Egy térség fejlődési potenciálja jól megragadható a helyi adottságok gazdasági hasznosítását lehetővé tévő tőke gyarapodásával. Ugyancsak általános az a megközelítés, hogy a minél jobb beruházási lehetőséget kereső tőke a nagyobb potenciálú helyek felé áramlik, így a helyi siker kulcsa a vidék tőkevonzó képessége. 

A helyi gazdaságok alakulását és lehetőségeit általában jól leírja ez a koncepció - azonban van kivétel: azok a sikertörténetek, amikor nem a beáramló tőkére, hanem a helyi gazdaság tőketeremtő képességére épült egy térség gazdagodása. Azaz pont abban nem ad iránymutatást a tőkevonzó-képesség megközelítése, hogyan tehet egy vidék többet annál, hogy alkalmazkodik és elfogadja az adottságai kihasználására vonatkozó konvenciókat, viszonyokat.

A többre vágyó vidékek számára egy másik, a tőketeremtő képességre fókuszáló megközelítés nyújthat segítséget.

A magasabb tőkevonzó képesség lényegében befektetőt jelent: vagy felvásárlót, vagy olyat, aki új termelő, szolgáltató kapacitásokat hoz létre, szervez be saját hálózatába. Ez két fő módon járul hozzá a helyi gazdaság erősödéséhez:

    • A helyi szereplők, akik eladják cégüket, el- vagy bérbe adják ingatlanukat, gazdagabbak lesznek.
    • A befektető által létrehozott tevékenység jövedelmet generál: munkahelyet biztosít az ott dolgozóknak, a helyi szolgáltatóktól vásárol.
Stabil munkahelyek, kemény munka, tisztes megélhetés.

A tőke hozama azonban a nem helyi befektetőé. Valahol messze a nagyvárosban, külföldön ülve, ottaniak döntenek, hol és hogyan használják fel vagy fektessék be újra a profitot. Racionális stratégiájuk szerint addig és annyi jövedelmet hagynak a vidéki operációban résztvevőknél, hogy saját bevételüket maximalizálják, saját kockázatukat minimalizálják. 

Az összeszerelő üzem dolgozói akkor tudnak többet keresni, a gyümölcsös akkor tud magasabb árat elérni terményéért, ha munkájuk, termésük többet ér, mint a lengyel, román vagy vietnámi sorstársaiké. Ehhez jobb minőség vagy komplexebb termék, tudás kell. Ha ez megvan, eggyel magasabb ligában, valamivel magasabb tétért folyik a verseny – hasonló befektetői hozamelvárások mellett.

Ha azt szeretnénk, hogy a tőke hozama helyben maradjon, ha a beruházásokkal kapcsolatos döntéseket, a döntéshozatalt támogató magas jövedelmű munkahelyeket helyben akarjuk tartani, akkor a tőketulajdonosoknak is helyben kell lennie. Ennek a legfőbb előnye nem akkor jelentkezik, ha egy jól tervezett értéklánc valamelyik termelési eleme helyi tulajdonban van a befektető helyett: a felvásárló, az integrátor által fizetett ár általában kevéssel hoz többet, mint a beruházások költsége. 

Az igazi lehetőség az, hogy a vállalkozó maga dönthet a beruházás részleteiről. Így szak- és helyismeretét kihasználva lehetősége van, hogy a fejlesztéssel valami egyedit hozzon létre: terméke, technológiája, márkája, értékesítési vagy szervezési megoldása többlet jövedelmet biztosítson számára.

A tőketeremtő képesség két elemből áll.  Egyrészt van miből fejleszteni, azaz a vállalkozóknak van növekedésbe forgatható pénze, vagy van elérhető hitel a fejlesztésre.

Másrészt, érdemes fejleszteni. Vagy stabil hozamot ígér a szokványos működés vagy a helyi vállalkozóknak megvan a motivációja és képessége, hogy olyan üzleti modellt hozzanak létre, amely a beszállítói, bérgyártói jövedelemnél magasabb hozamot biztosít. Ez utóbbi nem csak olyan minőségi terméket jelenthet, mint az exkluzív bor vagy a mangalicasonka. Komoly stratégiai mozgástérrel bírhat egy speciális feladatokra képes üzem vagy csapat, egy gazdaság vagy panzió, amely ügyfeleit a nagy platformokat kikapcsolva éri el, vagy a helyi piacot közvetlenül ellátó kőműves, ügyvéd vagy nyelvtanár.

Szerencsés estetekben a saját adottságokra és tőkére épülő fejlesztések egy önmegerősítő folyamatot indítanak el. Ez a folyamat hosszú távon nem épülhet csak a helyi piacra, az nem ad hozzá elég erőt. Akkor indul be, ha tágabb piacon tudnak a vidék cégei önállóan vagy az értékláncokon belüli egyediségükre építve sikeresen megjelenni.

Előfordul, de nem gyakori, hogy egy vidék sorsát egyetlen cég sikere képes megfordítani. Magányos hősök, az isten háta mögötti helyen működő csodálatos műhelyek vannak, ezek azonban általában a városi világhoz erősen kapcsolódó kisebb-nagyobb szigetek, erős helyi előzményük és következményük nincs – hacsak méretük nem ér el akkora léptéket, hogy képesek egy környék szervező erejévé válni, mint például a herendi porcelángyár vagy a paksi atomerőmű. 

Térségi hatású tőketeremtő képesség inkább akkor jön létre, ha valahol a helyi tudás, közösségi együttműködés képes a kulturális, természeti adottságokra építve valami egyedit létrehozni. Amikor ez intézményesül és bekerül a nemzetközi jó gyakorlatok listájára klaszternek, borvidéknek, turistaparadicsomnak hívják. Ez azonban már a folyamat vége. Az elején általában valami helyi hagyományt, tudást vagy kuriózumot és pár agilis vállalkozó ehhez kapcsolódó összeműködését találjuk.

A betelepülő tőkére épül a helyi erőforrások és munkaerő hasznosítása. A nemzeti, globális értékláncok központjainak szervező erejére épül a legtöbb vidéki munkahely, a helyi jövedelmek meghatározó része. Ezért a tőkevonzó képesség jelentősége egyértelmű. 

Mindez azonban kevés, ha egy vidék ambíciója több annál, hogy helyét a világban az aranykoronára, a képzettségre, a lokációs helyzetre, az épített infrastruktúrára és a többi hasonló befektetői szempontra épülő piaci egyenlet jelölje ki.

A helyi tőketeremtő képesség erősítése és kihasználása lehet ezen térségek számára a kívánt prosperitás koncepciója. Ez a koncepció azonban még kidolgozásra szorul – a helyi fejlesztések megközelítése inkább a tőkevonzó képességre fókuszál. Azonban nem a semmiből kell elindulni: a gazdaságtörténet, a fejlődés gazdaságtana, a helyi fejlesztések eszköztára, a vidéki gazdaságok elemzésének eredményei bőséges és hasznos kiindulópontot nyújtanak a feladathoz. A meglévő tapasztalatok és elméleti alapokra építve kialakíthatóak azok az eszközök, melyek

    • Mérhetővé teszik egy-egy térség tőketeremtő képességét;
    • Feltárhatóvá teszik a tőketeremtés szempontjából legfontosabb tényezőket;
    • Eszköztárat kínálhatnak a tőketeremtő képességüket erősíteni kívánó térségek szervezőinek; 
    • Iránymutatást adhatnak a tőketeremtő képesség megerősítését szolgáló szakpolitikai programok számára.
Nem új közgazdaságtanra, nem a globális kapitalizmus alternatívájának megfogalmazására van szükség.

Egy olyan gyakorlati alkalmazást támogató koncepcióra, ami nem azt keresi, hogyan teheti egy térség vonzóvá magát a megtérülést kereső tőke számára, hanem arra fókuszál, hogyan lehet egy vidéki térség arra képes, hogy maga hozzon létre tőkét és állítsa azt működésbe.