Robert A. Mundellt sokan az euró atyjának tartják, de a gyakorlatban legalább ennyire megilletheti ez a cím az Európai Bizottság akkori elnökét, Jacques Delorst, vagy sokkal inkább a világhírű magyar közgazdászt, Lámfalussy Sándort, aki az Európai Központi Bank elődjének, az Európai Monetáris Intézetnek a vezetője volt. Mundell 1961-es cikke ugyanakkor kétséget kizáróan komoly vitát váltott ki, majd pedig sok követője akadt, aki újabb és újabb kritériumot javasolt, amivel értékelni lehet egy valutaövezet optimalitását.
Mundell 1961-es modellét megalapozó tanulmányában a valutaövezetek két típusát különböztette meg: atöbb nemzeti valutával, illetve az egyetlen, közös valutával rendelkezőket. Ez utóbbi esetben egy közös, pénzkibocsátási joggal rendelkező jegybank létrehozására is sor kerül. Fontos kiemelni azon megállapítását is, mely szerint több nemzeti valuta esetén is komoly hatást gyakorol az egyik ország monetáris politikája a valutaövezet többi tagjára.
A modell arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történik keresleti sokk bekövetkeztekor rögzített, illetőleg rugalmas árfolyamok esetén. Ha a sokk következtében a kereslet B ország termékeitől A ország termékei irányába tolódik el, B országban növekedik a munkanélküliség, A országban pedig inflációs nyomással kell számolni, a kereskedelmi egyensúly megbomlik. Az, hogy B országnak milyen alkalmazkodási költségei keletkeznek, az A ország által véghez vitt monetáris politikától is függ. Ha valutaövezetben gondolkodunk, hasonló keresleti sokk esetén – különösen, ha az országok fontos célként definiálták a teljes foglalkoztatás elérését – a közös jegybank, annak érdekében, hogy B országban ne csökkenjen a foglalkoztatás, bővíti a pénzkínálatot. Ez azonban tovább növeli az inflációs nyomást A országban, viszont a cserearányokat B ország javára módosítja. A valutaövezet legfontosabb előnye Mundell szerint az, hogy figyelembe veszi a globális egyensúlyt és ennek visszaállítására törekszik. Könnyű belátni, hogy egy ilyen övezet végtelenül sok országra már nem terjeszthető ki, éppen ezért is jut Mundell arra a következtetésre, hogy az optimális valutaövezet nem lehet maga a világgazdaság, hanem annak egy régiója (Mundell gyakorlatilag úgy képzelte ezt el, hogy a világgazdaság több optimális valutaövezetből áll. Régión itt elsősorban országcsoportot kell értenünk).
Hangsúlyozta, hogy az övezetben részt vevő országok hasonló (homogén) fejlettségi szintje lényeges előfeltétele annak, hogy ne érjék aszimmetrikus sokkok a résztvevő országok gazdaságait. Következtetése szerint az optimális valutaövezet legfontosabb eleme (és követelménye) a nagyfokú tényezőáramlás (az övezeten belüli mobilitás, és az övezeten kívüli világgal szembeni immobilitás). A rugalmas tényezőpiacok a szükséges alkalmazkodás miatt fontosak, ugyanakkor Mundell a megfelelő költségvetési transzferek kialakításának indokoltságára is felhívta a figyelmet.
Ha a fentebb vázolt feltételeit az eurozónára vonatkoztatjuk, meglehetősen vegyes képet kapunk. A tőkeáramlások dinamikája már az euro bevezetése előtt is nagyfokú volt, köszönhetően többek között az egységes (belső) piac sikeres megvalósításának a 90-es évek elején, a munkaerő mobilitása azonban még mindig meglehetősen alacsony: 2018-ban, az euro (számlapénz formában történő) bevezetése után 19 évvel az eurozóna tagországaiban összesen 3,7 millió foglalkoztatott származott a valutaövezet valamelyik másik országából. Ebből a Németországban dolgozó olaszok 505 ezer főt tettek ki, míg az ugyanitt dolgozó görögök létszáma elérte a 273 ezer főt.
Az elmélet rámutat az euro bevezetés feltételeként megszabott maastrichti konvergencia-kritériumok gyenge pontjára is. Az inflációra, a hosszú lejáratú kamatlábra, az államháztartás egyenlegére, vagy a bruttó államadósságra vonatkozó kritériumok ugyanis elsősorban nominális mutatók, kevéssé veszik figyelembe a reálgazdasági folyamatokat, így például a munkaerőpiac helyzetét, vagy a külső egyensúlytalanságot (a folyó fizetési mérleg hiányát) sem vizsgálják.
Milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat ennek tükrében az egyes országoknak a közös pénz bevezetése? A 8 eurozónán kívüli EU-tagország közül mindenesetre egyelőre Bulgária és Horvátország igyekszik az euroövezet felé.
