladékot is. A közjó szolgálatát előtérbe helyező egyének közösségeiként meghatározható vállalatok jelentik a jövő útját a pandémia utáni korszakban, minden érintett fél számára.
