A járvánnyal kapcsolatos szakmai viták nagy része abból bontakozott ki, hogy összekeveredett egymással a tudomány gyakorlati alkalmazása és az akadémiai kutatás során használt megközelítés – mutat rá írásában Eleanor J. Murray epidemiológus. Az egyik vezető közgazdasági lapban, a Journal of Economic Perspectivesben megjelent cikk a koronavírus kezelésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik és a közgazdaságtan és az epidemológia viszonyát elemzi. Gondolatait azonban érdemes tágabban is értelmezni, mert a írás izgalmas betekintést nyújt abba, hogyan is viszonyul egymáshoz a hétköznapi élet, a tudomány alkalmazása és a kutatói megközelítés. 

Elmélet és gyakorlat a járványtanban

Az epidemiológia alkalmazott megközelítése arra törekszik, hogy gyorsan megértse a kibontakozó járvány logikáját és iránymutatást adjon a döntéshozatal számára. A meglévő tudományos eredmények és a szakértői tapasztalat segítségével értelmezi a gyakran hiányos adatokat. A gyakorlati terepen mozgó epidemiológus arra törekszik, hogy időnyomás alatt, gyorsan felismerje a járvány típusát ésmeghatározza a betegségre jellemző fő paramtéreket. Célja, hogy a meglévő adatokat alkalmazva, a korábbi hasonló betegségek tapasztalataira és a szakértői intuícióra alapozva hasznos információkkal szolgáljon a járvány várható terjedéséről. Az akadémiai epidemiológia ezzel szemben hosszú adatgyűjtésre és alapos elmező munkára alapozva épít a betegség működési logikájának alapos feltárását segítő modelleket. Megérteni akarja a betegség terjedésének logikáját és kulcstényezőit, pontosan fel akarja tárni a járványt gyorsító és az azt lassítani képes viselkedést és körülményeket. Akkor sikeres, ha alaposan megalapozott, a korábbi tudást pontosító vagy kiegészítő felismerésekkel áll elő. Az akadémiai megalapozatlanság vádjával támadni a gyakorlati javaslatokat olyan, mint mintha a régi térképkészítőket kárhoztatnánk, hogyan mertek iránymutatást adni a korabeli tengerészeknek a pontos felméréseket nélkülözve, mindenféle szóbeszéd alapján. Az akadémiai kutatás természeténél fogva addig foglalkozik egy kérdéssel, addig gyűjti az adatokat, addig csiszolja a modelleket, amíg nem tud megnyugtató megoldást adni egy problémára. 

Mire jó a maszk?

A két megközelítés ütközését jól magyarázza a maszk használata körüli vita a járvány elején.

A korábbi, elsősorban influenzákra vonatkozó empirikus kutatások eredményei nem voltak egyértelműek a maszkhasználat hatásairól. Az egészségügyi szektorban segített a maszk a terjedés lassításában, a laikusok között azonban csak akkor volt pozitív hatása, ha gyakori kézfertőtlenítéssel párosult. A szakértők közül sokan attól féltek, hogy a maszk védőhatása kisebb lesz, mint a gyakran helytelen viselet kínálta alaptalan biztonságérzetből következő többletfertőzés.Idővel kiderült, hogy sokan megtaníthatók arra, hogyan is viseljék helyesen a maszkot. Egyértelművé vált, hogy tünetmentes emberek is fertőzhetnek. Az is bebizonyosodott, hogy a maszk adta bátorság nem vezetett a vírus gyorsabb terjedéséhez. Ezek a többletinformációk vezettek oda, hogy a maszkviselés ügyében egyöntetűvé vált a támogató álláspont. Ez a bővülő tapasztalatokra épülő gyakorlati iránymutatás nem jelenti azt, hogy a tudósok jóval többet tudnának arról, mennyire állítja meg a maszk a vírus terjedését – ennek feltárása még komoly kutatómunkát igényel a jövőben. Hiába a maszkok klinikai vizsgálata, a valóság sokkal sokszínűbb: nincs arra pontos adat, hányan, milyen védelmet biztosító maszkot viselnek, azt hogyan hordják. Azaz már tudjuk, hogy a maszk lassítja a betegség terjedését, ezért annak használatának bátorítása, előírása segíti a védekezést. Azt azonban még nem tudjuk, milyen erős ez a védelem, hol mennyivel csökkenti a vírus terjedését.

Zajos tudás és a korábbi járványok tapasztalata

A szerző figyelmeztet, hogy a teljes kép megértése és a részletinformációk pontos értelmezése nélkül – beleértve a fertőzöttek megtalálásának körülményeit, a jelentési rendszerek logikáját – igazából nem lehet használni a járvány adatait. Egy járványról menet közben sok mindent megtudunk, azonban az adatokat illetőleg sok a torzítás, nagy a „zaj” – ezt is számításba kell venni az információk használatakor. Például a megbetegedések leírása a járvány korai szakaszában pontosabb, mert akkor még van idő a megfigyelésre. Az enyhe vagy tünetmentes fertőzötteket pedig csak a járvány későbbi szakaszában, a széleskörű tesztelés után lehet megtalálni. Mindezek alapján hiába érdekel mindenkit, hogy mikor is lesz vége a járványnak, az alkalmazott modellek nem az előrejelzést, hanem a döntéshozatalt támogatják. A szerző szerint a járvány lefutását előre jelezni annyira lehetséges, mint amennyire egy közgazdász meg tudja mondani, hogyan fog alakulni a részvények árfolyama vagy egy meteorológus előre tudja, melyik nyári napokon lesz majd zivatar jövő nyáron.

A modell nem jósol, hanem segít

A számítások az alkalmazás céljához illeszkedő feltevésekkel dolgoznak. Például az Imperial College modellje abból indult ki, hogy az emberek viselkedése nem változik és a kormányzat nem tesz majd semmit – ezzel a várható legrosszabb kimenetet szimulálta. Ez a kalkuláció Nagy Britannia maximális veszteségét 510 ezer, az Egyesült Államokét 2,2 millióra becsülte. Így vált értelmezhetővé, mekkora is a veszély, amivel szembe kell nézni. A Washingtoni Egyetem Egészségmérési és Értékelési Intézete (IHME) olyan modellt fejlesztett, ami azt jelzi előre hol teszi a járvány kritikussá az egészségügyi rendszer terhelését. Nem az volt a cél, hogy pontosan lehessen látni, hányan is lesznek pontosan betegek, hanem hogy kiderüljön, különböző intézkedések esetén hol milyen nyomás alá kerülnek a kórházak, hová érdemes koncentrálni a védekezés erőforrásait.

A recept a régi

A járvány eddigi tapasztalatai az epidemiológia több évtizedes tapasztalatokra épülő javaslatait nem írta felül: higiénia, távolságtartás, karantén, izoláció, tesztelés, kontaktkutatás. Ahol gyorsan és szisztematikusan sikerült mindezek szellemében intézkedéseket hozni, ott sikeres a járvány elleni védekezés. Ennek megvalósítása azonban nem tudományos kérdés. Rengeteget számít a közvélemény, a döntéshozatal és annak kontextusa, az egészségügyi rendszer és az apparátus felkészültsége. Egy olyan komoly válság, mint a koronavírus esetén a média, a döntéshozatal gyakran kevesli a járványokról eddig felgyűlt tudást, sokszor félreérti, felülírja az epidemiológia kínálta megoldásokat. A közvélemény megoldást, biztos válaszokat várt és vár a mostani járvány alatt is. Többet annál, hogy az adott helyzetben mi a korábbi tapasztalatok alapján helyes védekezés módja - az epidemiológusok kommunikációja pedig lényegében csak erre vonatkozott, erre vonatkozhatott. Ezt az információéhséget kitöltötték mások, sokszor a járvány természetét pontosan nem értő médiaszereplők. Így például a közvélemény és néhol a döntéshozók számára is elsikkadt, hogy a nagy, széleskörű lezárások csak csillapították a járványt, céljuk nem a betegsétől való megszabadulás volt, hanem az volt hogy időt nyerjünk a felkészülésre: a teszkapacitások kiépítésére, a kórházi infrastruktúra felállítására, a személyes védőfelszerelések legyártására stb.

Járványügyi javaslatok a közgazdaságtannak

A szerző finoman, de a közgazdászokat is hibáztatja ebből a szempontból. Azt írja róluk, hogy lehet, hogy jobban kommunikálnak, de nem értenek jobban a járványhoz – érdemesebb lenne a járvány gazdasági aspektusaival foglalkozniuk.  Fontos, hogy ez a felvetés nem sértődött hatásköri vita. Az epidemiológia természetével és közgazdaságtanhoz való viszonyával foglalkozó cikket az amerikai közgazdász társadalom fő orgánumában olvashatjuk.

Murray öt olyan témát javasol a közgazdaságtannak, amelynek vizsgálatával segíthetnék a járvány elleni védekezés sikerét. Ezek a következők:

Egy működőképes kontaktmentes gazdaság víziójának kidolgozása – A távolságtartás átalakítja a munkahelyeket, az ingázási szokásokat, a lakásviszonyokat, a városok gazdaságát, az egészségügyet és az oktatást, a vendéglátást, a szabadidős iparágakat stb. Hogyan fog ez működni? Hogyan tud a gazdaság átállni erre az új működésre?

A járványkezelést a kapitalizmussal összeegyeztető intézményi megoldások kidolgozása – A piaci logika önmagában nem biztosítja, hogy egy közösség felkészüljön egy járványra. Természetes, hogy a betegség hirtelen kirobbanásával a szükséges védelmi és egészségügyi eszközök ára az egekbe szökik. Ezt a népegészségügy hagyományosan készletezéssel oldhatja meg – ehhez persze megfelelő ösztönzők kellenek. Az USA a járványügyi készleteit a 2009-10-es H1N1 járvány után töltötte fel- ez azonban a koronavírus kitörésekor már vagy lejárt, vagy értékesítésre került. A koronavírus rávilágított, hogy kidolgozásra várnak azok az intézményi sémák, amelyek járvány kitörésére esetén lehetővé teszik a szükséges eszközök, kapacitások és erőforrások biztosításának gyors megszervezését.

A járványterjedés korai jeleinek felfedezése a gazdasági hálózatokban - Egy lombardiai vállalat az orr- és garatmintavételhez szükséges eszközök fő gyártója. Így Lombardia gazdasági kapcsolata természetszerűleg erősödik azokkal a helyekkel, ahol tüdőt érintő betegség kezd terjedni. Az ilyen gazdasági kapcsolatok feltárására a közgazdászok képesek. Az ő feladtuk, hogy a gazdaság szerkezetének ismerete alapján felderítsék a járvány terjedését befolyásoló gazdasági tényezőket.

Együttműködés az intézkedések hatásainak értékelésében - A közgazdaságtan gazdag eszköztárral rendelkezik a közpolitikai intézkedések hatásaink értékeléséhez. Célszerű lenne a járványokhoz értő epidemiológusokkal együttműködve értékeléseket indítani. Ezt különösen fontossá teszi, hogy a járvány nem csak életről és halálról, hanem a járvány utáni élet minőségéről is szól. Ez az együttműködés persze nehéz -a két diszciplína nyelve különböző, ez sokszor félreértésekhez vezethet.

Felkészülés a kutatási erőforrások gyorsreagálású alkalmazása – A közgazdaságtani kutatás sokat segíthet a járvány terjedését meghatározó társadalmi folyamatok feltárásában. Hogyan reagálnak az emberek a járványra? Hogyan terjednek a járvánnyal kapcsolatos információk és szokások. Hogyan hat a járványokra, hogy egyes tevékenységek működését ilyenkor is fenn kell tartani? Milyen módon lehetne védelmet biztosítani a járványok szempontjából veszélyes munkát végző, általában rosszabb gazdasági és társadalmi helyzetű embereknek?

Nehéz a tudományágak között megteremteni az együttműködést, de erre van szükség, hogy sikeresen lehessen válaszolni a koronavírushoz hasonló járványhelyzetekre.

Nincs varázslat

Az epidemiológia helyzete és közgazdaságtannal való kapcsolata rávilágít, hogy veszélyesek a tudománnyal kapcsolatos túlzó elvárások veszélyei és káros a diszciplínák közötti túlzó versengés. Vannak helyzetek, amikor a társadalom részletes és határozott tájékoztatást vár, ezt a várakozást a sajtó, a politika erős nyomássá formálja. Jó lenne, ha a tudomány és a tudósok számára járható út lenne, hogy őszintén elmondhassák: ennyit tudunk, ez alapján pedig így lehet a legjobban védekezni. Jó lenne, ha a társadalmi pánikhelyzetekben a tapasztalt óvatosságot nem tolnánk félre a kíváncsiságunk generálta keresletre hirtelen reagáló, határozottan fellépő szolgáltatók kedvéért.
A tudás szerepének helyes megtalálását segítheti a tudományok közötti együttműködés erősítése, a gyakorlatias ismeretek természetének elfogadása, a tudomány alkalmazói és művelői közötti munkamegosztás jobb megértése. Végül is jó hír, hogy a járványokkal foglalkozó tudósok a védekezés receptjével, a közösségi döntéseket támogató eszközökkel régóta rendelkeznek. 
Ahogy egyre jobban újratanuljuk, hogy a világot az ember se nem uralja, se nem érti pontosan, lassan a tudáshoz való viszonyunk is alázatosabb lehet. Visszatérhet a régi bölcsesség, hogy a tennivalókra összpontosító, a korlátainkat nem tagadó tapasztalat többet érhet a mindentudást és csodát ígérő varázslatnál.

A szerző az MCC Közgazdasági Iskolájának vezetője.

Borítókép: Toby Melville/Reuters